Gondolom emlékeztek még az épülő gamer vidámparkra. Az építkezés halad szépen, ahogy az alábbi videó is bizonyítja:
Kíváncsi leszek a végeredményre, ha ilyen tempóban haladnak, még a márciusi megnyitás is betarthatónak tűnik.
Forrás:
Frostshock.eu
ZvT végjáték
Ahogy ígértem, itt van a ZvT elemezés befejező része, ami hasznos tanácsokkal lát el titeket a végjátékkal kapcsolatban. A dicséret továbbra is Zozoo-t illeti, hiszen ő fordította. Aki esetleg nem olvasta még a középjáték, és a korai játékszakasz elemzését, annak azt ajánlom pótolja a hiányosságait mielőtt belevágnak a befejező cikk elolvasásába. Hiszen fontos, hogy meglegyenek az alapok, hogy legyen mire építkezni. Most pedig következzen a befejező rész, remélem sok zerg hasznára fog válni:
Lehet nem is lesz Battle.Net Marketplace
A Battle.Net piactér ötletét még a 2009-es blizzconon jelentették be, aminek a segítségével a pálya készítők akár pénzt is kereshetnek, valamint a a feltöltött pályákat értékelni, kommentelni is lehetne. A fizetős rendszer valószínűleg még komolyabbá tenné az elérhető pályák minőségét, de ez jelenleg több akadályba ütközik, amiről most Dustin Browder nyilatkozott:
Nem tudjuk, hogyan fogjuk megoldani a játékosok jogi kérdését, hogy ne tudják ellopni a munkájukat.
A játékosok alkotásainak maximumális értékének meghatározása is gondot okoz
Ezek után megkérdezték Browder-t, hogy van-e esély arra, hogy a piactér soha nem kerül kiadásra, amire a válasz a következő volt:
„Who knows, dude? Anything is possible” Majd hozzátette, hogy nagyon keményen dolgoznak rajta, és reménykednek, hisznek, és bíznak abban, hogy sikerül megvalósítaniuk ezt a tervet.
Forrás: eurogamer.net
A Hét Játékosa: Goody
Penge próbaszerkesztőnk első cikke következik, amivel remélhetőleg egy új rovatot indít, „A hét játékosa” címmel.
A képen látható 25 éves német fiatalember nem más, mint Goody. Sokan hallhattatok már róla, Európa meghatározó játékosává vált. Nem rendelkezik olyan számadatokkal, mint például SeleCT (73% az US szerveren), egyvalamitől azonban mégis különleges, ez pedig a stílusa. Most ne olyan dolgokra gondoljatok, mint amit TLO-nál láthattok, hogy mindig a szórakoztató, látványos játékot játszik, hanem tényleg egy rá jellemző játékstílust alakított ki. Ez pedig nem más, mint a szinte kizárólagos mech-build. Ezt mindenki tudja róla, mindenki készül ellene, mégis sorra nyeri a kupákat. Hogy mi a titka? Nem, az, hogy a terran imba:-) Ő egy kivételes gamer, aki mindig alkalmazkodik a körülményekhez és ehhez igazítja a stílusát is. Nézzük meg közelebbről, mik az alapkövei a játékának.
iEchoic bemutatja az új Terran vs Terran BO-t
Köszönjük második kreálmányát próbaidős szerkesztőnknek, Yashoknak.
Egy érdekes TvT BO-t találtam ma. Az amerikai játékos, aki ezt a BO-t kitalálta, 50. helyen áll az amerikai divizióban. Azt állítja, hogy ezzel a builddel 80-90%-ban nyer a TvT-ben. Használatához sokat kell gyakorolni, de az után is nehéz végrehajtani.
