Ezt feltétlen meg kell néznetek, én jót nevettem rajta 🙂 A tanulság pedig az, hogy mindig résen kell lenni 🙂
WCG 2010-es koreai selejtező
Ahogy arról már régebben beszámoltunk, sajnos az idei wcg-n nem lesz ott az sc2. De minden rosszban van valami jó, most pedig annak örülhetünk, hogy még egyszer utoljára láthatjuk a starcraftot a wcg-n. Sajnos nincs elég hely minden játéknak, így jövőre is szavazás fog dönteni arról, hogy mely játékok legyenek ott a 2011 wcg-n, és valószínűleg akkor már az sc2-t fogják megszavazni. Így most várhatólag egy utolsó koreai wcg selejtező megnézésére invitállak titeket. Holnap reggel fog eldőlni, hogy ki lesz az a 3 játékos, aki majd a Los Angeles-i nagy döntőn képviselheti Koreát.
A kampány szereplői – Gabriel Tosh
Még a játék megjelenése előtt elkezdtem lefordítani a hivatalos oldal szereplőinek életrajzát. Folytatom ezt a nemes sorozatot, ezúttal a rejtélyes Ghost, Gabriel Tosh személyének apró részleteivel.
Ha valaki lemaradt volna róla, itt vannak a korábbi szereplők, akik már le vannak fordítva:
Arcturus Mengsk
Sarah Kerrigan
Tychus Findlay
Most pedig következzen a Voodoo-Spectre, Gabriel Tosh:
Starcraft2.hu találkozó szombaton
Utoljára figyelmeztetünk mindenkit, hogy augusztus 21-én 18:00-tól a Pótkulcsban (térkép) megrendezésre kerül az idei Starcraft2.hu találkozó. Minden kedves olvasónkat szeretettel várjuk, hogy együtt ünnepeljük meg a Starcraft2 Wings of Liberty megjelenését.
Szóval ha éppen ráérsz, van kedved, szeretnél a többi rajongóval dumálni egy jót és még a sört sem veted meg, akkor mindenképpen ott a helyed! Velünk lesz Aston is, reméljük hozza a képen látható lányokat is!
Ingyenes névváltás, hamarosan
A Battle.net blogon keresztül tájékoztatott a Blizzard, hogy sok ember rosszul értelmezte a játék elején a Karakter név jelentését és sokan jelezték: Nem az a név az, amelyikkel multizni szeretnének.
Erre a Blizzard egy igen jóindulatú lépéssel fog válaszolni, ugyanis kijelentették, hogy mindenkinek lehetősége lesz ELSŐ alkalommal INGYEN megváltoztatni a nevét, ez után viszont fizetőssé válik a dolog.
Forrás:
Battle.net
[IEM] Gamescom Grand Finals
Aki tegnap nézte a Gamescomot, annak nem mondok semmi újat, hogy ma játsszák a döntőt, ahol Idra csap össze Morrow-al. Az első helyezett 5000$ tehet majd zsebre, szóval nem babra megy a játék. De a második helyezettnek sem kell keseregnie hiszen $2,500 üti majd a markát. A 3. helyért Dimaga és Tarson fog küzdeni. A nyeremények itt is egész szépnek mondhatók, a 3. 1400$ a 4. pedig 900$-t tehet zsebre.
A stream 12:30-kor kezdődik, és először Dimaga és Tarson játszik, a döntőt pedig 15:00 órakor fogják kezdeni, ahol a már fentebb említett idra és Morrow fog játszani.
A stream megtekintéséhez kattintsatok ide!
UPD#1: Idra tegnap lett 20 éves, ezúton is kívánunk neki boldog születésnapot, és sok szerencsét a döntőhöz.
TLO VS NADA
Elkezdődött minden idők egyik legnagyobb összecsapása. A két játékost azt hiszem nem kell bemutatni, Nada-nak az eredményeiről egyébként is oldalakon keresztül lehetne regélni.
Sajnos beágyazási kódot nem sikerült találnom, így csak egy linkel tudok szolgálni.
Kattintsatok ide a stream eléréséhez!
Végeredmény:
Set 1: NaDa < TheLittleOne
Set 2: NaDa > TheLittleOne
Set 3: NaDa < TheLittleOne
UPD#1: 3 órakor folytatódnak az összecsapások
Morrow Vs Dimaga
UPD#2:
Idra Vs Tarson 18:15
Statsiztikai adatok
Jövőhéten lesz kerek 1 hónapja, hogy megjelent a játék. Itt az ideje részletesen szemügyre venni az eddigi statisztikai adatokat
Fajok eloszlásának aránya ligák szerint
League
Random
Protoss
Terran
Zerg
Diamond
10.25%
35.16%
30.48%
24.11%
Platinum
11.92%
36.33%
31.02%
20.73%
Gold
9.93%
38.22%
32.86%
20.47%
Silver
7.93%
38.74%
32.86%
20.47%
Bronze
5.63%
33.13%
43.47%
17.78%
A játékosok kedvenc faja egyértelműen a protoss, így nem csoda hogy a diamondban ennyi protoss játékossal találkozhatunk. Ebből kiindulva viszont nem nagyon érthetőek a következő statisztikai adatok, hiszen sokkal több protossra számítanánk.
Overwhelmed #1 – HD
Ez a videó egy zerg összeállítást tartalmaz, amelyben szebbnél-szebb jeleneteket láthatunk. Ha valakit hidegen hagy maga a zerg faj, még annak is érdemes megnézni, mert nagyobb szép microkat és taktikai megmozdulásokat láthatunk. Remélhetőleg hamarosan érkezik egy videó a terran és a protoss fajhoz is. Addig is élvezzétek ez a movie-t.
Nyomd meg az ismétlés gombot
Köszönöm szépen a fordítást mark182-nek!
A visszajátszások nélkülözhetetlen eszközök a valós idejű stratégiai játékosoknak. A játékosok meg tudják nézni és elemezni őket a játék után, hogy növeljék ezzel a játékbeli tudásukat. Egy vereség után visszamehetnek, megjelölhetik hibáikat és alaposan megvizsgálhatják mi sikerült rosszul. Egy győzelemmel módszereket találhatnak a tökéletesítésre.
„Az építési rendszerem egy kicsit félresikerült.”
„Túl későn terjeszkedtem.”
„A macro-m sokkal jobb lehetne.”
„Nem jól hasznosítottam a nyersanyagaimat.”
Visszajátszási tulajdonságok
A StarCraft II: Wings of Libertyben még hasznosabbá tettük a visszajátszások nézését azzal, hogy több lehetőséget biztosítottunk és információt.