Cydra a téli álomból felébredve…

L4.ZsukoV . Hírek 1761

cydraMáris átvette Cavez helyét a kék a fronton, hogy minél több és szaftosabb fejleményekkel szolgáljon a játék jelenlegi állásáról. Olyannyira, hogy mind a 3 fajról beszámolt egy s mást. (Szóval az átláthatóság érdekében külön részre bontom a 3 faj fejleményeit…)

1.  Protoss:

  • A Phoenix rendelkezik jelenleg az anti-gravity képességgel (ami körülbelül már 6 egységnek volt idáig a képessége ..), ami igen hatásosnak bizonyul főleg ha több Phonenixed van.
  • Amikor Immortalok elől támadnak, mögöttük pedig Zealotok vannak, de elérkezettnek látod az időt, hogy ráküldjed őket az ellenségre, akkor a Zealotok először megkerülik az Immortalokat és utána közelítik meg  általad kijelölt  ellenséges egysége(ke)t. (tehát nem fognak az Immortalok között utat törni maguknak, miközben azok éppen támadnak)
  • A Dark Pylon Null Shieldjével és a Mothership Cloak Field képességével együtt expeket, de akár kisebb bázisokat is láthatatlanná tudsz tenni. (Ugyanis a Null shielddel a Mothershippet teszed láthatatlanná, a Mothership passzív Cloak Fieldjével pedig a körülötte lévő épületeket és egységeket…)

2. Terran:

  • A Comand Centerben és Planetary Fortressben tudsz több, mint 5 SCV-t a gyártósorba rendelni, de csak a Command Center és az Orbital Command tud a levegőbe emelkedni.
  • Ha a Comand Centert áthelyezed valahova, de épp ott egy tank áll, akkor a tank normál módban arrébb áll, hogy a Command Center landolni tudjon, de ha a tank ostrom módban van (siege mod), akkor előtte vissza kell alakítanod a tankot normálba módba.

3. Zerg:

  • Az Overlord rendelkezik a „creep termelő” képességel miután a zerg mainünket átmutáltuk Lairre és majd akkor fejleszthetjük ki külön a szállító (transport) képességét is. Emellett az Overseer passzív képességével tudjuk felderíteni a láthatatlan egységeket első sorban (detector), gyógyítani a boinikus egységeket (és épületeket) és vele tudunk Changelinget gyártani.
  • Lairre van szükséged, hogy a Drone-odból Nydus hálózatot tudj „építeni”, ami jelenleg 150 ásvány és 200 gázba kerül. Bárhol tudsz a creepen belül Nydus Wormot készíteni, de mindenegyes Nydus Worm 100 ásványba kerül és 10 másodperc míg elkészül. Azonban az egységek bármelyik Nydus Wormbe vagy hálózatba bemehetnek és azokon keresztül szintén bármelyik hálózatból vagy Nydus Wormből kijöhetnek.

Forrás:


Comments (79)

  • SzuL

    |

    „A Phoenix rendelkezik jelenleg az anti-gravity képességgel (ami körülbelül már 6 egységnek volt idáig a képessége ..), ami igen hatásosnak bizonyul főleg ha több Phonenixed van.”

    de furcsa, hogy hatásosabb egy spell, ha több unittal csináljuk.

    „Amikor Immortalok elől támadnak, mögöttük pedig Zealotok vannak, de elérkezettnek látod az időt, hogy ráküldjed őket az ellenségre, akkor a Zealotok először megkerülik az Immortalokat és utána közelítik meg általad kijelölt ellenséges egysége(ke)t. (tehát nem fognak az Immortalok között utat törni maguknak, miközben azok éppen támadnak)”

    tyűű, ezt se gondoltam volna 😮

    „de csak a Command Center és az Orbital Command tud a levegőbe emelkedni.”

    akkor most a fact/barracks, meg ilyesmik nem tudnak egyáltalán repülni?

    az overseer értelmét még mindig nem értem

    Reply

  • Leto

    |

    Válasz SzuL #1 üzenetére:
    Sima Overlorddal nincsen láthatatlan egységek felfedése, szal Banshee/Dark Teamplar = happy 😀

    Ha továbbfejleszted, akkor már látni fog láthatatlan egységeket mint az observer, valamint tud épületeket gyógyítani (előzőleg ezt a Queen tudta…) és ők csinálják a Changelinget is (arról miért nincsen kép??)

    Szal a zerg játékos nem fogja az összes Overlordját pénzért átmutálni ‘seerbe, csak annyit, ami el tudja látni az épület gyógyítás/láthatatlan egységek felfedése feladatokat. Tehát gondolkozni, stratégiázni kell, hogy vajon +1 Overseererrel jobban járok-e, jobb lesz-e a bázisvédelmem, a felderítésem sebessége, vagy pedig azt a pénzt inkább költsem a ZOMGLiskre.

