A Heart of the Swarm 2013 első felében jöhet

DACA . Hírek 1077

Az Activison-Blizzard a 2012-es évben immár harmadjára ült össze, hogy megbeszélje az év eddigi eredményeit, és közölje a céljait az elkövetkezendő időszakra. A Blizzard a StarCraft 2 első kiegészítőjét 2013 első felére tette, ami egyáltalán nem lepett meg minket, miután a zártkörű béta is nem olyan régen indult el. A játék balanszolása és egyéb funkciók tesztelése továbbra is halad a HotS-ban, miközben a WoL-ben is terveznek változtatásokat a jövőben.

A Blizzard emellett bejelentette, hogy 6 millió StarCraft 2: Wings of Libertyt sikerült már eladniuk, ami valljuk be, nem kis teljesítmény. Továbbá az is kiderült, hogy a BlizzCon 2013-tól ismételten vissza fog térni. Lesz itt még Diablo 3 kiegészítő is, de a „Titan” MMO-ról sem feledkezett meg a Blizzard, amit már jó ideje hétpecsétes titok vesz körül.

Mindent összevetve, lehetséges, hogy közel 3 év után jelenik meg az SC2 kiegészítője. Gondoltátok volna 2010 júliusában?

Forrás:


Comments (2)

  • Arape

    |

    Két évre számítottam, 3 kicsit azért sok…

    Reply

  • sweeping

    |

    Én úgy gondolom, hogy szándékosan haladtak ilyen lassan a fejlesztéssel. Nem azért nincs kész, mert jó munkához idő kell. Egyszerűen eldöntötték, hogy kb 3 évente kiadnak egy kiegészítőt, és így tartják életben az sc2-t egy évtizeden keresztül.

    Nagyon sokan féltették ezt a játékot, vajon fog-e addig élni mint a bw, hangzottak a kérdések. A Blizzard megoldotta, 2016-ban majd érkezik a protoss kiegészítő. 2019-2020 tájékán pedig talán jön a rebesgetett negyedik faj. De az olyan messze van még, azt meg is kell élni 🙂
    Az is lehet, hogy az már sc3 néven fog futni 🙂
    Egy biztos, a Blizzardnál megoldották ezt a problémát, érkezik 3 évente a vérfrissítés, csak győzzük kivárni 🙂

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.