Egy pár kék apróság

Astonkacser . Hírek 1578

Karune és Cydra folytatja az apró részletek kiszivárogtatását. Lássuk ezúttal mit tudtunk meg:

  • Még nem született végleges döntés arról, hogy a multiplayerben egy egységnek lesz-e több halál animációja. Tudjátok például amikor egy Ultralisk megöli a Marine-t, akkor az meghalhat úgy is, hogy a derekánál leugrik önmagáról a felsőteste, vagy vertikálisan középen kettéhasad és kétirányban széthullik (ezeketről itt láthattok képeket).
    Karune azt is elmondta, hogy nagyon látványos az, amikor a Hellion megpörköli a Marine-t, az pedig lángolva esik össze a földön, majd a végén csak hamu marad utána. Hmm..
    Még mielőtt sokan elkezdenének hőbörögni, azt tegyük hozzá, hogy ezeket a single playerben szerintem mindenképpen viszontláthatjuk majd. Majd.
  • Az épületek többféle lerombolására egyelőre nincsen többféle animáció
  • A hivatalos oldal már nagyon régen nem volt frissítve, Karune ezt azzal magyarázza, hogy majd akkor lesz, amint a játékmechanikai kérdések viszonylag biztos alapokon nyugszanak. Amíg össze-vissza változik minden, addig nem.
  • Cydra egyik válaszából most már azt is tudhatjuk, hogy jelenleg ha készen van egy egység, és elindul a „Rally point” felé, akkor útközben az ellenséges egységeket automatikusan megtámadja. Szerintem elég jó ötlet lenne az, hogy ha ezt te magad tudnád kiválasztani, mármint hogy kész egységek „Move” vagy „Attack” parancs szerint induljanak el a cél felé.

Forrás:


Comments (31)

  • NightHawk

    |

    4. pontra válasz: igen. ez engem is zavart a starcraft 2-
    ben, amikor elmentek a Rally Pontosok az ellenség elől és mindig rá kellett velük mikrózni, remélem ki lesz küszöbölve 😉

    Reply

  • Wisle

    |

    Multy tehát olyan lesz, mint az 1-ben, a marinét akár atomcsapás, akár zergling karmolás öli meg, mindenképp szétfröccsen, mint egy bogár. Végülis belegondolva, ez ott sem volt zavaró.
    Szerintem azzal sem volt gond, hogy nem támadott vissza, hisz elsődleges feladata az, hogy eljusson valahová, nem pedig hogy induljon el arra felé. De ezt is meg lehet oldani, ha beraknak mégegy sárga ikont a pultra.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Aston ájanld fel nekik az starcraft2.hu introt ! 😀 ( Ennyit igazán megtehetünk értük…) Azért ez már szégyen, hogy az SC2.hu mennyivel klasszabb,designosabb és már 5xör annyi info van benne, mint az sc2.com-ban.

    Reply

  • rimramrom

    |

    Ha már többféle halál animáció lesz, akkor véleményem szerint a támadás formája kellene, hogy eldöntse hogyan is haljon meg az a szegény Marine. Pl.: Az Ultralisk hatalmas kaszáival ugyebár vízszintes vonalban darabol =>”le esik a lábáról a felső teste”, míg a Queen példának okáért fentről lefelé támad a csápjaival => „vertikálisan középen kettéhasad és két irányban széthullik”. Mindezen felbuzdulva a Hydralisk támadásánál egyszerűen el eshetne, mivel át lett lyuggatva. Zergling és Lurker támadásnál szétfröccsenhetne, mert valljuk be ha átmegy az emberen egy fél ember magas és ember széles „tüske”, eléggé átjára és szét nyomja emberkénket. Zerglingnél /ha elmerülhetek a részletekben/ függővé tenném a támadók számától, így 1 Zergling /bár szerintem ilyen kevés lesz/ elvéreztetné halálakor => normál halál, sok zerglingnél viszont már fröccsenne /mivel szét tépték/.

    Remélem nem untattalak halálra titeket. 😀

    Reply

  • K4E

    |

    Zsukovnak igaza van 😀 😀 😀

    amúgy meg szerintem jó ,hogy többféle Animáció lessz 😛 a Set Rally Point is okos ötletnek tűnik 😛

    Reply

  • SzuL

    |

    ha már többféle animáció lesz, olyasmit is csinálhatnánal, hogy pl máshogy hal meg (zuhan le) egy dropship ha 1 hydra, vagy 150 hydra lövi le, mondjuk ez nagyon részletkérdés, de jól mutatna sztem ha pl robbanna egy szépet 🙂

    Reply

  • 84Noname

    |

    Az épületek roncsolódása és felrobbanására tényleg kidolgozhatnának több verziót, végülis nem menne a multi rovására.

