Team összecsapások: Ez lesz…

Sajnos nem jött össze a dolog, amit terveztem a Gamestarnál, ezért máshogyan fogjuk most már levezényelni a többi 2v2 meccset. Jelen pillanatban nincs megfelelő gépünk és/vagy internetünk, hogy egy megfelelő streamet biztosítsunk nektek, ezért marad az utólagos VOD készítés. A következő lesz ennek az agyon cseszett szerencsétlenül járt kupának a további menete: Ezen a héten péntek (Október 1-jén) és szombat (Október 2-án) estére várom a többi négy csapat jelentkezését, hogy melyik nap érne rá, hogy megmérkőzhessenek egymással. Az időpont egyeztetés után, akkor a megadott kritériumok szerint (5-10 perccel a kezdés előtt megjelenni például) találkozunk a Bnet-en, és mint amolyan felügyelő/bíró biztosítom, hogy gond nélkül lemenjenek az összecsapások. Ha minden igaz, akkor a végső fázisnál már csak 3 csapat marad. Az a csapat fogja megnyerni az első 2v2 kupánkat, amelyik többször veri meg a másik 2 csapatot(Bo3-asak lesznek …). Én ezt egy napra raknám, de kérés szerint ezen változtathatunk. Az időpont közös megegyezés alapján lesz! Szóval megkérném a CakeMakers (VinczeOI és Yagami), a Friends (Cpt.Collins és Isaac), a Kerrigan For The Win (kjolbee és csko), a Scarlet Titan (Titankahn és Kiruu) csapatot, hogy amint lehet jelezzen e-mailben, hogy mikor is érne rá a megadott időponton belül. Jah és a legfontosabbat már két hete, hogy nem írtam meg: A legutóbbi összecsapásokban: 2-1-re nyert a No Plan B csapat a You are not Prepared csapata ellen! (VOD hamarosan!) megyjegyzés: Egy csapattárs csere lehetséges! Időpont változtatás jogát továbbra is fenntartom! Köszönöm a kolosszális türelmeteket és megértéseteket is!

L4.ZsukoV . Hírek 1244 11 hozzászólás

Új Zerg Fan Artok!

A Blizzard hivatalos oldalán található négy darab új Fan Art, ami igazából a Zerg fajt képviseli főleg az utolsón a Starcraft 2 felirat egész szép pirosan tündököl. Nem is húzom tovább, nézzétek meg! 🙂 (Katt a képre a teljes méretért!)

Depyangel . Hírek 1572 14 hozzászólás

Első nyilatkozatok az 1.2-es patch-ről

Bár még csak most jött ki az 1.1 szerdán, már hivatalos interjúk hangzottak el a következő nagyobb patchről. Természetesen időpontról még nem lehet konkrétan beszámolni (még az idei évre tervezik), de azt már lehet tudni, hogy a főbb területek az e-sport, bug-fixek, balansz változtatások, trükkök betevése (gondolom olyan lehetőségek betevése, amivel előnyt lehet szerezni, ha veszed a fáradságot, és ki is tudod használni)és az esedékes chat rendszer. Chris Sigaty úgy fogalmazott, hogy nem tartja a Zergeket a szó szorosan gyengébbeknek, csak mivel kevesebb Zerg játékos van, mert nehezebb a Zergekkel játszani (nehezebb a larva managment, mint a többi faj makrójának hasonló része). Isaac küldte a pcgamer-ről ezt a cikket, máshol még nem sikerült a nyomára akadnom, vagy esetleg egy teljes, és közbeszólásoktól mentes, teljes interjú-szövegre, amit érdemes lenne szóról-szóra lefordítani.

Promie Motz . Hírek 897

KOTH: HuK vs. SjoW Vods

GosuGamers a továbbra is sikeres King of the Hill sorozatot minden héten megrendezi. A győztesnek továbbra is 100 euró üti a markát. A szabályok egyszerűek: Mindig az előzőhét nyertese játszik az új kihívóval bo7 rendszerben. Huk a jelenlegi király, eddig kétszer győzött. Egyszer MorroW-t verte 4-1-re egyszer pedig DIMAGA-t 4:3-ra. Vajon sikerül ismét megvédenie a királyi címét? Az egyszer biztos hogy izgalmas meccseknek nézhetünk elébe STREAM VÉGET ÉRT

sweeping . Hírek 1335 31 hozzászólás

Sc2 Gears bemutató

Ez egy replay elemző program, ami segít elemezni, kiértékelni, és kategorizálni a replayeinket. Volt már régen is egy cikk erről, de azóta sokat változott ez a kis program. Beliczay András (icza) neve fémjelzi a projektet, az angol nyelvű leírását fordította FlyInMyEye. Letölteni itt tudjátok. Jelenleg most az 1.1-es patch fájlait pont nem tudja jól kezelni, de akár így is elhet vele trükközni, illetve nemsokára kijön az újabb verzió. Részletek a cikk végén. Sc2 Gears rövid útmutató: Tartalom: 1.Replay-ek automatikus mentése és átnevezése. 2.Replay források és listák készítése, kezelése. 3.Replay-ek csoportos átnevezése. 4.Replay-ek különálló elemzése. 5.Tömeges replay elemzés.

Promie Motz . Hírek 1339 5 hozzászólás

StarCraft WCG 2010

Már csak két napot kell aludni, és kezdetét veszi az idei Los Angeles-ben megrendezett WCG. Idén 4 csoportra lettek bontva a játékosok, a csoportokon belül mindenki játszik mindenkivel bo1 rendszerben, és a legjobb 2 játékos jut tovább a top8-as döntőbe. A legjobb 8 már bo3 rendszerben mérkőzik meg egymással és szokás szerint egyenes ági kiesés lesz.  Sajnos a stream fizetős, de remélhetőleg lesznek olyan vállalkozó szellemű emberek, akik majd a stream adását ingyen restreamelik. Ha ilyet találok, arról azonnal ki fogok rakni egy hírt. Na és akkor lássuk a csoport beosztásokat, és a stream időpontjait:

sweeping . Hírek 1616 19 hozzászólás

Ultralisk bug

Ezt a jelenséget már láthattátok a Psy trükkjei című vodban. Azonban, akkor még nem tudtátok, hogy ez most egy bug, vagy ez tényleg benne marad a játékban, egyáltalán tud erről a blizzard? Nos a helyzet az, hogy igen a blizzard a patch kiadását követően már egyből értesült a helyzetről, amikor felhívta erre valaki a figyelmüket ez a blue post érkezett: Hello Naraka, We are currently aware of this issue and hope to have it resolved in a future patch Beware of Ultras!! :p Szóval majd ki fogják javítani ezt a hibát, de különösebben nem izgatja őket. Majd egyszer a következő patchben ami ki tudja hogy mikor érkezik. Addig is azt tudom üzenni a zerg játékosoknak, hogy most végre revansot vehetnek a terrán játékosokon. Alázzátok őket porig, már 2 ultraliskel is lekaszabolhatjátok az összes scv-t 1 pillanat alatt. De a csatákban is brutális vérengzést hajthattok végre

sweeping . Hírek 2043 41 hozzászólás