Az „oldalunk” és ami mögötte van…

L4.ZsukoV . Cikkek, Fontos 1984

sc_hungary2_www.kepfeltoltes.hu_Már több, mint két éve, hogy ismerem ezt az oldalt és szinte mindennap feljárók főleg amióta csatlakoztam a csapathoz, hogy segítsem az oldalt, amiben csak tudom. Mikor még arra vártunk, hogy a kék posztok mellett most már elkezdődjön a béta vagy megmondják, hogy mikor is fog végre megjelenni a Starcraft II, akkor a látogatottságunk a mostanihoz képest elenyészőbb volt. Azonban, ahogy erre közeledett a béta indítása, az olvasók száma is – értelemszerűen – növekedni kezdett, ami egyben azt is jelentette, hogy a „kicsi” és szerény csipet-csapatból kinőtte magát egy nagy létszámú és sok oldalú közösségre.

grafbetastart

Maga az oldal (még!) és a szerkesztőség mit sem változott. Ellentétben az olvasó közösséget, ami a gyarapodás hatására több részre oszlott, amivel nincs is semmi gond, mert kifejezetten jó ha többféle vélemény megoszlik, amit meg lehet vitatni/beszélni egymásközt. (Persze csak kulturált formájában!) Azonban az utóbbi időszakban kisebb – nagyobb elégedetlenség alakult ki az oldallal kapcsolatban, ezért úgy gondoltam,  hogy ideje lenne még időben reagálni erre, hogy megelőzzük a további nézeteltéréseinket és tisztázzunk néhány szempontot, ami remélhetőleg segít abban, hogy közös pontra jussunk.

  • Milyen célból jött létre ez az oldal?

Mi vagyunk azok, akik szabadidőnket áldozzuk arra, hogy a Starcraft II Hungary név alatt olyan weboldalt hozzunk létre, amely a készülő játékról és rajongóiról szól. Mindenkinek!
Hivatalos anyagokat fordítunk, híreket szerkesztünk, fogalmazunk. Cikkeket írunk, és jelentést havonta a Blizzardnak. (Aston)

Ahogy az idézetből is olvashatjátok, hogy mi ezt hobbiból csináljuk, ami egyben azt is jelenti, hogy a szerkesztők olyan bejegyzést rakhatnak ki, amihez éppen kedve és ideje van, ezért nincs is garancia arra, hogy nem lesznek olyan témák, amik nem éppen az olvasók nagy kedvence lesz, ami lehet akár egy kellemetlenek tűnő hír a fejlesztőktől vagy éppen egy új fajta rovatot vezetünk be. Ezért is próbálkozunk többféle  irománnyal, hogy minél több szempontból kielégítsük vagy éppen figyelmeztessük  olvasóinkat bizonyos hibákra. Bár lehet nem vagyunk 100%-ig hatékonyak, de természetesen a célunk más, mint:

Szeretnénk, ha minél többen megismernék, minél többen játszanák, nem profi hanem minden szinten, hogy minél többen legyünk és minél jobb legyen ehhez a közösséghez tartozni.