    Reply

  • rimor

    |

    Ha mondjuk en csinalok creepet egy Overloaddal a palya masik reszen levo kristalybanyahoz, utanna Nydus Worm kijaratot majd viszek oda vagy 30 dront akik elkezdnek expelni, a nydus wormon keresztul mennek a bazishoz vagy pedig szepen gyalogosan vissza a terkep masik oldalara?

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Leto #2 üzenetére:
    tudom, de alapból nem értem, hogy miért jó az overseer. miért nem volt jó az eredeti, detectoros lord?

    Reply

  • Strogg

    |

    Régebben írták, hogy azért nem, mert a zergnek így túl hamar és könnyen meg olcsón lehetett detektorja.

    Reply

  • nrvn

    |

    #5 Gondolom itt csak a „CC”-ket emelték ki konkrétan, hogy csak a Command Center és az Orbital Command tud a levegö emelkedni, mig a Planetary Fortress már nem. Nyilván a többi épületnél megmaradt a lebegtetés, már amelyik az egyben is tudott.

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz nrvn #6 üzenetére:
    gondoltam erre is, de a szövegből nem így jön le 🙂

    Válasz Strogg #5 üzenetére:
    ez meg egy baromság. nincs is olyan unit, amihez ilyen korán kéne detector.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Mivel a Command Centerről és annak további változatairól volt CSAK szó, ezért mi más jöhetne le még szövegből? Ebből azt kellett volna leszűrnöd inkább, hogy minden helyzetnek van előnye és hátránya… Ha ilyen radikális változások léptek volna „életbe”, akkor már rég említették volna.

    Reply

  • JaReL

    |

    Válasz SzuL #4 üzenetére:
    Terrannál, protossnál csomó mindent építened kell, hogy detektálhass. Zergnél meg csak gyártod a supplyt adó overlordokat és már alapból van detektorod. Ez imba, mert így DT rush zerg ellen szinte soha nem működhetett, akárcsak a fast wraith. Bezzeg proti meg terra dolgozzon, hogy nehogy meglepjék pár lurkerral… Ezért jó az overseer… 😉

    Reply

  • Strogg

    |

    De az over csak bázisra volt jó egy ideig, mert lassú volt… Am meg ha olyan imba volt, akkor miért nem panaszkodott érte senki?

    Reply

  • nrvn

    |

    Itt nem az imbaságról volt szó, hanem, hogy a zerg is rá legyen szorulva arra, hogy gyártson detectort, mert idáig nem kellett ezzel törödnie. Most, hogy figyelnie kell erre is, már nem lesz neki se annyira egyszerü egy esetleges dt rush kivédése.

    Reply

  • kovbando

    |

    nekem nagyon nem tetszik h. nem lehet bárhova nydus worm-öt „építeni” MÉ CSAK CREEP-RE LEHET?????? 🙁

    Reply

  • Strogg

    |

    Akárhova lehet. Sőt, még creepet is termel maga körül.Válasz

    nrvn #11 üzenetére: Ezt most úgy mondtad, mintha a zergesnek olyan kevés dologra kéne figyelnie.

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz nrvn #11 üzenetére:
    a zergnek pont az volt az egyik „különlegessége”, hogy a láthatatlan unitok nem igazán jöttek be ellene. ha viszont leszednek egy overt, nem csak egy detectort szednek le, hanem szállítót és supplyt is egyben. teljesen jól ki volt balance-olva, nem értem miért kell ezt az „egyediséget” is kivenni a játékból.

    a wraithes példán meg röhögtem. miért ne jönne be pont zerg ellen?

    Reply

  • nrvn

    |

    #13 Nem mondtam úgy, csak úgy értetted… a kettö nem ugyan az.

    #14 Ezt ne velem beszéld meg, nem én csinálom a játékot, engem egyáltalán nem zavart, hogy a zergeknek ilyen hamar van detectorja. Hogy aztán miért lett igy nem tudom, nekem kapásból ez jönne le ebböl az egészböl.

