Bíztat a Blizzard

Astonkacser . Hírek 647

Ahogy az szokott lenni, a Blizzcon után a nagyobb gamer oldalak mind-mind közreadnak egy pár komolyabb interjút valami fejessel a Blizzardnál. Kettőt szeretnék most ezek közül megemlíteni, az egyik Paul Sams COO-val (ügyvezető igazgató), a másik Samwise Didierrel (SC2 művészeti igazgató) készült.

Paul Sams mondja: Azt akarják elérni az SC2-vel, hogy bármennyit is kell rá várni, a végén a játékosok azt mondják majd, hogy ez megérte. A Battle.nettel kapcsolatos későbbi terveik miatt történt ugye a csúsztatás, és Paul Sams hisz abban, hogy a játékosok később be fogják látni, hogy ezért megérte várni, és a csúsztatás jogos volt.

Azt is mondta még, hogy a Battle.net rendszer annyiban nem fog hasonlítani a Steamre, hogy külső játékokat (third party products) nem terveznek beengedni a rendszerbe, csak a jelenlegi és készülő játékaiknak készítik ezt a felületet. A Starcraft II fejlesztésével kapcsolatban nincsenek kétségeik. Az elmúlt öt évben csak a WoW-val foglalkoztak, és a kezdetekkor ez a projekt egy hatalmas kihívást helyezett a cég elé, mert előtte ilyesmit még sosem csináltak. A WoW körüli infrastruktúra, a szerverparkok, a 0-24-es szupport rendszer kialakítása sok munkát igényelt. A Starcraft II-n viszont csak a legtapasztaltabb fejlesztők dolgoznak, több mint 10 éves RTS fejlesztési tapasztalattal rendelkező munkatársak kezében van a játék és biztosak benne, hogy ezt tudják kezelni a megfelelő módon.

(személyes vélemény következik) Én azért remélem, hogy a Battle.net Starcraft II debütálásával hasonló szerver leállásokat és hatalmas pinget fogunk majd tapasztalni az első hónapokban, mint anno a WoW esetén. Ez jelzi majd azt, hogy mekkora sikere van a játéknak.

Samwise Didier interjú: Itt többek között olyan apróságokra is kitérnek, mint hogy Samwise miért nem hord egyáltalán nadrágot, csak farmert. Van akit ez biztos nagyon leköt – az olvassa el az interjút -, de a lényeg, hogy Samwise mesél arról, hogy a Starcraft II-vel a céljuk az, hogy amint a kezedbe kerül a játék, elfelejted azt, hogy mennyit is vártál rá, ott lesz egy tökéletes játék a kezedben és rohadtul nem fog érdekelni, hogy mennyi idegeskedést és álmatlan éjszakát okozott neked. A saját metálos karrierjére most ugyancsak nem vagyunk kiváncsiak, ezért itt csak ennyi ami fontos.

Szóval bíztat a Blizzard, mi meg nem tehetünk mást, mint bizakodunk, hiszünk, és várunk (tovább). Kitartást elvtársak!


Comments (8)

  • Mauro001

    |

    “(személyes vélemény következik) Én azért remélem, hogy a Battle.net Starcraft II debütálásával hasonló szerver leállásokat és hatalmas pinget fogunk majd tapasztalni az első hónapokban, mint anno a WoW esetén. Ez jelzi majd azt, hogy mekkora sikere van a játéknak.”

    Ez nekem azért kicsit erős. Ezek szerint ha neked választanod kéne, hogy multizhass a starcrafttal 1 hónappal hamarabb vagy a blizzard még gazdagabb legyen akkor az utóbbit választanád?
    Engem egy cseppet se érdekel, hogy mennyire sikeres egy játék, ha én jól érzem magam vele az nekem elégséges. De hogy a saját játékélményemet nem áldoznám be azért, hogy egy amúgy is milliárdos cégnek még több pénze legyen az biztos.

    Reply

  • 8ER

    |

    annó ez a szöveg jó lett volna a 3Drealms-nek is:)

    Reply

  • Aston

    |

    #1: Nem tudom én akkor érzem jól magam egy játékkal, ha a játékélményemet rengeteg más játékossal tudom megosztani. Minél nagyobb lesz az SC2 sikere, minél többen játszák majd és minél több rajongója lesz, annál több ember lesz akikkel együtt tudom majd játszani, akik pályákat csinálnak, akik képregényeket rajzolnak, akik versenyeket és még ki tudja mit szerveznek és rendeznek.

    Amúgy a már megszokott tipikusságot vélem felfedezni mondandódban, miszerint mindent anyagi okokra célszerű visszavezetni. Én leszarom, hogy ki és mennyit fog keresni az SC2-vel.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Mauro001 #1 üzenetére:
    Minket viszont rohadtul érdekel hogy sikeres legyen, és hogy E-Sport játékká nője ki magát!!!!

    Reply

  • 84Noname

    |

    így van… A játék sikere, e-sportá válása, valamint a blizz bevétele nem igazán választható szét. Remélem hülyére keresik magukat vele…

    Reply

  • Zedas

    |

    #2: Jaja nekem is tisztára DNF fíling 😀

    Reply

  • sweeping

    |

    Na inkább kiszerkesztem magam, mert még a végén flame war lesz.
    Inkább csak nevetek az egészen :d

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #3 Így is van. Magában mit is ér az ember ugye ? ….

    Attól még nem kel la server parknak bedöglenie én elhiszem az eladási statisztikáknak is hogy sikere van 😀 sőt még annak a nagyon sokjegyű számnak is amit a bnetre lépéskor a létszámról nyilatkozik a rendszer 😀

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.