Day[9] csinált erről egy vodot, és ha valakit érdekel itt megtekinheti:
StarCraft2 account felfüggesztés/kitiltás
Közel negyedév elteltével újra lecsapott a blizzard banhammer. Ismételten több ezer embert büntettek meg, mivel nem tartották be a starcraft2 felhasználói szerződését. Arról, hogy ez pontosan mit is takar olvassátok el a közleményüket:
Nemrégiben egy új account-felfüggesztési és kitiltási kampányt indítottunk StarCraft II játékosok ellen, akik megszegték a StarCraft II felhasználói szerződését azzal, hogy csaltak, vagy játék közben meg nem engedett segédprogramokat használtak. Amellett, hogy ezek az akciók aláássák a Battle.net által támogatott fair versenyszellemet és versenylehetőséget a csalások és hekkelések a rendszer instabilitásához és teljesítményének romlásához vezethetnek. Számunkra a legfontosabb, hogy becsületes játékosaink stabil, biztonságos és biztos online tapasztalatokat szerezhessenek, így változatlanul figyelünk minden, illegális tevékenységet a battle.neten és fellépünk ezek ellen.
Forrás: battle.net
EU TOP 200
Mindig elmondhatatlanul izgulok amikor kikerül az EU TOP 200-as ranglista a blizzard honlapjára. Hétről-hétre figyelemmel követem, és várom, már nagyon várom azt a pillanatot, hogy a lista végén, végre feltűnjön egy magyar játékos neve, hogy beharangozhassam: Igen, ott van a legjobbak között egy magyar is! De sajnos amióta Damnosaurus abbahagyta egyetlen egy magyar se került fel erre a listára, előtte is csak el-elvétve akadt 1-2 játékos a lista legvégén. Egyedül Damno volt az aki az 50. helyig felmászott, majd ráunt a játékra és otthagyta. Nagyon remélem, hogy már nem kell sokat várnunk, és végre felkerül ismét egy magyar erre a listára!
Na de addig is lássunk egy összesítést, úgy is rég volt már ilyen!
Top 200-as lista fajokra lebontva:
69
68
60
3
Ahogyan telnek-múlnak a hónapok, egyre jobb a fajmegoszlások aránya a top200-as listán. Amikor legutóbb decemberben írtam erről hírt, még terrán dominancia volt látható. Egyértelműen jó irányba haladunk!
A teljes listát ezen a linken tekinthetitek meg.
ZvT középjáték
Ahogy ígértem, itt van a tegnapi cikknek a folytatása amit szintén Zozoo fordított. Remélhetőleg a holnapi napra kész lesz a végjáték fordítása is, és akkor teljes lesz ez a remek elemzés 🙂 Ha esetleg a tegnapi fordítást nem olvastad, akkor feltétlen pótold be mielőtt ezt elkezdenéd olvasni, hiszen az alapok nélkül nincs sok értelme, ezen a linken elérheted a tegnapi fordítást. Most pedig következzen a középjáték elemzése:
ENWL ma esti adás!
Spanyolország vs. Csehország
Lucifron vs. Lopata: 19:00 CET
2on2: 21:00 CET
Az eddigi állás 2-1 Spanyolország javára.
STREAM
FNATIC PlayOPEN Torunament
Próbaidős szerkesztőnk, Felyx második kreálmánya, köszönjük.
Ismét jelentkezem, egy rövidebb hírrel, mégpedig a nemrégen megrendezett, egynapos FNATIC MSI PlayOPEN tournamentről. Több mint $3000 összdíjazással mindenképpen említésre méltó verseny. A főnyeremény egy MSI GT laptop volt és némi költőpénz $300 formájában, ami komoly motivációt jelentett a versenyzők számára. A verseny február 6-án került megrendezésre az EU szerveren és összesen 256 helyet biztosítottak azok számára, akik rendelkeznek EU Battle.net accounttal. A versenyzők között több profi játékos is szerepelt, többek között DuckloadRa (WhiteRa), LiquidTLO, MYM.ClouD, mTwDIMAGA, dignitas\SjoW, LiquidHUK és Brat OK is. A továbbjutókról BO1, majd a 6. körtől BO3 döntött.