  • Szabályok mindenütt vannak.rules
    Nálunk is vannak, de csak szükségszerűek, amik a közösséget szolgálják. Előfordulhat, hogy diktatórikusan kezelünk bizonyos helyzeteket, de nem szokásunk az örök harag. Szóval ha megtanulod, hogy mindennek van határa, akkor nem lesz gond.
  • Szólásszabadság vagy cenzúra?
  • szólás szabadságNem azért, hogy a nagyszerűségünket vagy a nagylelkűségünket bizonyítsuk, de vannak olyan oldalak, ahol elő vannak már írva, hogy bizonyos cikkekben CSAKIS ilyen-olyan hozzászólást írhatsz különben bannolnak… Nos nálunk jelenleg csak a hack és warez van betiltva még, de nem azért, hogy kiéljük vele admin jogainkat. (Ez a cikkben szépen meg is van fogalmazva, ezért nem mennék bele újból…) Cserébe mi is elvárhatjuk tőletek, hogy a folyamatos „levesünkbe való köpködéseket” ne erőltessétek, mert ezzel nem értek el semmit. Ettől függetlenül nem kell elnézni ha netán hibázunk… Csak el kell fogadni azt, hogy elég egyszer vagy kétszer is elmondani ha valami nem tetszik. Nem kell tovább feszíteni a húrt.
    (Szerintem te sem szereted ha valaki állandó jelleggel azzal zaklat, hogy a kedvenc  foci csapata kiesett már a VB-én. Egy idő után te is „bannolnád” mikor már huszadjára említi meg neked, nem?)
  • A kockázatokról olvassa el moderálási elveinket!guide
    A problémák könnyen megelőzhetők! Csak ne sajnálj egy percet az életedből, hogy elolvasd.
  • Probléma orvosolására:
    Ez a cikk egyben azért is jött lére, hogy ti is nyugodt szívvel minden következmény nélkül le írhassátok a véleményeteket, az elképzelésétek a dologgal kapcsolatban, mert tényleg számít! Hisz ez rólatok is szól javarészt. Persze a jó ízlés határán belül ha kérhetném. (Magyarul: Beszéljük meg ha kell…)

Konklúzió:
Tisztában
vagyunk vele, hogy minden döntés komoly következményekkel járhat, de bármennyire is igyekszünk nem lehet olyan intézkedést/lépést tenni, ami minden egyes embernek megfelelnének! Így aztán sokat számít a kölcsönös tolerancia és a tisztelet, ami bizonyos mértékben segít, hogy ha nem is teljes békességben, de legalább nem közellenségként tekintenénk egymásra. Bármilyen meglepő, de kompromisszumokra  készek vagyunk. Végére hagytam egy idézetet, amivel nem leírni akarok senkit… épp ellenkezőleg: Ezen változtatni akarok!

„Ilyen ország vagyunk, no. Amink nincs, azt mástól irigyeljük,
amink van, nem becsüljük.”


Comments (57)

  • Ludo

    |

    Jó kis cikk és egyet is értek, vele. A növekedéssel a sokszínűséggel a szabályokkal és a moderálással is. Szerintem jó az a hozzá állás, hogy nem csak HC gamerek oldala hanem baráti forum ahól a HC gamerek is megtalálják a helyüket esetleg csepegtethetnek tapasztalataikból a kezdőknek.

    A moderálás is jó ahogy van mert ha túl szigorú, és szószerint csak a cikhez lehet hozzá szólni akkor az nagyon megnehezíti az össze kovácsolódást, és néha esetleg kicsit tárgytól el is térő könyed beszélgetéseket. Egyszóval túl mesterkélt ami sokminden csak nem hangulatos. Az meg hogy a warez meg a hack tiltva van mindenszinten szerintem egy elfogadható állás foglalás, akinek ez nem tetszik az keresen más helyet, a szólás szabadság tényleg nem azt jelenti, hogy mindent lehet.

    Szóval sok sikert a folytatáshoz és köszi, a sok melóért amivel fenttartjátok az oldalt! 🙂

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Zsukov for President! Ja, hogy azt nem rég már választott magának a Parlament? Nem baj, akkor majd pár év múlva újra előhozzuk a témát 🙂

    Jó cikk, hátha kicsit jobban belegondolnak majd a helyzetetekbe páran.

    Reply

  • ZsoL

    |

    Akkor ezt a postot ki kell rakni minden kozintez… battle.net profilra? 😛

    Reply

  • Volband

    |

    A próbálkozásod mindenképp elismerésre méltó. 🙂

    Kár, hogy ügyesen kikerülted a kényesebb témákat, biztos te is megijedtél a moderálási elvektől. 😀 Kb. úgy hangzik a cikk, hogy az emberek hőzöngnek amiért nem lehet warezolni.

