1.3.3 Patch Helyzet Jelentés

Yashock . Patch 1781

Egyenesen David Kimtől, a StarCraft II fejlesztőtől, tudhatjuk meg, milyen változtatásokat és miért csináltak. Maga a patch fordítást XvoraZ készített el itt.

Most megtudhatjátok, hogy mit és hogyan gondolták a StarCraft II fejlesztők, amikor 1.3.3-s patchet adták ki. Az alábbiakban leírom a balance változásokat és az okot, hogy miért döntöttek úgy, ahogy.

Balance Változások

Protoss

  • Archon
    • Mostantól masszív egységnek számít.
    • Lőtávolságát növelték 2-ről 3-ra.

Miután sok StarCraft II játékos jelzett nekünk, úgy egyeztünk meg, hogy archonok mostantól masszív egységnek számítsanak, tehát le tudjanak taposni a Force Fieldot, így változatosabb lesz a Protoss vs Protoss felállás. Először aggódtunk, hogy mass Chargos zealot archonokkal kombó túl erős lesz a földi egységek ellen, de miután kiteszteltük PTR-on, rájöttünk, hogy zealoton és archonon alapuló sereg a megszokott robo-tech buildek ellen nagyon mókásnak tűnik.

Archonok eléggé gyengék voltak ahhoz képest, hogy mennyibe kerültek. Az archon mérete miatt úgy éreztük, hogy muszáj növelni a lőtávolságát ahhoz, hogy könnyebben tudjon támadni, főleg védekezéskor.

  • Cybernetics Core
    • A WG technológia fejlesztési ideje 140-ről 160-ra nőtt.
  • Gateway
    • A Sentryk gyártási ideje 42-ről 37-re csökkent.
    • A WG gyártási sebessége nem változik.
  • Pylon
    • A Pylon erő ellátási sugara 7.5-ről 6.5-re csökkent.

Ezzel a 3 változtatással a 4 gate problémáját akartuk megoldani. A Warp Gate technológia fejlesztési idejének a növelése csak a 4-gate all-inra kell, hogy legyen hatással. Nehéz volt találni olyan fejlesztési időt ami nem készülhet el túl korán, és közben csak early game-re lenne hatással, de végül 160-nál döntöttünk. Ami a Sentryt illeti, ez az egyetlen tier-1 egység, amit ritkán használnak korai 4-gate all-inra PvP felállásban, viszont majdnem mindig használják őket védekezésre, ezért gyártási idejének a csökkentése segít a védekezésben.

A pylon erő ellátási sugarának a csökkentése segíteni fog védekező játékosoknak kiszedni pylonokat a hegyekről, és kevesebb olyan biztonságos hely lesz, ahonnan agresszívan lehet warpolni. Másrészt, mivel Protossnak sok pylonja van, ezért nem aggódunk nagyon a védekezéssel kapcsolatban – bár Protoss játékosoknak mostantól többet kell figyelni, hogy helyezik el az épületeket.

Ezeken kívül, gondolkozunk, hogy lehetne látóhatárt változtatni. Ha tökéletesen helyeznél el egy Force Fieldet a rampádra, akkor az ellenséges protoss játékos nem tudna felblinkelni a stalkerekkel. Először megnézük, hogy ez a patch milyen hatással lesz a játékra, mielőtt belekezdünk a látóhatár változtatásába.

Reméljük ezek a változtatások megoldják a PvP problémáját.

Terran

  • Bunker
    • A Bunker újrafelhasználhatósága 100-ról 75%-ra csökkent.

Ezt a változást kérték a legtöbben, és a játékosok jó érveket hoztak fel, hogy miért kell. Nagyon sok bunker rusht láttunk Zerg ellen, és úgy éreztük, hogy újrafelhasználhatóság csökkentése jó változtatás. Ezen kívül, játékosoknak át kell gondolniuk, mielőtt sok bunker tesznek le védekezésre, ami meglehetősen igazságosnak tűnik.

  • Ghost
    • Ghost ezen túl csak 100 gázba, viszont 200 kristályba kerül (eddig: 150/150, ezután: 200/100).

