SC2 beszámoló fordítás by Blase

Astonkacser . Cikkek 908

exclusivereview.jpg

Starcraft II: Párizsi élmények

Nemrégiben, Párizs adott helyet az éves World Wide Invitational-nek, az éves sajtó eseménynek melyet a játékfejlesztő cég, a Blizzard rendezett. A WWI alatt a Starcraft II játszható volt és világossá vált mi változott meg a múlt évi bemutatása óta (a WWI-n). A három különböző faj még különbözőbb egységein dolgoztak a legtöbbet. A Blizzard nem is választhatott volna jobb helyet a bejelentésre, mint Szöul, ahol az első WWI került megrendezésre. A Starcraft még most is nagyon népszerű Dél-Koreában. De a Diablo 3 ez évi bejelentésével a Starcraft II-es prezentációk néhány trailerre és in-game videóra korlátozódtak. A 2008-as WWI-n rengeteg gép volt, amin lehetett játszani a játékkal. Rajongók hosszú sora várt türelmesen ki-ki a maga 20 perces játékidejére. A Blizzard csapata fényt vetett a változtatásokra és módosításokra melyeket tavaly óta csináltak.

Játékidő:

Húsz perc nem valami sok, de szerencsére a Starcraft 2 épp mint nagy elődje is, nagyon pörgős játék. Egy játék egy gép ellen befejezhető volt az alatt a húsz perc alatt. A sajtó tagjaként megvolt a lehetőségem hogy játsszak több játékot is, rendkívül különböző eredményekkel. A játékaim alatt világossá vált, hogy még rengeteg balanszolásra van szüksége a játéknak. Még mindig van rá idő. Hivatalosan a Starcraft II-t akkor adják ki, amikor kész, de a párizsi demonstráció alatt az kiderült, hogy nem idén lesz. Rob Pardo, vezető játéktervező, hozzátette, hogy a játék még messze van attól, hogy kész legyen. Az egyjátékos kampány még csak a harmadáig van kész és még mindig rengeteg munka van a különböző egységek kiegyensúlyozásában, mely még semmilyen lehetőséget nem zár ki. A jelenlegi verzióban nehéz a gyorsan termelhető Terran Marineok ellen harcba szállni. A Terranok hamar fel tudnak állítani egy haderőt, mellyel szemben a másik két fajnak igen nehéz egy megfelelő védelmet kiépítenie. A fejlesztés e szakaszában ez nem sokat számít. Úgy gondolom, hogy van valami oka, hogy a Blizzard engedi, hogy játszunk a játékkal még ebben a szakászában is. Nem sok játékfejlesztő engedné meg ezt ilyen korai stádiumban.

Változtatások:

Első ránézésre a Starcraft 2 nem több mint az eredeti verzió felturbózott változata. A Terran, a Protoss és a Zerg fajok vannak még mindig és a grafikai kinézetük igencsak megváltozott. A Terran még most is fizikailag kemény, a Protoss még mindig gyors és magasabb technológiai tudás van a birtokában, és a Zerg még mindig egy bizarr idegen életforma, amely totál olyan mintha egy Alien-filmből szökött volna meg. A játék első ránézésre olyan mint volt. Rengeteg kék kristály van, amely a legfontosabb nyersanyag, hogy felépíthesd a sereged. Ekörül a kristály körül szokott lenni általában néhány gejzír is, melyből gázt tudsz kibányászni. Ez a második nyersanyag, amely lehetővé teszi, hogy a fejlettebb egységeket is gyárthass. A játék felállása sem változott. Minden faj munkásai, az alap egységek szedik a kristályt és gázt is tudnak bányászni amint egy speciális épületet elhelyezel a gejzíren. Ezidáig semmi újat nem lehet felfedezni, a játék pontosan ugyan úgy néz ki és működik, mint az eredeti verzió melyet 10 éve adtak ki. Csak úgy tűnik mintha a Blizzard feljavította volna a régi játékot egy új felbontásra.

A fajok csatája:

Pardo egy előadás során elmondta, hogy mi lenne a legfontosabb alapeleme az új játéknak. A Blizzard a három különálló fajt tartja a játék legfontosabb aspektusának. Ki akarják hangsúlyozni a fajok különbségét a második részben. Emellett a Blizzard azt akarja, hogy könnyen megtanulható legyen, de a tapasztaltabb játékosok számára is tartogasson kihívást. A legfontosabb dolog az, hogy kivitelezzék minden egyes egység új képességeit. Minden egységnek megvan az alap felhasználása, de emellett kapni fog egy továbbfejlesztett képességet, amely egy tapasztalt játékos számára tesz majd különbséget. Ahogy Pardo is mondta a legtöbb figyelmet pillanatnyilag a Zerg kapja a fejlesztőktől. A WWI volt az első alkalom, hogy bemutatták ezt a fajt a publikumnak, de a Blizzard még most is változtat a fajon, napi rendszerességgel. Amit Párizsban láttunk az nem a végleges állapota volt a fajnak.

