Az a Viking, ugye Bob?

Astonkacser . Blog 766

Nos van egy itt egy GC-s interjú, amit Frank Pierce-el készített a GR tévé. Az már hagyján, hogy semmi új és semmi eddig nem hallott dolog nem derül ki belőle – ehhez már úgy hozzászoktam – na de azért van két érdekessége a videónak.

Az egyik az elején Duke Nukem, aki elmondja nekünk, hogy ő Duke Nukem és mi a GR tévét nézzük. Amolyan “omg wtf” érzést keltett bennem.

A másik érdekesség annál a kérdésnél jön (a videóban úgy a 2. perc elején), amikor az interjúztató figura megkérdezi Franket: Melyik egység változott meg a leginkább a Starcraft II-ben a Starcrafthoz képest? Frank válasza az, hogy: “Rengeteg, például a … a Viking, ugye Bob (és mutogat a kezével)?” (Bob Colayco a másik fontos figura Frank Pierce mellett) 

A válaszban 2 bakit is fellelek. Egyrészt a Viking nem változott meg a Starcrafthoz képest, mert egy új egység. Ha a Goliath és a Wraith összeolvadásáról beszélne akkor oké lenne. A másik pedig az, hogy kollégájától kérdez rá arra, hogy milyen egység is szerepel a Starcraft II-ben.

Jaj, jaj, nagy szívfájdalom ez nekem, hogy olyan emberektől kérdeznek akiknek láthatóan nincs túl sok közük a játékhoz, csak beszélnek minden féle PR dumát.

Egy gyors összeesküvés elmélet. Nézzük sorra a nagy Blizzardos vagy Blizzard számára fontos eseményeket: WWI – Diablo3 (bejelentés), GC – WOTLK (intró bemutatás), BlizzCon – Starcraft II !!! 🙂


Comments (9)

  • inkwizitor

    |

    “Egy gyors összeesküvés elmélet. Nézzük sorra a nagy Blizzardos vagy Blizzard számára fontos eseményeket: WWI – Diablo3 (bejelentés), GC – WOTLK (intró bemutatás), BlizzCon – Starcraft II !!! 🙂 ”

    remélem igazad lesz…

    Reply

  • Fred

    |

    Legyen mar oktober !!! Tul sok mar a talalgatas !! 🙁

    Reply

  • Peter1984

    |

    Remélem még januárig nem jön semmi bejelentés SC2 ügyben, mert még nem vásároltam össze a gépet hozzá. Eddig gépház táp és winchesternél járok. 😀

    Na jó csak vicceltem…… a memória is megvan már 😀

    Reply

  • Hydra

    |

    nekem csak a 9800as videókártya kell hozzá…
    amúgy…ja, jogos a 2 baki a válaszban…
    azért ajánlom h igazatok legyen az összeesküvéselmélettel kapcsolatban!!! XD

    Reply

  • CsorvaGep

    |

    Nekem mindegy, csak vigye maxon a gép ami hétfőn érkezik meg 😀
    Amúgy nem bízok a dologban, nagyon valószínű hogy lesz valami az sc2vel kapcsolatban, de inkább csak elmondják, hogy mennyire jutottak a single meg a multi résszel. Az is lehet hogy a bnet2.0-t fogják promózni, az mind a 3 játékhoz kapcsolódik..

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Amúgy egy megjegyzés a jövőre nézve (csak a biztonság kedvéért mondom 😛 ):
    ha majd esetleg lesz béta vagy valami idővel és meglesz akkor könyörgöm a történetről ne mondjon semmit!!!!!!
    egyéb adatokat simán mondhat multi-val kapcsolatban meg egységekről meg mittomén vagy ömlenghet hogy milyen jó de a történetet hagyja meg addig amíg ki nem jön rendesen a boltokba plz!
    (bár gondlom ezt felesleges volt mondanom mert senki nem annyira bolond meg szemét hogy elmondja de azért jobb a békesség… O.o 😛 )

    Reply

  • Aston

    |

    Ha lesz béta akkor az szerintem kizárólag multiplayer béta lesz. Egyébként meg mindig figyelni fogok arra, hogy a spoiler esetén figyelmeztessem majd az olvasót, hogy vigyázzon!

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Az interwiev készítő úr : totototo what what what so what what what xD xD (ennél aston SOKKAL profibb volt !!)
    Duke Nukem azért van az elején mert hamarosan megjelenik (20-25 év 😛 )
    Nekem is van erre egy összeesküvés elméletem: A duke nukem forever egy pszichológiai kísérlet (erre utal a címe is rejtve, hogy valójában soha nem jelenik meg). Arra kíváncsiak, hogy csak PR munkával, minden felmutatott eredmény nélkül, meddig lehet fenntartani egy játék legendát. Valójában az egész csoport csak PR-osokból áll (csinálnak pár photoshopolt képet) és azt mérik meddig lehet tartani ezt a “vázat”. A háttérben dolgozó pszichológus csapat pedig figyeli hogy mennyi érdeklődő marad 5-10-15 év után kizárólag ígérgetésekből táplálva. Egyúttal gazdasági szempontból azt is lemérik mennyi idegi bíznak az emberek egy “brandname” ben anélkül hogy az bármilyen eredményt produkálna. Ott vannak az összes rendezvényen ígérgetik hogy haladnak életben tartják a szellemet közben pedig semmit nem csinálnak ( hát ki hiszi el hogy 10-12 évig dolgoznak és még sehol ne mjárnak !!) csak figyelik hogy hányan vannak még akik reménykednek 🙂 Összességében nem lehet túl olcsó kísérlet de valószínűleg megéri nekik….

    Reply

  • BlackDemon2

    |

    Ha a Goliath és a !Wrath! összeolvadásáról beszélne akkor oké lenne.öööö nem Wrath,hanem Wraith ha jól tudom…:D

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.