PTR 1.4 változás

DACA . Hírek 1802

Nagy öröm végre számunkra, hogy európai szerveren is mostmár tesztelhetjük a közelgő patcheket. Erről sweeping kolléga írt korábban már egy hírt.

A visszajelzések alapján a patch ismét változott, ezúttal a sokat vitatott Neural Parasite módosult, mely az Infestorok egyik leghalálosabb képessége.

A legfrissebb állás szerint tehát a Neural Parasite ismét hat Massive egységekre (Thor,Colossus stb.), viszont a range-jét nerfelték. 9-ről 7-re módosították azt.

A tesztelések tehát továbbra is folynak, melynek mi is részesei lehetünk. A patch élesítése előtt még bármi módosulhat, lehet hogy még ez is újra előveszik. Majd meglátjuk.

Ami fontos: PTR-ben még nem módosítanak a jelenlegi álláson, azt majd az éles patchben fogják!

Forrás:


Comments (53)

  • vikkendtelek

    |

    Nem konkrétan ide tartozik csak szólok hogy aki nem vette meg az SC2 őt még (nem hiszem hogy itt van olyan) az is játszat a PTR el ezt már megkérdeztem, de nemrég ki is próbáltam és tényleg lehet. Én béta eleje óta játszottam vele nagyon megtetszett de én inkább wow os vagyok ezért sincs meg, de bent voltam a bnet accomon és láttam a 10 napos trial sc2 acc mellett a PTRt ezért gondoltam hogy kipróbálom, de bejött 😀

    Amúgy meg a PTR eléggé laggol, de nem csak nekem jópár ellenfél is panaszkodott.
    Az immortalt meg a colossust meg 1 picit erősnek érzem 😀

    Reply

  • Cupon

    |

    Hát ezzel a zergnek 0 ra csökkent a P elleni ereje amivel visszaverhetnénk azt lenyomják olyan szarra mint állat, amivel ők az ellen jöhetnek azt meg felpumpáljál …. ez tényleg balancos….

    Reply

  • Heretic

    |

    Persze mert minden egyes PvZben lehetett NP-t látni… hadjuk már ezt. Amúgy meg ennek a cikknek sok értelme van… megint flamewar lesz belőle.

    Reply

  • lurker95

    |

    Én high plat zerg vagyok a legjobb és a 8-adik legjobb plat helyek között szoktam lenni de ez szerintem is kellet. Mer most az elég durva sztem is hogy 6 colóra simán rá lehet rakni a neuralt, főleg a roach infesztorral. Ez már ha sikerül éltbentartani az infesztorok felét vagy háromnegyedét gyakorlatilag win is tud lenni simán.

    Reply

  • GuNn3r

    |

    Válasz lurker95 #4 üzenetére:
    Hmmm….force field, feedback??? Ezekszerint a silver p-k nagyon tudnak, mer engem a minap szépen le ff-elt úgy,hogy egy np csápot se tudtam kiereszteni. 7-es range-el ki se fogom fejleszteni. THX blizz.

    Reply

  • papirsarkany

    |

    így van feedback über alles, az nem számít hogy ht az egyik leglassabb egység a játékban, és egy év mire jó pozícióba kerül, ha a protoss ball mozog. de te biztos zafír ligában játszol ott csak a protoss egységekkel lehet mikrózni, zerggel nem lehet…