Ez a változás magas szinten jelentős. Azt akartuk, hogy a ghostok minél több egység kombójában szerepeljenek. Például: azt akartuk, hogy legalább egy pár ghost legyen a szokásos sereggel, amit mostanában láthatjuk egyes felállásokban. Úgy érezzük, hogy a ghost EMP-je nagyon fontos eszköz a magas-szintű játékokban, és nem tetszett, hogy sokan választottak a ghostok és valami más között. Ezért úgy döntöttük, hogy megtartjuk a költségek összegét, csak az arányt változtatjuk meg, hogy könnyebben lehessen ghostokat hozzáadni a Terran sereghez.

Tudjuk, hogy nehéz ilyen sok egységre (ghostokat beleértve) odafigyelni több játékosnak, de úgy éreztük, hogy fontosak a magas szinten, mivel a counterjüket is nehéz microzni.

  • Thor
    • A Thor mégiscsak rendelkezik energiával, mely 50-ről indul és 200-ig töltődhet.
    • A 250SC már nem idő alapján használható képesség, hanem az ára 150 energia.

Alapvetően nem vontuk vissza változtatásokat a múltban, de ugyanakkor, nem félünk visszavonni a változtatást, amikor azt hiszük, hogy hibáztunk. Van egy pár ritka stratégia, ahol egy halom Thor 250SC-vel bezárja Protosst, és erre válaszul nincsen sok lehetősége. Ugyanakkor ezek a szituációk eléggé ritkán fordulnak elő, és ezek a stratégiák nem biztos, hogy túl erősek, mégis volt egy pár dolog, ami nekünk nem tetszett.

Először is, nem akarjuk látni a mass Thort. Méretüknek köszönthetően, könnyedén elrejthetik a többi egységed a seregedben. Ez problématikus lehet, mivel fontos látni, hány egysége van az ellenfelednek, amikor derítesz. Azt akarjuk, hogy Thor olyan típusú egység legyen, amit hozzáadod a seregedhez, és semmiképp olyan, ami a sereged központját képzi, amikor minél többet próbálsz gyártani belőle.

Másrészt, úgy éreztük, hogy nehéz volt countert találni rá. A bezárás képességének a lényege az, hogy megfordíthatod olyan szituációt, ahol normál esetben veszítenél. A legtöbb ilyen képességet, főleg ilyen erőset, eléggé nehéz kihasználni és könnyen lehet azt counterelni. Úgy érezzük, ha van pár másik counter mint EMP/Feedback a Strike Cannons ellen, akkor kevesebb olyan szituáció jöhet létre, ahol az ellenfeled beszorul pénz nélkül.

Zerg

  • Infestor
    • Gyorsasága 2.5-ről 2.25-re csökkent.

Nekünk tetszik, ahogy az infestor működik. Úgy érezzük, hogy az eddigi infestor buffok hozzájárultak, hogy a felállások igazságosabbak legyenek, főleg a magas szinten.

Bár, kicsit problématikus volt pár szituációban, ahol az infestorok túl gyorsan tudtak elfutni. Még a creep nélkül is kicsit gyorsabban voltak a többi egységnél, a creepen pedig jóval gyorsabbak. Úgy döntöttük, hogy infestoroknak normális sebességük legyen a creep nélkül, hogy könnyebben lehessen őket elkapni.

  • Spore Crawler
    • A begyökerezés ideje felére (12-ről 6-ra) csökkent.

Légi egységeken alapuló stratégiákat gyakran használják a zerg ellen, mivel zergnél légvédelmi egységeket később tud kihozni. Ezért, van értelme megcsinálni, hogy a spore crawlerek mozgékonyabbak légvédelmi épületek legyenek a többi fajéhoz képest. Nem bánjuk, ha a zerg egyáltalán nem készült föl, akkor veszítsen. Viszont, nekünk nem tetszett, ha a zerg felkészült, de spore crawlerek egy kicsit rossz pozícióban voltak, akkor void rayek, pheoniex és bansheek nagy károkat okozhattak. Ezért döntöttük ez a változtatás mellett, hogy kicsit könnyebb legyen védekezni ilyen fajta támadások ellen, főleg ha már csináltunk pár spore crawlert.

Csak mellékesen megjegyzünk, hogy nem gondolunk ugyanezt a spine crawlerekkel kapcsolatban, mivel zergnek rengeteg fajta egysége van föld ellen már a játék elején spine crawlerekkel együtt.