    Reply

  • Raymond

    |

    Nekem ebbe az nem tetszik, hogy az 1be meg detektor volt, a 2esbe meg mar nem lesz az. Nem tudom, hogy Kerrigan mit csinal, talan vissza fejleszti a rajat? :/ Kis ficamnak tunik, lehet, hogy csak en vagyok igy…

    Reply

  • Promie Motz

    |

    #16 Kerrigan elárulta rajt… lehet, hogy az emberi lénye a felszínre tör és megmenti a világot a csúnya Zergektől? 😛

    Reply

  • aarchie

    |

    Anty gravity régóta csak a főnixnek van! Amúgy is csak a Templarnak és a Voidwalkernek volt eddig, nem 6nak 🙂 .
    Válasz Raymond #16 üzenetére:
    Nem visszafejlődés, 2 új mutációja lett a régi Overseernek, ami különböző szükségleteit elégíti ki a rajnak, így úgymond pozitív fejlődés. A Terran tudósok valószínűleg a régihez jobban hasonlítót nevezik továbbra is Overlordnak, ez lehet ok a közös névnek.

    Ez az Immortal megkerülősdi meg elég homályos, eddig sem a lábuk között mentek át..

    Öreg Nidus Worm hátha végre elnyeri végső formáját:)

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Raymond #16 üzenetére:
    én csak azt nem értem, hogy 4 év alatt az egész protoss hadsereg hadrendje megváltozott, olyan mértékű fejlesztéseket eszközöltek, hogy az hihetetlen, pedig elvileg aiurt lerohanták, és nem élnek túl vígan.
    terráknál ugyanez, akkora befektetések voltak, hogy az egész tank osztagot átfejlesztették, az összes marine páncélt kapott, és az összes medic gyorstalpaló tanfolyamot végzett, és kapott 1-1 dropshipet. elég érdekes, mit ne mondjak 🙂

    Reply

  • Strogg

    |

    Tévedés… A kampány tele lesz régi egységekkel. Ez csupán azt jeleni, hogy nem azokat fogják gyártani, hanem szépen lassan átállnak. 😛

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    #19: Az első világháború után MO. is milyen helyzetből kezdte mégis képes volt a kezdeti nehézségeken túllépni és szinte sikerült teljesen visszahozni az I. világháború előtti „fényes korszak”-ot. Bár milyen hihetetlen. A mediceseket meg most csak a Dropship-en szolgálnak, ami át lett kissé alakítva…

    Reply

  • KennyGTP

    |

    Válasz SzuL #19 üzenetére:
    Biztos sok StarCraft-os ECDL tanfolyamon vett részt az összes egység, ami nem más mint a UCDL&HMIC = Universe Computer Driving Licence and Heavy Machine Industry Course (Világegyetemi Számítógép Jogosítvány és Nehézgépipar Tanfolyam) 🙂

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz L4.ZsukoV #21 üzenetére:
    de nem 4 év alatt, bazz

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    #23: „de nem 4 év alatt” ====> És akkor ? Mikor is játszódik az SC világa? 25. században… Egyszerűen ez IMPOSSIBLE, hogy vki 10 éve (vagy több vagy kevesebb mind1) játszik egy olyan játékot, mint az SC és nincs fantáziája ilyen téren. (Ha mégse lenne akkor én kérek nevében elnézést …)
    Akkor már azon is filózhatnánk, hogy (a videóban) amikor Jim Raynorék elmenekülnek a mutaliskek elől a Hyperion „csillog-villog paraszt vakító neonfényben” pedig tudjuk, hogy alig van „cash” annak fenntartáshoz…

    Reply

  • Antares

    |

    Haha ez az overseer tényleg szívás. Egyébként egyáltalán nem volt olyan lehetetlen a láthatatlan egységek használata (lásd koreaiak dtzései). A zerg játékosnak ott azzal kellett „stratégiáznia” (nagyon felkapott szó mostanság ;)), hogy hova helyezi el a lassú mozgásképtelen dögöt, hogy az derítsen és azért védett is legyen. Ez néha bőven elég problémát okozott, szóval ennyit arról a bizonyos stratégia- meg lehetőségmentességről…

    Na most gyorsítani nem lehet, mert az agyonverné az egész felderítési dolgot a játék elején viszont így meg az overseerre plusz pénzt kell költeni, hogy a lassú dög legalább lásson valamit. Ez nem „stratégia” hanem korlátozás és könnyen lehet, hogy csak idegesítő és felesleges. Persze biztos ki lehet balanszolni, de szerintem így biztosan veszít valamit a zerg ha másból nem az egyediségéből.

    Hamár egyediség azt nem értem, hogy miért kellett a terran épületreptetést is korlátozni. Bár ez meglehetősen marginális kérdés, de akkor is miért kellett? Annyira imba lenne?

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Itt már megint al ehetőségekről van szó, és a 2 „veterán” már megint nem látja a saját korlátaitól.
    Szul, Anteras, könyörgöm gyerekek …. NEM AZ A LÉNYEG HOGY UGYANZ LEGYEN A JÁTÉK!!!!! capise ?

