Amit a 4Gate-ről tudni érdemes

Promie Motz . Cikkek, Stratégia, VOD 1646

Egy nagyon erős lehetőség a protoss játékosok kezében a 4 Gate. Amikor először kezdtem el az SC2-vel játszani, akkor volt pár meccs, ahol esélyem sem volt szinte a protoss játékos ellen, mert a derítés hiányában nem tudtam rá felkészülni, hogy egyszer csak beállít egy ekkora sereggel, ami übereli az enyémet, pedig én végig gyártottam az embereket. Hát igen. Erős gazdaság, early game-ben kevés egység, majd pedig egy rakat gyártóépület ledobása, és az egységek pumpálása. Általában nyerő protoss taktika. De hogy pontosan hogyan érdemes kivitelezni, illetve mit érdemes ellene csinálni terrannal, vagy zerggel, ahhoz hadd ajánljam a díszes publikumnak a következő HDstarcraft VOD-oket, először is a protoss 4Gate-et bemutatót, majd pedig hogy zerggel mit érdemes ellene csinálni, a harmadik pedig 2 jó játékos küzdelme(Socke v Morrow, egy BO5 ötödik mérkőzése, kupadöntő döntőjének döntő meccse), PvT, ahol is a P 4Gate-ezik, és HD kommentálta.

(Előre szólok, platina és Diamond playerek valószínűleg (tuti) nem fognak újat hallani, ők csak a Socke v Morrow meccset nézzék meg, de a többieknek szívesen ajánlom, hogy kicsit rendszerezzék az ismereteiket így a béta és a céta végleges verziójú játék között)




Promie Motz

Életcélom megélni a Starcraft azon epizódját, amiben a Zergek elfoglalják a Világmindenséget... XD

Comments (12)

  • kL_Xy

    |

    jó kis videók csak ajánlati tudom

    Reply

  • sweeping

    |

    Ezt nézzétek meg, na ez az igazán spéci 4 warp gate rush.
    Ellenem pont így tolták, csak pislogtam. De most már tudom hogy testert utánozta le az ellenfelem
    http://day9tv.blip.tv/file/3912667/

    Nem gyárt egyetlen unitot sem warp gateig

    Reply

  • protos_drone

    |

    csak még egy apróság, amikor husky sunkánozza magát, igazából rosszul csinálja, alulról a stalkerek üthetik a hatchery-t meg a drónokat is. Szóval erre az apróságra még illik figyelni, hogy ne hagyj lyukakat ahol a stalker elérheti a hatchery-t de a spine crawler még nem üti meg

    Reply

  • Aston

    |

    Faja a cikk, kösz Promie! A linkeket kijavította. (már megint másoltál valahonnan, a kód televolt csúnyaságokkal 🙂 )

    Reply

  • 84Noname

    |

    Az elsőbe belenéztem…de vét pár hibát a protoss, logikátlan pylon elhelyezés, ilyenkor cliff szélére kell pylon, zelát se vesszük ki a falból, ha probot akarunk átvinni rajta csak mineralra küldjük meg ilyenek… Egy kör linggel elfogyaszthatta volna talán a zerg.

    Jó cikk GJ

    Reply

  • Promie Motz

    |

    #4 Nem tudom, mi lehet a baj, a youtube-ról szedem a linkeket, a beágyazás gombra rábökve, azt másolom csak át. Meg az oldaltörés parancsot nem tudom megjegyezni, azt is mindig korábbi cikkekből másolom. Ja igen, a neveket is másolni szoktam, tényleg 😀 Az lehet a baj talán.

    akiknek tetszik, azoknak köszönöm, de van egy olyan érzésem, hogy pont nektek nem mondtam újat 🙂 Kíváncsi vagyok rá tényleg, hogy ez valakinek esetleg fog-e segíteni (ugye nehéz lemérni, hogy pont most segített-e, de majd ha lesz játék, tudják-e az emberek ezt használni).

    Reply

  • Delebriel

    |

    Ellenem eljátszotta ezt egy rank1-es Diamond Protoss, csúnyán meg is szívtam. De utána még kétszer rakott össze és a hülyéje kétszer próbálta meg ugyanazt. Mondanom se kell 2-1 lett összesítve, nekem. Mondjuk szerintem ezt messze terrannal a legkönnyebb megfogni szvsz.

    Reply

  • SZM

    |

    Na igen valami ilyesmiről van szó. ZvP-ben elég gyakori és zerggel nem is olyan egyszerű megfogni ha jól csinálják. PvP-ben meg ez a standard :DD

    Reply

  • Promie Motz

    |

    #8 Én PvP-ben 2 Gate-es nyitást szeretek, gyors cyber-rel, és utána stalkerezés, lehetőleg még mielőtt immortalja lesz, mert a protossom nem valami túl jó még, és 3-4 gétről nehezen tudok a makró és mikró mellett még techelni is.

    Szerintem HD mondja is a VOD-ban, hogy ezt beveri a 2Gate. Egyszerűen kétszer annyi ember az elején 🙂

    Reply

  • RandGeek

    |

    Őszintén szólva, én csináltam ilyet régebben elég sokat, de nem láttam ezeket a videókat :O
    Lehet hogy tőlem tanulta valaki? XDXD Persze, ez ki van zárva tudom 😀

    Egyébként jók a videók, köszi Promie ;D

    Reply

  • nakedman

    |

    jajj, mondtam már hogy rühellem a ghostot?

    akkora op shit ez az emp hogy hagyuk, ezek után kénytelen leszek rendesen megtanulni terránal játszani…

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz nakedman #11 üzenetére:
    Ízlések és pofonok.
    A legtöbb terran kedvence pont az emp 🙂
    Nem is értem hogy nem lehet azt szeretni 🙂

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.