A Blizzard már régebben is adott egy lehetőséget, hogy megváltoztassuk a nevünket ingyenesen az SC2-ben, ez a lehetőség újra fenn áll! Nem kell mást tennetek, mint ellátogatni a battle.net oldalra, bejelentkezni a felhasználóddal, és az „Account” fül alatt játékok közt az SC2-re nyomsz. Ott alul fogja felajánlani az ingyenes névváltoztatást.
Ajánlom mindenkinek hogy jól gondolja át, mert lehet hogy sokára lesz megint ilyen „akció”. Mi mindenesetre örülünk a Blizzard kedvességének.
Forrás:
Starcraft2.com
A Blizzard munkaereje
Múlt héten a DICE-on képviseletét tette a Blizzard társalapítója, Frank Pearce, ahol elárulta, jelenleg mennyi alkalmazott van a Blizzardnál.
Ez a szám nem kevesebb, mint 4700, akik 11 városban tevékenykednek összesen. Ebbe persze beletartoznak a „customer support”-ok is, akiknek a száma a legtöbb lehet egy ilyen fejlesztőcégnél.
A jelenlegi 4 projekten: StarCraft 2, World of Warcraft, Diablo 3, Project Titan (még be nem jelentett MMO)-n összesen 750 fejlesztő dolgozik, ami azért valljuk be, szintén nem piskóta.
Pearce elmondása szerint a World of Warcraft megjelenésekor a cég még eléggé felkészületlen volt, nem számítottak akkor a hatalmas sikerre, amely már 2004 óta rengeteg pénzt hozott a Blizzard számlájára.
„Akkor még nem is volt annyi játék, hogy mindenki megvegye a sajátját, ezért egyszer le is kellett állítani a boltba szállítását a játékoknak. Azóta sokkal tapasztaltabb a Blizzard, és jobban felméri a jövőbeli erőforrásokat.” – árulta el Pearce.
Forrás:
gamestar.hu
Map Pool 6. Seasonban
2 pálya kerül törlésre, de senki sem fog sírni ezek a mapok után, mivel a következő 2-ről van szó, amit a Blizzard meg is magyarázta:
(2) Xel’naga Caverns
A játékosok már béta óta szerették ezt a pályát, viszont ez a pálya többé már nem szerepel kupákon, ezért úgy döntöttük, hogy kiveszük a map pool-ból.
(2) Arid Plateau
Új dolgokat próbáltuk ki ezen a pályán, mint szokatlan natural, sok és nagy nyított területek. Viszont Arid Plateau nem volt elfogadott kupa pályának, ezért kivettük a 6 seasonban.
És persze nem kerülnek pályák törlésre anélkül, hogy újakat tennének be, és a 2 új pálya a következő:
Starcraft2.hu stream by DACA
UPDATE: Az adásnak vége.
A mai napon a Starcraft2.hu csatornán streamelek egy kicsit, hun-1 szobában meccseket közvetítek + 1v1 meccseket is játszom néha, ami belefér. Lehet kérdezni, beszélgetni stb.
STREAM
Szezon zárás
Február 8-án zárul az 5-ik szezon. Ez azt jelenti, hogy biztosan nem fogsz se feljebb, se lejjebb kerülni a ladderen, és a Bonus pool sem fog nőni. A 6-ik szezon Február 22-án kezdődik. A két szezon közti időszakban a rejtett meccs mutató változhat, ami azt jelenti, hogyha sokkal jobb, vagy sokkal rosszabbul játszottál, a szezon nyitáskor változhat a ligád. Szezon nyitáskor természetesen újra lesz egy besoroló mecs. Ha valaki nagyon szeretne magasabb ligába kerülni, az megteheti, ha elér egy bizonyos számú pontot a 6-ik szezon nyitásáig. A pont táblázat, és még pár infó erről a tovább után.