A Zerg:

A Zerggel játszva azonnal világossá válik, hogy mit értett Pardo a különböző fajok megváltoztatásán. A legfontosabb újdonság a bázisuk talaja. Creeppel van beborítva, egy furcsa, lila anyag, ami automatikusan kiszélesedik mikor a Zerg egy épületet rak le. A creep szerepe rendkívül megnőtt a Starcraft II-ben. Ha a Zerg játékos Creepet juttat egy ellenséges épület alá, az anyag lassan sebezni kezdi az épületet. Ha egy ellenséges játékos eltávolítja a creepet egy Zerg épület alól azzal, hogy egy épületet rak le a Zerg épület mellé, az épület sebződni fog. A creep használata így egy támadó mechanizmussá vált.

Overlord:

Csak egyre jobb lesz. Az overlord az eredeti játékból visszatér, de más szerepet kap. Ez a lassú repülő egység creepet tud létrehozni és be tud borítani akármilyen választott terepet a lila anyaggal. Még az ellenséges bázisokat is be lehet borítani creepel. A nagy előnye a creepnek akkor válik világossá mikor kifejlesztetted a Nydus Wormot. A Worm maga nem nagydolog de az, hogy földalatti alagutakat tud ásni már igen. Hatalmas mennyiségű Zerg egységet lehet ezeken az alagutakon szállítani nagyon gyorsan és a Worm a creep akármely részén képes kijáratot csinálni. A katonákat a járatban akármelyik kijárathoz és felszínhez lehet irányítani. Ezzel az egységeidet az ellenség bázisának középre is irányíthatod. Az ellenséges katonák megölhetik az alagút kijáratát, de magát az alagutat nem, és a benne lévő katonákat sem. Mindaddig míg az alagútrendszernek van kijárata. A katonák biztonságban vannak. Ez egy igen biztonságos módja a katonaszállításnak, de van rossz oldala is. A Nydus Worm egy drága egység.

Még több Zerg:

Az Overlord fejlesztése miszerint creepet tud terjeszteni lehetővé, teszi a Zergnek, hogy nagyon gyorsan felépítsen új bázisokat. A Zerg rendelkezik Spore Crawlerekkel, egy hasznos egység mely a Creepen tud mozogni és rendkívül hatékony a légi egységek leszedésében. Egy maroknyi Spore Crawlerrel egy új bázis nagyon jól bevédhető. Még egy, nem új, de nagyban megváltozott egység a Zerg Queen. A kis repülő egység az első részből egy nagy és mindközül a legerősebb védelmi egységgé vált, ami a Zerg bázist védi. A Queen egy annyira erős egység, hogy csak egy lehet belőle. A Queen legfontosabb képessége, hogy Transzfúzión keresztül képes gyógyítani az őt körülvevő egységeket és épületeket.

Nagyszerű átváltozás:

A Queen épületek és egységek körül sokkal tovább tartó csatákat eredményez. A Queen-nek megvan a saját szállítási képessége. Mély járaton keresztül akármelyik Zerg épületnél fel tud tűnni, nem függ a Nydus Worm alagútjaitól. Ezáltal egyik bázisról a másira tud menni rendkívül gyorsan. De ez még nem minden. A Rajfertőzéssel, a Queen minden épületet el tud látni egy offenzív képességgel. És végül, de nem utolsó sorban, át tud alakítani egy lárvát a Zerg bázisban Mutációs Lárvává. egy kis időn kívül, ez a dolog semmibe nem kerül. Az átalakított lárva nem valami erős, de rengeteget elő lehet idézni.

Egy másik érdekes egység a Zerg Corruptor. Ez a repülő egység elég gyenge és kicsi tűzereje van, de át tud alakítani egy ellenséges légi egységet az ő oldalára. Ezáltal semlegesíti az ellenség légierejét. Egy másik új és érdekes egység a Zerg Baneling. Ez is elég gyenge egység csak öngyilkos akciót tud végrehajtani. Érdekes módon is teheti azt például azzal, hogy beás a föld alá és megvárja, amíg az ellenség felé ér és utána felrobban. Vagy megtámadhatják az ellenséget hátulról, azt pedig a földön való gurulással.