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Én mech-et szoktam használni zerg ellen, és számomra dühítő volt, hogy csináltam vagy 4-5 thor-t ha a Z hozott infestort, akkor először rám öntött egy rakás linget, majd egyből lefogta a thorjaimat, amik a saját tankjaimat lőtték, a tankok meg a thorokat. Ezek után hiába nyertem meg a csatát, mert maradt vagy 3-4 tank, meg esetleg 1 thor.Mire a Z base-hez értem annyi lingje volt, hogy GG lett. Egyébként így belegondolva hirtelen egy terran egység jut eszembe, aminek nagyobb a lőtávja, mint 7, ez pedig a siege tank, siege-elve, és általában nem a tankokat küldöm előre, hanem a thorokat, helionokat.A helionok kapnak fungal-t, a thorok meg NP-t, néha szoktak a tankok közé szórni infested terran-t is, és a tankok remekül lövik ki egymást. Nekem nem is az infestorral van a problémám, hanem 300/200-és megcsinálok egy thort, és saját magam lövetem velük. Én gold ligás vagyok, és nem vitatkozni akarok senkivel, csak én ezt „láttam” eddig az infestorokból.
    Mondjuk idáig nem mindig jutok el, mert általában a muta-kkal szarrá szoktak szopatni. TvZ nekem 95% loss :(.

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Hát én szívesen látnék inkább -5 sec ffet és stimet… valamint 90es hydrát

    Reply

  • xplode

    |

    szerintem ez a NP nerf éppen elég lesz, bár nekem eddig sem a zergel voltak gondjaim, na meg infestor ellen nagyon jo a blink stalker, meg néhány archon. viszont a pvt-n kéne valamit változtatni, mert a ghostok iszonyat erősek, sőt még más is el van cseszve abban a matchupban – ezen kéne agyalnia a blizznek szerintem

    Reply

  • lurker95

    |

    Azt mondtam hogy életbentartani ami azt jelenti, hogy már rajta van a neural. És a feedbacet meg az ff et is ritka könnyű védeni ha rárakod a ht re meg a sentryre a fungal. kb 2 fungal kell hozzá. Amúgy meg hogyha nem pancser módon támadsz akkor még az se kell. Figyelj te max gold lehetsz ha silveresekkel tolod szal egy high platot sztem nenagyon oktass ki 🙂

    Reply

  • sweeping

    |

    Az np tényleg elég erős volt, nem kell a zergeknek sírni a nerf miatt, ha túlságosan leromlana emiatt a nyerési arányuk, úgy is visszaállítanák. Ha viszont nem romlik le, így marad 7es range-el.

    9 az nagyon sok, pont akkora a range mint a colonak kifejlesztve, ami a sereg végében lévő infestort épp hogy csak eléri. Vagyis csak elérné, ha nem lenne útban egy csomó roach, emiatt hátra kell húznia a stalker és zeak mögé, tehát igen nehéz dolga van a protossnak

    Na viszont itt jön egy csavar a történetben, még az átlag master zergek se használták ki a 9es ranget, állt túl közel vitték a colohoz az infestort, így kifocusalni se olyan nehéz. Tehát a játékosok többsége szerintem ebből alig fog érezni valamit, amikor aktívan játszottam mid-high masterkent a zergek többsége sose 9-es távolságból nyomta az np-t jóval közelebb volt.
    Tehát szerintem a játékosok többsége észre se veszi a különbséget.

    Leginkább a proknál fog az érződni, ott fogják ezt a zergek megérezni.
    A 7es range is éppen elég nagy, a colon kívül földön semelyik protoss unit nem fogja elérni, ha a zerg roachal körbeveszi, mivel stalker és immo is csak hatos lőtávolsággal rendelkezik (jelenleg ugye csak 5)

    Reply

  • Spirit

    |

    Válasz sweeping #11 üzenetére:
    Füjj hujj milyen imba a 9-es range, ajaj, kikapja még közelről is a protoss sereg élén csörtető lolossusokat is, szegény protoss meg csak bámul, hogy dicső serege elárulta…

    Reply

  • GuNn3r

    |

    Válasz lurker95 #10 üzenetére:
    No comment, nem oktatott ki senki tudtommal.

    Reply

  • lurker95

    |

    Hát ha te nem vagy képes 15 másodperc alatt megnyomni 3 billentyűt akkor nagyon gratulálhatsz magadnak. Amúgy meg tossz ellen nem úgy kell játszani hogy megvárod míg huszat expel hanem harassolni meg expelni is kéne. Meg aztán ha fungal nem sikerülne akkor ott a roach burrow. Meg tod föltalálták a corruptort is nem kell ám mindíg infesztorozni. Megjegyzem te meg pláne nagyon kemény vagy hogy beszólsz nekem. Még akkor is ha diamondba lennél (bár ezt erősen kétlem) Amúgy milyen ligában vagy? gold? bronz?

