Archive for 2008. július 1. kedd

Starcraft II megjelenés?

sadface.jpgAz egyik legfontosabb dolog az volt számomra az egész WWI alatt, hogy infókat szerezhessek meg a Starcraft II-ről. Hajtott a vágy, hogy első kézből kaphassam meg ezeket, és tehessem közzé.

Várakozásaim ellenére sajnos semmi olyan esemény nem történt amire vágytam, hogy talán bejelentenek egy Starcraft II bétát (Wotlk béta kulcsot osztogattak csak), hogy talán bejelentik a megjelenés dátumot, hogy talán kiadnak egy rövid demót, vagy hogy csak kaphatunk ismét egy single player bemutatót, amiben olyasmit láthatunk hogy lefossuk a bokánkat.

Semmi ilyen nem történt.

Diablo, diablo. Mindenki csak a Diablo3-al volt elfoglalva, eköré volt felépítve az egész rendezvény, és nem azért mintha nem örülnék ennek, de lehetett volna több SC2 is.

Szokták mondani: „tudtam-tudtam, csak nem sejtettem”. Valójában semmi célzás nem volt arra, hogy jól haladnak a fejlesztéssel, semmi biztatót nem mondtak soha. A Vivendi jelentésébe bele sem írták az SC2-t anno, mégis valamiért titkon azt reméltem, hogy ez csak egy átverés, egy vihar előtti csend, egy súlyos hírzárlat amit hatalmas bejelentés követ. Hát nem.

Egyesek arról beszélnek, hogy Rob Pardo azt mondta, a játéknak csak az 1 harmadát építették meg. Személy szerint én ilyet nem hallottam a szájából, és butaságnak is tartanám ezt a kijelentést, de az biztos, SC2-ről beszéltek sokat a WWI-n, de mondani nem mondtak semmit sem.

Várjuk hát a fejleményeket. A játék fantasztikus lesz ez már biztos, csak bírjuk kivárni. Kitartást elvtársak!

Astonkacser . Blog 1798 62 hozzászólás