A Protoss:

Az már világossá vált, hogy a Blizzard szeretné fejleszteni a Protoss jellemvonásokat szóval rengeteg figyelmet fordítottak az erős Pszionikus képességeiknek. Röviden, a Protoss technikailag fejlettebb, mint a másik két faj. A Protoss egységek sokkal erősebbek, mint a Zerg és Terran egységek, de a hátránya az, hogy nem is gyárthatsz belőlük annyit és több időbe telik a kiképzésük. A Protosshoz sokkal több tervezés kell, mint a másik két fajhoz. A legtöbb Protoss egységnek van egy extra támadó vagy védekező képességük. Ez a Zealottal kezdődik, az általános közelharcos egységgel. A Zealotoknak van most már Charge képességük, egy extra gyors támadás, ami úgy néz ki, mint a Warrior támadása a WoW-ban. A Charge különösen hasznos mikor olyan egységekre támadsz, amelyek távolról lőnek rád, mint a Terran Marine. A Nullifierrel a Blizzard egy hamar elérhető egységet akart bemutatni amely pszionikus képességekkel rendelkezik. A Nullifier egy Force Field nevű varázslatot használ, melyen az ellenséges katonák nem tudnak áthatolni. Az ellenséges katonákat meg tudod állítani vagy egy másik irányba terelni őket.

A Stalker:

A Nullifier kiváló kombinációt alkot a Stalkerrel, ez egy földi egység, amely gépfegyverszerű támadással tüzel az ellenfélre. De a Stalker többre is képes. Megtanult teleportálni is. És ez által képes akármikor fel, le vagy valaminek az oldalára teleportálni, szóval egy szempillantás alatt átküzdi magát az akadályokon. Később a játékban, a Protoss játékos megépítheti az Immortal-t. Ennek a Protoss egységnek egy különleges pajzsa van, amely csak akkor aktiválódok, ha nagy erejű támadás éri. Ezzel a képességgel kiváló egység arra, hogy megtámadd az ellenség nehéztüzérségét. A gyengesége az, hogy a pajzsa csak nagy erejű támadás esetén aktiválódik szóval egy halom Marine vagy Zergling nagy kárt tud tenni benne. Az első légi egység, amit a Protoss játékos ki fog fejleszteni az a Phoenix. A Phoenix-nek van egy különleges képessége mellyel ideiglenesen túltöltött állapotba kerül. Ebben a módban minden közeli ellenségre lőni fog. Csak néhány másodpercig teheti ezt és utána újra kell töltődnie. Ez alatt nem tud semmit csinálni, még repülni sem, így hát elég sérülékeny.

Még több Protoss:

Sokkal keményebb a repülő lézerágyú, a Warp Ray. A Warp Ray sugara egyre erősebb lesz, ha hosszabb ideig ugyanarra az egységre tüzel. A legjobban erős ellenséges egységek ellen és erősen páncélozott épületek ellen használhatod a Warp Ray-t. De a Warp Ray-nek is van gyenge pontja. Csak egy egységre tudja fókuszálni a sugarát, szóval érzékeny nagy csapatokban támadó viszonylag gyenge egységek ellen. Még egy csapat Marine is könnyen leszedni a Warp Ray-t és a Zergnek ott a Corruptor ellene. Egy furcsa egység a Protossoknál a Phase Prism. Ez egy új repülő egység, amely képes egy védelmi erőteret létrehozni ahol csak akarja. Ez különösképp hasznos a Warp in-nel használva, egy technika melyet a Protoss kifejleszthet. Ezt használva a Protoss akárhova teleportálhat, a pályán ahol van ilyen erőtér. Ez lehet a bázisodban lévő pylonok körül vagy a mobil erőtérben, amit a Phase Prism csinál.

Hosszú lábakon:

A leghatásosabb egység valószínűleg a Colossus. Ez az egység hosszú lábakon kitűnik a csatatérből és erőteljes lézerágyúkkal van felszerelve. Nem is az ágyú az, ami hatásos, hanem az hogy fel-le mozog a csatamezőn, ezzel a leghatékonyabb eszközzé teszi földi egységek ellen, mint a Zergling. Nagyon gyorsan mozog a hosszú lábaival és könnyedén veszi a terep adta akadályokat is. Magassága miatt nem könnyű legyőzni földi egységekkel viszont sok gondja akad a repülő egységekkel szemben.