    „Ez a cikk egyben azért is jött lére, hogy ti is nyugodt szívvel minden következmény nélkül le írhassátok a véleményeteket…”
    Dicséretes, hogy erre biztatsz minket, de mikor 7 olyan moderálási szabály van a szövegdobozom felett amiből legalább 4 totálisan szabadon értelmezhető, valamint alattam elfogadok egy nyilatkozatot (ja, az egyébként, hogy van, hogy alapból be van pipálva?:D nem nekem kéne?) is, nos…

    Na, szóval dicséretes. Legalább nem érezzük magunkat annyira letojva. 😉

    Reply

  • Promie Motz

    |

    #4 Volband, nem tudom, mennyire örülnél, minden alkalommal klikkelgetned kéne, ha üzenni akarsz.

    És a véleményét mindenki szabadon leírhatja, ezt hivatott megerősíteni a cikk. Csak 1-szer írd le a véleményed, és úgy, hogy másokat ne sértegess vele. Szóval ekdves, hogy erre egyből kötözködni kezdesz, de szerintem nagyon jól tudod te is, mit akart Zsukov. Ez pont az, hogy „a folyamatos “levesünkbe való köpködéseket” ne erőltessétek”” mondattal próbáltak rá célozni, hogy ha nincs jobb dolgod, mint nem építő jellegű kritikát megfogalmazni, akkor lehet, inkább várd meg, amíg tudsz valami konstruktívat is írni.

    Reply

  • Plevi

    |

    Azért nem rakhattok ki akármit,a hack,warez is azért van tiltva mert official fansite vagytok(ugye ezért kaptatok kulcsokat,meg az a blizzard logó is ott van lent)

    Reply

  • Volband

    |

    Válasz Promie Motz #5 üzenetére:
    Én meg arra céloztam, hogy pár fontos dolog mellett elsiklott Zsukov, mert ez mind szép és jó de tudod valami kissé hiányzik.:)

    Szerintem épp olyan felüdülő lenne klikkelgetni minden hozzászólásom előtt, mint olvasgatni a moderálási elveket. Mellesleg azért kérdeztem mert mikor telepítesz egy játékot mindig be kell klikkelned, hogy elfogadod a licencszerződést, van ahol végig is kell görgetned, mert különben addig nem klikkelhetsz.

    Reply

  • Ludo

    |

    Válasz Volband #7 üzenetére:
    Ha már arra céloztál, hogy pár fontos dolog mellett elsiklott miért nem írod le pontosan mire is gondolsz?

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Nekem csak ezzel a hárommal van gondom:
    -Nem, itt nincs szólásszabadság, itt irányított beszélgetés van a témáról!
    -Légyszíves maradj a témánál, mondom maradj a témánál!
    -Végül de nem utolsó sorban: hidd el mi gyorsabban tudunk törölni mint te írkálni!

    ezek teljesen lekicsinylő idióta pontok, nemtom mért kell felindulásból nekiállni ilyen hülyeségetet írogani.
    Ha ezen az oldalon nincs szólásszabadság, akkor babinééni cső.
    Elég llenne ha”warez. hack téma kerülendő, büntetendő” vagy mit tudom én.

    Nem csak óvodás értetlen hülyegyerekek játnak ide.

    Reply

  • Titankahn

    |

    /bow

    Reply

  • Volband

    |

    Válasz Ludo #8 üzenetére:
    Azért mert ha elmondom, hogy mikre gondolok, akkor lehet erre jár valaki akinek van hatalma és biztos, hogy rám keni, hogy én megszegtem a szabályzat valamelyik pontját, mert ezek olyan szabályok, hogy bármibe bele lehet magyarázni, hogy megszegted őket.

    De GeryGTK leírta az egyik részét a dolognak. A másik meg a hozzászólások átírására vonatkozott volna. De ennél többet már nem is írok mondani, mert ha véletlenül kicsúszna a számon, hogy ugyanannyira óvodás (más melléknevet használnék szívem szerint) dolog átírni a hozzászólásokat, mint amilyen hozzászólást átszoktak írni.

    Na tessék, ki is csúszott.