    Reply

  • Hero

    |

    A Blizzardot úgy sem fogja izgatni most egy darabig ez a rinya, mert muszáj lesz azon lennie, hogy fixálja Koreában a TvP-t, mert nem hiszem, hogy a 7x%-3x%-os mutatóval túlságosan elégedettek lennének (na meg a Code S jelenlegi összetételével). Bár, ha azt vesszük, hogy a P-k voltak 2x%-on is, akkor végül is picit örülhetnek, hiszen nem horribilisen kilátástalan a helyzet, hanem csak kegyetlen rossz!:D

    Reply

  • lurker95

    |

    Ezt most AdamoA pró gyereknek mondtam ha esetleg nem írná ki a gép.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Spirit #13 üzenetére:
    Akkor is nevetséges na, és utána még ilyen 14es távolságig tudod mozgatni…
    http://noob.hu/2011/09/18/nevetseges.png

    Na meglátjuk milyen lesz a 7es ha nagyon rossz úgy is visszaállítják

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz lurker95 #15 üzenetére:
    „Amúgy milyen ligában vagy? gold? bronz?” ahahah ezen jót nevettem, igazán nevetséges vagy:D

    Reply

  • AdamoA

    |

    Válasz lurker95 #17 üzenetére:
    A stílusoddal van baj… mert ha kicsit visszavennél ebből a „én már nagy vagyok 15 évesen a net mögött” arcból, lehet még le is állnának veled érvelni az emberek. De miután beírsz egy ilyet, hogy „ne oktass ki egy high platosat”, az ember csak nem hisz a szemének és vagy könnyesre röhögi magát vagy sírva fakad de szem nem marad szárazon…
    Szóval menj kicsit egyet a levegőre mozogni, vagy csak pihenni, használd ki míg jó idő van (én is ezt tettem), végy egy nagy levegőt és próbálj meg nem úgy nekikezdeni a dolognak, hogy én-aztán-milyen-kurva-jó-vagyok… mert a végén úgyis mindig kiderül, hogy nem. De akkor már késő és megint rajtad röhögnek az emberek.

    Reply

  • lurker95

    |

    hát kérlek szépen nem nagyon levegőzök csak bekapcsoltam tíz percre a gépet merhogy épp valóban 15 vagyok csak 2-3 érettségire is készülök. Azt nemláttam a kommentek között sok XD-t szal nemtudom , hogy van ez a mindenki röhög dolog. Ha meg úgy álsz hozzá hogy a hülye OP toss merhogy szar minden meg igazukvan 2-3 ligával alatttam lévőknek akkor elég nagy baj van. Én nem azt mondom hogy tyű de jó vagyok de ez stratégiai játék és nem fejjel megyük a death ball nak mer úgyis szarrá ver hanem kicsit gondolkozni is kell. Értékelem a tanácsaid de hidd el hogy nincs szűkségem rájuk.

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz sweeping #11 üzenetére:
    Ott a pont…

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz lurker95 #21 üzenetére:
    Pedig egy felnőtt ember tanácsai ált. jól jönnek a fiataloknak…Amúgy én nem tudom Adam hol mondta, hogy fejjel a death ballnak+, hogy ő Z játékos. Ja és bekapcsoltam 10 percre: 09:18,12:15, 13:49,13:58, 14:13 ennyi erővel mehetne egész nap az a gép:)

    (állsz)

    Reply

  • Rayen

    |

    Rajta gyerekek, lássuk ki tud nagyobbat mondani… Esköszöm, semmi sem élvezetesebb mint amikor két 15 éves veszekedik egy topicban, hogy ki a jobb. Kell is híreket írni ide, ezért. Lehetőleg barmoljátok még jobban szét ezt a topicot és várjátok, hátha Daca puszit nyom a pofitokra. Sajnálom…