A Mothership a Protoss megfelelője a Quennek. Egy támogató egységgé vált mely egységeket tud teleportálni a térképen és maga alá tenni őket. A Time Bomb képessége is segít nekünk, amely egy nagy erőtér, amely hatástalanítja a feléd tartó lövedékeket és időt nyer a Mothershipnek hogy regenerálódjon vagy, hogy biztonságba vigye az egységeket a csatatéren. A Mothership is egy olyan egység melyből csak egy lehet egyszerre.

A Terran:

A hagyományos Marine mellett a Terran egy fejlesztett változatát is kiképzi a Marine-nak, a Reaper-t. A Reaper is gyengén páncélozott, de van Jetpack-jük, amely lehetővé teszi, hogy gyorsan mozogjanak és leküzdje a magaslatokat. Bárhova eljutnak, így ideális egységek egy gyors meglepetés támadásra vagy az ellenség üldözésére. A Jackal is egy Terran egység. Ez egy rendkívül gyors földi egység egy hatalmas lángszóróval felszerelve mely a saját katonáidat is sebzi (!) A Jackal hatalmas károkat tud okozni, de könnyen páncélozott így hasznát kell venned a sebességének. A Siege Tank még mindig a Terranok nehéztüzérsége mely inkább a magaslatokról hatásos. A Terran légierő a Battlecruiserből áll melyet nem lehet könnyen leszedni köszönhetően kemény páncélzatának.

Megújulás:

A leghatékonyabb egység pillanatnyilag kétségtelenül a Thor. Ez egy hatalmas földi egység, ami igen lassan mozog és többféle fegyvere is van. Az általános fegyverei mellett a hátán lévő ágyúk a repülő egységek ellen erősek. Továbbá a Thor meg tudja javítani magát, és még ha le is tudod szedni, akkor sincs vége a csatának. A Thor maradványaiból egy új Thort lehet építeni anélkül, hogy vissza, kéne menned egy gyáradhoz. A Thor nem olyan erős, mint a Zerg Queen vagy a Protoss Mothership. A Terrannak nincs velük egyenértékű egysége, de a Thorral nem is szükséges mivel több Thort is építhetsz egyszerre. Ha így teszel nagy mennyiségű fémet és tűzerőt léptetsz fel az ellenfeleddel szemben. A Terranok tehát nem függenek speciális egységektől, földalatti járatoktól vagy erőterektől és bár a Blizzard még nem nevezte meg a Terranok stílusát az már biztos, hogy ez a faj a brutális erőn és masszív tűzerőn fog alapulni. Inkább, mint komplikált stratégián vagy taktikán.

Tennivaló:

Pardo azt is elmondta, hogy el akarja kerülni, hogy a Starcraft 2 Warcraft III-as irányba menjen el. Az egységeknek speciális képességeik lesznek, de nem annyi féle, mint amennyi a Warcraft III-as egységeknek van. Minden egységnek lesz egy elsődleges és egy különleges funkciója. Lehet, hogy mindkettő tovább fejleszthető lesz új technikák megtanulásával, de ennyi lesz. Az egyjátékos kampányt nem mutatták be Párizsban és Pardo nem akart belebonyolódni ebbe. Elmondta, hogy a történet világos kezdése és vége van, de közöttük sok szálát lehet követni a cselekménynek. Az amerikai focihoz hasonlította a szerkezetet.

Konklúzió:

Habár még közel sincs kész a Starcraft II már most is játszható játék.

Úgy tűnik a Blizzard már elkészítette a játék motorját rendre. A grafika régi stílusú, de ezt annak is tervezték. Azt akarják, hogy a Starcraft II úgy nézzen ki, mint az eredeti Starcraft. Ha jól odafigyelsz, észreveszed, hogy elég sokat változott. Példaképp: A gravitáció is egy tényezővé vált. Nem veszed észre azonnal, de mikor lelősz egy repülő egységet és a darabjai lezuhannak egy lejtőre, a darabok maguktól legördülnek. Ne hagyd, hogy a régies látószög átverjen. Valójában ez egy teljesen más játék, mint az elődje volt. A Blizzard igazán megpróbálta fejleszteni a jellegzetes elemeket az eredeti játékhoz képest és visszahozni őket a Starcraft 2-ben.

A Starcraft II egy rendkívül gyors RTS lesz, de még így is sok különböző taktikai lehetősége lesz anélkül, hogy túlkomplikált egységei lennének.