    Reply

  • Sabika

    |

    Teljesen megvagyok elégedve az oldallal meg mindennel!
    A starcraft 2-t nagyon várom és a bnet 2.0 egy forradalmi újítás a játékiparban és egyszerűen tökéletes minden megvan benne ami egy ember eltud képzelni!
    -facebook
    -real ID
    Egyszerűen tökéletes az oldallal és a szabályokkal együtt én nem is értem mért flameltek össze-vissza!
    :D:D:D:D
    Szerintem legyen mindenki bannolva aki többször leírja hogy **** a bnet 2.0![FIGYU]

    Reply

  • Volband

    |

    Válasz Sabika #12 üzenetére:
    I see what you did there!

    Reply

  • Aston

    |

    Miért kell újra és újra felhozni ugyanazt a témát? Szerintetek is a lázongó hülyegyerekekkel kellene tele lennie az oldalnak csak azért, mert irodalom órán olvastak a szólásszabadságról? Hányszor kell még elmondanom, hogy itt mindannyian a magunk szórakoztatására dolgozunk és hogy minket semmilyen felelősség és semmilyen kötelezettség nem kényszerít semmire sem, nem vagyunk hivatalos oldal, csak egy hivatalosan elismert fansite, tesszük amit teszünk mert szeretjük a játékot, innentől kezdve mindazok akiket az oldal elhagyására késztettem azok mind egytől-egyig megzavarják mások és a mi szórakozásunkat.

    Természetesen néha én is túllövök a célon, de ettől még igenis itt el lehet mondani a véleményed, csak fogalmazd meg kulturáltan, írd le egyszer, ott ahol releváns, ha nincs olyan cikk a blogon akkor menj a fórumra. Ha a témáról szól a cikk, akkor írd le egyszer, ha valaki reagál, akkor beszéld meg, de ha az ellentétes vélemények sokaságára is csak a magadét hajtod, illetve ha olyan oltári baromságokról beszélsz (havidíjas SC2), ami megkérdőjelezi, hogy egyáltalán bármi fogalmad lenne a dolgokról, akkor ne várj pozitív fogadtatást!

    #Gery: Igazad van majd módosítom a komment box feletti szöveget. A checkbox meg azért van bepipálva mert nincsen más lehetőség.

    #11: Igazad van nem egy szép dolog, de bizonyos emberekkel hidd el nem lehet másképpen bánni.

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Válasz GeryGTK #9 üzenetére:

    Szerintem teljesen korrekt a szabályozás és a moderálási elvek. Ha valami másról van mondandód, ott a fórum alatt a chat, vagy a fórum. Van szólásszabadság, csak mindent a megfelelő helyen, ez nem publikus chat, ahol mindent leírhatsz, ami a szíveden az a a szádon elvvel magyarázva. Szerintem, ha moderátor lennél bármilyen hasonló oldalon, te sem örülnél, ha az adott témát teleszemetelnék a felhasználók, mert eltérnek a tárgytól,offolnak és telespammelnek mindenféle reklámmal stb. Gondolom neked sem lenne kedved naponta 20-30 vagy annál sokkal több hozzászólást törölni. Igen, nemcsak óvódás, hülye gyerekek járnak az oldalra, de akiknek ez szükséges, hogy felfogják, azoknak szól, nem a normálisan kommentelőkhöz ez a szájbarágós módszer. Valakiknek erre van szükségük, mert nem képesek elolvasni regisztrációkor egy szabályzatot, vagy mert ennyire kevés agyi kapacitással rendelkeznek.

    Reply

  • Pantus

    |

    *** Ne linkelj warez és hackekkel foglalkozó oldalakat ***

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Pantus #16 üzenetére:
    Te most frankón belinkelsz ide egy olyan oldalt aminek a főoldalán maphack is található?
    Hát komolyan lesül a bőr a képemről…

    Reply

  • Kovacsgergows

    |

    Szerintem is jó cikk, maximális tiszteletem! 😉

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Volband #7 üzenetére: Szándékoson nem tértem konkrétumokra, de erre az mentségem, hogy én hozzád képest a „másik oldalon” vagyok, és az én szemszögemből nézve lehet teljesen másként jöhetett le, mint mondjuk a többségnél, amivel csak fokoztam volna az ellentéteket.

