MLG összefoglaló

Gepzsir . e-Sport, Hírek 1361

Az MLG Anaheim 2011 nem okozott nagy meglepetéseket, körülbelül minden úgy alakult, ahogy vártuk – de a Koreai megszállást nem sikerült megállítani


Már a kezdő meccseken megkezdődött az ázsiai előrenyomulás, ahol a világ 4 legelitebb játékosát láthattuk összecsapni: DongRaeGu vs TLO a kék csatornán, HuK vs Naniwa a piros csatornán. A Protoss bajnokok közti csata gyors és egyszerű módon lett vége. Naniwa megmutatta, hogy ne játszunk. Az első meccsen Gatewayeket épített a rámpára, amiket el is veszített a stalkerektől, majd a második meccsen nem vette észre az ellenséges pylont a saját bázisán. Bocsánatot is kért, hogy nem nyújtotta a legjobbat, mikor meg kellett állítania a játékot, mert valami gond volt a billentyűzetével.

A másik Streamen könyörtelen leszámolást láthattunk, amit DongRaeGu eszközölt TLO-n, aki 2-0-ra kapott ki, így kényszerítve, hogy a következő játékot Naniwa ellen játssza. Metalopolison, megint hardware problémája volt a protossnak, ezért kénytelen volt feladni, majd a második játékban teljesen be lett kerítve a serege , és jött a maró baneling eső.

Ahogy telt múlt az idő, a figyelem középpontjába a két koreai került: a főbajnok MMA és  Boxer a császár. MMA már játszott a Kanadai Drewbie-vel – ő volt az egyetlen, aki tudott hozni egy meccset MMA-val szemben – és Slush-al, akinek szintén majdnem összejött egyszer : dupla Warrens-es földalatti roachokkal próbálkozott, amikkel sikeresen beszivárgott MMA bázisára, de a Terrannak már kész voltak a kéklángú halálosztói, amikkel 40 dolgozót pörkölt a másvilágra ezzel gyakorlatilag vége is lett a játéknak.
Boxer útja se volt könnyű, először Idra-val kellett szembe néznie, akit jól meg is büntetett a SlayerS-ek kedvenc stratégiájával: ügyesen hozta a hellionokat, és a marine droppokat.

A pool D-ben, MVP egyszerűen végigszántott a kihívóin, legyőzve Kiwikaki-t, Moonan-t és SeleCT-t. Egyedül Kiwikaki tudott hozni egy meccset a kétszeres GSL bajnok ellen, ennek köszönhette második helyét a csoportban.

Két nagyszerű ZvP-t láthattunk a kék csatornán, ahol Idra gyakorlatilag elpusztította a csapat társát, InControl-t, ami után Cruncher-rel találta szembe magát, és gyönyörű nydus/hydralisk játékkal győzedelmeskedett. DongRaeGu is bezsebelte a harmadik győzelmét HuK ellen, akit 2-1-re vert meg. Makulátlan kontrollal és macroval örvendeztette meg a nézőket, egyedül Shakurason vesztett egyszer, mert nem sikerült jól a baneling bomba.

A második napon öltött formát a bajnokok ágrajza. ezen a napon volt esélyük újra versenybe kerülniük azoknak, akiknek az első napon nem sikerült jól teljesíteni.

 

A nyílt Torna

Ahogy betelt a nyerő ágrajz eredményekkel, négy játékos találta magát másik csoportban: Tyler, Cruncher, Rain és Ganzi átkerült a pool A-ból a D-be, hogy a versenyt magasabb szinten folytathassák a nyertesek csoportjában. De még mielőtt a pool játék elkezdődött volna, a nyertesek csoportjában volt pár hihetetlen meccs, amik figyelmet érdemelnek.
Rain és Qxc elképesztő szériát játszott, kápráztató macro-t láthattunk. Az Amerikai vesztett 2:1-re, ezzel bekerült a vesztesek csoportjába.
Jinro és Choya epikus meccset játszottak Tal’Darim Altar-on. A 40 perc alatt megszámlálhatatlan EMP, storm, drop és maxolt sereg összecsapások voltak. A meccset végül  Jinro Atomja döntötte el, aminek sikerült Choya seregén landolnia, egy óriási összecsapás közepén. Choya azonban megnyerte a következő két meccset, így Jinro is a vesztes csoportban kötött ki.

Choya egy újabb nagyszerű show-t mutatott, ezúttal Liquid’s Tyler ellen. Egy látványos meccs után kerültek a Protossok rémálmába: Egy late game PvP-be. Tyler hihetetlen sereg irányítása hozta neki ezt a meccsett, majd a második meccsen jól megbüntette Choya-t az agresszív techelése miatt.
Mégis a csoport hőse White-Ra volt. Az Európai protoss sajnos elkésett az első napon, nem jelent meg de másnap felküzdötte magát a vesztes csoportból: zsinórba nyolc meccset nyert, így a jól meg érdemelt idbajnok csoportba találta magát.

