Author Archive
Ebben a meccsben igazából minden benne van, ami egy jó VODhoz szükséges: szokatlan kezdő Terran BO, izgalmas kiegyensúlyozott középjáték, hatalmas seregeket felvonultató, az egész pályát igénybevevő végjáték. GG!
Tudósítási hullám
Petygrinder olvasónk jelentkezett be egyenesen Vlagyivosztokból, hogy a még hónapokkal ezelőtt említett utazása záró akkordjához közeledik és hamarosan Dél-Korea partjaihoz közeledik. Kiküldött titkos tudósítónk világszenzációs küldetése az, hogy a Starcraft őshazájából közvetítse nekünk a várva várt játék megjelenése utáni pillanatokat. A terv az, hogy jó sok képet készít és majd egy hosszú-hosszú élménybeszámolót is. Előzetesként lássátok, hogy várják Moszkvában a Media Marktban a Starcraft2-t (oldalt).
Mindeközben a Blizzard nyilvánosságra hozta, hogy hol és milyen vendégszereplővel tartják meg a már-már szokásos midnight-madnesst. Párizsba látogat Dustin Browder, Svédországban lesz Chris Sigaty, itt Londonban meg valami vezető fejlesztő lesz (lesz még nagy-nagy esemény Moszkvában, Berlinben, illetve Koreában valami SC2 Bunker party lesz). A magam részéről a londoni eseményeket fogom koverálni, képekkel meg videókkal (talán élőben is a Twitterünkön). Reméljük a többi kiküldött titkosügynökünk is bejelentkezik innen-onnan a világ távoli tájairól. Kizsót még nem tudtam elérni, hogy a San Francisco-i eseményeket lekövetné-e nekünk.
Szóval reméljük az északiak nem atomozzák le Petygrinder kompját, engem nem visz el a csokikommandó hazafelé menet, illetve lesznek még más magyar rajongók is akik külföldi kiküldetésük közben hozzáadnak valamit ehhez a terülj-terülj asztalkámhoz.
Végleg vége
Befejeződött a béta második fázisa. Lelőtték a szervereket.
Az eseményt pub86 örökítette meg. Amúgy szerintem ugyanezt a képernyőt fogjuk még elég sokszor látni a jövőben.
Szóval. Vége a bétának. Vélemények?
CD Galaxis éjféli nyitás és előrendelői infók
Mindenki aki a CD Galaxisnál rendelte elő (vagy még előrendeli a megjelenésig!) kap egy ajándék StarCraft 2-es egér padot és egy GameStart! Ez vonatkozik a helyszínen átvett és a kiküldött példányokra is. Mindenki aki már előrendelte a játékot, kapott egy e-mailt a rendelés megerősítése céljából. Ha te nem kaptál akkor információkat a web@cdgalaxis.hu címen kaphatsz.
A CD Galaxisnál lesz éjféli nyitás (27-én 0:01-kor nyit ki a bolt), ahol az első 200 vásárló ajándék StarCraft 2-es posztert kap ajándékba a GameStar és az egér pad mellé. Akárcsak a Wrath of the Lich King nyitásnál, most is gyorsított rendszerben lesz a kiszolgálás, egyszerre 4 pénztárból.
Ha még nem rendelted elő a játékot, itt megteheted!
Nem lesz Huncraft magyarosítás
Cerberus, a Huncraft csapat atyja válaszolt kérdésemre, hogy vajon terveznek-e készíteni magyarítást a Starcraft2-höz:
Jelen időszakban sajnos nincs lehetőségünk – HunCraft csapatként – belefogni a magyarítás elkészítésébe. Úgy értesültem, hogy már van egy csapat, akik elkezdték ezt a projectet, így úgy gondolom, hogy a későbbiekben – ha valamikor olyanok lesznek a körülmények – sem lenne túl sok értelme egy saját fordításba belefogni. Így most átadjuk a stafétát ennek a másik csapatnak és szorítunk nekik, hogy jól sikerüljön, amit elterveztek. 🙂
A döntés magyarázata pedig:
A döntés mögött áll még az is, hogy szöveges fordítást már nagyon sokan tudnak és szoktak is készíteni. A mi projectjeinknek a szinkron adta – akkor még – újdonság volt a lényege, a fő mozgatórugója. A méltó, igazán profi szinkronhoz pedig nincsen támogató (sem idő) sajnos. Emellett igen nyomós érv volt a döntésnél az is, hogy olvasgattam a régi munkáinkról különböző netes fórumokon írt véleményeket. Ezek közül sok vélemény irányult arra, hogy a szöveges magyarítás bőven elég nekik (ezt más csapat is el tudja végezni) más igen jelentős számú vélemény szerint pedig a régi munkák kifejezetten rosszak voltak. A mienkhez hasonló, non-profit projecteknél a játékosok véleménye igen súlyosan számít, hiszen nem a megélhetés, hanem a munka elismerése volt a cél az elkészítéskor. Természetesen tudjuk, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, de a negatív vélemények már túl nagy arányban jelentek meg a pozitívekhez képest.
