WWI SC2 Art Panel fordítás – by Maverick

Astonkacser . Cikkek 1311

WWI 08 Coverage – StarCraft II Art Panel


A második nap a 2008-as Blizzard WWI-in egy Art Panel-lel kezdődött, amit Samwise Didier, a Blizzard Vezető Képi Tervezője, és Dave Berggren, Vezető Környezet Tervező vezetett.

 

A fórum azzal kezdődött, hogy Samwise elmondta hogy mivel foglalkozott az art team a StarCraft II bejelentése óta. Kifejtette, hogy azon dolgoztak, hogy lejjebb vegyék a színek élénkségét a modellekről, és több polygont adjanak hozzájuk. Bemutatott pár diát, részletezve a változtatásokat számos egységen.

A csapat szintén reméli, hogy az emblémák, amiket a Terranokon láttunk, végül választhatóvá fog válni egy módban, ami hasonló a csapatszínhez.

Azt mondta, hogy minden alkalommal amikor panaszt hall a Zergling szárnyairól, hozzáad még kettőt.

Ezután következett egy StarCraft megbeszélés a különböző környezetekről.

Shakuras volt az első, egy különleges feldolgozással, 3 dia mutatta meg a terep kidolgozásának folyamatát a StarCraft II Map Editorban.

Utána megmutattak pár artwork-öt néhány új helyszínről – itt New Folsam-ról. Eredetileg egy börtön volt amit a Konföderáció irányított, elfoglalták és most a Domínium uralja.

A következő Korhal, ami az eredeti sivatagos terep helyett – ami a StarCraftban szerepelt – egy városi stílusú „tileset”.

Végül Aiur következett, megerősítve hogy lesz visszatérés a bolygóra. A bolygó nagy része még mindig Zerg uralom alatt áll. Az egyetlen részlet, amit említettek az az aiuri küldetés, ami magába foglalja a visszatérést arra a helyre, ahol Tassadar feláldozta magát, hogy elpusztítsa az Overmind-ot.

A következő a Q&A rész volt:

Q: A Banelinghez előfeltételként szolgáló épület miért nem a Spawning Pool-ból épül?

A: Így volt megtervezve. Talán később úgy látjuk majd, hogy nem akarunk ennyi Zerg épületet és összevonjuk őket.

Q: Lesz annak valami látható jele az Overlordon, hogy már kevesebb dologra képes – tehát például már nem detector?

A: Észre fogod venni, hogy ha fejleszted az Overlordot, akkor megváltozik a kinézete is. Ez egy olyan dolog, amit több egységnél is meg szeretnénk valósítani.

Q: Lesz valamilyen hatással a környezet az egységek textúrájára?

A: Igen, a havas pályákon például az épületeken is látható lesz a hó. De természetesen csak az ésszerűség határain belül.

Q: Hogy tartjátok meg az egyensúlyt a „rajzfilmszerűség” és a sokkal komolyabb StarCraft stílus között?

A: Mi meg akarjuk tartani a Warcraftot itt és a StarCraftot ott – elkülönítve. Elég nehéz volt a csapatunknak, mert mi a WC:TFT és a WoW-tól jöttünk, ezért láthattátok korábban az élénkebb színeket stb – néhány azok közül amiket nyilvánvalóan áthoztunk, de tényleg meg akarjuk tartani őket elkülönítve.

Q: Fogunk Pandákat látni a StarCraftban? Mi ez az egyiptomi behatás a Protossnál?

A: Ha Pandákat raknánk a StarCraftba akkor én ki lennék nyírva. Már a StarCraft-ba is tenni akartunk egy ősi kultúrát és tudományos-fantasztikummal összekeverni azt.

Q: Benne lesznek a Xel’Naga-ák a játékban és lehet majd őket irányítani?

A: Ezzel kapcsolatban most még nem mondhatunk semmit sem – de nem lenne király?

Q: Képes lesz a map editor módosítani a terepet akkor is ha az nagyon összetett (például felrobbantani egy cliffet)?

A: Már beszéltünk róla és valószínűleg a singleplayer részben látható is lesz pár ilyen. Én is szeretném, de a multiplayerben nem akarjuk, hogy ez megtörténjen.

Q: Hogy akarjátok megoldani a Nydus Worm mozgását a különboző terepeken (víz, űr stb..)?