Mint mindig, örömmel hallgatjuk a játékosok véleményét, és várjuk építő jellegű kritikát. Mint minden más balance változtatást, ezeket is gondosan, figyelmesen csináltuk, hogy biztosítsuk a jó játék élményt minden szinten.

Forrás:


Comments (51)

  • Gate

    |

    Kiváncsi vagyok mit terveznek még a 4 gate balancehoz. Tudom, hogy minden patchben csak aprólékos változásokat szoktak hozni de szerintem nem kéne félniük pár komolyabb változtatástól sem. Konkrét ötleteim ugyan nincsenek, ők látják át a játékot jobban, biztos vannak még ötleteik.
    Thor nerfnél meg kb aláírták h Thorzain miatt hozták vissza a régi rendszert. 😀

    Reply

  • Julien

    |

    A Thor nerfet akkor sem leszek képes felfogni soha. „Nem akarunk látni mass thort” – Mert most aztán tvtben, meg tvzben lehetetlen lesz messzelni ezt az egységet, nem? Az pedig, hogy tvpben gond a mass thor, hát istenem, az tudom rá mondani, amit a protoss mond nekem, amikor megérkezik 21737247 kolosszussal. Miért hagytál eddig kifejlődni. Eddig is fogható volt a thor pvel, nem értem a problémát.

    Reply

  • Julien

    |

    Arról nem is beszélve, hogy a thor messze szarabb, mint a colo meg az ultra, és a terrannak alapból late game nehézségei vannak a másik 2 fajhoz képest. Na mindegy, nem sírás, csak tényleg nem értem.

    Reply

  • Desy

    |

    thor igazából tökmind1 mer tempre ott az emp, most hogy ő feedbackel előbb vagy te empelsz az már mikró, amúgy is húzol ghostot

    terran ellen meg nem a cannon fog megmenteni vagy meccset nyerni neked, szóval tök mind1

    a fordítónak meg egy tasli, hogy nem olvassa át amit leírt. tele van hibákkal „Miután sok visszajelzést kaptunk StarCraft II társaságától, úgy egyeztünk meg, hogy archonok le tudjanak taposni a Force Fieldot”
    PRT (PTR)
    a végén is van egy pár de az elejében elég sok
    peace

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Julien #2 üzenetére:
    Viszont a terran mech limit csatában iszonyatosan megalázza a protoss földi army-t.
    Mech hátránya a mobilitás, hogy nagyon meg lehet szívatni mid gameben. De ha valaki összehozott egy limit mech földi sereget upgadelve 3-3 fejlesztéssel, late gameben protossnak esélye sincs, és tudom, hogy miről beszéltek 🙂 Ha van kb 30 tank, jó néhány thor meg hellionok a zealotok ellen, és esetleg még vikingek is, akkor tossnak esélye sincs, a serege egy pillanat alatt megsemmisül

    Egyedül air-el lenne valami esélye p-nek, de akkor meg lehet kapna egy korábbi timing attackot ha t észreveszi.
    Mindenesetre mech se imba, csak szívatni kell terrant, nem szabad hogy ezzel limitre érjen, mert onnantól vége, tossnak csak akkor van esélye ha sunyiban kihozott sok air egységet

    Na hasonló a helyzet mass colo esetén is, mass marauder medivac vikingel ne várjunk csodát, hogy egy nagyon erős tier 3 sereget majd megverünk limiten. Az, hogy ez egy elterjedt bo egy dolog, de ha kint van több mint 6 colo meg ht is van már, akkor ne várjunk csodát, nyer a nagyobb sereg 🙂