Szezonzáró magyar ranglista
Hihetetlen, de immáron az 5. szezonon is túl vagyunk. Gyorsan telik az idő, és a vártnál még rövidebb is volt ez a szezon, kevesebb mint 2 hónap. Na lássuk, ki-hol végzett ebben a szezonban 🙂
Rang
Karakter név
Faj
Pontszám
Győzelem
Vereség
Győzelmi arány
nfteamBreach
808
426
333
56.13%
2
nfteamStuntR
1,276
234
213
52.35%
3
nfteamMate
1,199
120
117
50.63%
4
ZsaKosFroDo
1,061
74
86
46.25%
5
Nova
1,058
161
166
49.24%
5
YaShock
1,058
103
107
49.05%
7
Wordix
1,008
84
88
48.84%
8
nfteamGeo
1,002
40
43
48.19%
9
nZǂPsz
1,000
439
445
49.66%
10
nfteamPurple
962
350
349
50.07%
11
Ezzy
909
44
46
48.89%
12
RataRoot
870
80
74
51.95%
13
Faint
855
104
99
51.23%
13
Arthi
855
55
56
49.55%
15
mOsTeN
852
122
117
51.05%
16
MyLittleDT
839
120
123
49.38%
17
Fana
838
85
92
48.02%
18
Pisti
811
172
163
51.34%
19
ChEetoSs
797
34
42
44.74%
20
neeroo
786
103
111
48.13%
Fogadjátok őszinte gratulációmat. A további játékosok névsorát itt tekinthetitek meg, aki pedig még nem csatlakozott, az itt a fórumon teheti meg. Sok sikert kívánok mindenkinek az 6. szezonra. Reménykedjünk, hogy végre ismét bővülni fog a grandmaster játékosainknak a száma 🙂
1.4.3-as Patch
Blizzard tájékoztatott minket arról, hogy milyen változások lesznek 1.4.3-s patchben nagy valószínűséggel.
Mule-ok ugyanannyi mineralt szednek a high yieldről, mint a sima mineralról
Snipe ütése megváltozott 45-ről, 25+25 Psionic-re
Pheonixhez mostantól lesz lőtávolsági fejlesztése Fleet Beaconből
APM / CPM változtatások
Activision-Blizzard gazdasági beszámoló – 2011 Q4
Ma, február 9-én, magyar idő szerint este 22:30-tól lesz a 2011 Q4 Activision-Blizzard gazdasági beszámoló. A pénzügyi információkon kívül túl sok mindenre ne számítsunk, de talán utal Mike Morhaime, a Blizzard elnöke a Diablo 3 megjelenési dátumára, esetleg még valami Heart of the Swarm infórmáció is csöpöghet. Az eseményre itt tudtok jelentkezni.
A tovább után megtekinthetitek a fontosabb információk írásos magyar tolmácsolását, élőben. Túl sok minden viszont lehet, hogy nem lesz, de a remény hal meg utoljára :).
Beszámoló SCIIN Nulladik Nap
Sikeresen lezajlott a SCIIN 0. Napja, amely teszt jellege ellenére is fergetesen sikerült! A továbbiakban Purple és Darc1n képes beszámolója következik, annak is az első része.
StarCraft II Napok a Millenárison!
Nagy örömömre szolgál bejelenteni az első MSCL-es offline rendezvényt amelyet a Millenárison szervezünk 2012 február 4.-én, szombaton 15:00 órától. A rendezvény ingyenes lesz!
UPD: Van lehetőség saját gamer laptop használatára, aki rendelkezik ilyennel, hozza el és akkor biztosan tud tesztelni 1v1 versenyt!
Térkép: A hírben a tovább után találjátok a térképet! (Millenáris, TEÁTRUM ahová jönni kell)
Kapunyitás: 15:00 CET
Facebook-esemény: ITT jelezd kérlek ha jössz és még nem tetted meg.
StarCraft II Napok: Nulladik Nap
A szombati rendezvény hivatalos neve Nulladik Nap, de miért is? Ezen a rendezvényen szeretnénk felmérni, hogy mire vagyunk képesek, mennyien érdeklődtök egy offline rendezvény felől és jöttök el végül, illetve pontosan milyen programokra is vágytok! Mi már összeállítottunk egy csokornyi programot, amelyek csak arra várnak, hogy teszteljétek őket. Gyertek el, nézzétek meg egy példa oktatási óránkat, szurkoljatok a legjobb játékosoknak a King of the Hill showmatchen, vagy vegyetek részt a mókás csapatversenyeken és miniversenyeinken. Munkánkat kérdőív kitöltésével tudjátok majd értékelni és segíteni, amely után minden résztvevő tombolasorsoláson vesz részt!