    Reply

  • mikroman

    |

    hm. Most csak félve kérdezem meg… Hogy is van ez? A hős zerg zsenge egységeivel megrohanja a gonosz protoss halálcsillagot (ööö, vagy deathball az picit más?), a birodalmiak (protoss álnéven) meg keményen aprítják a coloval meg voidokkal és stalkerekkel az első sorok roachait. Eközben diverziós munkatársunk (infestor) becsusszan a kilences távra, átveszi a hatalmat a birodalmi lépegetők (colossusok) felett és innen fordul a kocka. A birodalom megbukik, mindenki boldog és mehet haza a moziból?
    Csak úgy kérdem. Ha az ízeltujjú protoss és egyéb népség nem A-move fajjal és ízirésszel játszik akkro miért nem célozza inkább az infestorokat. Vagy hoz templart és borítja villámtengerbe az egész hátsórészt, esetleg nyom pár feedbecket (vagy mi ez a képesség ami autokill szegény varázsbogaraimra). Há’ állítsatok már a fontossági sorrenden ha ennyire kemény az a neurálize-paralize-mindkontrolizzatore-semigodunit! Amilyen splash van minden faj nagy hatótávú egységeinek simán összejön.

    A terran meg leginkább mozgás közben sebezhető. akkor meg azért legyen már esélye a zergnek. Ha nagy duci mech horda lecuppan 12-es távra a tankjaival, thor és helion falkák meg némi tengerészgyalogos társaságában akkor onnan már mehetünk inkább zergként kukoricát szedni a földekre. Persze minden fogható, csak nem könnyen. A neural segíthetett de ahhoz eddig is béna voltam, így szerintem nálam nem ez billenti majd a vereség oldalára a macro jellegű játékokat.

    Mindenesetre szerintem felesleges és alapból hülye ötlet nerfelni épp ezt a képességet, de biztos lesz akinek tetszik.
    Platinához nem kell sok. Miután meguntam, hogy a bronzosok ölnek meg mindig ha macro játékkal próbálkozok inkább felmentem én is platinába. A helyzet itt se változott, de legalább elmondhatom, hogy platinások gyaláztak le 15 perc játék után. Azért a 40-60% winrate megvan fixen itt is. Nagyon értzékenyek néha az ellenfelek még platinában is a korai agressziókra. Ha sokat vesztek, akkor ellövök pár ilyen viccet (9 pool – 6 ling proti ellen, vagy bana bust terranra) 🙂

    Reply

  • DACA

    |

    Beszélgetni természetesen lehet az adott témáról, de a személyeskedést és egymás marakodását nem igazán értem. Ne menjünk távolabb mostmár. Fórumon készítsetek Balance topicot és ott lehet vitatkozni rajta, természetesen ott is csak kulturált hangnemben.

    Remélem nem kell közbelépni sem nekem, sem pedig a szerkesztő társaknak.

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz Hero #16 üzenetére:
    Úgy tudom a terran kap 5mp nerfet a barrackra. Az a baj a terrannal, hogy néhány szituban nagyon erős, de ha komolyabban nerfelnék, akkor könnyen olyan alul teljesítővé válna, mint most a toss.

    Reply

  • saskanyok

    |

    A gyakorlat majd eldönti, mennyire lett rosszabb a helyzet! lehet a végén 8as lesz a range.

    Off.(Lehetne egy kihívásos rendszert csinálni, ha 2 ember szájkaratézik, BO5-ben eldönthetnék kinek van igaza)

    Generáljunk veszekedős ligát!

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz Hero #16 üzenetére:
    ezek az adatok mostaniak? hol találtad? én is kerestem, de nem sok sikerrel. és tényleg különös, hogy az augusztusi code S-ben 32 játékosból 17 terran volt, több mint zerg és protoss eggyütt, ennek nyilván oka van

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz mikroman #25 üzenetére:
    Nem akartam hozzá szólni, de tosst a-move fajnak hívni khm… majdnem minden értelmes unitja úgy hatékony, ha képességet használ.

