Archive for 2012. november 30. péntek

IPL5

A Koreaiaknak tutira vannak kapcsolataik az IPL-nél, mert nincs másik olyan Verseny a GSL-en kívül ahol ennyi lenne belőlük. Az eredeti 72 résztvevő kevesebb, mint a fele jött Ázsián kívülről. Az IPL4-en áprilisban, a végső ágrajz gyakorlatilag úgy nézett ki, mint egy mini Code S, csak Stephano ért el említésre méltó helyezést. A mostani IPL erre az áprilisira emlékeztet, de a változást Naniwa, Stephano és HuK hozhatja el.  Most igaz hogy nincs ott MarineKingPrime, a világ legveszélyesebb játékosa, se Mvp vagy Nestea, de így is erős a mezőny, DongRaeGuval az élen. Persze az Ázsián kívülről érkezetteknek nem olyan rémes a helyzet, mint amilyennek látszik, hiszen az emberek játéktudása fejlődik. Játékosok, akik tavaly még középmezőnyben voltak, ma már az élen vannak. Ahogy a Code S arculata változott, a játékosok is változnak. Az első napon Nerchio, az egyik favorit hamar elvérzett. A lengyel Zerg nem gondolta, hogy kikap LeiYa-tól, már az első körben. Így került a Vesztes ágba, ahonnan tovább zuhant a második körben, és kiesett a versenyből. Naniwa volt, aki tett Nerchio kieséséről, aki így összekerült a Liquid csapat újdonságával, Sea-val. A volt BroodWar játékos határozottan elintézte a svéd játékost 2-0-ra, így Sea ma a GSL bajnok Life ellen fog játszani. A Duran testvérek (LucifroN és VortiX) újra találkoztak egymással, és úgy ahogy az Európai bajnokságon, Vortix érvényesült 2-0-ra. Ezt követően Vibe-t is kiejtette, így ma DongRaeGu ellen játszik. Az IPL 5 Nyertes ága ismét tele van Koreaiakkal. Snute az egyetlen, akinek viszont Violet ellen kell megállnia a helyét. Mindeközben a Vesztes ágon a maradék nem-koreainak kemény napra számíthatnak. HuK, Ryun ellen játszik, Stephano pedig a GSL elődöntősével, HyuN-al fog küzdeni, Vortix és Scarlett pedig egy vonalon mozognak DongRaeGuval. A mai nap tehát izgalmas meccseket láthatunk! Ágrajz, IPL5 portál itt, Aki lemaradt volna a tegnapi meccsekről, az egészet újra adják itt Mai Stream, és műsorújság itt   forrás: GosuGamers

Gepzsir . e-Sport 1565 8 hozzászólás

Balance Test

A Blizzard újból publikált egy Próbapályát, – „Antiga Shipyard (1.5.3 Balance)” – amin a valószínűleg elkövetkező kisebb Balance változásokat lehet tesztelni, melyek majd a következő, 1.5.3-as frissítésben érkeznek. A mostani változtatásokat azzal magyarázzák, hogy sok visszajelzést kaptak profi játékosoktól, és a közösségtől az erős Zerg stratégiákról. Bár összességében nem látnak jelentős Balance problémákat sem magas, sem kisebb játékszinten, de abban egyetért a Blizzard, hogy egy próbát megérnek ezek a változtatások, annak érdekében, hogy jobbá tegyék a játékot. Most is csak kisebb változtatások lesznek: A Fungal Growth nem hat Pszionikus egységekre. Ezzel a változással az Infestoroknak több védelemre lesz szükségük, és jobban sebezhetőbbé válnak a High Templarok és a Ghostok ellen. A Seeker Missilet alapból megkapják a Ravenek, nem kell fejleszteni. Szeretnék kihasználni a benne rejlő potenciált, de nem nagyon használnak Ravent a játékosok. Talán így egy kissé jobban megéri majd használni. Persze azt sem szeretnék, ha megváltozna a Terran végjáték. Még más változások is jöhetnek, de először ezeket szeretnék tesztelni nyilvánosan. Ha rákerestek a játékon belül a fenti Antiga Shipyard pályára, ti is ki tudjátok próbálni a változtatásokat! UPDATE: Pont ma jött ki az újabb Balance Test pálya, lássuk mit tartalmaz! Kivették azt a változtatást, hogy a Fungal Growth nem hat Pszionikus egységekre. Túl nagy változtatásnak találták, ezért inkább visszavonták, és a Statisztikák sem mutatták azt, hogy a Zergnek olyan nagy előnye lenne, főleg magasabb szinten A Seeker Missile továbbra is bent maradt Ez a változtatás úgy tűnik tényleg értékesebbé teszi a Ravent, anélkül hogy felborítaná a Terran végjátékot Az Infested Terran Tojás állapot élete csökken 100-ról 80-ra. Amikor egy játékosnak rengeteg Infestora van,  nem használ 20 fungalt egyszerre, inkább Infested Terranokkal szórja tele a terepet. A kérdés, amire megpróbálnak választ találni: Az ellenfél vajon meg tud-e ölni néhány ilyen tojást még mielőtt megszületik az Infested Terran? Még ez sem mondható végső módosításnak!   Forrás: Battle.net Battle.net

Gepzsir . Hírek 1421 21 hozzászólás