Starcraft II megjelenés?

Astonkacser . Blog 1798

sadface.jpgAz egyik legfontosabb dolog az volt számomra az egész WWI alatt, hogy infókat szerezhessek meg a Starcraft II-ről. Hajtott a vágy, hogy első kézből kaphassam meg ezeket, és tehessem közzé.

Várakozásaim ellenére sajnos semmi olyan esemény nem történt amire vágytam, hogy talán bejelentenek egy Starcraft II bétát (Wotlk béta kulcsot osztogattak csak), hogy talán bejelentik a megjelenés dátumot, hogy talán kiadnak egy rövid demót, vagy hogy csak kaphatunk ismét egy single player bemutatót, amiben olyasmit láthatunk hogy lefossuk a bokánkat.

Semmi ilyen nem történt.

Diablo, diablo. Mindenki csak a Diablo3-al volt elfoglalva, eköré volt felépítve az egész rendezvény, és nem azért mintha nem örülnék ennek, de lehetett volna több SC2 is.

Szokták mondani: „tudtam-tudtam, csak nem sejtettem”. Valójában semmi célzás nem volt arra, hogy jól haladnak a fejlesztéssel, semmi biztatót nem mondtak soha. A Vivendi jelentésébe bele sem írták az SC2-t anno, mégis valamiért titkon azt reméltem, hogy ez csak egy átverés, egy vihar előtti csend, egy súlyos hírzárlat amit hatalmas bejelentés követ. Hát nem.

Egyesek arról beszélnek, hogy Rob Pardo azt mondta, a játéknak csak az 1 harmadát építették meg. Személy szerint én ilyet nem hallottam a szájából, és butaságnak is tartanám ezt a kijelentést, de az biztos, SC2-ről beszéltek sokat a WWI-n, de mondani nem mondtak semmit sem.

Várjuk hát a fejleményeket. A játék fantasztikus lesz ez már biztos, csak bírjuk kivárni. Kitartást elvtársak!


Comments (62)

  • 8.er

    |

    Várható volt a dio dominancia, de ez a sc2es zéróinfó elszomorít… Az „1 harmada” ami a cikkben szerepelt valószínű hogy a kampányrészre vonatkozott, néztem a sc2wwi-es meccseket és már most hihetetlen jól néz ki a játék ahoz hogy hamarosan ne legyen valami bétaszerüség, tudom a látvány nem minden de reménykeltő a dolog mindenesetre.

    Reply

  • The Zerg Overmind

    |

    Ezért kár volt a repülőutat kifizetned. 🙁

    Reply

  • Zedas

    |

    Azért az a waiting for players üzenet a játék közepén szíven ütött 🙂

    Reply

  • Blase

    |

    A Gansestar-on repesgettek olyan íhrt hogy Rop PArdo kokityokta, hogy csak jövő évben jelenik meg.Hát erre most mit mondjak?Nem szeretem a Gamestart, de hülyeség lenne azt mondaom hogy hazugság.

    Reply

  • Sandormaster

    |

    Szerintem tuti ready a játék itt már csak tényleg a kampány van hátra amit a blizznél mindíg is szívügynek tekintettek, jó hosszú drámai jelenetekkel videkkel tarkított teátrális kampány módot terveztek és szerintem ez tart majd oly sokáig hogy talán jövő év eleje lesz az amikor mi is játszhatunk vele. Ha belegondolok mennyi munka megkomponálni a zenéket, akkor hihetőnek tűnik a jövő év eleje, de tudjátok mit, nem baj, ha cserébe blizzes minőséget kapunki és úgy mint az SC-vel akár 8-10 évig eljátszunk utána vele 🙂

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Sírok:((
    Hát tényleg már munkám lesz mikor megjelenik:S

    Reply

  • Blase

    |

    Hát nekem még lesz időm játszani.De én viszont az év végi „nagy dolognak” örülök.Demó szagát érzem emögött.Amivel én bőven elleszek a megjelenésig.

    Reply

  • 84Noname

    |

    Aston: Végülis ki tudtad próbálni az sc2-t? Vagy csak ez a 3 meccs volt, amit az élő közvetítésben lehetett látni?