    Reply

  • mikroman

    |

    Válasz Vargos #30 üzenetére:
    Épp azt mondom, hogy ha nem annak tartja, vagy nem könnyű fajnak a kedves játékos akkor nem kellene úgy kezelni mintha az lenne. Kinyírható az infestor nerf nélkül is. Ha döglik akkor meg nincs neural se. Persze ezt a nagyok bizti jobban átlátják. ZvP-ben is nagy borulások vannak pro szinten?

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz saskanyok #28 üzenetére:
    Tudod mire vezet? Semmire. BW-ben sokszor az ment HUN-1-en. Semmit nem dönt el, a Blizzard határozza meg a fejlesztési irányvonalat bárki bárhogy sírdogál és nem egy bolhafasznyi szubkultúra egyedei, akiknek még a létezéséről sem halottak 😀

    Reply

  • lurker95

    |

    Válasz GeryGTK #23 üzenetére:
    Te most mér szólsz bele? Amúgy meg ha tudsz gépírni ezerszer gyorsabban lehet kidolgozni a tételeket és az hogy mikor írtam a kommentez nem jelenti hogy azóta is sc-zek okoskám. Másrészt ha tudnál kicsi utánanézni az a mondtat másra vonatkozott. Egyébként meg az borított ki először jogy nem tudok semmit se írni sc ről anélkül hogy 2 alacsonyabb ligás be ne szólna hogy mekkora noob vagyok.

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz mikroman #31 üzenetére:
    Nyugati szinten nincsenek borulások, de koreában igen. Ott leginkább a jelen mezőnyben zerg hibázhat a toss ritkán nyerhet. Pl. colot értelmetlen kihozni NP és fungal+drop vagy légierő miatt, kivétel a spec esetek.
    Terran viking buff pedig szintén betett a colonak. A viking auto észlelési távja egyel kevesebb volt, mint a lőtáv, ezért mikrózni kellett (célzott ellenfél kijelölés), hogy messzebbre lőjön. Na ezt kiszedte a blizz és így már nem kell többet viking mikrózni, azonnal sight range-be lő. stb. stb.

    Reply

  • lurker95

    |

    Játszanak úgy a kóreaiak mint mi azt kész. XD

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz xplode #29 üzenetére:
    A 20-on akárhány százalékos még júliusi azt hiszem, de a 30 fölöttiben már bent volt az Augusztus is. TL-en szokott lenni egy ilyen topik, ahol jó kis diagrammokon ábrázolják ezeket a statisztikákat koreai és külföldi szerókra lebontva. Arra emlékszem még, hogy a TvZ az nagyjából balanceban volt, cska néha megugrott ilyen 4-5%-ot a T, de aztán meg visszament egálra, aztán újra megugrott, és így tovább. A P-k viszont siralmasan rossz statisztikákat tudhatnak magukénak.

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Spirit #36 üzenetére:
    Ez a video roppant ironikus így egy év után, mert a Zergeknek tényleg tök frankón jött az a bizonyos patch (meg hát kellett is, mit szépítsük), de Idrának jobban ment akkor, mint most. 😀 Örülne, ha ma is elmondhatná magáról, hogy csak azért második egy tornán, mert reaper-abuse-t tolt az ellenfél.

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Vargos #38 üzenetére:
    Hmm, ez a koreai amúgy? Bár ha jól látom igen.

    Reply

  • Spirit

    |

    buzi terran és protoss

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz mikroman #25 üzenetére:
    Én is így látom. Aki azt mondja, hogy 7-es rangel el lehet kapni a colot az olyanok ellen játszik akik nem viszik hátra a Colo-t. Márpedig ha a colo hátul áll és a stalkernek 6os range van, nem látom, hogy kerülhet az infestor olyan helyzetbe, hogy ne snipolják ki azonnal. Nagy böszme egység, nagyon könnyen targetelhető, nem mint egy ht vagy ghost… ok vegyük el tőle a 2 ranged, de akkor cserébe legyen ne armored… mivel most kb mindentől kapja a bónusz sebzést, mellesleg armored lévén nincs kezdő armorja se.