Interjú White-Ra-val:

A Csoport: DongRaeGu folytatta a győzelemsorozatát, megverte  Haypro-t és Tyler-t és  10-1-es arányra tett szert a csoportjában. A DreamHack és HomeStory bajnok HuK végzett a második helyen. Tyler, aki bátran végigküzdötte a nyílt tornát végzett az utolsó helyen, de mivel elcsípett egy győzelmet, Cruncherrel játszhatott.

B Csoport:ezt a csoportot Boxer dominálta. Megmutatta, hogy megvan az ereje biztosítania a helyét a bajnokság egyik legmagasabb pozíciójában.

Sokan voltak kíváncsiak arra, hogy fog Cruncher szerepelni, miután egy csoportba került az ősellenségével, EG Idra-val. Akkor találkozott Idra-val mikor épp 1-2  volt a győztes-vesztes aránya, így muszáj lett volna neki nyerni, hogy feljebb kerüljön a csoportjában. Idra megtagadta ezt a lehetőséget Cruncher-től, és hideg kivitelezéssel győzte le Crunchert, nem hagyva őt levegőhöz jutni a meccsek során
– ” Nagyon rosszul fogok játszani, de ez több mint elég lesz, hogy legyőzzem Cruncher-t” nyilatkozta Idra.

C Csoport: Ebben a csoportban Rain volt a domináns. A Koreai Terran, aki nemrég ment át a TSL-ből a Fnatic-ba, jó pár kimerítő meccsen ment keresztül a nyílt torna során, de végül meghódította a csoportját a 10-3 –as arányával.

D csoport: MVP és Ganzi foglalta el  az első két helyet. Az IM terran legyőzte a SlayerS  szörnyet az utolsó döntő meccsen a csoportban.

 

MLG Anaheim: Utolsó Állás
A Csoport B Csoport
South Korea DongRaeGu 5-0 South Korea Boxer 5-0
Canada HuK 4-1 United States Idra 4-1
Sweden Naniwa 3-2 Sweden Sjow 3-2
Sweden Haypro 2-3 United States Sheth 2-3
Germany TLO 1-4 United States Cruncher 1-4
United States Tyler 0-5 United States InControl 0-5
C Csoport D Csoport
South Korea Rain 5-0 South Korea MVP 5-0
South Korea MMA 4-1 South Korea Ganzi 4-1
Netherlands Ret 3-2 Canada Kiwikaki 3-2
Canada Slush 2-3 South Korea Moonan 2-3
Germany Socke 1-4 South Korea Select 1-4
Canada Drewbie 0-5 United States Machine 0-5

Az utolsó állás tehát Koreai dominanciát mutatott, és az első 6helyett ki is töltötték a Koreaiak.

A Terran mirror döntőn láthattuk, ahogy MVP megszerzi a győzelmet az iCCup Testbug pályán. MMA, aki az alsó csoportból érkezett, megnyerte a második meccset, ami Tal’Darim Altar-on zajlott, végül az utolsó meccset MVP hozta a Xel’Naga Caverns-en, és megmutatta, hogy csak egyszer fordulhat elő, hogy veszítsen.

Így három látványos nap után a Starcraft színe-javával, Jeong Jong „Mvp” Hyeon nyerte az $5,000 USD-os főnyereményt, és az aranyérmet, miután legyőzte 2-1-re, Moon „MMA” Sung Won-t.

Végső állás
1. $5,000 – Korea Mvp (IM)
2. $3,000 – Korea MMA (SlayerS)
3. $2,000- Korea BoxeR (SlayerS)
4. $1,400 – Korea GanZi (SlayerS)
5. $1,000 – Korea DongRaeGu (MVP)
6. $700 – Korea Rain (Fnatic)
7. $500 – Canada HuK (Liquid)
8. $400 – Sweden NaNiwa (Dignitas)

Forrás:


Comments (24)

  • ImiHUN

    |

    Hát nem ez marad a legemlékezetesebb MLG annyi biztos, remélem megtörik a koreai uralmat.

    Reply

  • sc2day

    |

    Jó összefoglaló, kis korrekció: „Két nagyszerű ZvP-t láthattunk a kék csatornán, ahol Idra gyakorlatilag elpusztította a csapat társát, InControl-t, ami után Losira-val találta szembe magát”

    Sheth volt a másik Zerg a csoportjában, Losira most nem volt itt sajnos, de szerintem Cruncher-re gondolsz, ő volt a második protoss akit IdrA lelépett 🙂

    Reply

  • DACA

    |

    Szerintem lassan mindenkinek el kéne fogadnia azt a tényt, hogy a koreaiakat nem lehet megállítani. 1 év próbálkozást kaptak a többiek, most már ehhez hozzá kell szoknunk majd. Ennél már csak több koreai lesz később.

