3 meccs 3 trükk

84Noname . VOD 1526

Bizonyos szituációkban belekényszerültünk egy kis improvizálásba, ennek az eredményét láthatjátok a videóban. 3 vágás van benne, mindegyik más-más meccsből… Eléggé szituációfüggő mindegyik, de ha hasonló helyzetbe kerültök netán, akkor hasznos lehet esetleg. Legtöbbször nem az optimális megoldást csináljuk/csinálom, de a lényeg talán átmegy… Előre szólok, hogy SPOILERES lehet a videó alatti rész.

Ez lenne akkor a videó: Elméletileg jó a képarány is, meg HD is, és még csak nem is rontottam el a „Hangommal”, lehet örülni. Ha úgy jobb, akkor ITT a Youtube link.

Az első 2 vágás a P+Z 2v2 pléjereknek lehet hasznos. Egy elég vicces kis jelenetet láthattok. Az allym frissen benyomott banelingjeire FF-ezek. Amiket így nem tud kiszedni az érkező speedling. Szerencsétlenségére még nem is figyel az ellen… végeredmény egy szép nagy vértócsa. Annyira szakadtunk a röhögéstől, hogy alig bírtuk befejezni a gémet.

A 2. szintén a 2v2-eseknek szól. Egy rushbild, ami elsősorban a T+T és T+P párosok ellen tud bejönni zerg allyval. Elég egyszerű, csupán pilonnal meg kell akadályoznunk, hogy a terran zárni tudja a feljáróját. Persze a szövetségesednek elég korai poolt kell raknia, és ha elnooboljátok, akkor gg, mert macroban nem nagyon lehet visszajönni.

A 3.  jelenet egy 1v1 meccs volt. Az ellenfelem egy terra volt. A game közepén sikerült teljesen taccsravágni egymás bázisát. Terran 2 bansheet vett a maradékból (láthatatlanság nélkül). Nekem meg pár sentrim, egy stalkerem volt + 1 warp prismem maradt. A lényeg, hogy a stalkert ki/be lehet rakni a repcsibe anélkül, hogy a banshee meg tudná lőni és a stalker késleltetés nélkül egyből tud lőni droppolás után. Előbb utóbb neked fog billenni a mérleg… Nem mindig csináltam jól, de nekem is csak közben formálódott a dolog, hogy miképpen kéne.
Így hirtelen talán ennyi… remélem hasznát tudjátok venni majd. HFGL


Comments (39)

  • Darkknight

    |

    Az első az GG, de ez kb 1000-ből 1 helyzet, vagy még annyi se.

    A második az nagyon nagy, még nem is gondoltam erre. Mármint egységgel elállni az utat az egy dolog, de az gyorsan dől el. Supply depottal még mókásabb, még le is tudja engedni ha kész, bár ott meg szétütik az scv-t a harvesterek :S

    Az utolsó értelmetlen, legalábbis abban a helyzetben. CC kiröptetve, uh esélytelen nyerni.

    Reply

  • Csenky

    |

    Ezt mondjuk akár javíthatnák is, milyen már, hogy ha nincs esélye az ellennek légi egységeket venni, akkor a terran nyert egy CC-vel? … Múltkor 3 colom meg egy rakás gate unitom volt, terrannak egy CC-je, nekem se nexus se pénz rá. Hát enyhén szólva lol, hogy ott a sereg, és ki kell lépnem, mert ha afk-zom, visszaszáll és újraépíti magát. -.-

    Egyébként remek micro tippek, az első nekem totál új, a másodikat láttam már, de még nem próbáltam, a harmadik meg a jóöreg reaver+shuttle kombót juttatja eszembe. 🙂

    Reply

  • triazz

    |

    Igazából ismertem ezeket a trükköket, de az elsőt még nem volt alkalmam kipróbálni, utolsónak meg annyira nem látom sok értelmét, banshee rushnál még nincs warp prism sajnos, a te szituációd meg elég ritka :/

    Reply

  • Promie Motz

    |

    az első két trükk jó, és használható, a 3. már tényleg ritkább, de én nem biztos, hogy gondoltam volna rá Zerg playerként, így nekem az is nagyon tetszik. köszönjük a videót!