    Ezt direkt megváltoztatták, lehessen dt-zni a zerg bázisát is. Semmi baj nem volt a régi rendszerrel sem, teljesen jó volt, és balanced ez nem kérdés, viszont ha mindent helyben hagynának azon az alapon „hogy jó volt” akkor újra kiadhatnák az sc1 et. Erről pofázunk már 1,5 éve… ti meg azóta is azt hajtogatjátok, hogy a régibe jó volt minek változtatják…. Olyanok vagytok mint két vénember „bezzeg a mi időööhönkben, ezek a taknyosok mit tudják heh”
    Változnak az idők és tökmindegy miylen jó volt a régi rendszer egy új mindenképpen forulathoz vezet, oylan fordulathoz amit mindenki vár, aki az sc2 től újításokat vár és nem az 1. el szeretne megint játszani.
    Úgyhogy emelkedjetek azon felül, hogy ez most mennyire jó, mert az majd kiderül idővel, a lényeg, hogy változás, újítás, szerintem például extra lehetőségek (ez majd kiderül) és ez teljesen elválik attól, hogy mi volt régen.

    Reply

  • KennyGTP

    |

    Egy Overloard gondolati

    Hmmmm…. Az evolúció így kitolt velem???? A zerg társadalmamban majdnem mindenki átalakult és fejlődőt csak én maradtam majdnem hogy hoppon? Zergling testvéreim át tudnak alakulni robbanós öngyilkos EMOs Baneling-é, a lököttek. Ultralisk papáék kaptak szarvakat meg két új pengét és még fittebbek mint valaha. Én meg tegnap tudtam detektorozni mára meg elfelejtettem hogy-hogy kell azt. Lehet hogy beteg vagyok?? Mert amióta nem tudok Detektorozni elkezdtem potyogtatni, ez biztos egy betegség tünete…………………

    Egyébként legalább úgy meghagyhatták volna a detektor az Overloard-nél hogy csak arra fedez fel láthatatlan egységeket amerre halad. Mert így detektor nélkül felesleges lesz az Overeket járőrözni küldeni a bázis körül.

    Reply

  • nite

    |

    igen és akkor mi a franc is van? nemtom hogy feltűnt-e hogy a világ legkönnyebb dolga levadászgatni az overlordokat mind P és mind T-vel………. és aztán már gyártani se tudsz semmit szal alapból járhaó ut a detector mod neki, ugyis lesz vki olyan kedves h 12 corsiar-al bejön szét warpolja, és viszlát.

    Reply

  • nite

    |

    hm nemlátok edit lehetőséget, de a #9-es válaszra válaszoltam

    Reply

  • nite

    |

    ellenbe a #26-os válasz a gyógyír mindenre ugygondolom ^^

    Reply

  • JaReL

    |

    Válasz nite #28 üzenetére:
    Ha valaki bejön 12 corsair-rel a bázisodra és neked nincs ellene semmid, akkor valamit csúnyán elrontottál….

    A másik meg, hogy a játék elejéről beszélünk, hogy akkor van túl hamar detectora a zergnek. Hogy jön akkor ide 12 corsair?! Ez olyan mint ha azt mondanád, hogy zergling rush ellen a mass carrier a legjobb védekezés. Ez így oké, csak időben nem vág össze a kettő…

    Egyébként összességében azt tudom mondani, hogy várom a játékot mert az újítások megtartják – sőt, tovább növelik – a fajok különbözőségeit, de mégis számtalan előnyt – vagy akár hátrányt – jelentenek, ami sok-sok új stratégiát, játékstílust, élményt adhat! És ez király! GO BLIZZ!!! 😉

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Crafty_FOX #26 üzenetére:
    az overseer mellett úgy érveltek, hogy „eddig az overek úgyis csak a bázis sarkán voltak, nem használta senki sem”. ezzel sikerült ezt megoldaniuk, hogy biztosan ne lehessen őket használni. ‘seerként persze lehet majd, de a sima lordok maradnak a bázis csücskeiben.

    „Ezt direkt megváltoztatták, lehessen dt-zni a zerg bázisát is.” aki eddig nem tudta, annak gratulálok.

    most azzal érveltek „ellenünk”, hogy „ezzel sokkal több stratégiai lehetőség nyílik”. mivel is lesz jobb ez? az overek mostantól lassú szarok lesznek, detector képesség nélkül, viszont van fantasztikus overseerünk, amit pénzért vehetünk, és csodásan lehet majd a nydus wormokat rakoskadni vele. miért kellett ezért hozzányúlni az overhez? mi volt a baj vele? ahogy antares is mondta, ezzel csak korlátozzák a lehetőségeket, nem bővítik.

    viszont baromira bírom, hogy mindig jöttök a személyeskedéssel, aztán meg rajtunk csapódik az ostor, hogy mi kezdtük az egészet..
    a másik meg, hogy miért fogadtok el MINDEN szar újítást, amit a blizz kiad?