    Reply

  • warwinnetou

    |

    Nos, megértem az elkeseredettségeteket, de tény, hogy a jó munkához időkel! Persze nem vitatom, hogy van benne időhúzás is, de ha jobban meggondolom mégis csak a Starcraft II-ről van szó, ami egy nem akármilyen elődtől akarja átvenni a stafétabotot! Az, hogy az 1/3-a lenne csak kész… hát, nem tudom, én sajnos lemaradt az élő közvetítésről, hogy bővebb bepillantást nyerjek a játékról, de ki tudja miket terveznek még hozzá… Személy szerint ahogy követem az egészet én eddig is megvoltam róla győződve, hogy ezzel én még az idén nem biztos, hogy fogok játszani! Cserébe a várakozásért, én úgy vélem, megelelően kárpótolva leszünk! Optimista vagyok! 😀

    Szóval fel a fejjel és kitartás!!!:P

    Reply

  • ninja

    |

    Lesz még itt nagy örömujongás amikor majd megvesztek a játékot és ott lesznek a játszható fajok közt a Xel’Nagák is. HIHI

    Reply

  • Blase

    |

    Hát igen elég érdekesen sunnyogott az a szakállas fickó amikor a QnA-ban feltettek egy kérdést a Xel’Nagákról.HA a Dio 3-mat is ennyire el tudták titkolni akkor ez sem lehetetlen.

    Reply

  • Aston

    |

    @8: Erről lesz egy hosszas cikk (játszottam vagy 10-15 meccset), leírom majd az utolsó mozzanatig amit tapasztaltam, egyszer volt szerencsém Idrával is összeakadni (ő is progamerként volt feltüntetve), gondolhatjátok mi történt …

    Reply

  • Sandormaster

    |

    LOL, Aston kínzol minket?! 😀 Infókat akarunk! 😀

    Reply

  • Blase

    |

    A cikk nem készül el magától.hagyjátok már mostmár tényleg…már engem zavar. 🙂

    Reply

  • inkwizitor

    |

    még jó hogy azt igérte a blizz hogy akkora hírözönre számítsunk hogy azt se tudjuk majd hova sza*junk
    erre nem kapunk sza*t se
    legalábbis tőlük nem

    viszont már alig várom Aston pápa cikkjeit 🙂

    Reply

  • geri1992

    |

    legjobb a szövegben: KITARTÁS ELVTÁRSAK!
    ez tetszett Aston

    Reply

  • Chob

    |

    Júli. 8 dmc4 pc-re ez egy ideig legalább lefog kötni és azzal is közelebbe kerülünk az sc2-höz vagyis legalább egy demohoz 😛

    Reply

  • Tychus

    |

    Válasz Chob #17 üzenetére:
    Én is örültem a hl 2 episode 2nek és aztán 1 nap alatt kijátszottam.

    Reply

  • Blase

    |

    Ezt nem fogod kijátszani egy nap alatt.

    Reply

  • Unnamed

    |

    🙁 🙁 🙁 🙁 A GameStar is megírta…. 🙁 2008-ban nem jelenik meg a StarCraft 2! 🙁 Idézem:

    „Miközben a legújabb hírek egy esetleges december harmadikai zerg rushról szóltak, Rob Pardo, a Blizzard egyik nagykutyája valódi hidegzuhannyal szolgált a StarCraft 2-t váró játékosoknak. Az úriember még a hétvégi Worldwide Invitational során kottyantotta ki egy újságírónak, hogy a kampányokra és a sztori kidolgozására fordítandó temérdek idő miatt semmi esély nincs a 2008-as megjelenésre.”

    🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁 🙁

    Reply

  • Unnamed

    |

    Válasz Tychus #18 üzenetére:
    nekem két nap 🙂

    Reply

  • Blase

    |

    #20 Ugyan ezt írtam a 4. hozzászólásban, nem baj.Én azért ennyire nem bíznék a gamestarban, de nem állítom hogy idén köjönne a játék.Na de egy demó…. 😀

    Reply

  • geri1992

    |

    én is remélem hogy nem fogom kijátszani pár nap alatt a játékot ahogyan a mostani játékoknál szokott lenni

    Reply

  • Unnamed

    |

    Válasz Blase #22 üzenetére:
    nem olvastam a #4-et DE EGY DEMO KELL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ADJANAK EGY DEMO-T!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Reply

  • Blase

    |

    Decemberben kapsz is 😀 .Legalábbis nagyon ajánlom hogy demo legyen mert már a t*k*m tele van a várakozással.Legalább ha lett volna valami kis kafa in-game videó.áhh.

