Exkluzív Karune interjú

Astonkacser . Blog 1509

A WWI egyik fénypontja volt számomra. Teljesen véletlenül keveredtem Karune közelébe, aztán nem hagytam tovaveszni az alkalmat.

Az úgy történt, hogy elhagytuk Hancut, és DC-vel a VIP részlegbe ültünk be, ez a 3. sor volt, elől pedig a Blizzard alkalmazottak. Karune és barátnője Lina So előttünk ültek, és én az egész nyitó ceremónia alatt gyűjtöttem a bátorságot, hogy megszólítsam őket.

Látszólag ez egyáltalán nem zavarta, nagyon laza volt, kérdezte hogy milyen volt az utam, de én csak azt bírtam elmondani, amit előtte már kigondoltam. Megköszöntem a munkáját, és a jegyemet.

Aztán ha már ilyen laza volt, gondoltam csinálok egy képet vele. Aztán ha már ilyen jóba lettünk, gondoltam felkérem egy interjúra. Simán azt mondta, hogy oké a dolog. Azt mondta a Starcraft II panel után ráér. Ott is voltam, de aztán sehol sem találtam.

Egészen másnapig élt bennem a remény, hogy talán sikerül megtalálnom. Azért 8000 ember között, ott ahol 200-300 ember van aki a rendezésért felelős, az nem kis mutatvány, nem hittem volna, hogy így el lehet tűnni.

Steffit keresve találtam rá, őt könnyebb volt elérni, mert ő az európai irodában dolgozik, de még így is 5 emberen keresztül jutottam el végül hozzá. Nagyon elfoglalt volt és mondta, hogy éppen Starcraft II meccseket szerveznek, de csak 1 órája tudnak róla. Neki is megköszöntem a jegyemet, majd leültem. (aztán gyorsan a press teremből írtam nektek hogy figyeljetek)

Ekkor deült ki, hogy Karune is játszani fog, mert ott állt oldalt és várt valamire a kollégájával. Gyorsan odarohantam hozzá és számonkértem, mondta hogy ez után ráér. Aztán tényleg ráért, és tényleg interjúztam vele. Gondolhatjátok. Ezúton is köszönöm Hancunak, hogy nem lépett le az árulókkal Párizsba körül nézni, hanem ott maradt velem a WWI-n és tartotta a kamerát.

Na nem húzom tovább, tessék:

Exkluzív Starcraft II interjú Karune-al a WWI-ről


Comments (24)

  • atttti

    |

    Nah szóval még sok idő van hátra a megjelenésig…
    Ez a balanszolás vmi őrület már XD

    Reply

  • Firebat

    |

    hm, azt hittem több minden kiferül =),. de nem baj , THX
    hmm,de megnézném mégegyszer a karune gameplay-t 🙂 , mer az szvsz egész jó volt!

    Reply

  • Unnamed

    |

    nem volt rossz… de több infót is adhatott volna.. de mind1 🙂

    Reply

  • pcdevil

    |

    „Aztán ha már ilyen jóba lettünk, gondoltam felkérem egy interjúra” – vártam hogy a következő mondat egy invitálás lesz pestre..:$
    de naaaagyon köszi az interjút:) kitették magadért;)

    Reply

  • Kex)

    |

    Szerintem is Karune az egyik legközvetlenebb és legjobb „fej”, barátságos és szimpatikus srác. Ezt mi sem bizonyítja jobban minthogy ott helyben adott interjút. Én azért vittem volna neki egy Sc2.hu-s pólót hátha kis protekciót lehetett volna szerezni. 😛 Nemárt ha ilyen emberekkel jóban vagyunk.

    Reply

  • Seneca

    |

    Én is köszönöm az interjút 🙂

    Akik többet várnak azoknak 1 kis gondolatébresztés:
    Szóval persze reménykedni lehet, hogy Karune épp egy ilyen videóinterjúban adja ki a mindentvivő infót, de sajnos a realitás az, hogy Aston nyilván csak egy csepp volt ott a Starcraft 2 infókra éhesek tengerében, szóval jóeséllyel sose fog ez a honlap szupertitkos, szuperexkluzív infókat beszerezni, arra sajnos vadásznak nálunk jóval nagyobb, vagy legalábbis sokkal jobb helyzetben levő halak is (egy gyors példa, volt ez a splashscreen őrület és mindenki találgatott, érdeklődött és senki nem tudott meg semmit aztán a nagy ismeretlenségből egy srác egyszercsak beírta, hogy van egy blizzes haverja, akit meghívott egy ebédre az meg cserébe mindent elmondott neki és láss csodát tényleg mindent tudott előre, hogy lesz CGI, hogy lerombolható lesz a környezet és hogy mi lesz a két bemutatott kaszt…) inkább annak kell örülni, hogy végre élőszóban is halhattuk Karunet, illetve láthattuk, hisz eddig gondolom hozzám hasonlóan a többség csak a QnAra adott válaszaiból ismerte Őt.