Ezúton is szeretnék minden jót kívánni a továbbiakban a Huncraft csapatnak, Qcz-nek és csapatának pedig kitartást a projekt beteljesítéséhez!
StarCraft II – Ghosts of the Past Trailer
Ne, ne, ne, neeeeee!!! Nem bírom tovább, 5 nap van még hátra. A „Join the dominion” című felvezetés utolsó videója üt, de még mekkorát üt.
LETÖLTÉS 1080p-ben!
Forrás: us.starcraft2.com/dominion + köszi Shai!
Tüzelj Űrsugárral
Meg támadj Ördögfajzattal, vagy Átokfajzattal a nomád Terranok ellen! De amúgy higgyétek el a lengyelek pont most mentek végig ezen az úton, ugyanígy szidták a saját fordításaikat és előbb-utóbb de megszokták. Szóval ez most itt elég nevetségesnek tűnik, de 1. ez nem a fordító hibája 2. remélem egyszer eljutunk oda, hogy ránk is hasonló lesz kényszerítve.
(És kösz Daca!)
Fontos! CDGalaxis előrendelési információk
Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szeretett volna minket támogatni azzal, hogy a Starcraft2-t nálunk rendeli elő. Utólag is viszont elnézést kérek mindazoktól, akiknek a leveleire, elsősorban információ hiányában nem tudtam / tudtunk válaszolni.
A nap folyamán mindenki aki a CDGalaxisnál rendelte elő a játékot (akár nálunk akár rögtön náluk), annak kapnia kellett egy emailt. Aki nálunk rendelte elő a játékot, annak kicsit félrevezető lehet, kérek mindenkit, hogy rendeljétek elő a CDGalaxis weboldalán is a játékot. Sokak azóta meggondolták magukat, sokan más címre szeretnék kiszállíttatni a játékot, sokan a kiszállítás helyett inkább elmennének érte személyesen, ezért hogy az előrendelésed érvényes legyen és megkapd a plussz ajándékokat, légyszíves rendeld elő a Starcraft2-t a CDGalaxis weboldalán is. A megrendelésről kapni fogsz visszaigazoló emailt.
Aki kicsit aggódik amiatt, hogy esetleg kétszer jön meg neki a játék, annak elmondom, hogy ha bármi hiba okán kétszer kapnád meg, nyugodtan mond a másodikra, hogy hiba történt, nem veszed át. Semmilyen kötelezettséged nincsen arra vonatkozóan, hogy a kiszállított terméket át kellene venned!
Csak hogy tiszta legyen, ez a dolog az 576 Kft-nál rajtunk keresztül előrendelőkre nem vonatkozik.
Több mint 100 millió dollárba került a Starcraft2
Legalábbis a Wall Street Journal szerint. Sőt ez az összeg csak a fejlesztési költséget fedezi, a marketingre szánt pénzeket nem tartalmazza. Összehasonlításképpen a Gran Turismo 5 összesen 60 millió dollárba került és ezzel az egyik legdrágább játéknak számít.
Az ActivisionBlizzard CEO-ja Bobby Kotick azt mondta, hogy olyan 500 millió – 1 milliárd dollár körülre remélik a Starcraft II teljes bevételét (ez nem profit, csak bevétel, ebből még lejönnek az adók meg a költségek stb).
Forrás: Wall Street Journal, Gamespot