Karune féle ámokfutás

Astonkacser . Blog 2070

Nagyon régen volt már kékpostleső bejegyzés, és igen, már jópár napja tele van új információkkal a hivatalos fórum, ugyanis Karune hirtelen beindult és elkezdett írogatni, de olyan mértékben hogy már most tudom, ez hosszú lesz … így inkább csak a lényegre koncentrálok. Egy-két információ azért elég izgalmasan hangzik. Lássuk hát:

  • A misztikus spanyol gépkövetelmények nem hivatalos Blizzard adatok, csupán spekuláció eredményei. A Blizzard továbbra is törekszik arra, hogy a leendő játék minél több gépen futhasson majd, tehát azon vannak, hogy a gépigényt minél minimálisabbra tudják szorítani. Nem kell hát izgulni. Tényleg nem.
  • A Creep sebzése nem „stack”-elődik, vagyis ha több Overseer-rel csulázunk ugyanarra a helyre, attól még az ugyanannyit fog sebezni, vagyis 3-at másodpercenként ellenséges épületekre. Ez persze még változhat. A Creep ellenséges Zerg egységeket nem sebez.
  • A Ghost Snipe képessége nem sebzi meg a Dark Swarm alatt álló egységeket jelenleg (ahogy más sem).
  • A Guardian nagyjából megegyezik a régivel, vagyis egy repülő, nagy hatótávolságú nehéztüzérség szerepét játsza most is. Annyi változott, hogy minden egyes támadásakor 2 Broodling keletkezik (a sebzést persze megkapja a célpont), aminek elég kicsi életereje van és elég keveset sebez, de egy önálló irányítható egység, amely pár másodperc múlva meghal. Már egy pár Guardiannal pikk-pakk össze lehet gyűjteni egy Broodling sereget, amely egyenként gyenge, de ha sok van belőle akkor megfutamodásra kényszerítheti az ellenfelet. Broodling keletkezik akkor is, ha a Guardian épületet támad.
  • A „turtling” vagy „teknősbéka” stratégia még kevésbé alkalmazható az SC2-ben. Ez a taktika nagyjából arról szól, hogy bevédekezel tornyokkal és nagy hatótávolságú egységekkel aztán minél gyorsabban kihozol erősebb egységeket, például Carriert vagy BattleCruisert. Bár csak a kezdők szoktak így játszani a legtöbb stratégiai játékban, Starcraft II-ben ez sokkal kevésbé lesz hatékony, mert mindhárom fajnak vannak mobilitást erősítő képességei/egységei. A Protossok Warp-In-el bárhol bármikor létrehozhatnak a pályán egy nagyobb sereget akár, a Zergek a Nydus Worm-el bárhol bármikor előbukkanhatnak és mivel a Dropship már gyógyít, így ebből minden bizonnyal sokkal több lesz minden Terran játékosnak.
    A stratégiára leginkább a Terran lesz mégis alkalmas, mert a Siege Tank-nak 13-as hatósugara van (kétszer akkora mint a Marine-nak), a Thornak 10, így a kettő kombinációjával elég nehezen verhető védelmet lehet felállítani.
    A Thor elsődlegesen légelhárító egység lesz, de tud majd földi célpontokat is lőni. Olyan ellenfél légiereje ellen lesz hatásos, aki hadseregét szorosan egymás mellett vonultatja fel, ugyanis a Thor támadás AoE (area of effect, vagyis egy hatókörön belül mindenkit sebez).
  • Az egyik új kép bal felső sarkában a Dark Obelisk áll (jobb oldalon felső kép) ami a Dark Templarok gyártásának előfeltétele (még mindig).
    Egy másik új képen középen felül (jobb oldalt az alsó kép) a Marauder látható, amely most már a Bunkerbe is be tud menni.
  • A Dark Swarm hasonlóan működik mint az eredeti játékban, semlegesíti a távolsági támadásokat. Ettől függetlenül a Roach például tud a Dark Swarmból kifelé sebezni.
  • A Medievac Dropship sokkal gyorsabban gyógyít mint a Medic tette, és a Marine a megnövelt életerejével még mindig nagyon hatásos a Stim Pack-el, főleg ha Maraudert is alkalmazol velük, mert annak lassító hatású támadása van, így amíg az ellenség közel ér, a stimulált Marineok még többet tudnak lőni.

Comments (51)

  • warwinnetou

    |

    Olvasgattam itt amiket írkáltatok és csupán néhány megjegyzést szeretnék hozzá fűzni:

    1. Nyugodtan lehet véleményeket alkotni az új egységekről, tulajdonságaikról, hogy kinek mennyire tetszik vagy nem, de az egész játékot nem szabad, mert mint ahogy írták többen is még odébb van a végleges verzió!
    2. Ahogy észrevettem nem csak szimpllán a fejlesztők tesztelgetik a játékot, hanem (mint ahogy az egy értelmes fejlesztőtől elvárható) a progame-erekkel, akik valszeg nyomják nekik a feedback-et, hogy mi az ami már túlzás vagy hol kellene alakítani a dolgon esetlegesen, hogy megmaradjon az élmény! => Éppen ezért nem aggódok, hogy játékélményben sokat romlana az sc2!
    3. Nem hiszem, hogy a Blizzard-ot szimplán a profit mozgatná és csak a névre (sc) hagyatkozva hozná ki az sc2-őt, mert ennek semmi értelme! A Blizzard már egy olyan névvé vált ami megköveteli maga után a további minőséget illetve a pozíció érzése sem lehet olyan rossz, hogy igen a miénk a világ legjobb rts-e… ez pedig vonza maga után a profitot (nem is beszélve a WoW-ról és annak folyamatosan növekvő profitjáról), tehát szerintem náluk nem ez az elsődleges szempont!

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.