Tudósítási hullám

Astonkacser . Hírek 1284

moszkvamediamarktPetygrinder olvasónk jelentkezett be egyenesen Vlagyivosztokból, hogy a még hónapokkal ezelőtt említett utazása záró akkordjához közeledik és hamarosan Dél-Korea partjaihoz közeledik. Kiküldött titkos tudósítónk világszenzációs küldetése az, hogy a Starcraft őshazájából közvetítse nekünk a várva várt játék megjelenése utáni pillanatokat. A terv az, hogy jó sok képet készít és majd egy hosszú-hosszú élménybeszámolót is. Előzetesként lássátok, hogy várják Moszkvában a Media Marktban a Starcraft2-t (oldalt).

Mindeközben a Blizzard nyilvánosságra hozta, hogy hol és milyen vendégszereplővel tartják meg a már-már szokásos midnight-madnesst. Párizsba látogat Dustin Browder, Svédországban lesz Chris Sigaty, itt Londonban meg valami vezető fejlesztő lesz (lesz még nagy-nagy esemény Moszkvában, Berlinben, illetve Koreában valami SC2 Bunker party lesz). A magam részéről a londoni eseményeket fogom koverálni, képekkel meg videókkal (talán élőben is a Twitterünkön). Reméljük a többi kiküldött titkosügynökünk is bejelentkezik innen-onnan a világ távoli tájairól. Kizsót még nem tudtam elérni, hogy a San Francisco-i eseményeket lekövetné-e nekünk.

Szóval reméljük az északiak nem atomozzák le Petygrinder kompját, engem nem visz el a csokikommandó hazafelé menet, illetve lesznek még más magyar rajongók is akik külföldi kiküldetésük közben hozzáadnak valamit ehhez a terülj-terülj asztalkámhoz.


Comments (18)

  • Atlasy

    |

    ez a szöveg k*rva jó :DDDDD

    Reply

  • Blint

    |

    „itt Londonban meg valami vezető fejlesztő lesz” – lol, ez ugyhangzik mintha csak a szomszedba kellene atnezni 🙂
    En a magam reszerol a jo oreg GLS futart varnam vele kedden, majd megerkezes utan egybol tolnam be a korongot a meghajtoba, ha… baratnom nem talalta volna ki, hogy kedden menjunk mar le a balatonra furdeni egyett 🙂 No de engedtem neki, kulonben az lesz, hogy az SC2 fontosabb, ami persze nem igaz!:)
    Majd tuti masra sem tudok gondolni, hogy vajon hany oraja foghatja a port itthon a szep kis SC2 doboz 🙁
    De este valamikor majd ravetem magamat. Az ervagas megint csak az, hogy masnap reggel 6-kor kell kellnem munka miatt. Szoval megcsak hajnalig sem jatszhatok vele, mert jon masnap a kifacsart rongy effektus.
    Nehez az elet mi?:D

    Reply

  • onli

    |

    Csak szerintem eröltetett ez az egész „visszaszámlálás, meghívott vendég (akikről especiel nekem fogalmam sincs hogy kicsodák) vörösszőnyeg megmégmialófasz”? Persze legyen éjszakai nyitvatartás, minthogy a moziknál is 0001kor kezd a premier, legyenek promós cuccok, de ezt azért soknak tartom. Csak Amerikában és a távol keleten tudom elképzelni azokat a fanatikusokat akik maguk alá csinálnak csakmert találkozhatnak egy programozóval…Persze attólmég nagyon jól összerakott nagyon szép játéknak tartom, de mégiscsak egy játék…vagy csak én öregszem??

    Reply

  • Atlasy

    |

    Válasz Blint #2 üzenetére:
    mivel Aston jelenlegi tudomásom szerint Londonban tartózkodik ezért hangzik úgy mint ha csak a szomszédba kéne átugrani

    Reply

  • Aston

    |

    Válasz Atlasy #4 üzenetére:
    Igen, fél órát utazom majd 😀

    Válasz onli #3 üzenetére:
    Chris Sigaty az egész SC2 projekt menedzsere, Dustin Browder a játéktervezésért felelős (egységek, balansz, stb), a többieket én sem ismerem, ezt az arcot sem aki Londonba jön. Igazából ez tényleg csak egy éjféli nyitvatartás + jön valaki akivel ha akarod aláírathatod a saját példányodat. És igen ezek az arcok akkora sztárok. Például te is egy fansite-on kommentelsz éppen hajnali 1-kor, hiába fogod az öregségre már ez is elég nagy rajongás 🙂 …

    Reply

  • lamaroid

    |

    Ez ám a csapatmunka! Máris lesz egy nevetek:

    StarCraft Hungary Forces aka SHF [s](Semmit Halandzsázó Fapumák)[/s] :D:D:D:D:D:D:D

    Reply

  • whatever22

    |

    én inkább hazatakarodnék játszani ha már megvettem ahelyett hogy fogyatékosokat fényképezgetek

