Moon, Mana, és Morrow is ott lesz a nyári DreamHack-en!

dreamhack08-main1

Újabb bejelentések a nyári DreamHack-el kapcsolatban: visszatér Moon, Morrow, és a téli DreamHack ezüstérmese Mana! További információkat is közöltek még velük kapcsolatban.

Mana, aki tehát részt fog venni a Svédországban rendeződő nyári DreamHack-en, újabb esélyt kap arra, hogy meghódítsa a DH-t, miután a 2010-es téli versenyben alulmaradt a döntőben Naama ellen.

A közösség kedvenceiből többen is csatlakoznak még Mana mellett: a volt W3-as legenda Moon, aki ismét csilloghat majd az IEM világbajnokságon elért második helyezése, és MLG Columbus legjobb 8 játékosában végzett eredményei után.

Észak-Amerikából további három játékos fogja magát képviseltetni a versenyen:

DACA . e-Sport 203 17 Comments

MLG Columbus összefoglaló

MLGPRO

Véget ért az MLG Columbus, úgy gondolom, egy nagyszerű SC2 versenyen vagyunk túl ismét, láthattunk nagyszerű mérkőzéseket, és drámai pillanatokat is. Most az általam legérdekesebb, legfontosabb momentumokat ragadnám ki az eseményből.

A döntőben ugyebár MMA, és Losira került, úgy gondolom teljesen megérdemelten. A döntő mérkőzéseket nem nevezném az év legjobb összecsapásainak, de mindenképp megéri őket megnézni. A TSL3 két döntőse, Thorzain és Naniwa ezúttal kissé a háttérbe szorultak, de biztosan hogy a jövőben még számolnia kell velük is a többieknek. White-Ra hiányzott nekem a tornáról a legjobban, és a vízum problémáival küzdő Bomber, akik még rendesen meg tudták volna szerintem keverni azokat a bizonyos “lapokat”.
Részlet a döntő mérkőzésből:

3:05-nél Tasteless egy kicsit megbolondul :), a meccs egyébként 4:40-nél kezdődik.

DACA . e-Sport 160 31 Comments

MLG Columbus – Teljes játékos lista és pénteki műsorújság

MLGPRO

UPDATE4: Műsorújság a mai napra ITT ! (CET időzónában van) Mindenkinek jó szórakozást a meccsek nézéséhez! – DACA

UPDATE3: Éééés ezennel kezdetét vette az MLG Columbus utolsó játéknapja. A HQ stream továbbra is ingyenes, Tastosis pedig továbbra is handsome. - Hero.

PIROS STREAM ; KÉK STREAM

Csoportkör állása; Egyenesági Selejtező állása

Rengeteg tehetséges játékos szerepel az MLG Columbuson résztvevők között – Észak Amerikából, Európából és Koreából egyaránt -, úgyhogy a verseny biztosan nagyon izgalmas lesz. Június 3-tól 5-ig fog tartani ez a verseny, stream természetesen lesz.

A versenyre már nem jelentkezhet több játékos, lévén hogy beteltek a helyek, de aki mégis szeretne esélyt, hogy részt vehessen rajta, az feliratkozhat a váró listára. 80$-ba kerül, és ha valaki valamiért visszalép, vagy nem tud részt venni, akkor innen töltik fel a helyét.

A 4 meghívott koreai játékos is megvan, de ez addig még nem hivatalos, amíg a meghívott játékosok visszaigazolása le nem zárul június 3., péntek 21:00-ig.

A következő figyelemre méltó játékosok vesznek részt először az MLG Columbuson:

DACA . e-Sport 850 658 Comments

GeForce Starcraft II Pro/Am

geforce

UPD.: A versenyre csak az észak-amerikai account felhasználói jelentkezhetnek.

Az NVIDIA örömmel jelenti be a GeForce Starcraft II Pro / Am-et! Készüljön mindenki, mert végre megmutathatja SC2 játéktudását, miután a GSPA versenyre megnyílt a regisztráció. Az Amatőr Torna ingyenes, 16 év felettiek vehetnek részt a versenyben (lásd a hivatalos szabályzatot), valamint korlátlan a belépők száma is. Minden játékos indul majd 1v1 csoportban, ahol játéktudás, és mérkőzések száma alapján fogják összeválogatni a őket. Ezt követően, a csoport győztesek továbbjutnak majd a további kettős bracketekbe, ahol majd eldől végül, hogy ki viheti haza a pénzbeli jutalmakat, valamint a legújabb GeForce grafikus kártyákat az ASUS jóvoltából.

Nézz exkluzív pro mérkőzéseket Husky és Day9 kommentálásában.

DACA . e-Sport 145 6 Comments

eSports: Közelgő SC2 tornák

esport

Különböző versenyeket szerveznek SC2 játékosoknak rendszeresen, ahol a gamerek egymás ellen megmérettethetik játék tudásukat, és nyerhetnek különböző díjakat, pénzösszegeket. A legtöbb ilyen verseny mindenki számára elérhető. Ezen kívül vannak olyan nagyszabású versenyek, mint például az MLG Columbus, EPS Németország Nyárzáró vagy a GSL Super torna, amelyeket streamen keresztül követhetünk.

Jelentkeznél egy versenyre, vagy csak a stream érdekel? Ezen a linken megtalálod őket!