    Szóval részemről még egyszer köszönet az interjúért! És nézegetem folyamatosan a youtubera feltöltött videókat Aston és hát akad ott 1-2 ütős darab… 😀

    Reply

  • atttti

    |

    Seneca: pár link az ütős darabokról? 😀

    Reply

  • Chob

    |

    Jó interjú volt és szép munka ^^

    Reply

  • Sandormaster

    |

    Frankó interjúúúúú 🙂

    Reply

  • DACAAA

    |

    Bocsi a hirdetésért, lehet ezért is harizni fogsz Aston. De aki úgy gondolja, csatlakozhat MyVipen a StarCraft Fan Clubbomhoz. Már vagyunk 253-an. 🙂

    Reply

  • Seneca

    |

    Válasz atttti #7 üzenetére:

    Menj fel Aston profiljára és ott megtalálod őket 🙂

    Reply

  • geri1992

    |

    „több döntést is hozhat”
    ezt igy érti:
    A kerrigen kinyirja tassadart
    B kerrigen nem nyirja ki tassadart
    C kerrigent nem erdekli a dolog
    ezt csak kapásbol irtam de komolyabbra gondolok persze

    Reply

  • Tychus

    |

    Válasz geri1992 #12 üzenetére:
    Ezzel csak az a baj hogy tassadar már halott, mert feláldozta magát.

    Reply

  • geri1992

    |

    csak kapásbol mondtam akkor legyen bruce lee igy talán jobb, habár nem mert bruce is halott
    legyen ez:
    A nemtom ki csinál mit
    B ezt nem csinálja
    C nem birom a játékot és konyec

    Reply

  • Tychus

    |

    😀

    Reply

  • Blase

    |

    Már csak a QnA-nk van hátra valamint az SC 2-es beszámoló és én egy boldog ember vagyok.

    Ja igen:Friss kék postok akik nem tudnak angolul:
    Az overlordnak van egy changeling kéepssége mellyel egy lényt hoz létre amely felveszi egy ellenséges egység alakját ha az ellenség egy épületéhez vagy katonájához közel megy.Példa:Ha egy piros stalker->piros zealot
    kék barakk->kék marine etc.
    Valamint arról hogy most alpha vagy béta tesztelés megy fogalmuk sincsen.Lol,ha nekik nincs akkor kinek?

    Reply

  • inkwizitor

    |

    thx balse ez érdekesen hangzik 😉

    Reply

  • Blase

    |

    Nekem is tetszik.Olyan kémesdinek hangzik 😀 .Amúgy még azt is elmondta Karune hogy miután átváltozott a játékos irányíthatja és az ellenfél csak úgy veheti észre hogy az egy Changeling hogy nem tudja írányítani vagy kijelölni.Ez elég érdekes szituációkat eredményez majd 😀

    Reply

  • Aston

    |

    @18: Ezt konkrétan Cavez írta, és ki is próbáltam, elég vicces ^^.

    Mondjuk amikor én használtam akkor a kompjúter egyből észrevette.

    Reply

  • Blase

    |

    Hupsz.Most hogy nézem tényleg nem Karune.sry.Csak annyira megmaradt már bennem 😀 .Amúgy meg a comptól mást ne várj.Állandóan küldözgeti az egységeit így van vagy 500-as APM de abból 50 a hasznos.MOndjuk egy progamer koreai ellen se lesz hasznosabb.

    Reply

  • inkwizitor

    |

    de egy szimpla mezei játékos ellen mint amilyen én vagyok viszont igen 😀

    Reply

  • Kex)

    |

    hmmm tiszta Red Alert Spy feeling xD

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Epic… Megérinthetted a mestert ! xD

    Ö STFU feliratos polo a háttérben megvolt ? xD xD

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Válasz Kex) #22 üzenetére:
    [SPY]
    Prerequisite=dome
    Strength=25
    Armor=none
    TechLevel=6
    Sight=5
    Speed=4
    Owner=allies
    Cost=500
    Points=15
    Infiltrate=yes
    Warhead=disguise

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.