    Reply

  • 84Noname

    |

    Igen… elég ritka helyzetek. De ez adja a szépségét a dolognak, amikor olyat csinálsz, amit nem láttál előtte és mégis bejön, mert feltláltad magad…

    1# Igen…itt a döntetlen volt a cél. Végülis nem figyelt eléggé az ellen és pirosba ment a CC. De nem hiszem h értelmetlen… elég sokat kergetőztem vele. A gémből 20 perc ez a végjáték. És bizony warp prism nélkül bukta lett volna. Pont mert a sentrik kicsi lőtávja miatt mindenem kiszedte volna. Így viszont volt egy halhatatlan unitom a prismben.

    Reply

  • Einstein

    |

    Hát nekem nem sok újat mutatott a videó. A terran falra építést már BETA alatt játszották, ahogy a techlab építést is így szokták lassítani egy bederített reaper rush-nál. Ha arrébb repül vele, aláviszem a probe-m és kész.
    A FF trükkről is hallottam, szerintem javítandó bug!
    Az utolsó értelmetlen…

    Azért köszi a videót,amúgy nem rossz! De ha már 2v2..az új zeal patch miatt mi (T P) 2v2-nél , a pylon, gate, supply falat húzzuk fel a P bázisán, majd átadni az irányítást, és…akkor nincs bezárva a P játékos, és fala is van. Ha megtámadják, dobnak egy MULE-t és lehet javítani…
    Amúgy jobban örültem volna , ha a játék egyensúlyára figyelnek oda, és nem a 3D látványon szenvednek ennyit az új patch-ben. Szerintem nem kevés gond van a játékkal ilyen téren.

    Reply

  • 84Noname

    |

    T-vel könnyű… ,mert gyakorlatilag minden falazós taktika a t range unitoknak kedvez. P Z-vel a játék korai szakaszában kevés a jól működő agresszív bild, ezen kívül nem is nagyon van… ha ezt nem lövöd el, akkor onnantól már csak alkalmazkodásról szól a játék…egy jó darabig…amíg nincs az mm mag ellen hatékony haderőd addig mindenképp. Át maximum akkor vehetjük az irányítást, ha hibázik az ellenfél. Beszív egy lingharasst jól roban pár banán vagy ilyesmi…

    Reply

  • Delebriel

    |

    #8 No igen, terran power

    Amúgy ez az FF trükk tetszett 😀 Szegény zerg nagyon beszívta…

    Reply

  • googlekereso

    |

    Válasz Einstein #7 üzenetére:
    Ez nem bug, ez mindig is így volt, béta alatt is lehetett ilyet csinálni

    Reply

  • god

    |

    Az elsőt már béta alatt is nyomták, a második és harmadik pedig még sc1-es trükk (a harmadik nyilván nem warp prism stalker, hanem dropship tank volt az első részben), szóval gratulálok, ügyesen feltaláltad a spanyolviaszt.

    Reply

  • Zedas

    |

    #11: Az ilyen parasztok miatt nincs kedve az embernek nem hogy cikket írni, de már lassan olvasni sem. Nyugodtan ki lehet moderálni, a véleményemet fenntartom…

    Reply

  • spani

    |

    Válasz Zedas #12 üzenetére:
    Igazad van, az ilyen bunkó trógerek húzzanak a napiszarra, azt osszák a magukfajtájuknak a lowságaikat…

    Reply

  • god

    |

    #12

    Paraszt? Mert megmondtam, hogy a 2003-as Boxer trükköt sajátként beállítani kicsit nonszensz? Ki is itt paraszt akkor, hm? Te meg a puszipajtásod, na szevasz.