    Reply

  • aarchie

    |

    Hát ez így jó lesz hogy 400APMemből 300 arra megy el hogy az agyoncsicsázott halállal elhaló egységekre próbálok kattintani focus fire céljából, így egy nub 200 APMes láma is elfog verni, aki csak az MBS-sel nyomatja a Marinokat, és azt se tudja mi a micro. OMG hova tűnik a játékból a skill???

    Reply

  • keedav

    |

    Szerintem a többféle egységhalál animáció sem menne a multi rovására. De a prók tuti lefogják szavazni (mint ahogy minden „reális” dolgot) úgyhogy remélem a skirmish meccsek nem számítanak multinak. Ugyanez vonatkozik a repülő egységek fizikával történő lezuhanására is.

    Reply

  • Aston

    |

    #8: A kedvedért szeretném kiemelni a post elejét:
    Még nem született végleges döntés arról, hogy a multiplayerben egy egységnek lesz-e több halál animációja.
    =>
    Még nem született végleges döntés
    =>
    Még nem

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    És most Aston kedvéért szeretném kiemelni a név előtti sorszámot : ez a 9 es komment volt a 9 es xD (egyébként viszont igaza van néhány embernél csunyán befigyel a funkcionális analfabétizmus)

    #8 Gondolom ez szarkazmus, mert annak jó 😀

    Reply

  • BlaZ

    |

    jó lenne ha a téli szünetben majd lenne időd játszódni egy kicsit Aston. Mer mondtad hogy nem érsz rá.
    )=
    Pedig az mekkora lenne! Sztem lennének még páran. Lehetne sc2.hu házibajnokság, ami nagymóka lehetne ám.

    Reply

  • bgyuri76

    |

    @8 Egy STRATÉGIAI játékban talán az ujjaid gyorsaságánál fontosabb kéne legyen az agyad gyorsasága … nem? 😀
    Vagy szerinted a „skill” nevű fogalmat APM-ben mérik? (Egyébként a halálanimációval kapcsolatos problémádat értem, és egyetértek, tényleg zavaró lehet/lesz.)

    Reply

  • Necrolyte

    |

    Szerintem simán hozzá lehet szokni a többféle halál animációhoz. Lehet a prok nehezítésnek nézik majd, de eddig meg azért sírtak, hogy túl könnyű lesz. 🙂

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Necrolyte #14 üzenetére:
    biztosan hozzá lehet szokni, főleg mivel 1 unitnál max 4-5 féléről beszélünk

    Reply

  • Blase

    |

    Biztos hogy nem lesz 4-5 féle animáció. Ennyit nem fognak szarkodni vele. 3 a maximum. Én nem is értem miért sírnak itt egyesek, hogy jajj ez így nem skill igényes játék és a többi. Te talán annyira pro gyerek vagy starcraftban, hogy lealáztál mindekit oda meg vissza? A skill nem egyenlő APMmel, és ha ennyit nem tudsz megszokni akkor jobb ha ki se próbálod a játékot, és igen, a 8-as kérdésre reagáltam…a 8-asra…:)

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Blase #16 üzenetére:
    hát ha úgy nézzük, pll az ultra kapásból 2 féleképp tudja szétszedni a marine-t, meg a hellion is meggyújt dolgokat, a többit meg nem ismerem 🙂

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Ha így haladunk lassan már azon fogunk filózni, hogy a 3D-és kinézet jó lesz-e vagy sem … Ez már vicc:
    Hol a vakbél értelmét kerestétek, hol a pálya földrajzi fekvését próbáltátok megállapítani… Most meg ez, hogy a több halál animáció zavaró tényező lesz… Ha egység meghal akkor meghal ! Nem értem mi lehet zavaró benne , mikor látod hogy 10 egységgel fokuszálja akkor te is érezni fogod, hogy annak már kampec kivéve persze ha nem tudod valami transzport egységbe „betenni” vagy ellencsapást mérni. Vigyázni kell mostanság a hideggel, mert komoly agy károsodást okozhat. 🙂
    Esetleg meglehetne kérni a blizzardot, hogy csináljon a játékhoz egy EMESÉT, aki közli a dolgokat:
    – Vigyázz 0034-es zerglinged támadás alatt, akinek 2 secen belül láthatod az animációját…
    – Egy csapat corruptor most fertőzte meg a vikingjeidet ! BESZOPTAD 😀

    Reply

  • Aston

    |

    #18: Ha nem érted a probléma alapját akkor szerintem kár ilyen kommentekkel szégyenítened magadat.

