High Level Téli Bajnokság eredményhírdetése

Wordix győzelmével ért véget a 2010. december 18-án rendezett I. Chimaira High Level Téli Bajnokság. A második helyen ForgoT, a harmadik helyen Winterzor végzett. Gratulálunk a dobogósoknak a szép eredményhez! Körülbelül 24-en vettek részt a versenyen. Sajnos páran nem voltak itt, illetve elmentek verseny közben, aminek nem örültem, de ezen változtatni fogok. Többen panaszkodtak, hogy fáradtak voltak meg, hogy túl korán kezdődött a verseny. Így csak 13 fő volt, akik végig játszották a bajnokságot. Viszont sokaknak tetszett a verseny a svájci rendszer miatt, aminek nagyon örülök! A mezőny elég erős volt és remélem, hogy a következő még erősebb lesz, mert ezentúl csak diamondosok vehetnek részt. A versenykiírás itt található, olvassátok el figyelmesen, mert az előzőhöz képest pár dolgot megváltoztattam a visszajelzéseitek alapján, hogy még jobb legyen a verseny. Köszönet illeti a segítőket: FlyInMyEye, aki felrakta az eredményeket a weboldalra és BoshTeT, aki elkészítette nekünk a vodokat.

sweeping . Hírek 1255 6 hozzászólás

Kaspersky New Year’s Invitational egyik legjobbja

Évente kb egyszer szoktam repet postolni. Amikor valami ritka brutálisat művelnek le a srácok. A klánnévből azt mondanám, hogy két koreai játszik -Meg a néhai 500-as apm-ekből is 🙂 -. A nevek ne tévesszenek meg senkit, ez egy oGsTOP vs oGsZenio meccs….méghozzá elég jóféle. Kezdetnek terran bemutat egy bunkirusht majd egy thordroppot lost temple naturalclifre. A háttérben készül a terran imbasereg,  amikor meglódul, zergnek esélye sincs megállítani… nem is akarja, jobb ötlete van a  fiúnak… Ezt még a protiknak is kötelező megnézni. Nincs olyan pillanat, amikor ne történne valami érdekes… na de 30 percig ! Itt a letöltőlink vagy akinek így jobb, a gosus link. HFGL! (Azért érdemes megnézni a verseny többi meccsét is.)

84Noname . Hírek, Replay 2001 6 hozzászólás

Gisado Challenge

Gisado egy 3 napos versenyt szervezett, amelyre néhány általa kiválasztott progamert hívott meg. Minden nap 11-kor kezdődnek az összecsapások, és minden nap más felállásban játszanak. Ma pl csak TvZ meccseket láthattok a streamen. Most lássuk kit hívtak meg, és milyen meccsek várhatóak még az elkövetkezendő 2 napban: Meghívott játékosok: ST_Rainbow, MarinKingPrime.WE, TSL_Rain, IMMvp, TSL_Clide TSL_FruitDealer, IMNestea, EGIdrA, KirixZenex, LeenockfOru HongUnPrime.WE, TSL_sSKS, ChoyafOru, ST_GgoBooGie, NSPGenius Menetrend: Dec. 22.-én szerdán 11:00-kor kezdődnek a Zerg vs Terran összecsapások Dec. 23.-án Csütörtökön 11:00-kor kezdődnek a  Protoss vs Zerg összecsapások Dec. 24.-én Pénteken 11:00-kor kezdődnek a Terran vs Protoss összecsapások További részletek: Egy játékos egészen addig játszik amíg folyamatosan nyerni tud, ha veszít akkor a következő játékosnak kell megpróbálnia elverni azt a játékost, akitől az előző kikapott. Stream: A streamet ezen a linken érhetitek el, itt pedig kattintsatok a HQ Live gombra. A stream megtekintéséhez regisztrálnotok kell az oldalra, továbbá  a Gom Player -t is szükséges feltelepíteni, amit ezen a linken tölthettek le.