    Reply

  • inkwizitor

    |

    jaja ben vagy egyedül
    és énis kivi lettemvolna valami campaign múvira… vagy valami^^

    Reply

  • DarkTemplar

    |

    Jó, és akkor jövő évben mikor jön ki? Ha december helyett januárban, az még egész tűrhető lenne. Mondjuk egy jövő májusi megjelenés az már kevésbé.

    Reply

  • FeroxX

    |

    amugy én figyeltem élőben az interjut és TÉNYLEG azt mondta az arc, hogy még csak a harmadánál tartanak (ami a single player kampányra vonatkozik)…szal szerintem nagyon leragadtak az egységek használhatóságánál, és a balansznál..DE szerintem ez nem baj :] nem akarok gagyit..ha SC II lesz az vigye a prímet ugyan úgy 10 évig, mint az első rész !

    Reply

  • FeroxX

    |

    de amúgy az a legviccesebb, hogy egyre inkább azokat a dolgokat módosítják, cserélik le, szedik ki, amikre én már a legelső alkalommal is húztam a szám :D..szal én csak örülök ! szerintem az első nekifutással eléggé mellélőttek a „true” StarCraft feelingnek, szerintem túlságosan sokat akartak más játékoktól elcsenni meg túl nagy volt még a War III behatás..

    pl.: az interjubol kiderült, hogy elég bizonytalan a thor meg a mothership sorsa, hogy mégis hogy és mire lesznek majd jók ha jók lesznek egyáltalán..lehet hogy dizájn meg über táposan néznek ki, de ha játékmenetileg egyszerűen használhatatlanok, semmi értelme, hogy bennmaradjanak..és jobb is ugy, az SC pont attól lett király RTS, hogy nincs teli használhatatlan csilli-villi parasztvakító unitokkal, arra ott van a CnC univerzum 🙂 (amit amúgy szeretek, de mint multi RTS szerintem botrányos a játékmenete..)

    vagy pl.: kicserélték a siege tank dizájnját, kicserélik a nomád dizájnját, a nydus worm már csak kreepen tud feljönni stb..egy csupa olyan dolog amit elsőre megmondtam volna nekik, hogy „srácok ez nem adja be :D”

    mondjuk szerintem ugyan ilyen sorsra juthat még a protossok „warp in” dolga a pilon power-el…egyszerűen belegondolni is rossz, hogy ez mekkora hatalmas előny a többi két fajhoz képest…

    illetve nekem a colossus, és a reaper magaslatra fel-le ugrálása sem tetszik..teljesen ellehetetleníti az egészséges bázisvédelmet és harc felállást..pl látom a szemem előtt, hogy azért nem tudok majd dinamikusan terjeszkedni meg támadni, mert folyvást attól kell tartanom, hogy egyszerűen hátulról felsétálnak a bázisomra..szerintem ez öli majd a játékot rendesen..remélem kiveszik vagy módosítanak még rajta.

    illetve nem tetszenek az olyan dolgok sem, mint pl a zealot charge ability-je, vagy az, hogy a gáz jelzi ha kezd kiürülni..ezek mind olyan dolgok, hogy ha nem lenne akkor csak jobban kijönne multiban a játékosok közti különbség ezáltal a skill, de igy ezek egyszerűen lebutítják a játékmenetet..szal ez olyan, mint a sakk, a sakk is egy relative primitív game, de pont emiatt iszonyat jól átjön az emberi tudás rajta..

    szal ezzel azt akarom mondani, hogy ami megkönnyíti a játékmenetet az egyáltalán nem biztos, hogy jót tesz a játékmenetnek..sokkal inkább sivárrá és gépiessé teszi..

    viszont, hogy pozitívat is írjak, tetszik, hogy jó gyorsak az egységek ! szal remélhetőleg a mikróra nem lesz majd panasz 🙂 ! (pedig ettől tartottam, hogy 3D-ben egyáltalán kivitelezhető-e a mikrora hajlandó egységek mozgása)

    na jó nem írok többet, mert itt a „hardcore starcraftosok” (igen ezt ironikusan mondom :D) még megköveznek..

    Reply

  • Aston

    |

    Nem. Egy kedves rajongóm.

    Reply

  • Tychus

    |

    Az a rajongód tényleg 1 f*szfej.