    Reply

  • Worlon

    |

    Válasz L4.ZsukoV #19 üzenetére:
    Nem félni kell az ellentétektől, hanem emberi módon megbeszélni és megérteni a másik oldalt. És persze tisztelni a másik véleményét, nem pedig fenyegetőzni meg elhallgattatni. (Ezt már pár politikai rendszer megpróbálta, és egyiknek se lett szép vége.)
    Ha a megbeszélést meg sem kíséreljük, akkor szerintem kár is itt közösséget építeni, mert nem közösség lesz, hanem sátortáborok.

    Reply

  • lagninja

    |

    szerintem jó az oldal csak fura hogy külön van a fórumrész ^^ amúgy a játék megjelenése után mik a terveitek? marad ilyen az oldal mint most vagy lesz valami változtatás?

    Reply

  • lagninja

    |

    az iccupot lehet linkelni? mert az is cracknek számít valahol! nem blizzard termék :S

    Reply

  • suineg

    |

    Az oldalhoz gz, sok sikert a tovabbiakhoz!
    (megjobb lenne ha postolnátok egy beta p2 hírt is, akkor világbajnok lenne) hehe

    A játék legszórakoztatóbb amivel játszottam eddig. wow se volt rossz mondjuk:)

    Béta p2??? Beta come back >>

    http://www.youtube.com/watch?v=Hn-enjcgV1o
    ezt vhol lattam, gondoltam megosztom

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz lagninja #21 üzenetére:
    szeretnék idővel egy ráncfelvarrást végezni az oldalon.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Worlon #20 üzenetére: Volbandnak is ajánlottam, és azóta vmilyen szinten kitárgyaltuk a fórumon a problémákat.
    Mellesleg mi nem kormányt alakítottunk. Szóval kár ilyen-olyan rendszerrel hasonlítgatni minket, mert mi nem az országot akarjuk rendbe rakni. Hanem magát az oldalt vezetjük saját belátásunk szerint, amiben meglepőmódon a közösség érdekeit szolgáljuk.

    „Ha a megbeszélést meg sem kíséreljük, akkor szerintem kár is itt közösséget építeni, mert nem közösség lesz, hanem sátortáborok.” Szerintem az egész cikkem erről akart szólni, de nyugodtan mondd meg ha tévedek, mert őszintén beismerem, hogy nem írónak születtem.

    Reply

  • lagninja

    |

    csak a háttérszínt változtatod meg vagy szerkezeti változásra is lehet számítani? szerintem nagyon rázós hogy külön van a fórum meg a hírek

    Reply

  • YounG

    |

    Én csak megköszönni szeretném az oldal szerkesztőinek,mindazt amit tesznek.. amióta az oldal megy azóta nézem, nincs olyan nap h legalább egyszer meg nem látogatnám h megtudjak valami újat kedvenc gammámról…
    köszönet jár a sok melóért amit miattunk vállalnak… Thx a sok új infót…

    köcce all..

    már csak: 21nap 04óra 12perc 02mp 😛 ezt is megértük 🙂

    Reply

  • Anyafalo

    |

    Kérlek ne töröljétek azonnal a kommentet amint meglátjátok, hogy ki írta, különben senki nem fogja tudni, hogy ilyen vélemény is van, láttam hide-os megoldást azt miért nem lehet ilyenkor használni?

    Reply

  • xmen

    |

    esküszöm rshu jobb ennél ott legalább el poénkodnak baromságokkal, habár az is egy érdekes társaság:D

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz lagninja #26 üzenetére: Ez a két fél hozzáállásától függ. Vagyis ahhoz nektek is kell valamit felmutatni, hogy cserébe mi is feltudjunk. Ez fordítva is igaz, hogy mi nekünk is fel kell valamit mutatni, hogy ti is feltudjatok.
    Ennek függvényében azt tudom jelenleg felmutatni nektek, hogy a szerkesztőség összefügg ülni valamikor, és kifogjuk tárgyalni az ezzel kapcsolatos dolgokat is.

