Archive for 2010. október 12. kedd

TLO újra Zerg??

Egyenlőre még talán nem. Viszont Husky révén egyre jönnek a TLO-s meccsek, ahol bizony a lassan terranként elkönyvelt Random-master Zerggel játszott újra. Viszont ezek a repek nem a bétából készültek, de nem is a mostani 1.1.x-es változatból, hanem a jó öreg 1.0-val készültek. Szegény Csenky és Tokman is ajánlgatta ezeket a meccseket, és van köztük pár nagyon jó, de azt mondtam, hogy ezek a régi verzióból vannak, nem ezt kell már akkor kitenni. Viszont most van egy ZvZ, amit NesTea ellen játszott, és pokolian jó. Elképesztő taktika, észbontó mikro, olyan helyzetek megfordítása, amire csak a legjobbak közül képesek páran.

Promie Motz . VOD 1158 6 hozzászólás

Klán L4ZY ACES

A Starcraft II-ben ugyan még nincs klán támogatottság, de ennek ellenére úgy döntöttem, hogy feltámasztom régi – Warcraft III – klánomat. A korábbi klánokhoz képest (nF és SKZI) ez egy non-professzionális. Konkrét célokat egyelőre nem közölnék, mert ez nem csak tőlem függ,  de kezdetként szeretném ha klánon belül összeállna egy társaság, akik szabadidejükben összeülnek és kedvük/igényük szerint tudnának starcraftozni. Ebből kifolyólag ez talán a csapatjátékosoknak kedvez , de a solo játékosokat is örömmel fogadjuk. Hisz néha egy kis csapaton belüli tréning sem árthat. 😉 Aki(k)nek felkeltettem volna az érdeklődését, azokat szívesen látom a klán honlapján.

L4.ZsukoV . Ismertető 1415 21 hozzászólás

Van „bőr” a gépeden?

Szeretnéd ha a mobilodon Tychus kemény feje virítana? Esetleg Zeratult látnád szívesen a PC házad egyik oldalán? Vagy Kerrigan arcával egészítenéd ki valamelyik konzolos készülékedet? Nos ha vannak ilyen elképzeléseid akkor örömmel ajánlom neked a SkinZone-t, akik baráti kiszolgálás és árak mellett akár egy saját általad készített képet is megcsinálják az adott készülékedre(még notebookra is!).

L4.ZsukoV . Ismertető 1590 16 hozzászólás

A Banhammer a Single Player csalókra is lesújtott

Úgy tűnik a Banhammertől már a Single Player csalók sincsenek biztonságban. A cheathappens.com jelenti ,hogy több játékos kapott időleges vagy végleges bant különböző Single Player csalások, pl. trainer használata  miatt. Az oldal készítői nem érzik jogosnak jogosnak a büntetést, hisz a SP játékosok semmilyen formában nem befolyásolják a multi player eredményeket, laddereket. Viszont  a játék feltelepítésekor elfogadott EULA-ban (végfelhasználói szerződésben), ki van emelve, hogy bárkit aki csal, tökmindegy hogy Single vagy Multiplayer-ben azt banolhatják. A Blizz hivatalos válasza a témában: While single player games only appear to be you and a computer at first, your achievements and gamer score also carries weight and prestige for your online play. Tehát, a single player játékos az achievementek és a játékos pontok megszerzése végett befolyással van a online játékára. Egyrészt kicsit eltúlzottnak érzem a büntetéseket, másrészt jogos, mert feketén-fehéren benne van az EULA-ban, hogy a csalás bármilyen formája tilos a játékban. Szerintem az achievementek megvonása lenne a legjobb megoldás. Tudtommal vannak beépített cheatek is a Starcraft 2-höz, amelyek használatakor a játékos nem kapja meg az adott pályáért járó achievementet. Mi a véleményetek, szerintetek mennyire volt jogos a Blizzard részéről a döntés? Ha mindenkit kérhetek, akkor véleményét kulturált formában tegye meg. Forrás: Starcraft.incgamers.com Cheathappens.com Frostshock.eu

ProfessorJ . Hírek 2308 79 hozzászólás