    Reply

  • Drenus

    |

    Na az faja…
    Mondjuk poén volt… nálam megy a Depresszió – Nem akarok elszakadni. Ezt apám is szereti, szóval mondta hangosítsam fel. Hát mikor lesz vége a számnak? Mikor a videóban a kedves rajongód elkezd szövegelni… Apám alig nézett. Gyors váltás volt… -.-

    Reply

  • Firebat

    |

    sztem a vidit , aza izé gyerek csinálta….biztos vki emlékszik aki a sc2 tornament postba írt h ilyenek vagyunk mert még meg se jelent….és hogy jaj mi hülyék..stbstb
    , am a karune os QnA-t mikor rakod fel?

    Reply

  • warwinnetou

    |

    Az a petike egy szánalmas egy valami, lemerem fogadni, hogy csak az irígység beszél belőle, mert Aston alkotott egy (legalábbis ennyiről tudok:)) nagyszerűt és ezért sokan hálásak neki, ő meg sehol sincs és próbálja felhívni magára a figyelmet a maga ÍQ nuku módján… Remélem a jövőben az ilyeneket fogják véletlen balesetek érni! Az ilyen valamik mint ez is csak elszívja a levegőt meg elissza az egyébként is fogyó ivóvizet és rontja az összképet minden téren!

    Tudom, hogy felelsleges még a szót is pocsékolni rá, de nem mindig tudom megállni…

    Na de hogy valami pozitív a végére! Csak így tovább starcraft2.hu és készítsük elő a terepet az új Szent Game-nek!!! 😛

    Reply

  • Ubesz

    |

    Tyiiiii ez de szektás volt 😀 Tetszett ám ! 😀
    Mein Aston Mein Fü*rer
    The Holy game is approaching!
    😀 😀 😀

    Reply

  • Garnju

    |

    Off

    Áhhhhh

    Aston infesztálva lett !! Nézzétek milyen VÉRvörösen izzik a szeme a képeken

    Off vége

    Reply

  • atttti

    |

    Nah amíg ilyen rohadtul ráértek asszem le tudlak kötni titeket (legalábbis a társaság kreatív felét.)
    Na mit találtam? Ezt: http://papercraftparadise.blogspot.com/2008/05/starcraft-ii-papercraftterran-cannon.html
    Nem mellesleg 1:1-es arányú asszem szóval very big kategória.
    Úgyhogy ne nyafogjatok ha lassan jön a demo amíg ez nincs kész 😀
    Off: Ennek a petikének nem csinálna vki egy ugyanilyen videót vele? Vagy inkább mindenki írja a chaneljére azt a bizonyos kifejezést youtubeon :D:D

    Reply

  • DACAAA

    |

    Már nem is azért, de ez a Vultures dolog tényleg qrvára égő volt szerintem. Szerintem minden StarCraftos tudja, hogy a Vulture motor, nem pedig autó. Minden StarCraft könyvet kiolvastam. Ez tényleg dúrva. Amúgy van oldalam, és rengetegen támogatnak. Egyszer felajánlottam ide a segítségemet az oldalra, de Aston nem is válaszolt, csak annyit, hogy tudsz Wikit használni? Hát kösz.. Az oldalamon minden elérhető, ami StarCraft. Ezt is most egy támogatómnak köszönhtem, Szabó Andrásnak, aki szintén egyetemista.
    Amúgy szerintem össze kéne olvasztani az oldalt.
    Senki sem veszítene vele.
    Szerintem mindenki hiányolja kicsit a StarCfraft 1-es infókat, leírásokat. Meg hát..Van egy elég jó dizájntervezőm. Szóval ennyi. Ha gondoljátok, nézzetek be.
    http://www.starcraft-site.gportal.hu

    Reply

  • DACAAA

    |

    😀
    Akkor legyen a Vulture kamion.
    Szerintem egyáltalán nem mindegy. Téged kehet hogy nem érdekel, de pölö lehet hogy mást érdekel, nemcsak bal-jobb gomb érdekli a játékkal kapcsolatosan, hanem maga, a világa is.

    Reply

  • atttti

    |

    Dacaaa: Ez azért hülyeség, mert ez egy sztárcráft KETTES oldal, van egy csomó starcraftos oldal most miért kutyuljuk össze az sc1-et az sc2-vel?

    Reply

  • Blase

    |

    Szerintem Aston szereti bíbelődni a saját kis oldalával.Akkor persze ha nem megyünk az agyára a kérdésekkel 😀 .De erről őt kell megkérezni.

    Reply

  • Aston

    |

    Daca, ez itt nem az a stílus amit elviselünk és ami normális, úgyhogy légyszives fogd vissza magad, szállj le a magas lóról, nem tudom mire vagy úgy oda.