Forrás:


Comments (20)

  • Blase

    |

    Remélem nem kellett sokat javítani 🙂 Mostmár tudom, hogy a press ‘sajtót’ is jelenthet. 🙂

    Reply

  • Selender

    |

    Kösz a fordítást 😀

    Reply

  • Aston

    |

    Blase legközelebb az orbitális baromságokat nem kell feltétlen lefordítani 🙂 . Amúgy eltekintve a stílustól és a nyelvhelyességtől meg a tartalmi korrekcióktól nem volt vele sok gond 😀 .

    Amúgy. Be kell vallanom hogy ezt én szúrtam el:
    – a cikket ajánlanom sem kellett volna, de mivel siettem ezért arra alapoztam hogy jó, hogy más is kirakta …. hát legközelebb előtte elolvasom
    – nem kellett volna ilyen gyorsan kiraknom a fordítást, legközelebb teljesen végigolvasom + Vorian is

    Reply

  • tUz3L0_q7Y4

    |

    😀

    Reply

  • pcdevil

    |

    köszi a fordítást!
    néhány értelmezési problémám akadt:
    “Vagy megtámadhatják az ellenséget hátulról, azt pedig a földön való gurulással.” – őő hmm? most akkor mi a második lehetőség?:))
    “A Protoss is igényel egy kis extra figyelmet a Blizzardtól. Ez a faj van a legkevésbé kidolgozva” – akarja mondani a kedves cikkíró legjobban kidolgozva, nem?:))

    egyébként érdekes cikk. kicsit olyan érzésem volt végig, mintha a cikkíró nem tudta volna mit (vagy miről) írjon. példul a Stalkeres bekezdés: pár mondat Stalker, utána már Immortal és Phoenix leírása (és ezek az infók már nagyon-nagyon régiek voltak)

    Reply

  • The Zerg Overmind

    |

    A fordítás jó, a cikk kevésbé…

    Reply

  • Blase

    |

    #3: Jó én mondtam, hogy a hüyleségekért nem vállalok felelősséget 😀 Néhány helyen én is jól tudtam , hogy tök hüyleség amit írok de hát ha egyszer elvállaltam, hogy lefordítom. 🙂 De ahogy végigolvastam azért oylan sok különbség nincsen az enyém és a javított verzió között :D.Azért mégiscsak tapasztaltabb vagy és Vorian is mint én szóval ti jobban tudjátok 🙂
    #5 pcdevil:a ‘Vagy’ szó az az előtti mondatra utal, csak ugyan úgy tettem az írásjelet mint a cikkíró,amúgy vessző kéne oda. 🙂
    Amúgy szívesen vállalok még fordítást és ígérem minőségibb munka lesz csak ezt szerettem volna még aznap befejezni, hogy csillapítsam az információéhséget. 😀

    Reply

  • SzuL

    |

    iszonyat sok a szóismétlés és az ilyesmi hiba, de ezektől eltekintve jó fordítás, a cikk kevésbé :/

    Reply

  • pcdevil

    |

    #7 Blase
    óóó vagy így! köszi, már értem:))

    Reply

  • McLoad

    |

    Kár hogy nem idén lesz kész. Azt hittem a Karácsonyfa alatt lesz 🙁

    Reply

  • nrvn

    |

    #10 Még nyáron is állhat a szobádban egy karácsonyfa 🙂

    Reply

  • geri1992

    |

    terran légierő akkor csak battlecruiserből áll? hol van a Wraith?

    Reply

  • nrvn

    |

    #12 Wraith már nincs helyette van a banshee, mint levegó-föld támadó egység és a “goliath” mely át tud alakulni repülövé igy válva levegö-levegö védelmi egységgé.

    Reply

  • SzuL

    |

    a banshee tud támadni levegőre?

    Reply

  • nrvn

    |

    #14 Én ugy emlékszem hogy nem, csak földre. Miért mit irtam? Lehet nem volt “egyértelmü” a levegö-levegö támadó egység, akkor sry.

    Reply

  • SzuL

    |

    nem az, csak baromság, hogy egy főleg levegő-levegő unitot cserélnének egy levegő-földre

    Reply

  • nrvn

    |

    Sok baromság akad még amivel meg kell barátkozununk…

    Reply

  • Tassadar

    |

    Nézzétek meg a Stalker-t. Kis fantáziával Droideka a Star Wars-ból. vagy csak én vok túl kreatív?

    Reply

  • geri1992

    |

    Válasz nrvn #13 üzenetére:

    a goliath helyett van a viking, de ezt a factoryban lehet gyártani, a banshe nem az a helikopter féleség?

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    A cikkben azok az információk amiket nem tudtunk már 3 hónappal ezelőtt is vörös színnel vannak kiemelve…. jó keresgélést 😛

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.