    Reply

  • Strogg

    |

    Jah… Elhisszük, hogy nem 3D-s SC lesz, de nem lehet mindig erre hivatkozni…

    Reply

  • JaReL

    |

    Válasz SzuL #32 üzenetére:
    Azért ez nem egészen így van… A blizz valszeg úgy gondolkodott, mint mi és a detektor képességet egy fejlesztéshez – konkrétan az overseer-ré mutálódáshoz – kötötték. Így kapsz egy nagyobb hp-s detektor egységet (ami talán több supply-t is ad, de ezt nem tudom biztosan…).

    De ez még tényleg nem érné meg, ezért az egység kap még más plusz képességet is: gyógyítás és changeling. Ezzel lesz egy tök jó új egységünk.

    De ne feledkezzünk el a szegény overlordról, azért neki is legyen valami haszna, hogy „ne csak a bázis sarkában ácsorogjon”!… Ezért kapta meg a creep-lerakó képességet, plusz még mindig ő az alap szállító egység, hiszen ő jelöli ki, hogy hol bukkanjon fel a nydusworm… Azért ezek nem rossz képességek, érdemes őket kihasználni…

    Másrészt a speed upgrade-ről semmit nem ír a cikk, szal szerintem logikus, hogy az ugyanúgy megvan fejesztésként, csak annyiban más hogy most lordra és seerre is vonatkozik.

    Tehát szerintem a sima lordhoz csomó új képesség ötletük volt, de mivel így ezer dologra ugyanúgy a lordot kellett volna használni, inkább egy mutációval szétbontották két egységre, amik így már megfelelő számú spellel rendelkeznek és hasznos részei a zerg rajnak…

    Ennyi… 😉

    Reply

  • Strogg

    |

    Overseer helyezi le a worm kijöveteli helyét… Fejlesztés csak lordra vonatkozik, mert a seer eleve gyors.

    Reply

  • gtoma

    |

    A Dark Pylon Null Shieldjével és a Mothership Cloak Field képességével együtt expeket, de akár kisebb bázisokat is láthatatlanná tudsz tenni.

    gg 😀

    Az overlord jelenleg azért nem detektor, mert a Z9-365 ös nevű gén átalakítása volt szükséges a creep előállításához.

    Sajnos ez felelt a detektorságért is.

    A másik lehetőség a repülés elvesztése lett volna. Jól döntött a királynő? 🙂

    egyébként az overlord elég „értelmetlen” egység volt. Szerintem jó 5let, hogy megvariálták.

    Reply

  • Strogg

    |

    Jah, tényleg az volt… Csak azt a hülye supply-t adta, nem is tudom mire való az… Meg detector volt, de minek, ha spore conony úgyis detector…

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    #32: „miért fogadtok el MINDEN szar újítást, amit a blizz kiad?” ===> Tudod ez ugyan olyan dolog, mintha bármi másről is beszélnénk… PÉLDÁUL ha te nem szereted a csokis fagyit, akkor az nem azt jelenti, hogy szar is. Attól még másnak a favouritja lehet. Szóval ezen kár filóznod. Másdszor mi nem személyeskedtünk csak fenntartjuk a természetes egyensúlyt… Sztem igen gázos lenne egy olyan SC2.hu oldal, ahol csak 80-90%-ban SzuL féle emberek lennének, de ez RÁNK is igaz! 🙂 Harmodszor pedig nekünk se jön be minden új dolog pl nekem a tank, de hát istenem van helyette másik 5-6 dolog, ami kár pótol érte és nem szajkozom azt (állandóan), hogy OMG a tank egy szar egység lett…
    Összeségében: Én értékelem az SC2 fejlesztő csapat törekvéseit, hogy szeretnének egy átdolgozott folytatást készíteni, amivel folytatják az SC univerzum történetét, de ettől függetlenül egy újabb és „sokoldalúbb” játékot adnak kézbe.
    #33: Ez nem hivatkozás hanem tény, amit el kell fogadni…

    Reply

  • Aston

    |

    Ööö ez asszem kimaradt, de akkor majd írok róla egy külön posztot, hogy az Overseernek nincs többé Nydus Worm lerakó képessége.