    Reply

  • DACAAA

    |

    Nemtom, én normális voltam, elkezdesz itt oltani….

    Reply

  • inkwizitor

    |

    meg tudhatnám miért volt kár kimennie?
    azért mert maguk a blizzek túl sok újat nem mondtak még önerőből egy csomó infót összeszedhetett ráadásul elsőkézből próbálhatta ki a játékot is ez már önmagában is valami
    a másik meg hogy maga párizs is egy szép hely szal mindeképpen megérte ez a volturos dolog meg egy baromság
    ekkora hülyeségeken felesleges fönn akadni lévén hogy a starcraft 1 nek nincs is túl jó grafikája simán lehetett nézni valamilyen fedett játműnak ha meg te ezt már rögtön észre vetted hát gratula a sas szemedhez de attól még egyáltalán nem égő mert nagyon sokan mézték még fedett járműnek
    másrészről meg aston folyamatosan fejleszti az oldalt és mindíg tökletesít valamit pedig már most is nagyszerűen néz ki és télleg minden megvan aminek kell. és egy sc2 es fan olaldalt szerintemis felesleges összerakni egy egyeselmert úgyis van ezer másik sc1es oldal ha meg valami infó kell az egyról azt a fórumon úgyi meg tudjuk beszélni…

    Reply

  • willyvereb

    |

    Válasz(többek közt) #29-es üzenetre:
    Én bánok pár lépést azért a SC2-ben…egyik a nydus worm mostmár csak creepen jöhet elő, amivel gyakorlatilag lehetetlenné tették annak a transportként való használatát! A másik az, hogy mostmár minden gyorsan mozog, szóval egy repülö Brakkot is kihívás elkapni(báár a nagy egységek sebességével nincs gondom annyira).
    A másik meg, hogy minek kéne a warp in-t és hasonlókat módosítani? „hegymászó” egységek és a még nagyobb mobilitás mind a játék egyediségét adja! Mint ahogy a zealot charge-e is ad egy érdekes funkciót neki! Ha ennyire ellene vagy az újításoknak, akkor majd játszál továbbra a SC1-el vagy várj egy hónapot megjelenés után és biztos valami modoló közösség csinál SC1-es modot a 2-höz…
    A videóról: Hát ez az ember sem éppen a kulturáltságáról híres…magát jellemezte

    Reply

  • inkwizitor

    |

    te sem voltál egy iq betyár dacaaa
    nem tom hogy jön ide ki hogy játszik és rohattul nem is érdekes szóval erről ennyit akkor inkább mennyél és játszál még ne itt verd a farkad látod hogy senki sem lát itt szívesen akkor meg minek húozd a saját időd…

    ez a nydusos dolog nekem sem tetszik willy… 😛 (csak hogy legyen egy kis ON is ^^ )

    Reply

  • Blase

    |

    #29: Én sem értem miért olyan nagy probléem számodra az újítás.Meg leszenk ezeknek az ellenszerei is.Meg ahogy Dustin Browder is mondta:Uralnod kell a pályát,minden szegletét figyelned és akkor nem lephetnek meg.Ha figyelsz akkor nem lesz gond.

    Reply

  • Raynor

    |

    Én nem értem hogy egy Starcraft 2-es oldalon miért kell hiányolni egy 10 éves játék leírását amit a neten mindenhol meg lehet találni. Meg aki ismeri a játékot annak nem kellenek ilyen alap dolgok mint ami az oldaladon van dacaaa.

    Amúgy én nem találtam semmi normális dolgot a játékkal kapcsolatban pedig elég sok időt ott töltöttem.

    A másik meg nem értem miért kell fújni itt egymásra TE csináld a sajátod, Aston és az itteni brigád pedig csinálja ezt.
    ÉS MI IGENIS SOKAT VESZÍTENÉNK VELE HA ÖSSZEOLVADNA A 2 OLDAL.
    Fogalmazni is jól tudsz , mint egy 10 éves 🙂

    ÉS mióta támogat téged a Huncraft, az sc2.hu és a com, jah és még a Gamestar?

    Amúgy egy igazi rajongói oldalon nem tudom minek kirakni a csalásokat, és a serialt. Ügye tudod hogy ez törvénybe ütközik? 🙂

    Sok sikert az oldaladhoz, ez a miénk és nem adjuk 🙂

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.