    Reply

  • Promie Motz

    |

    én a CDGalaxis előtt leszek majd a barátommal, és lopunk magunknak posztert a játék mellé, ha minden jól megy 🙂
    Szóval ki lehet eészíteni a cikket, hogy M.o.-on a Házibolond fogadja a látogatókat 😉

    Reply

  • Starfun

    |

    27 ike után az éves szabadságomat vettem ki,azthiszem megéri
    😛

    Reply

  • Blint

    |

    Ohh, nem tudtam, hogy Aston Londonban lesz akkor, ezesetben helyén van a megfogalmazas:)

    Reply

  • Endyr

    |

    latom eleg komoly kemhalozatod van Aston 🙂

    Reply

  • lamaroid

    |

    Én is kinn leszek a CD Galaxisnál és fényképezni is fogok (lehet).

    Reply

  • Rykee

    |

    Válasz Aston #5 üzenetére:

    Hátazért nemcsak annyi lesz, h. aláiratod 😀 Le is fordítom nektek ^^

    Ami mindenhol lesz:

    Nyereményjáték
    Játékok dedikálása egy Billzard fejlesztő által
    Fotózás egy Terran Marine-al
    „És sok más! ”

    Nah akkor most ami kimaradt ^^.

    London

    Különleges vendégek a Pengék Királynője Kerrigan, és egy terran marine személyében (gondolom a hangjuk a játékból v. hasonló)
    Megnövelt tartalom az Sc2 gyűjtői kiadásához
    „I’m a Terran Marine” photo session -( Gondolom olyan lesz h. egy kép és lesz egy lyuk a Marine fejénél ahova oda lehet állni ^^)
    Premier felvétel a „Színfalak Mögött” című DVDből

    Berlin

    Élő Jim Raynor „noob” figura festő/színező verseny
    Starcraft II fotógép, (foggalmam sincs milehet :D)
    Megnövelt tartalom az Sc2 gyűjtői kiadásához

    Párizs

    Starcraft 2 kvízek
    Megnövelt tartalom az Sc2 gyűjtői kiadásához

    Stockholm

    Starcraft 2 kvízek
    Starcraft II zenei előadások
    Látványos Fény és Lézerműsor

    Moszkva

    Starcraft II jelmezverseny
    Starcraft II Kvíz
    Starcraft II zenei előadások
    Látványos Fény és Lézerműsor

    Na ennyi lenne illetve még leírom a nyereményeket :))

    Nyeremények:

    Videókártyák az nVidiatol
    Ruhák(?) a J!NXtől
    Perifériák(sz.tem ilyen füllhalgató, egérpad stb.. nemtudom h. a Pheripheral mit jelenthet még) a Razertől és a SteelSeriestől
    Startégiai kézikönyv a BrandyGamerstől
    Eredeti WoW magazinok a Future Publishingtől

    És a Főnyeremény(:D) :

    Mind az 5 helyen megnyerhető : Egy utazás a 2010es BlizzConra 2 személynek (Tartalmazza az utazást, szállást, és a BlizzCon jegyeket)

    Forrás: http://eu.blizzard.com/en-gb/company/events/starcraft2-midnight-openings.html

    Nah ennyi lenne :DD, én legkíváncsibb arra vagyok, hogy mi lesz az a bővítás a Collectors Editionhöz ? :O, Ez így nem fair…

    Én legszívesebben Moszkvában kötnék ki :S Ottlesz al egjobb 😀 Nah kijön el velem? xD

    Reply

  • petygrinder

    |

    Bocs, h bénán fogalmaztam, még ‘csak’ Moszkvában vagyok. 😉 augusztus 12-én leszek Vlagyivosztokban és 15-én érkezek meg komppal Szokcsóba. Onnan még buszozás Busanba vagy Szöulba, még nem tudom. 🙂

    Válasz Rykee #13 üzenetére:
    Ez a moszkvai program helyileg hol lesz (városon belül)? Gondolom vmi központi helyen.

    edit: Hopp megvan, u.o. ahol ezt a fotót készítettem, a Media Marktban. Ahol az egyetem van, remek! Ott leszek!

    Reply

  • Rykee

    |

    Különben h-h. arra jársz? ^^ Biztos megártott a meleg és elmentel feljebb ? 😀

    Reply

  • petygrinder

    |

    Válasz Rykee #15 üzenetére:

    Hát igen, a meleget utálom, az orosz nyelvet, Sc-t & Ázsiát szeretem, Koreában még nem voltam..így adódott össze.

    edit: Amúgy Moszkvában is 32-36 fok van, Koreában is ennyi lesz, egy kis monszunnal megspékelve.

    Reply

  • Depyangel

    |

    Válasz Starfun #17 üzenetére:
    Holnap elmegyek a Budakalászi Coraba megnézem ott mi a helyzet 😛 Majd én is fotózok ha van valami „spéci” dolog 😀

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.