    Reply

  • Spirit

    |

    Válasz Julien #3 üzenetére:
    A tvz semmit nem változik azzal, hogy a thornak van energy barja vagy nincs, terran ellen sincs nagy haszna a dolognak, esetleg thor vs thor csatában, a tvpben meg néhány thort viszel + ghostot, az eddig thor massolás helyett.
    2. A thort tudod hozni a 6. percben, a thor az egyetlen egység ami levegőbe splash dmg-et sebez (nem caster egység, na jó a másik a muta), a thor az ultrával és a coloval ellentétben tud légi és földi célokat is támadni, alapból 10-es range, 7-es range földre, 60 seces gyártási idő, kár hogy a zergnek nincsenek ilyen szar egységei. A többi az már csak a te terran felfogásodnak köszönhető, hogy úgy érzed neked minden esetben erősebbnek kell lenned a másik 2 fajnál.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz Spirit #6 üzenetére:
    Viszont a Thor ellentétben az ultrávan meg a colo-val lassú mint dög, és nem tud felmászni mindenhova, és nem utolsó sorban nem elég letenni egy factory-t, és utána 8-asával gyártani.Ezzel arra akartam célozni, hogy minden fajnak megvan a gyengesége, meg az erőssége, felesleges ilyenen vitatkozni, mert a másik fél úgyis tud ellenpéldákat.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Válasz Spirit #6 üzenetére:
    Nem is kell ugyanolyanok legyenek a fajok t3as unitjai. Van amiben a Thor a jobb, van amiben az Ultra és van amiben a Colo. Hozzáteszem szvsz a Thor a legkevésbé használható egység, ha egy átlag mu-ról van szó. Nem rossz bevegyítve 1-2 darab, de míg a Colo egy alap P taktika része, a mass Ultra elég gyakori jelenség lategame-ben, addig a Thor-t nem látni túl sokszor. Ez a változás pedig – ha nagyon minimális mértékben is – de csökkenti a jelenlétüket a game-ekben.

    Nem kérek olyan válasz kommentet, hogy: De a thor így meg úgy, meg imba, meg sokat sebez, meg javítani lehet…
    Nem ez volt a mondandóm lényege… szerintem kicsit alúlprezentáltak voltak a Thorok eddig is és ez csak rontott a helyzeten.

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz sweeping #5 üzenetére:
    „Az pedig, hogy tvpben gond a mass thor, hát istenem, az tudom rá mondani, amit a protoss mond nekem…Miért hagytál eddig kifejlődni?”

    Válasz Spirit #6 üzenetére:
    …???…őőő…Oké

    Válasz Delebriel #8 üzenetére:
    Pontosan erről van szó. Amúgy ha már nagyon piszkálni akarják a t3as egységeket, akkor mondjuk játszhatóvá tehetnék a carriert, mert az kb olyan, mintha nem is lenne ilyen egység a játékban.

    Reply

  • Yeti

    |

    Yashok! Én csipázlak és egyébként is szeretem a sokszínűséget, valamint szakmailag sem vagy kifogásolható, de mielőtt feltolsz egy cikket szerintem nézesd át egy másik szerkesztővel vagy bárkivel, hogy „érthetőbb” legyen.

    Pl.:
    „Figyelni fogjuk, hogy milyen hatással vannak az 1.3.3-s változások mielőtt belekezdünk az utolsó hívásba.”
    vagy:
    „Ez a változás stratégiai a volt, és magas szinten jelentős.”

    Tulajdonképpen bekopizhatnám az egész szöveget is.

    Tudom mit akarsz mondani és mi volt az eredeti, de >the fuck is this?!< érzésem van tőle. Ugye nincs harag?! 🙂

    Reply

  • Heretic

    |

    Válasz sweeping #5 üzenetére:
    Teljes mértékben igazad van!
    Válasz Julien #9 üzenetére:
    Nézz sok White-Ra streamet és meglátod hogy zerg ellen milyen jó a carrier 😀

    Reply

  • Boshi

    |

    Bocsánat a beleszólásért, de a cikk vége felé az van írva hogy Spire Crawler. Szerintem Spine Crawlernek job lenne | Egyébként a Terran Mechet én is erősnek érzem de jó, hogy legalább nem vagyok egyedül 😉

    Reply

  • Julien

    |

    Válasz Heretic #11 üzenetére:
    Lol, nem mondod? 😀 Majd rátekintek egyszer.

    Reply

  • Jugin

    |

    Válasz Julien #3 üzenetére:

    Ezzel nem értek egyet, hogy a Thor szarabb, mint az Ultra. Unit test mapon összeeresztettem őket. A végeredmény: a Thornak maradt 28 élete. Ebből következik, hogy jobb, mint az Utralisk. Viszont van egy trükkje, hogy a maradék 28 életet is lekapjuk, de ahhoz elég sok gyakorlás kell.

    Reply

  • Yeti

    |

    Válasz Jugin #14 üzenetére:
    Azmiaz?