    Most úgy működik, hogy Drone-nal tudsz csinálni Nydus Networkot, és ebből az épületből tudsz bárhova a creepre lerakni Nydus Wormot. (Azt hiszem ez most pont olyan mint a sima SC-ben. Kár érte mert ebből is látszik, hogy sorra vetik el az újításokat, a végén tényleg SC+3D-t kapunk 🙁 …)

    forrás: http://sc2pod.com/trackers/blue/?id=1138#2928

    Szerk: Aki erre a kommentre szavaz, annak: Az 1-es jelentése: nem akarok erről a témáról új bejegyzést. Az 5-s jelentése: jó lenne erről egy új bejegyzés, hogy akkor most a franc is van.

    Reply

  • Strogg

    |

    Tehát majdnem úgy, mint azelőtt, hogy az overseer jelölte ki. Na így már egy droppnak is több értelme van.

    Reply

  • KennyGTP

    |

    Válasz Aston #39 üzenetére:
    Most akkor megkaptuk újra a Nydus Canal-t egy ipi-pici újitással?

    Reply

  • Antares

    |

    Válasz Crafty_FOX #26 üzenetére:

    Ugyan ki beszélt most a régi rendszerről meg, hogy ahhoz kell hasonlítania? Én csak a mostaniról beszéltem, mert szerintem ez csak elvesz a zerg egyediségéből – kelljen ám neki is detektort gyártani. A lehetőség, a számtalanszor emlegetett lehetőség meg megvolt az első részben is és éppenséggel le is írtam: pozícionálni kellett az overt és nem volt mindegy, hogy hogy. Jó itt meg tudom azt kell választani, hogy overlord vagy overseer, de az elején úgyis overseer lesz, mert kell a detektor, az over lassú, nem tud még akkor szállítani se, a creep fosás meg kit érdekel az elején. Nem sok értelmes okot látok egyelőre, hogy valaki igénybe vegye a lehetőséget.

    „Ez nem hivatkozás hanem tény, amit el kell fogadni…”

    Jó akkor legyen barbie world pro inkább, mert az legalább nem 10 éves. Attól még, hogy ez a tény sok ember csak arra használja, hogy emögé bújjon (na meg személyeskedésként és ez a gyakoribb :|). Mondjon valaki valami értelmes indokot arra, hogy a terran épületek repülését le kell korlátozni kettőre. Mondjon valaki valami értelmes indokot arra, hogy miért kéne a zergnek is külön gyártania a detektort, miért kéne hasonlítania ebben a terranra meg a protossra.

    Tudom vakok, akik nem látnak. Ez a 10 éves dumának a párja. Hályog van a szememen, ez van 😀

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #32 „az overseer mellett úgy érveltek, hogy “eddig az overek úgyis csak a bázis sarkán voltak, nem használta senki sem”. ”
    Nem tudom én ezt az érvelést nem láttam a cikkben szerintem megváltoztatták hogy más legyen és ne ugynaz mint 10 éve, utána max kitaláltak valami választ hogy azoknak is megmagyarázzák akik 10 éve sc1 eznek és nem fogadják csak úgy el ha valami megváltozik, csak azért mert ez egy játék és újat kell csinálni belőlle új játék menet miegymás.

    „most azzal érveltek “ellenünk”, hogy “ezzel sokkal több stratégiai lehetőség nyílik”. mivel is lesz jobb ez?” Szövegértés 1 es. AKKOR LEIROM UJRA VILÁGOSAN: AZT IRTAM SZERINTEM EZ JÓ, SZERINTEM TÖBB LEHETŐSÉG DE EZ NEM OBJEKTÍV VÉLEMÉNY (ETTŐL FÜGGETLENÜL VAN ALAPJA (mert több unit több képesség pl changeling lötyi hányás növekvő látómező stb stb))AZ ÉRV RÉSZE VISZONT AZ VOLT (most figyeljetek) HOGY TÖKMINDEGY, HOGY JÓ E VAGY SEM, AZ MAJD KIALAKUL, A LÉNYEG, HOGY NE LEGYEN UGYANAZ, MINT 10 ÉVE, MERT AKKOR A JÁTÉKMENET IS UGYANAZ LESZ, ÉS AKKOR KÖSZÖNJÜK NEM ÉRDEKES.
    ÉS EZ KB MINDEN ÚJÍTÁSRA IGAZ, TEHÁT AMIKOR HALLOTOK EGY ÚJÍTÁST, RÖGTÖN MEGINDUL A SÍRÁS, HOGY RÉGEN JÓ VOLT MINEK VÁLTOZZON? MI ÉRTELME ENNEK ? KERESGÉLITEK, HOGY MIÉRT NEM JÓ. MÉG SEMMIT NEM TUDTOK AZ EGÉSZRŐL, DE MÁR ROSSZ MERT MÁS LESZ. NEM UGYNAZ LESZ, ÉS EZ MÁR MAGÁBAN IS ROSSZ. ÉS ÉRTELMET KERESTEK MINDEN APRÓ VÁLTOZÁSNAK, EVOLÚCIÓS MAGYARÁZAT KELL, MEG JÁTÉK MECHANIKAI, DE EZ CSAK EGY JÁTÉK, AMIT EMBEREK ÍRNAK, ÉS KÉNYÜK-KEDVÜK SZERINT VÁLTOZTATJÁK MEG HA KELL AZ EGÉSZ JÁTÉKMENETET IS AZZAL, AZ EGYETLENEGY!!! MOTIVÁCIÓVAL, HOGY MÁS LEGYEN. HOGY MEGVÁLTOZZON, HOGY NE LEGYEN UGYANAZ capise ? EZ A LÉNYEG HOGY ÚJ JÁTÉK leesett ? Hogy nem ugyanaz mint régen , érthető ?