    #13

    Na megjöttek az első fallen oneok. :D:D Kb. ugyanennyi közöd van a starcrafthoz, mint a nonameeknek meg zedasoknak, nagy büdös nulla. Te beszélsz lowságokról?? :))))

    Tudjátok mit, fedezzétek fel újra az összes 1000 éves trükköt, csodálkozzatok rá a pylon prisonra és a többire, ünnepeljétek a világraszóló újításaitokat.

    Reply

  • puebla90

    |

    Válasz god #14 üzenetére:
    menny már innen……….légyszi.
    Ha nem tetszik nem kell olvasni beszólogatni meg főleg nem.
    Úgy bírom az ilyen kisinasokat el lehet magyarázni a véleményedet de normálisan kiváncsi
    vagyok élőbe is ilyen nagy legény vagy e? mert sejtem, hogy nem.
    Jahh és lehet én is low vagyok a gameben hozzád képest mester de legalább nem egy b*d*s paraszt.
    (És egyébként nem látom hogy bárhol is a sajátjaként állítaná be a trükköket és van akit ezek érdekelnek
    elég népes az oldal és nem csak ilyen prokból áll mint te.)

    Reply

  • god

    |

    http://www.youtube.com/watch?v=UBvDQDi8738

    pylon block @ starcraft 1

    http://www.youtube.com/watch?v=AWaBYXcyhI0

    pylon prison @ starcraft 1 (ebben a 3 „trükkben” nem volt benne, de gyanítom ez lenne a következő)

    http://www.youtube.com/watch?v=qru5gbN_y34

    dropship tank micro (mint most a warp prism – stalker … ami már szándékosan így let tervezve sc2ben …)

    És én vagyok a paraszt, hogy szóvá merem tenni annyival, hogy spanyolviaszt emlegetek! Tudom, a kurva anyámat!

    #15

    Ha parasztnak neveznek egy puszta plágium említésért, akkor el is megyek, és engem aztán nagyon nem fog érdekelni a belterjes önfényezésetek! Szép trükkök srácok, ügyesek vagytok, jó játékot és így tovább!

    Hogy élőben is ilyen nagy legény vagyok-e? Velem kurvára mellényúltál, mert ha hülyeséggel meg kamuzással cáfolod meg az érveimet, akkor szemtől-szemben is elküldelek a picsába, megnyugodhatsz. De ott van fentebb az én érveim, hogy miért állítom, amit. Rajta, most te jössz. Ha viszont nem tudsz rá érdemben válaszolni, akkor minek magyarázol bele? Nem kellene inkább befogni és figyelni ha érdekel, vagy ha nem akkor átugrani, hm?

    Reply

  • TavariS

    |

    No offense, de a pylon block meg az egység ki-be rakásával való mikrózás már tényleg több éves trükkök, az ff-est meg bétában is előszeretettel használták a PZ párosok. Ami engem inkább érdekelne, az hogy 2v2ben mit csináltok TT párosok ellen, itt persze az ilyen ~1000 pont körüli diamond TT-kre gondolok. Nagyon erős amikor az egyik reaperre megy, a másik meg fast hellionra, zergként nagyon nehéz védekezni ellene… szívesen megnéznék erről egy vodot, de szerintem mondhatom ezt többek nevében is:)

    Reply

  • xmen

    |

    Válasz TavariS #17 üzenetére:
    így elsőre ( nem toltam 2×2) zergként alap 9pool nyitás , majd ha látjuk a teket egyik reaper másik meg helion/viking,
    2sunkent lerakni úgy , hogy ne tudják harasolni a dronokat és nagyából minden védve legyen, hozni királynőt defelni linget nem nagyon éri meg mer szétmicrozzák, közbe tekkelni lairra. Utána már az allyd is besegít vagy zavarja az egyik t-t így már nyugodtan tudsz tekelni mutára vagy roachra.