sweeping . Hírek 1751 31 hozzászólás

Sziky az első az iccup szerveren

Mi igaz, hogy egy starcraft2-vel foglalkozó oldal vagyunk. De ettől függetlenül fontosnak tartjuk megemlíteni a starcraft játékosok viszonylag nagyobbnak nevezhető sikereit. Most pedig sziky az aki mondhatni történelmet írt, hiszen az iccup szerveren azt szokhattuk meg, hogy a koreaiak dominálnak. De ő ezt most megtörte, és egy hónappal az új szezon indulása után az első az iccup szerveren b+ rankkal és 78.95% győzelmi aránnyal. Természetesen az igazsághoz hozzá tartozik, hogy lassacskán fél éve már, hogy a progamerek „átköltöztek” egy koreai szerverre és ott gyakorolnak leginkább. Ettől függetlenül, így is kimagasló eredménynek számít, hogy megszerezte az első helyet az iccup szerveren, hiszen álnéven még vannak semi-pro játékosok, és progamerek is bizonyára akadnak, hiszen az előző szezonban is sikerült leleplezni néhány progamert. Példának okáért megemlíteném Lightot aki az 5. lett az előző szezonban Reméljük, hogy megörvendeztetsz minket azzal, hogy te leszel az első a szezon végén is, vagy legalább a top10ben végzel. Mi biztosak vagyunk benne, hogy te képes lennél erre a bravúros teljesítményre. Fogadd őszinte gratulációnkat az eddig elért eredményeidhez, és sok sikert kívánunk a továbbiakhoz iccup.com – 1v1 ranking list

sweeping . Hírek 2761 31 hozzászólás

HunSL – Új kupasorozat

Egy új kupasorozat kezdeményezés van a láthatáron, mi pedig nem vagyunk semminek sem az elrontója, ezért mindenkit arra biztatunk, nyugodtan jelentkezzen persze ha szabadideje engedi. A verseny szervezője Onli, erre a kupára külön IRC, szabályok és e-mail cím vonatkozik, mielőtt bármi félreértés történne, tehát ha kérdésetek van ezzel  a kupával kapcsolatban, Onli-t keressétek, biztosan válaszol majd ide a kommentek közé is. Az első HunSL kupa tehát 2011.01.02. 14:00-kor kezdődik, jelentkezni elsejéig lehet este 8 óráig. Szabályzat – Kupainfo

Darc1n . Hírek 2067 28 hozzászólás

Quadriplegic Gamer

Most egy olyan ember játékát tekinthetitek meg, akinek béna mindkét karja és lebénult mindkét lába. Jeff még se adja fel, és megmutatja, hogy így is lehet játszani és nyerni. Az első meccsen egy  terran ellen játszik a Shakuras Plateau pályán. A második meccs pedig egy TvZ amit a Jungle Basin játszanak.  Továbbá itt van egy replay, amiben egy 14. helyezett diamond játékossal játszik. Számomra példaértékű, hogy így se adta fel, küzdött és megmutatta, hogy így is sok mindent el lehet érni.

sweeping . Hírek 1462 21 hozzászólás

Karácsonyi nyereményjáték az ENWL-en!

Keresd a rejtőző zerglingeket, gyűjtsd össze a kirakós játék minden darabját és old meg a zerglingek rejtélyét! A helyes megfejtők között egy J!NX pólót (szabadon választott) sorsolunk majd ki a goodsforgamers.hu jóvoltából! Minden nap megjelenik majd zergling a NATION.MSCL.HU oldalon, de hogy pontosan hol, azt nem lehet tudni. Minden zergling kép tartalmaz egy kis szöveget és egy számot, a feladatod pedig az, hogy összerakva az egészet, megtaláld a rejtvényt. Ha megvan az összes zergling, könnyen összeáll majd a feladvány. Miután megoldottad a rejtvényt, küldd el a megoldást a game@mscl.hu e-mail címre, a nyertest pedig válasz e-mailben fogjuk értesíteni. A vadászat holnap, azaz december 23-án kezdődik és december 31-ig tart, a beküldési határidő pedig december 31, 23:59. Minden nap megjelenik majd egy új zergling, érdemes lesz tehát jól odafigyelni. A nyertes kihirdetése január 2-án lesz. Az ENWL nevében szeretném megköszönni, hogy sok stream alkalmával velünk tartottatok, folyamatosan azon vagyunk, hogy minél jobb minőségben és nagy körültekintéssel szórakoztassunk titeket! Ez úton is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok nektek. Kezdődjék a vadászat ^^.

Darc1n . Hírek 1683 24 hozzászólás

Starcraft 2 Demo

Kissé késve ugyan, de megérkezett a Starcraft 2 demója. Hogy pontosan mit tartalmaz arról még elképzelésem sincs mert még csak most csorog le. Vesse rá magát mindenki és szipkázza a 1,5 gigás demót Update : A demó a játék első 3 pályáját tartalmazza + Terrannal lehet AI ellen nyomulni. If you haven’t yet experienced the intense strategic combat of StarCraft II: Wings of Liberty, you can get into the action today with the newly released demo edition. Featuring full access to the first three missions of the single-player campaign, as well as unlimited access to skirmish mode as the terrans versus an A.I. opponent, the free demo gives you an introduction to the cinematic storytelling and fast-paced gameplay of StarCraft II.

Mr.Gumby . Hírek 3912 70 hozzászólás