Archive for 2008. július 2. szerda

Exkluzív Karune interjú

A WWI egyik fénypontja volt számomra. Teljesen véletlenül keveredtem Karune közelébe, aztán nem hagytam tovaveszni az alkalmat.

Az úgy történt, hogy elhagytuk Hancut, és DC-vel a VIP részlegbe ültünk be, ez a 3. sor volt, elől pedig a Blizzard alkalmazottak. Karune és barátnője Lina So előttünk ültek, és én az egész nyitó ceremónia alatt gyűjtöttem a bátorságot, hogy megszólítsam őket.

Látszólag ez egyáltalán nem zavarta, nagyon laza volt, kérdezte hogy milyen volt az utam, de én csak azt bírtam elmondani, amit előtte már kigondoltam. Megköszöntem a munkáját, és a jegyemet.

Astonkacser . Blog 1509 24 hozzászólás

SC2.Hu @ WWI2008 – Összefoglalás

Aki utazott valaha messzföldön, tapasztalta már a repülés élményét, az valószínű tudja, hogy mennyire fárasztó dolog is ez. Nem úgy van ám az, hogy 1 óra 50 perc a repülő út és ennyi, az egész procedúra körülbelül 6-7 óra, és ebből nincs 2 óra maga az utazás.

Na de nem is akarok itt most össze-vissza hebegni-habogni és keresni a kibúvókat, lehet hogy csupán gyenge vagyok, és ezért történt az, hogy nem teljesen úgy alakult ez a 4 nap Párizsban ahogy azt elterveztem. Amit ebből észrevettetek, hogy a nagy hírözön amit megígértem, nem jött meg, ennek több oka is volt. Sajnos rá kellett hogy jöjjek, ha otthon ültem volna, sokkal több infót tehettem volna ki pikk-pakk. Így hogy ott voltam, nem volt erre lehetőségem.

Nagy szerencsémre a mai napon nem kellett mennem dolgozni, így ki tudtam végül aludni magamat, ugyanis az elmúlt 5 napban 5-6 óra alvásokkal kellett kibírnom (tudom ennek elégnek kell lennie, de ha 8-9-hez vagy szokva akkor nagyon gáz ..).

Nos a továbbiakban szerenék egy rövid kis összefoglalót írni arról, hogy mi is történt. Persze annyi minden van amit le akarok írni nektek, hogy nem tudom mivel kezdjem, ezért arra gondoltam, először írok egy listát, aztán a visszajelzésekből leszűröm azt, hogy mi az ami igazán izgalmas számotokra, miről szeretnétek többet hallani, és akkor arról többet írok.

Astonkacser . Blog 2035 31 hozzászólás