    #42 persze mert nem veszed figyelembe az új dolgokat ami adódik. Pl changeling pl truymo okádás, vagy szélesebb megfigyelőmező az overseereknek, gyógyítás stb ezek nem hiszem, hogy elvesznek a zergtől.

    „Mondjon valaki valami értelmes indokot arra, hogy a terran épületek repülését le kell korlátozni kettőre” Ez no comment. Ez egy tanulmány lehet a dezinformáció kialakulásáról. Tipikus esete a valaki halott valamit, de félreértette aztán tovább adta, de az félreolvasta, aztán az is félre értette végül a „hajnali szárnyalásból” „hajnali szarnyalás” a „pánik a tőzsdén”-ből meg „pinák a tőzsdén” lesz. Ez az, hogy nem olvastad el figyelmesen értő olvasással, ami le volt itt a commentek közt írva, és valakinek(csak nem szul ?) a hülyeségét, belekeverted az infok közé. Egyébként ez kétértelműen volt megfogalmazva idáig igaz, viszont kis loogikával rájöhetsz, hogy repülnek a terran épületek .

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    #42 „Attól még, hogy ez a tény sok ember csak arra használja, hogy emögé bújjon.” Nem búj el senki se sehova… Csupán közli a „fájdalmas” igazságot. Apropó ne úgy állítsátok be, hogy mi háborgunk, mert nem nekünk vannak ellenvetéseink a jelenlegi fejleményekkel…

    „Mondjon valaki valami értelmes indokot arra, hogy a terran épületek repülését le kell korlátozni kettőre.” Hol volt szó a többi terran épületről? Mégegyszer ismétlem csak a Comand Center és annak további változatait írtam le, de akkor tessék itt az eredeti szöveg:

    „You can load SCVs up to 5 into Command Center and Planetary Fortress.
    Command Center and Orbital Command can be lifted off, but Planetary Fortress can’t be lifted off.”

    „Mondjon valaki valami értelmes indokot arra, hogy miért kéne a zergnek is külön gyártania a detektort, miért kéne hasonlítania ebben a terranra meg a protossra.” Mitől hasonlítani? 2 lehetőséged van: 1.meghagyod az overlordot úgy ahogy van (creep készítés majd szállítás talán) vagy 2. átmutálod overseere, ami gyógyítani és rendelkezik a detectoros képeséggel + Changeling. Eredmény: Egy kicsit többet kell taktikázni/gondolkozni, akármilyen viccesnek hangzik.

    Reply

  • Antares

    |

    43:
    Ez jogos, tényleg elkapkodtam a repülést abban igazad van, most olvasva már más értelmet nyer. 🙂 Az, hogy mi által lesz karakterisztikusan különböző két faj abban se értünk egyet, felhozod példának a gyógyítást én erre azt mondom, hogy a terran és a protoss is tud gyógyítani. Én elsősorban a játékmenet különbözőségét, te viszont az alkalmazható stratégiák/taktikák illetve az egységek különbözőségét emeled ki, amit én is fontosnak tartok. Nem jól látom? Szerintem a makró jelentőségének csökkenése folytán és a „mindhárom fajt azonos útra terelés” elv miatt kicsit jobban fog hasonlítani a zerg játék a másik két fajhoz. Erről beszélek, hogy könnyen veszíthet az egyediségéből.