    Megvárod az ultra regent? 😛

    Reply

  • Boshi

    |

    viszel SCV-t és halálra javítod… használod a 250 Cannont és ennyi

    Reply

  • papirsarkany

    |

    azért hogy a thor messze szarabb mint a colo vagy az ultra azért enyhén szólva is túlzás:) míg a colot/ultrát bármilyen air unittal countereled, addig a thornak nincs egyértelmü countere, csak counter mixe, protoss részről elvileg az immortal lenne az ellenfele, de ha rátolja a canont esélye sincs az immortalnak.

    #7 Thomas_cs – Válasz
    Válasz Spirit #6 üzenetére:
    … és nem utolsó sorban nem elég letenni egy factory-t, és utána 8-asával gyártani…

    mert a protoss csak letesz egy gatewayt és már tolja a colot vagy mi ? a zerg meg mire feltechel ultrála az sem két perc.

    Reply

  • Yashok

    |

    Válasz Yeti #10 üzenetére:
    Nincs, csak ezt éjszaka fél 3-kor tettem fel, akkor fejeztem be a fordítást, és úgy látszik pár dolog elkerülte a figyelmemet 😀 Még átnézem pár dolgot, csak felakartam tenni korábban, amíg aktuális a hír.

    Reply

  • shael

    |

    Inkább no comment, mert hosszú lenne, amit írnék, és egy adag flame-t kapnék a nyakamba…

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Jugin #14 üzenetére:
    Ezt én is kipróbáltam, természetesen mindkettőt maximumra fejlesztettem.
    Szerintem te fejlesztés nélkül küldted őket egymásnak, pedig late gameben amikor egymással szembe kerülnek általában van creep és jobb játékosoknál maximum upg

    Creep nélkül 8 hp-vel ultra nyert, creepen pedig 40el mivel nagyon gyorsan rámozdul a thorra, nem tud időt nyert a thor amíg az ultra odaér

    Reply

  • Jugin

    |

    Válasz Yeti #15 üzenetére:
    Nem 😀 Folyamatosan kattintgatsz az egérrel a thorra, de nem össze vissza, hanem ütemesen és az ultralisknek maradni fog 10 élete. Ez komolyan így működik megvan replayben is. Azt a bizonyos folyamatos, ütemes kattintgatást viszont nehéz eltalálni. Ez amolyan érdekesség. Lehet ám, hogy a sok kiadott parancs miatt gyorsabban támad. Más egységekkel is próbáltam, de ott eddig nem működött.

    Válasz sweeping #20 üzenetére:
    Látom te minden eshetőséget teszteltél. Én is kipróbáltam mindenhogyan, de ennyire, mint te nem tartom a fejemben az ilyen számadatokat 😀 Csak a lényeget jegyeztem meg, de köszönöm, hogy kiigazítottál. Így már teljes a kép.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Válasz papirsarkany #17 üzenetére:
    Te játszottál ezzel a játékkal?(nem a gateway-ből jön a colossus). Sztem egyértelmű volt, hogy nem a protoss-ra gondoltam…Az igaz, hogy nem tud feltechelni „két perc” alatt, de ha feltechel, akkor onnan ontani tudja őket.

    Reply

  • dnbstep

    |

    Méghogy alternatíva 4gate mellé… Scrapen vagy taldarimon nem 4gatezel HALOTT vagy, és más mapokon is bejön 10böl 5ször (konkrétan ha pont azt a helyet nem deríted ahol a forward pylon van). Vicc…
    Colo mass még mindig > Archon.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz dnbstep #23 üzenetére:
    Ez így igaz, viszont legalább vannak olyan mapok ahol nem csak a 4 gate érvényesül 🙂
    Ez is egyfajta előrelépés, az meg hogy valahova még mindig jó a 4 gate nem is baj, ilyen is kell

    Egyébként archont még nem próbáltam, de szerintem early-mind game környékén ha az ember egy base speed zea+arhonozik, az lehet nem annyira rossz, amíg nincs több 2 colonál szerintem működhet
    Értelemszerűen late gamet nem lehet vele nyerni