    Reply

  • AdamoA

    |

    Válasz xmen #29 üzenetére:
    Ja, ajánlom az első hír hozzászólásait, ami teljes mértékben alátámasztja 🙂
    „te óvódás, te szemét, rég láttam anyádat”, stb.
    Vagy ez vicces? 🙂

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz ProfessorJ #15 üzenetére:
    Akkor írjátok oda, hogy tisztelet a kivételnek és én boldog leszek:)
    Ez az oldal nekem a bejelentés óta FOLYAMATOSAN meg van nyitva, naponta többször ránézek és ez így is marad.
    Peace.

    Reply

  • Volband

    |

    Válasz Aston #14 üzenetére:
    Nem tudom, szerintem ha egy olyan emberrel találod szembe magad aki mondjuk csak azt hajtja, hogy „kurva anyád he! hülye köcsög! he!”, akkor nem azzal leszel értelmesebb, hogy visszaanyázod (az hogy átírod a hsz-ét arra, hogy ő homokos, az kb. ugyanaz). Mondjuk általában nekem is 2-3* újra kell kezdenem az ilyen embereknek készülő hozzászólásokat, mert gyakran magával ragad a szintjük, de azért ha fúj az ember egy nagyot és felméri a helyzetet, hogy az olyan ember mekkora egy nulla, akkor kulturáltan is ki lehet őket „ütni”, anélkül, hogy elérjék amit akarnak. Az én esetemben, hogy visszaírjam, hogy „a te kurva anyád!” a te esetedben, meg hogy ilyen hozzászólás editeléseket csinálj.

    Egyrészt vagy töröld a kommentjét, nem hiszem, hogy azt siratná bárki is, vagy bannold, a kommentjét meg hagyd úgy, aztán mindenki érteni fogja miért kapta.

    Reply

  • Titankahn

    |

    Hát én már ircn is mondtam sok mindent, de általába több a buta mint az okos és én inkább engedni szoktam, ugye a mondás szerint. A kutyusokkal nem kell foglalkozni 3 vakkantás után mehet a darálóba senkinek sem fog hiányozni. Én elégedett vagyok az oldallal, csináltam már sajátot más témában tudom mennyi veszödséggel jár. Amit lehet kommentet amugy ne töröljetek sztem kivéve az ien hack/warez link cuccost, hogy aki tud legalább a más hibájábol tanuljon. Még mindig hirzárlat p2röl? Lassan már fölös lesz beinditani.

    Reply

  • ImiHUN

    |

    off:”A StarCraft 2 produkciós vezetője, Chris Sagaty egy koreai SC2 rendezvényen elárulta, hogy a játék megjelenését követő egy-két hónapon belül kiadnak egy különleges patch-et, melynek köszönhetően 3D-ben is játszhatunk. ”

    forrás : pcguru.hu

    Nem tudom ,hogy volt-e már és sorry az off miatt.

    Reply

  • Aston

    |

    Válasz Volband #33 üzenetére:
    Nem sajnos torles eseten kezdenek el igazan tuskok lenni, aztan elkezdenek szidni mindenkit meg gyorsan feltalaljak a spanyol viaszt. Aztan olyankor mar en sem tudok mely levegot venni pedig hidd el szoktam jo nagyokat lelegezni.

    Reply

  • bakter24

    |

    Csak buzdítani tudlak bennetteket, jó az oldal, sok újat olvastam, követtem a híreket, néztem a VODokat, olvastam taktikákat, BOkat, mindent, ami egy nem-HC játékosnak jól szokott jönni. Én olyan vagyok, hogy valahogy ösztönösen kihagyom a bunkó kommenteket, lehet így születtem. Nem az oldal hibája, ha néhány emberből hiányzik a kÚltÚra-gén… A vélemény azért van, hogy kicseréljü. Aki nem bír a névtelenség adta hatalommal, és ontja a Spammet, annak warn-ban. Ez mindenhol így megy. Ez nem diktatúra meg szólásszabadság-kérdés, egyszerűen civilizáció. A warez kérdést meg csak helyeselni tudom, aki warezt keres, talál, de ennek nem itt a helye.

    Csak így tovább, SC2 forevver!