    A bunkós caps lockos stílusra nem tudom mi szükség van, ettől nem fogok közelebb kerülni az álláspontodhoz. Szerintem szükséges az evolúciós magyarázat. Nem szoktam azt mondani, hogy minek változtatták meg, inkább, hogy mi az értelme az új verziónak. Buktatót keresek és értelmet, mert egy csili-vili, új, egysíkúbb játékmenet viszont számomra nem érdekes hiába jó sok embernek. Ez nem azt jelenti, hogy le kéne másolni az első részt viszont azt igen, hogy olyan megoldásokat kell találni, amik nem korlátoznak jobban, mint amennyi lehetőséget adnak. Másrészt arra megint nincs szükség, hogy mindenkinek a homlokára csak lehetőség legyen felírva (különböző gombok formájában), mert a lehetőség elsősorban azon múlik, hogy használod fel az egységet. Kiválthatnád az overseereket ha esetleg taktikus/megfontolt vagy az overlordok állításával, de viszont ez a lehetőség elveszett; kényszerítve vagy overlord vételre. Nem bővült a számuk, viszont nekem nem tetszik a csere. Ennyi.

    44:
    Ez a fájdalmas igazság szöveg pont azt erősíti meg, amit mondok. Reméltem, hogy nem kerül elő és egyszer képes leszel nem elzárkózni attól, hogy beszállj a társalgásba. Az meg, hogy többet kell gondolkozni nem igaz. Egyszerűen nem igaz. Többet kell kattintgatnod különféle spell stb. gombokra és kevésbé fontos azon agyalni, hogy a megfelelő módon használd az egységeidet a megváltozott körülmények között, hisz mindenre lesz valami beépített segítség, amit igénybe vehetsz. Ezt nem az overlordos kérdéssel kapcsolatban értem, hanem általában a sok újításra meg lehetőségre.

    Reply

  • KennyGTP

    |

    Neked (vagy nektek) az eset le hogy ez egy ÚJ JÁTÉK. Nekem (vagy nekünk) meg az esett le hogy ez egy FOLYTATÁS.
    Én a folytatást úgy fogom fel, hogy minden ami szar és felesleges volt az első részben azt mind kidobják a lomtárba és helyükre jönnek az új és érdekes újítások. Engem is érdekelnek az új cuccok és képességek, mert ki tudja mi sül ki belőle :), csak azt nem értem (vagy értsük), hogy ami eddig jó volt és bekerül a FOLYTATÁSBA azt miért kell ennyire megbonyoritani vagy feleslegessé tenni (pl az Over detektorát)? Jó valaki azt mondja hogy azért mert…..a terranak is bonyolult… vagy mert a zergnek így előnye van….stb. De hát ez a StarCraft(2)!!!!! Pont ezért király a játék, mert itt minden faj mást tud és megvannak a maga előnyei és hátrányai. (na ezzel a mondatra egy kicsit magamra lőttem :))

    Reply

  • Blase

    |

    #45: Szerintem a két vélemény között az a gyökeres ellentét, hogy Te nem tartod hasznosnak az újítást, CFox meg azt mondja, hogy optimistán kell hozzáállni és így lehet hogy jó lesz. Én is azon az állásponton vagyok, hogy nem kell elítélni minden újítást egyből. Most lehet megint aztmondani (#32 SzuL), hogy mi meg minden elfogadunk, de Ti meg semmit nem fogadtok el 😀 . Nekem az újítások nagyrésze tetszik, de az a nydus worm már tényleg nagyon ratyi. A medievac dropship is elég fura, de ahogy akció közben láttam szerintem elég jó lesz.

    Reply

  • Blase

    |

    Ja igen és még annyi hogy : elég , hát hogy mondjam, szánalams, hogy SzuL üzeneteit foylamatosan ennyire értékelitek csak azért mert ő az „ellenzék”, úgy hogy én 4es 5ösre értékeltem a kommentjeit, mivel értelems kultúrált vitát folytat. 🙂

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    #45: Miért kéne többet katingatnod? Amikor ott lesz minden egységhez különböző féle billenytyű parancs… Ettől függeltenül ezt a kattingatos dolgot alapból hagyjuk, mert érdekes módon az MBS-nél nagyban híresztelték egyesek, hogy 5-6 gyár bekattingatása csupán 3 sec vagy kevesebb… Ez esetben ez nem jelenthet gondot a sok spell meg mi egymás. ( adás Vége)

    Reply

  • Antares

    |

    #49:
    Akkor hotkey 🙂 Te is tudod, hogy most nem az irányításról beszéltem hanem ezekről az új, jobb lehetőségekről, amelyek gombok formájában megjelennek. Ha kötöd az ebet a karóhoz, kattintgatni se kell rá (csak érdemesebb, mint nem tenni) 😀 A lényeg az, hogy nem csak attól gondolkozós egy játék, hogy választhatsz a lehetőségek közül, hanem, hogy néha nincsen ‘ultimate choice’ és az eredményt a többi ötletes és hatékony kombinálásával állítod elő. Az irányítás ebből a szempontból elhanyagolható.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.