    Reply

  • Rayman

    |

    Válasz Jugin #21 üzenetére:
    Errol a kattintgatos dologrol mar en is halottam azelott, csak ezt egy lategamben, ahol nem csak 1thor vs 1 ultrarol van szo, kicsit nem lehet kivitelezni.
    Mas: ha az ultra neki fut a thornak akkor bekerul a tobbi egyseg lotavjaba is, es akkor nagyon hamar kimul, konyebb szerintem kounterelni az ultrat mint a thort. PL PF ellen is borzaszto, h a sok javito scv miatt meg veluk se lehet lerombolni. Mutakra meg kifejezetten veszelyes, ha az ember is csak 1 pillanatra nem tud ep rajuk koncentralni.
    (gold/platina zerg jatekos szolott vala)

    Reply

  • mikroman

    |

    Válasz Thomas_cs #22 üzenetére:
    Nem érted a szarkazmust 🙂 Kb azt akarta írni, hogy a jelzett hozzászólásodban úgy írtad le a terran-thor építés körülményeita proti colossushoz képest, mintha a colo olyan hamar kijönne (erre írta a gw-ből egységszarást kérdéskén). Vagy én nem értema szarkazmust? 🙂

    A thor vs ultra meg tök mindegy hogy jön ki 1v1 egység szembenállásnál A-move -nál. A thor cannon képessége maradt az meg autokill ultra ellen is, vagy nem?

    Azért a ghostos gáz csökkentés olyan muris. Lejjebbvettük, hogy többen használják mer’ olyan muris. Hát nem aranyosak? Kevés a carrier. vegyük 50 gázra, mert jó lenne ha benne lenne a protoss egységkombóban. Meg legyen olcsóbb a corruptor is, mert olyan keveset hoznak MMM ellen. Igazából én az első 10-15 percben kevés ultrát látok, pedig az létfontosságú lehet pár terran/protoss egységkombó ellen. Lehessen építeni a hozzávalót hatch után azt’ nincs gond 🙂 (mielőtt megszóltok, csak sarkítottam a ghostos érvet picit és nem várok ilyen mérvű módosításokat a többi egységnél)

    Reply

  • Spirit

    |

    Ok, az oké hogy lassú a thor meg kevéssé használható olyan eredményesen mint az ultra meg a colo, viszon olcsó, kevés tech kell hozzá, és tűzerőben még mindig veri a másik 2-őt.
    Tipikus „leszarom mit hoz az ellenfél, ez úgyis mindenre jó” terran egység. P ellen ugyanúgy lehet hozni mint eddig, csak kell mellé ghost, és meg is vagy. Ja hoppá! A ghost kevesebb gázba kerül mostantól, vajon miért?

    A következő patchben tervbe vehetnének már egy hydra buffot, mert jelenleg iszonyat szar ez az egység.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Ja hoppá! ghost eddig is kellett P ellen :P. Egyébként meg ha így fogjuk fel, hogy “leszarom mit hoz az ellenfél, ez úgyis mindenre jó”, akkor a P-enk ott az „s” betű, az is minden ellen jó.

    Reply

  • Heretic

    |

    Válasz Thomas_cs #28 üzenetére:
    Azért eszi meg a mass mara mert minden ellen jó

    Reply

  • Zwiebel

    |

    Blizznek hol lehet írni? Balance problémákkal kapcsolatban? Nevetségesnek tartom, hogy leölöm a zerg összes overlordját, utána az összes seregét, közben én is folyamatosan gyártom a következő egységeket, erre fel Ő megtámad egy 3x akkora sereggel mint amekkora nekem összegyűlt -.- Közben még fejlesztett is… Azért szerintem ez kicsit imbalanced -.-

    Reply

  • Synaptic

    |

    Válasz Thomas_cs #28 üzenetére:
    Én már próbáltam „s” betűt ütni, nem csinált semmit… 🙁
    Ha stalkerre gondolsz akkor sajnos hülyeség… sokkal olcsóbb hard countereket lehet venni stalker ellen mind2 fajnál. (ling, marauder stb) Maybe next time.