    Reply

  • TavariS

    |

    Válasz xmen #18 üzenetére:

    Az a baj vele, hogy mikor már van 3-4 reaper(és sajna nagyon gyorsan van), akkor jön egy fagyiskocsi és nekimegy a spine crawlernek, és hiába kap 1 ütés, vagy max kettőt, a reaper annyi idő alatt simán kinyírja a spinet:( onnan kezdve meg elindul a szokásos agonizálás ami sajnos sejthető 2T ellen:(

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz god #16 üzenetére: Semmi baj nincs abban, hogy megjegyzést tettél, de senki se állította, hogy Noname és Zedas feltalálta volna a „starcraftviaszt”. Legalábbis nekem nem ez jött le a cikk szerzőjétől… Ez a videó jelenesetben oktató jellegű akar lenni azoknak, akik nem annyira játszottak a starcrafttal, mint te például. Mellesleg szerintem jó látni, hogy a nem profi szinten is vannak tehetségesek köztünk.
    Szóval egyszer az életben igazán félre tehetnéd koreai imádatodat, és egy kicsivel barátibb hozzászólást írhatnál egy honfitársadnak.

    Válasz mindenki: Azért mert valakinek kicsit „agresszív” kommentjei vannak még nem kell elküldeni melegebb éghajlatra…
    Szóval próbáljuk meg higgadtan kezelni a dolgot!

    Reply

  • spani

    |

    Válasz god #14 üzenetére:
    Az a helyzet te *****, hogy senki nem beszélt most itt a starcraftrol, csak arrol hogy mekkora **** low vagy, hogy más munkáját oltod. Hidd el nem neked csinálták ezt a videót, ez olyan embereknek van akiknek van életük is és szívesen megnézik amit más, a szabadidejét feláldozva készített. Úgyhogy nyugodtan vergődjél még itt kicsit, de jó lenne ha végre észrevennéd magad…

    Életbe lépett a debilcenzúra! – L4.ZsukoV

    Reply

  • god

    |

    #22

    1. Ezt hívják kritikának, és ha jogos, akkor el kell fogadni. Jópár hírt írtam sc-ről az elmúlt években, dolgoztam én nem keveset a közösségért, olyan híreket hogy fél percig görgetted lefelé az oldalt, nem ilyen nyúlfarknyi kis vackokat, amik ráadásul jogosan kritizálhatóak is. Nem én voltam az első, aki ezt tette a topicban, és nem is az utolsó.

    2. A stílusodról meg annyit, hogy na ezt nem mernéd bevállalni élőben, mert letépném a fejed te kis *************. Amellett, hogy ***** ostoba vagy a starcrafthoz még félmérföldes pofád is van, ami együtt ******** visszataszító a net álarca mögött.

    Reply

  • triazz

    |

    god, a kommentjeid alapján szerintem neked valamilyen komplexusod lehet 😛

    Mellesleg, ha valamelyik admin veszi a fáradtságot, hogy kitegye, akkor itt van pár érdekes/számolgatós videó Crota-tól. Ezek talán god-nak is mutatnak újat:

    http://www.youtube.com/watch?v=4ACKn8wkCAM
    http://www.youtube.com/watch?v=sLL5NW9i13w
    http://www.youtube.com/watch?v=8UwSs6iwBto

    Ha az ember ért kicsit angolul (meg „matekul”), akkor érdemes megnézni őket.

    Reply

  • Paralyzer

    |

    God.

    Szegény NoName84, nem mondta, hogy ő találta ki és övé, hanem azt, hogy ezek egyes helyeztetekben jók lehetnek, valamint az is közrejátszik, hogy ezt szerintem kezdőbbeknek mutatta és nem egy top 100-as Diának.

    Valamint a többiektől is kérném azt, hogy normálisan viselkedjenek mert a csillgagozásnak és parasztozásnak semmi értelme, mert csak magatok ellen játszik. He nem értetek a pszihologiához akkor ne csináljátok.