    Reply

  • Isaac

    |

    Lassan már 1 éve hogy elkezdtem nézni az MLG-t sc2 miatt de ezt a mostanit nagyon unalmasnak találtam…nem tudom hogy miért de valahogy nem fogott meg az érzés vagy nem is tudom…most nem jött össze

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz DACA #3 üzenetére:
    Mióta kijött az SC2 követem a GSL-t és a hihetetlen fejlődését a KR-eknek. Az a különös, hogy sok nyugati full time progamer van és nem hozzák a formát a legjobbak max. annyira mint egy közepes koreai.
    Válasz Isaac #4 üzenetére:
    Nem voltak mind kiváló játékosok a poolban szerintem, ez nagyon sokat rontott az egész versenyen.

    Reply

  • scr

    |

    „Losira-val találta szembe magát”
    wait…what?

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz ImiHUN #1 üzenetére:
    remélem megtörik a hellion uralom…

    Reply

  • Spirit

    |

    Hát az első 4 terran. GJ Blizz.

    Reply

  • Gepzsir

    |

    Válasz sc2day #2 üzenetére:
    Az eredeti szöveg így hangzik:
    Idra destroyed his team-mate InControl by taking a page out of Losira’s book and winning the second set with beautiful nydus/hydralisk play.
    ezt a szlenget nem ismerem, hogy „taking a page out of Losira’s book” de mindenesetre javítottam.

    Reply

  • Delebriel

    |

    Válasz Spirit #8 üzenetére:
    Már vártam a kötelező síró zerget…
    Ha Nestea meg Losira lett volna a koreai meghívott, akkor meg csak zerg lenne elől…

    Reply

  • Spirit

    |

    Válasz Gepzsir #9 üzenetére:
    Szerintem azt jelenti, hogy bevetette Losira módszerét.

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Spirit #11 üzenetére:
    Igen.

    Reply

  • scr

    |

    Válasz Gepzsir #9 üzenetére:
    igen, valami olyasmit jelent, hogy elleste losira módszerét, vagy átvette losira módszerét. amúgy bocsi, de nekem ez egy kicsit google fordító-szerű, az eddigi cikkeid jobban tetszettek. utolsó állás meg etc.

    Reply

  • IonGun

    |

    Az előző MLG jobb volt a show miatt! 😀
    Gondolok ezalatt MC megnyilvánulásaira, az Idra-MMA meccsre stb. Viszont Idra játéka tetszett, mintha nem nyávogna annyit, de hová tűnt MC????? Erről ki mit tud?
    Boxer abszolút kedvenc volt, jó itt látni az élmezőnyben! 😀

    Reply

  • papirsarkany

    |

    A cikkben az szerepel hogy White-ra veszéssel kezdte az első napot, ez így nem pontos, nem vesztett, hanem elkésett ezért diszkvalifikálták a meccsről. másnap meg végig szaladt a vesztes ágon, 10 meccset nyert.

    Reply

  • joeace

    |

    Köszi a hírt !

    Reply

  • IonGun

    |

    Válasz Hero #16 üzenetére:
    Tényleg, el is felejtettem! Köszi!

    Reply

  • Xib

    |

    Válasz IonGun #14 üzenetére:
    Visszament koreaba mert úgy érzi legyengült kicsit.

    Reply

  • esfrost

    |

    Idra nem múlt időben nyilatkozott, hanem jövőidőben beszélt. „Rosszul fogok játszani, de ez is több, mint elég lesz, hogy legyőzzem”
    White-Ra meg egyszerűen nem jelent meg időben a meccsén, emiatt diszkvalifikálták az első meccséről és vesztes ágon találkozott azzal a játékossal aki miatt DC-t kapott, de ő nem élt a felsőágon élvezett előnyével, és 2 freewint adott Whiteranak, ezekután White-Ra megverte.

    Reply

  • Utopia

    |

    atya úristen!

    mennyi pénzt vittek a koreaiak :S

    Reply

  • Gepzsir

    |

    Javítottam a további hibákat, elnézést.
    Nem google fordító, ezeket offline írom wordbe, de az angolismeretem az igeidők terén a 0 és a 2 között mozog 🙂
    Sokat olvasgatok az sc2-vel kapcsolatban, és amit én kihámozok, azt kapjátok. Eddig egész jól sikerült is, ezután sem lesz rosszabb.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.