    Mindenképpen egy zavaró tényező egy pár másodperces halál animáció akkor, ha közben nem derül ki, hogy az egység már halott. Egy nagy csatában pillanatok alatt kell alkalmazkodni a helyzethez, ettől lesz valaki igazán jó, ha a másodperc töredéke alatt képes döntéseket hozni. Ezt a halál animáció csak megzavarja. Ettől lett a war3 is kicsit nehezebben következő, mert a rengeteg varázslat animáció miatt nem látni, hogy mi folyik a csatatéren.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Aston #19 üzenetére: Ha már a war3-nál tartunk: Egyrészt ott is több halál animáció volt mégse panaszkodott róla senki, hogy zavaró, mert természetesen nem olyan volt, hogy a hason átszúrt footmen félóráig izget-mozgot földön és közben elhányta magát… Az, hogy war3-ban különböző varázslat animációk vannak értelmét veszti,mert az SC2-ben ilyenek nem lesznek sűrűn. A csatához való alkalmazkodás meg nehogy már a halál animáció befolyásolja, mikor úgyis erőviszonyokból fogod látni/érzékelni , hogy kiviszi a pálmát… Mellesleg ott nincsen TP, hogy elmenekülj szóval ha rosszul döntesz, hogy csatázol az ellenféllel, akkor az már igyis-úgyis véres lesz akár több halál animáció van akár nem…
    De én nem fogok sírva fakadni ha csak 1 halál animáció lesz 😀

    Reply

  • aarchie

    |

    Mass Carrier vs Mass goliath (emlékezzünk csak a rakéta animációjára) átlátható volt? nem. Ballancos? nem 🙂 Most jobb lesz, nem rosszabb!

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz aarchie #21 üzenetére: Nah jah. Most már Góliátok helyett Vikingek lesznek. Ennyi! 😉

    Reply

  • BlaZ

    |

    mivan a rakéta animációval?

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #19 Azért az is egyfajta skill Aston hogy átlássa az ember hogy mi történik a káoszban is.
    Ettől függetlenül szerintem max egy 4v4 csatát nem lehet átlátni wc3 ban. Szerintem ez viszont nem is érinti az sc2 őt tekintve hogy nemnagyon torlodnak egymásba a seregek hanem elég gyorsan beapritják egymást akár távolrol is.

    Reply

  • aarchie

    |

    Válasz BlaZ #23 üzenetére:
    Kék füstöt okádó, másfél képernyőn átrepülő dupla rakéták:) Apropó Viking: a legjobb új egység:)

    Reply

  • Kenny

    |

    attól még szerintem teljesen átlátható volt a MassGoliathos rakéta repdesés! de Zsukovnak igazat kell adjak hogy az embereknek már tényleg semmi sem jó. A PRO-k meg az első részt akarjék pár új egységgel és picit szebb grafikával …
    szomorúak lesznek úgy érzem, de majd hozzászoknak, ha nem Boxer elmegy majd sim city playernek.

    Reply

  • BlaZ

    |

    #25 még mindig nem értem.

    Reply

  • aarchie

    |

    Válasz BlaZ #27 üzenetére:
    Mindegy, szerintem érted, csak nem értesz vele egyet. Amúgy, ha nem hiszed, járj utána:) Én meg a Rally Pointos dolognak nem látom értelmét…

    Reply

  • 84Noname

    |

    Tisztára hülyeség ez az egész… Csak annyit kell csinálnia a blizzardnak, hogy olyan halálanimációkat csinál, amikről már az első tized másodpercben lerí, hogy az az unit halott. Miért ne placcsanhatna szét egy zergling három féle képpen? Tök mindegy, hogy pro vagy noob vagy, nem fogsz a 3 különböző formációban elhelyezkedő húsapróléknak parancsokat adni. Miért ne robbanhatna fel három féle képpen egy tank? Ha már két féle robbanás van, akkor megzavarodsz, hogy tényleg felrobbant e a tank? Amivel egyet tudok érteni, hogy hosszúak ne legyenek a halálanimációk. És tényleg az első pillanatban szakadjon szét a halott unit, ne legyen az, hogy a halott marine elejti a fegyverét és elkezd szédelegni mielőtt feldobja a talpát. Legyenek gyorsak, egyértelműek a halálanimációk és nagyon gyorsan tűnjenek el a tetemek/roncsok… ennyi. De ezek már technikai jellegű problémák.

    Úgy érzem ez a CS 1.6-ban sem okozott különösebb zavart a pro játékosoknak (de még a hugomnak sem). Nem kezdték tovább tunkolni az ellenséget a többféle halálanimáció ellenére sem. Akkor itt miért lenne ez próbléma? És most senki ne jöjjön azzal, hogy de itt 200 unit van a képernyőm!

    Reply

  • Aston

    |

    De, itt arról is szó van, hogy 200 unit van a képernyőn 🙂 . Egyébként az általam is említett Marine halál animáció elég hosszadalmas. Meghal, szétteszi a kezét, áll egy darabig még, aztán elkezd széthullani kétfelé, majd végleg szét esik.
    Nem mondom, hogy zavaró, mert nyilván nem játszottam annyit a játékkal, de zavaró lehet 🙂 .

    Reply

  • SzuL

    |

    egy idő után megszokod, és úgyis fejből fogod tudni, hogy melyik pillanatban esik szét valami

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.