    God véleményt írt, picit elrontotta, ez van. El kell fogadni, ki lehet javítani, de parasztozás nélkül. A továbbiakban ezt elvárnám egy közösségtől.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz god #23 üzenetére: Én azt nem nevezném kritikának, hogy olyat állítasz, ami nem is történt meg. Inkább kötözködés… Azonban ha gondod vannak a szerkesztőinkkel vagy a cikk minőségével nyugodtan írj astonnak vagy nekem, és akkor nem ilyen körülmények között kéne megvitatni ezeket a problémákat…

    Válasz Paralyzer #25 üzenetére: Érdekes… a 21. hozzászólásban én is erre céloztam, de mintha itt sem lennék. 😀

    Reply

  • Desy

    |

    az itteni flémet látva alig várom hogy kijöjjenek a chat channelek…

    Reply

  • Csenky

    |

    úgyúgy =) sc1-ben meg diablo2-ben se mentem hun-1re, katasztrófa :/

    Reply

  • puebla90

    |

    Válasz god #16 üzenetére:
    Nekem csak a stílussal van bajom haver, hogy oltogatod az embereket holott szó sem volt
    arról hogy ők találták volna ki a trükköt szóval feleslegesen szúrsz olyanokat, hogy mások trükkjeit állítják be
    a sajátjukként össz vissz azzal volt bajom hogy ha nem tetszik nem kell nézni másokat sértegetni meg ne járj ide.
    Ui: Nézd meg a facebookomat Dura Zoltán megnézném, hogy a kis kocka fejeddel, hogy küldesz el engem
    ahogy mondtad a „picsába” és majd rájösz.

    Reply

  • god

    |

    #27

    Akkor tessék építő jelleggel:

    ha egyszer már olyan taktikákat ír le – amik egyáltalán nem újak, mert sc1-ben teljesen alapnak számítanak – akkor lehetett volna egy cikksorozatot indítani az első rész alapján, hogy milyen taktikai elemek és micro lehetőségek tértek vissza. Kezdve a pylon trickektől a magic boxon és a ship mikrokon át, normálisan kifejtve és alaposan körüljárva a témát. Az, hogy beszúrja itt az olyan dolgokat a saját játékából, egy szót sem említve arról, hogy mégis ezek honnan jöttek és milyen hagyományuk van, ez kicsit visszatetsző. Pár sorban el van intézve az egész és összecsapva, most őszintén ezért kellene tapsikolva vállonveregetni? Elhiszem, hogy itt ez a menő és a haladás útja, de csak el lehetne várni kicsit komplexebb híreket az sc2 megjelenése után lassan 2 hónappal. A következő kifogás meg az szokott lenni, hogy hát de neki nincs ideje stb. Nos akkor vagy szakítson rá többet és csinálja jól, vagy hagyja inkább a francba és kell felvenni olyan hírezőket, akik minőségi munkát tudnak produkálni. Hogy nincsenek ilyen ambíciózus emberek? Akkor meg a kevesebb (de jófajta), az néha több.

    #29

    Te nem értesz a szép szóból? Tovább magyarázol mikor érveket még egyet sem tudtál felhozni. Arra válaszolj amit kérdeztem tőled, ne a hülyeséget lökd. Elküldelek bárhova megnyugodthatsz fingod sincs kit provokálsz, ez a kötözködés amit te művelsz. Facebookon meg ilyen szarokon nem vagyok fent, személyesen szoktam találkozni a nagypofájú fórumhuszárokkal. Érdekes, a CS-sek is ugatnak egyfolytában, amikor meg lemegy az ember lanra akkor a sok tizenéves összeszarja magát és csókolommal köszön. Te is kb. ugyanilyen kis kockafejű lehetsz.

    Reply

  • Paralyzer

    |

    God, azért mert régi sc1-es, nem jelenti, hogy mindenki ismeri. PL én se, mert csak SC2-ben kezdtem el multizni nagyobban. A hírszerzéssel kapcsolatban igazad van. Az Abwher se végzett félmunkát.

    De ismétlem, lehet ez valakinek új, a kicsi bronzosoknak, a jövő játékosainak.