    Reply

  • Yashok

    |

    Válasz Zwiebel #30 üzenetére:
    Vagy inkább 1-2 basen ültél, miközben ő mindenhova kiexpelt. Általában így szokott kinézni egy meccs. Utána nehogy már 5-szor jobb gazdasággal veszítsen ellened, mert megölted az overlordjait…

    Reply

  • mikroman

    |

    Válasz Synaptic #31 üzenetére:

    Azért a példaként hozott stalker counterek közül a zerling elég esetleges. Csak akkor countereli a stalkereket a ling ha jelentősen többöd van, kisebb csoportokban vannak a stalkerek (körül lehet venni), nincs kifejlesztve a blink, nyílt a terep és nem hoz 1-2 colossust vagy templart. Egyébként elég kérdéses. Ezért illik a zerling-bana mellé az infestor, ugyi? Úgy már közelebb lehet a ling holmi counter egységhez 🙂

    Reply

  • piistii87

    |

    „Archonok eléggé gyengék voltak ahhoz képest, hogy mennyibe kerültek. ” Nem free unit? jó kell hozzá 2 HT de utána free akkor még is mit beszél ez ? :O

    Reply

  • Heretic

    |

    Válasz piistii87 #34 üzenetére:
    Az a két HT 100 mineral meg 300 gáz.

    Reply

  • piistii87

    |

    Válasz Heretic #35 üzenetére:
    igen de elnyomja a stormot gondolom azért hozza majd free érted erre mondtam szóval semmibe sem kerül

    Reply

  • Spirit

    |

    Válasz Heretic #29 üzenetére:
    1 thor lever egy 3 marauderből és 1 medivacból álló sereget.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz piistii87 #36 üzenetére:
    De nem nyomja el, mert neki egyből archonra van szüksége, általában csak akkor csinálnak archont, ha egyből átalakítják
    Ritka az a helyzet, amikor ht-re van szükség, és úgy gondolja, hogy ha már elfogyott az energy átalakítom.
    Inkább várni szoktak amíg újratöltődik.
    Abban az esetben alakítják csak át, ha nagy szükségük van egy azonnali harci unitra

    Reply

  • Heretic

    |

    Válasz Spirit #37 üzenetére:
    Jó mert én a stalker szövegre válaszoltam nem a thorra -.-„

    Reply

  • Zwiebel

    |

    Válasz Yashok #32 üzenetére:
    Igen valószínű… Mert ha pl. protinak kiszedik az összes pylonját, meg az egész seregét, de van 5 base e teljesen valószínű hogy vissza tudja magát szedni 200 supply-ra nem? Hagyjuk már…

    Reply

  • Nazgrel

    |

    Válasz Zwiebel #40 üzenetére:
    „kiszedik az összes pylonját”?
    Ha kiszedik őket, akkor már eleve buktad (mert azt jelenti, hogy a bázisodban állomásozhattak egy percig), ha meg csak a seregedet döngöli a földbe, 200/200-nál már úgyis minden tapasztaltabb protoss lerakott 10-15-20 warpgate-t, chronoval pedig szintén baromi gyorsan vissza lehet nyerni.
    Egyik zerg sem instant-castolja az egységeket & lárvákat; ha annyi hatcheryje van, hogy egy körből felhúz 100 foodot, az már régen nem azon múlik, hogy imba lett volna a zerg.
    Nem szokásom trollszövegekhez folyamodni, de előbb illene megtanulni játszani, és csak azután hőbörögni balance miatt.
    Ne 4gate-tel próbáld végigtolni a meccseket, ha a zerg épp ennyivel több hatcheryvel rendelkezik, mint te warpgate-tel.
    Legalább néznéd vissza azt a szerencsétlen replayt…

    Reply

  • CloneCorn

    |

    Ez az első patch ami után rámjött a fajváltás szerintem a P most gyenge az alacsonyabb ligikbán és a TEAM-ben :S

    Reply

  • rici

    |

    mass thort en is erosnek erzem kicsit, mind protoss mind zerg ellen :/ nem is maga az egyseg, hanem a spellje miatt…. mert ha egybol thorra rushol nyilvan nem lesz elegendo energyje, de mass thor lategameben az nc…. nem is magat az egyseget kene gyengiteni szerintem, hanem legalabb egy kis extra build time kene ra -.-

    Reply

  • Spirit

    |

    Válasz Zwiebel #40 üzenetére:
    xD
    1.Az összes pilon szétvan szórva az 5 base-eden, akkor ha kiszedi mindet, csak téged akar minél jobban megalázni :D.
    2.Egy probe képes neked visszaépíteni az összes pilont, egész gyorsan ráadásul.
    3.Szerintem ha 5 baseen van a P, akkor a gw-ekkel te gyorsabban visszahozod a sereged, mint a zerg.
    4.Nehogy azt gondold, hogy a zerg a semmiből veszi a unitokat, hiába van 100 lárvája, ahhoz hogy unit legyen belőle, pénz kell, és ha több pénze van mint neked, akkor macró előnye is, utána meg hiába fogod rá, hogy azért vesztettél mert gyorsabban hozta vissza a seregét mint te.
    5.Szerintem a protoss meg nem úgy játszik, hogy izomból nekiküldi a seregét a zergnek, utána meg vesz új sereget, ezért neked nem is kéne bánkódnod, hogy a zerg gyorsabban visszaveszi a unitjait mint te, mert ez így fair.