    Reply

  • suineg

    |

    Válasz Titankahn #34 üzenetére:
    /agreed!
    talán holnap kiírják hogy mikor lesz beta, szerintem max 1-2napon belül, kivéve ha valami nagy ház van és nincsenek kész, de azt viszont jelezték volna, ha nagyobb a csúszás… addig is: 🙂

    http://www.youtube.com/watch?v=1ibHsNOIkEQ&feature=related

    peace

    Reply

  • zf79

    |

    /Agreed

    Off:Előbb nekem nem a szokásos üzenetet írta ki, hanem csak annyit, hogy invalid game version. Semmi mást. Fura…

    Reply

  • suineg

    |

    Válasz zf79 #39 üzenetére:
    pár napja ezt írja ki már, ami jó hír. Szerintem a legnagyobb sansz patchnap, kedd 3am, erre mernék tenni egy kisebb összeget is:D

    Reply

  • zf79

    |

    Válasz suineg #40 üzenetére:
    Eddig nekem az volt h „…client version is not recognized…” most viszont legutóbb csak „Invalid game version”. Valami változott. 😀

    Reply

  • Blase

    |

    Az oldal jó, csak egy kicsit több odafigyelést igényel. Hülye emberek vannak és lesznek is, kitartás Aston. Ahelyett hogy tovább itáztok arról mit lehet meg mit nem írni nkább foglalkozzatok a hírekkel. A PGO szerint lesz 3D támogatás a sc2-ben, lehet ennek utána kéne nézni.

    Reply

  • BlaZ

    |

    jó.
    milesz ezzel az oldallal ha kijön a Wings of Liberty? A két kiegészítő előtt még írtok két cikket, hogy mennyibe fog kerülni és itt meg lehet rendelni?
    vagy lesznek még gyűjtői változatos fotók amiket lehet itt lájkolni?

    Reply

  • Cloud84

    |

    Olvastam, hogy a Blizz júli27 előtt még akar egy hét szünetet a bétával amit júli elején 2hétre kapcsol vissza. Ezek szerint legkésőbb holnap útjára kellene indulnia, hisz másképp ismét csúszás lesz a vége és gondolom nem a játék kiadási dátumát fogják megváltoztatni amit már világgá kürtöltek és szétreklámoztak.

    Reply

  • predator_tom

    |

    Hali mindenkinek.
    Először is egyet szeretnék érteni az itt összegyűlt nagy többséggel, az oldal jó mindig van friss info mindig van új csak így tovább.:D
    Itt mindig halottam tanultam valami újat mint például most is fogok remélem hogy ez most mi akar lenni mert nekem nem esik le->A PGO szerint lesz 3D támogatás a sc2-ben.Maga a játék 3D, szóval biztos nem erre céloznak, ez valami + kinézeti cucc vagy valamilyen egyéb támogatás.Elnézés sokaknak hülye kérdésnek tűnhet de nekem nem világos valaki kisegítene??

    Reply

  • Sabika

    |

    Szerintem is jó az oldal én már régóta nézegetem még a béta előtt is itt voltam!!
    Ez a stílus 1 2 hónapja jellemző.
    Most ezt nem bántásból mondom de szerintem Aston tegyél meg mindent hogy ne az rshu sorsára jusson az sc2.hu.
    Lehet hogy ezt nem bannolással fogod elérni mást kéne kitalálni.
    SOK SIKERT!!

    Reply

  • pageup91

    |

    Válasz predator_tom #45 üzenetére:

    Ha voltál már 3D moziban, akkor megérted, olyan lesz, hogy a Mutalisk kirepül a képből, amikor felveszed a szemüveget 😀

    Egyébként, meg van már valami hír a Bétáról? 😀

    Reply

  • suineg

    |

    Válasz pageup91 #47 üzenetére:

    nincs….

    Reply

  • Sabika

    |

    de legalább írnának valamit ki hogy nem indítják el vagy késnek vagy mittomén de ez nevetséges.:(

    Reply

  • suineg

    |

    Válasz Sabika #49 üzenetére:
    egyetértek-.-

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.