    Reply

  • puebla90

    |

    Válasz god #30 üzenetére:
    Úristen nálad már igen komoly problémák vannak…
    Jaja kemény vagyok csak ép nincs myvipem meg facebookom se.
    Nem inkább az van, hogy nem mered itt leírni mert véletlenül valaki megtudja, hogy hol laksz??? 😀
    Szerencsétlen.
    Amugy meg ********* de ha a közelbe laksz szívesen találkoznák is veled mostmár.
    De ugyse fogok van egy olyan sejtésem……
    És nekem meg nemhiszem hogy érvelnem kellene mivel a játékbeli tudásodat egy pillantig sem vontam kétségbe vagy látod valahol leírva?
    Csak az kultúrált viselkedésel kapcsolatban szólaltam meg szóval nem igazán értem miről is beszélsz.
    Na mind1.
    Jahh és mondom én merem vállalni az arcom mondom hol nézhetsz meg.
    És te nem mered válallni magad szóval azt sem értem, hogy minek keménykedsz.

    Biztonsági okokból a címedet eltávolítottam! – L4.ZsukoV

    Reply

  • Csenky

    |

    Gyerekek, ez itt az internet, üdvözlet. Marhára senkit nem érdekel, hogy kit hogy hívnak és hol lakik és hány centi. god teljesen egyértelműen flame-elni akar, és ő a jobb benne, mi a francért kell egyáltalán reagálni rá? Logikával nem lehet trollkodni.
    http://www.youtube.com/watch?v=P6UgjLFEOhc

    Reply

  • god

    |

    #32

    A te korosztályodnak még az menő, ha facebookon meg a sok szaron töli az életét, de fel kellene már lassan fognod, hogy az élet nem erről a virtuális szarságról szól, ez a te (de)generációd hibája. Egyesek dolgoznak már és próbálnak talpon maradni ebben a világban a hozzád hasonló kis kocka hülyegyerekek meg az ilyen értéktelen közösségi oldalakon élik ki magukat. Fel kellene már nőnöd és akkor több eszed lenne talán, mert most katasztrófa vagy.

    Ha lesz valami értelmes mondandód akkor állok elébe, ha éppen nem dolgozom akkor valahol pesten összefutunk és kifejtheted a véleményed, mert most egyelőre egy épkézláb érvet nem sikerült összeszedned, csak jó sokat ugatni.

    Én vállalom magamat bármikor, te viszont egy kitöltött szar adatlapra mondod ugyanezt, de ettől függetlenül értelmes mondanivalód se így, se úgy nincs, mert az már elhangzott volna. Másnál kritizálod a stílust, mikor te egy fokkal nem vagy különb és még érdemben sem tudsz hozzászólni.

    Bravó, ez igazán szép teljesítmény, ezt aztán felvállalhatod bátran.

    Reply

  • Velral

    |

    Biztos nagy noob vagyok, mert eddig még nem ismertem az első trükköt. A második/harmadik tényleg régi dolog, de pl. aki most kezdi a játékot (és még SC1-el sem játszott), annak nagyon hasznos lehet. Nem csak az 1998 óta Brood War-t játszó emberek látogatnak ide.
    Szóval nekem hasznos volt egy része, és köszönet Noname, hogy megírtad a cikket. 🙂