    Válasz Heretic #39 üzenetére:
    Bocs, félreértettem :D.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Spirit #44 üzenetére:
    Zwiebel lehet hogy nem a legnagyobb szakértője a játéknak, de azért a te álláspontodban és vannak olyan dolog, amik nem feltétlen fedik a valóságot.

    Macro game egyértelműen zergnek kedvez. Robo-ból vagy stargateből senki nem rak le 15-t, max van 2 esetleg nagyon ritkán 3. Jó ha mass carrierezik az más történet de most azt hagyjuk, de még akkor se feltétlen rak többet

    Ha toss elveszt egy limit army-t maximum gw-ből tudja gyorsan visszagyártani és arra van még ideje hogy boostolva gyorsan kihozzon 2 colot vagy 2 immot. Többit gw-ből kell mert z pillanat alatt visszagyárt mindent feltéve ha van pénze, és lárvája, de általában late gameben amikor 5 basen ül van rá. Toss erre nem képes, mert nincs elég roboja hozzá. Értelemszerűen egy mass ultra könnyedén lemossa ha van elég nyersanyaga a z-nek, mert ez gw unitokkal nem fogja fogni, ha zerg jól csinálja, és esetleg hoz mellé még mást is mondjuk infestort

    Szal ha esetleg gyorsabban is visszagyártja a mass zea stalkert nem fogja a mass ultrat 🙂

    Ez persze nem azt jelenti hogy imba z szóval nem mondom. Csak annyi, hogy nem egy gyenge faj, és late game ha egy csatában nullázzák egymást utána zerg fog jobban állni.

    Reply

  • Spirit

    |

    Válasz sweeping #45 üzenetére:
    „Szal ha esetleg gyorsabban is visszagyártja a mass zea stalkert nem fogja a mass ultrat :)”
    Figyelj, ott a blink, bevetsz egy kis zealot micrót, aztán oldd meg xD.

    „Robo-ból vagy stargateből senki nem rak le 15-t, max van 2 esetleg nagyon ritkán 3.”
    De én nem azt mondtam, hogy a colokat meg a carriereket fossa vissza.

    „…és late game ha egy csatában nullázzák egymást utána zerg fog jobban állni.”
    Igen ez igaz, de ha a zerg nullázni tudja a nála erősebb P armyt, akkor nyert is. Szóval a P armyvnak nem is szabadna teljesen elbukni, csak a gw unitok száma csökken erősen, azt meg visszahozod egy pillanat alatt. Ha a colod meg carriered fogy el, akkor a zergnek marad egy rakat corruptora, ami nem egészséges a zergre nézve. A másik, hogy ott a ht, ami a zerggel foghatatlan, bőven tudni kell vele védekezni addig amíg visszahozod az armyd.

    Reply

  • Zwiebel

    |

    Válasz Spirit #44 üzenetére:
    Köszönöm szépen… mire az a mennyiségű pylon felépül, addigra a zerg kinyírja egyszer a már újra felhozott seregét, és csinál még1-t, csak hogy nagyon megalázzon -.-

    Reply

  • Zwiebel

    |

    Válasz sweeping #45 üzenetére:
    Én is ezt mondom 🙁 Te megértettél látom 😀

    Reply

  • Hero

    |

    Hm, még a végén kiderül, hogy mindhárom faj eltérő, és más-más szituációkban érzik otthonosabban magukat, és arra kell törekednünk, hogy ők ne érhessék el azt az állapotot, amiben otthonosan érzik magukat, mi viszont igen, ezáltal előnybe kerülhetünk. Még a végén…

    Reply

  • Turbochicken

    |

    Válasz Hero #49 üzenetére:
    korán iszol a medve bőrére, bár már látszik a fény az alagút végén :D:D

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.