    Reply

  • papirsarkany

    |

    Válasz Spirit #41 üzenetére:
    köszönjünk a kifinomult és rettentő tartalmas hozzászólásod, még több ilyet légy szives, taníts mester.

    amúgy igen ez a koreai, az egyéb nemzetközi így néz ki :
    http://imgur.com/Jvlvy

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz papirsarkany #43 üzenetére:
    váá megelőztél 🙂

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz GeryGTK #42 üzenetére:
    Nem teljesen mind1? Kap egy fungalt a tossball, ledermed és nincs egy időre infestor snipeing. Közben jön a bomba vagy özönlik a mass rócslinghydra.

    Reply

  • Spirit

    |

    2011 január csodálatos időszak volt. Vissza kéne állítani!
    Büdös zerg nehogy már gamet is nyerjen…

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz papirsarkany #43 üzenetére:
    én is most akartam kitenni… 😛
    de ezen is jól látszik a protoss hanyatlás, szóval remélem, h a blizzard elégedetten nézegeti a számokat…
    -2 range ide vagy oda, ha nem colókat fog lopdosni a zerg, akkor az archonokat, azok elöl vannak, és nekik is jó area damage van, a zealotokat szépen leszedik. a colókra meg hozzon a zerg corruptort, legalább a buta stalkerek is azt fogják primary targetolni, és addig a roachok bedarálnak mindent

    Reply

  • DirksunHU

    |

    Xplode te szoktál zerggel lenni néha?

    Amit te leírtál, az annyi gáz és supply, hogy 1 gaméba bele sem fér. A béna játékosoknál, mint amilyen én vagyok az gond, hogy az un. death ball iszonyat erős. Ha ügyes a prot az expjét megakadályozni lehetetlen és nem is kerül nagy erőfeszítésbe neki a védelem. Úgy 180 supply-nál azon szoktam elmélkedni, hogy mit tegyek a seregbe a roach mellé, de általában teljesen mindegy, mert kb. 10 sec alaltt pörkölődik el a seregem. Bizonyos pályákon meg lehet kerülni a prot erőket és lehet egy báziscserét csinálni, de elég nyomsztó tud lenni minden meccsen, hogy ki találja meg az utsó pylont vagy gázt 🙂

    A terra a fungal elég jó tud lenni, csak el kell jutni addig ;). Egyébként a mután kellene kicsit javítani, mert, ha arra pazarolom az erőimet általában veszítek. Csak meglepetés szinten működik, az meg zerggel nem könnyű.

    Reply

  • dudi

    |

    Ezzel a range nerfel kapcsolatban volt egy jó meccs mostanság a GomTV Arena of Legends B group Losira vs. Trickster 2. meccs. Érdemes megnézni 😀 (isohuntról le lehet szedni).
    Pro szinten egyértelműen a protossokat kellene erősíteni vhogy, mert kevesen is szerepelnek és nem nagyon nyernek bajnokságot (MC-t leszámítva, bár neki sem megy vmi jól egy ideje). Lehet, hogy hú de imba a protoss defból meg így megöl mindent meg úgy megöl mindent, de profi szinten atm ez a leggyengébb faj, úgyhogy szerintem jó döntés volt, hogy a zergeket nerfelték, mert ez szvsz inkább colossus ellen nerf.
    Mondjuk protossok mellett szólva, van egy SAGE nevű protoss arc aki kegyetlen durván tolta GSTL-en (GSTL S01 Week 2 NSHoSeo vs. fOu), érdemes megnézni a kommentátorok szerint is az egyik best protoss play ever. Októberi GSLre sikerült bekvalifikálnia magát Code A-be kiváncsi leszek mit mutat 😀

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.