Forrás:

DACA . e-Sport 101 No Comments

MLG Columbus: B csoport

bcsoport

A B csoportot egyszerűen nevezzük csak a gyilkos csoportnak. Ebben a csoportban is elég komoly játékosok kaptak helyet: Egy Courage győztes, egy IEM EU győztes, egy kétszer is második helyet elért MLG játékos, egy legendás “gyilkos”, és a legkedvesebb ember a földön.

ROOT.KiWiKaKi

Ő az, aki minden verseny végén – mint az MLG-n is – ott van. Neki mindegy melyik csoportban van, ebben az évben eddig csak második helyeket sikerült szereznie nagyversenyeken, de már ismeri az utat a versenyek végéig, köszönhetően a kreatív játékának.

4-0 volt a statisztikája a saját csoportjában az MLG Dallas-on, csak NaNiWa tudta megállítani. Remekül játszik Zergek és Terranok ellen. A PvP-je is zseniális, legalábbis ha az ellenfele nem tud megbírkózni a nem éppen szokványos stílusával. Valószínűleg első vagy második lesz a csoportján belül, és könnyedén fog eljutni a verseny utolsó meccseire.

DACA . e-Sport 136 No Comments

MLG Columbus: A Csoport

acsoport

Nemsokára itt a 2011-es MLG versenysorozat második eseménye, és már tudjuk a teljes játékos listát, úgyhogy közelebbről is megvizsgálhatjuk a négy csoportot, hogy kik az esélyesek, és kik azok akik meglepetést okozhatnak.

A négy csoportból az elsőben van NaNiWa, az előző MLG bajnoka, az a játékos akit mindenki favoritnak tekinthet. Ugyanakkor nem sokan fűznének túlzott reményt Slush-hoz vagy drewbie-hez, ha figyelembe vesszük hogy hol végzett a két ROOT tag az idei szezon első MLG versenyén, de azért okozhatnak meglepetést. Gretorp a negyedik kiemelt a csoportban aki mostanában hagyta el a Fnatic-ot. Ő inkább a közvetítésekből lehet ismerős mostanában. Van egy koreai játékos is a csoportban, a négy közül Moon került ebbe csoportba.

DACA . e-Sport 166 4 Comments

DIMAGA győzedelmeskedett az ASUS Spring Kupán

Dimaga

A hétvégén került megrendezésre az ASUS Spring 2011, melynek helyszíne a kijevi Cyber Arena volt. Azzal, hogy a 24 éves ukrán legyőzte Happy-t a nagy fináléban, visszaülhetett a trónra. Ősszel nyerte meg ezt az eseményt legutóbb. Ez a győzelem €1.300-t ért számára.

23 játékos, köztük sok figyelemre méltó kelet-európai játékos vett részt Kijevben a Spring Kupán a Cybersport Arénában. Sajnos nem mindenki szerepelt az elitek közül, Oleksii ‘White-Ra’ Krupnyk nem tudott megjelenni, így helyette Pavel ‘BRAT_OK’ Kuznetsov szerepelt.

16 játékos vehetett részt a csoportkörben, ezután történt az elődöntő, aminek a győztesei a 8 meghívott játékossal nézhetett szembe.
Legjobban mTw.DIMAGA teljesített, aki annak dacára, hogy elvesztett egy meccset a csoportmérkőzésben, amint a verseny szorosabbá vált, senkinek sem volt esélye ellene.

DACA . e-Sport 384 3 Comments

Hová tűnt DuckloadRa?

Már ne keressük tovább a jó öreg WhiteRa-t DuckloadRa név alatt, mert, miután aláírt a Tt eSPORTS-szal, azóta az új ID-je: TtWhiteRa.
ttWhitera
Aleksey “White-Ra” Krupnyk-ról és a sajtóbejelentésről itt olvashattok részleteket, valamint láthattok további promós képeket. Itt meg még több képet láthattok, a Tt-sek Facebook-os oldalára kitéve.
Forrás:

Promie Motz . e-Sport 178 4 Comments

Csütörtöki stream – MCLI2 Döntő

mcli2logo

UPDATE: A streamnek vége, hamarosan érkeznek a VOD-ok!
Május 26-án, csütörtökön este 8:00-kor
kezdjük el vetíteni a MondoCon Live Invitational 2 döntő meccseit, amiket nfteamGeo játszott nfteamMate ellen.

Aki tehát lemaradt volna vagy nem tudott eljönni az élő eseményre és szeretné magyar kommentárral megnézni, annak ez jó lehetőséget nyújt, hogy kicsit átélje az izgalmakat, mert tényleg nagyon szép ZvP-nek lehetünk majd szemtanúi.

STREAM
vagy ha a jobb felső sarokban a piros gomb kizöldül ^^

A korábbi meccseket megtekinthetitek a Starcraft2hu YouTube channel-en keresztül.
Külön-külön: MCLI2 Ro8 ; MCLI2 Elődöntő ; MCLI2 3. hely – Ne felejtsetek el feliratkozni, mert mostantól minden fontosabb eseményt ide töltünk majd fel (később talán még meg is vágjuk őket rendesen, elnézést a rendetlenségért :D).

Darc1n . e-Sport 160 5 Comments