    Válasz Csenky #33 üzenetére:
    Off: Ez a szám nagyon nagy. És milyen igaz… 😀

    Reply

  • triazz

    |

    #30
    Ember, fejezd már be légyszíves! Vedd már észre, hogy a rajtad kívül kommentelők nagy része még nem ismerte ezeket a taktikákat, és hogy gyermeteg szájkaratédban egyenlőre mindenki ellened van. Érdekes, én a #3-as kommentben szintén leírtam, hogy mind a 3 taktikát ismertnek vélem, mégsem ugrott nekem senki. Valószínűleg azért, mert a véleményemet kulturált formában közöltem, veled ellentétben. Nem gondolod, hogy a sc2.hu közösség fikázása és degradálása helyett, bele kéne gondolni, hogy „oopsz, a hiba lehet mégis bennem van most” ? Itt téped a szádat már több komment óta, holott egyáltalán nincs igazad, és már kezd vicces lenni, hogy vérszemet kapsz egy szaros videón, közben meg szidsz mást, hogy mekkora egy kocka kisgyerek. Ha valóban felnőtt lennél, akkor már rég lekaksiznád az egész témát, sőt: normális, emberi hangnemben írtál volna kritikát (amit végre 20 komment után sikerült kicsikarni belőled), esetleg elismerted volna, hogy kicsit nyers voltál az elején, de ilyen messze azért ne menj….túl intelligens lenne.

    Reply

  • Rufa

    |

    huha mi ment itt, komolyan egyes részei vetekedtek a mónika só színvonalával, szép volt magyarok… God, ne haragudj, de ha neked „lanon csókolommal köszönnek a tizenévesek”, akkor legalább neked lehetne annyi eszed, (feltételezem) érett férfiként, nem adod alájuk a lovat és nem süllyedsz le egy bizonyos szintre , mert ebből a kakasoskodásból minden születik csak értelmes nem…
    Puebla. Az hogy ki hol találkozik, kivel az nem blogtéma, és elég nagy ostobaság volt kiadni a neved és a címed, a nyilvánosságba…egyet mondok a mai világban már nem nagyon számít a testalkat, ha valaki „verekedni” megy, nem megy üres kézzel, és főleg nem megy egyedül… a tisztességes küzdelem már csak maximum az SC2-ben van..

    On: Nos én sem ismertem a trükköket, főleg az első 2-t…abból is az FF-es tetszett, itt szerintem nem az a lényeg hogy új e vagy sem hanem hogy a megírt forgató könyv mellett, bizonyos helyzetekben, az ember eljutott egy olyan szintre hogy alkalmazza a játékba belecsent trükköket, mert ugyan kinek jutott volna eszébe, FF-et húzni a Banelingekre? nem túl gyakori…Szóval nekem nagyon tetszett mind a 3 trükk, szívesen látnék még hasonló bravúrokat…

    Reply

  • puebla90

    |

    Válasz Rufa #37 üzenetére:
    Igazad van és sajnálom, hogy ezeket ide írtam csak felrántottam magam kicsit és igazából nekem is hagyni kellett
    volna a dolgot mert már látom, hogy értelme nem volt max annyi hogy bunkónak néznek most mert egy
    vita során az kerekedett ki hogy gyere és találkozzunk. szóval…. Bocsi egy kicsit heves a vérmérsékletem.
    remélem elnézitek. Legközelebb nem fogok értelmetlen vitákba bocsátkozni.
    God az üzenetedre válaszolhatnék de annyi értelme lenne, hogy írnék valamit arra te megint és így tovább….
    Szóval én itt lezártam a dolgot nem ismerlek te sem engem valószínüleg sosem fogjuk egymást
    20 éves vagyok dolgozom barátnőmmel élek én tartom fent a lakást, ahogy láttam te is dolgozol meg van
    a munkahelyed élj boldogan. Nagyjából ennyi lenne.

    Reply

  • god

    |

    #36

    Látszik, hogy annyira buta vagy, hogy fel sem tudod fogni miről van szó. Normális cikket kellett volna írni, ahol ki lehetett volna fejteni, hogy honna nszármaznak ezek a taktikák, kinek a nevéhez fűződik a kitalálásuk, mikor és melyik híres meccseken hazsnálták, stb.

    Ehelyett konkrétan össze-vissza beszélsz, érdemi építő jelleggel semmit nem tettél hozzá, én mármásodszor fejtem ki mit és hogyan kellett vlna, de erre nem tudsz mit reagálni, mert te vagy csak bólogatni vagy csak másokat fikázni tudsz.

    Ezért kár hozzászólnod.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.