A: Még mindig dolgoznunk kell rajta, de a jelenlegi verzióban nincs Nydus Worm, most csak egy Nydus Canal (csatorna) van.

Q: Milyen fajta speciális effektek lesznek a játékban?

A: Nagyon fontos, hogy mi azt akarjuk, hogy mindenki képes legyen átlátni, hogy mi is történik éppen. Ezért nincs túl sok rikító effekt, amikor a játék kész lesz, nem akarunk benne nagy felfordulást. Lehet, hogy beteszünk egy lehetőséget, hogy ezeket a dolgokat be és kikapcsolhassuk. A végső termékben lesz néhány igazán király cucc.

Q: Meg fog változni – vagy már megváltozott – a Dark Templar kinézete különösen azóta, hogy ennyi kritikát kapott?

A: A Dark Templar egy olyan egység, amin még mindig dolgoznunk kell. Én meg szeretném csinálni a régi Dark Templart is, aztán szavazhatnátok, hogy melyik modellt szeretnétek a játékban látni. Ezt persze nem tudom biztosra ígérni, még dolgozunk az ügyön. Az álcázó mechanikán is dolgozunk még, az is sok dolgot befolyásolhat.

Q: Gondolkodtatok már egy negyedik fajon?

A: No comment.

Q: Csináltok még mindig új egységeket?

A: Mindig amikor végzünk egy fajjal akkor átnézzük és újracsináljuk a felét. Biztos vagyok benne hogy amikor a Beta-hoz érünk akkor majd ti jóemberek megmutatjátok hogy milyen módon hibáztunk és mi majd csinálunk pár új egységet és kijavítjuk őket. És persze végül 10 éven keresztül patcheljük 😛

Q: Lesz változtatás a Thor (és a többi nagy egység) támadó animációjában?

A: Igen, jelenleg a Thor mást csinál mint amivel mi kezdtünk. Eredetileg ostrom-animációkat is terveztünk hozzá. De ha a fejlesztő csapat azt mondja, hogy már más a szerepe, akkor át kell alakítsuk.

Q: A fajoknak most is saját zenéi lesznek? Írtok új zenéket is?

A: Igen, még fogunk írni zenéket és minden fajnak lesz sajátja.

Q: Az új Siege Tank modell nem nézd ki annyira „vastagnak” mint az eredeti, miért nem?

A: Most egy plazma ágyúja van tehát el akartunk szakadni a hordó kinézettől. Úgy tűnik hogy ez a modell mindenkinek tetszik.

Q: Milyen a designerek és a művészek közti kommunikáció áramlása?

A: Kétirányú. A designerek eljönnek hozzánk és mondják hogy ezt és ezt szeretnék. Mi pedig szeretnénk egy óriás robotot (Thor), mire ők kitalálják hogy mit is fogunk ezzel kezdeni.

Q: Milyen művészi iránya lesz a Battle.net-nek?

A: Most nem sokat beszélünk erről, de biztosan szebb lesz – majd meglátjuk hogy hogyan alakul.

Q: Hány átvezető mozit terveztek a StarCraft 2-be?

A: A pontos számot még nem döntöttük el, de valahol 1 és 1000000 között lesz. Amit eddig láttam azok nagyon jók voltak és ti srácok nagyon imádni fogjátok őket.

Még több kép:

Fordította: Maverick


Comments (13)

  • Kex)

    |

    köszönnyük a fordítást, nekem nagyon bejött a beszámoló 😉

    Reply

  • Unnamed

    |

    kössssssssssssssssssssszzzz a fordítást 🙂

    Reply

  • outro

    |

    Micsoda? Kivették a Nydus Worm-ot? Ezt tudtuk eddig, vagy csak én maradtam le? Betojok mennyit változtatnak. Néha úgy érzem nem is kellene ezekről tudnunk. :S

    Reply

  • Maverick

    |

    Hát köszönjétek főleg Voriannak. Ahogy elnézem volt mit javítani rajta rendesen. Pl én egy teljes kérdés választ átugrottam valahogy. Meg volt egy olyan amit nem tudtam egyálltalán lefordítani.
    De ha Astonnak meg Voriannak ez a csekély tudás is elegendő ami nekem van akkor szívesen segítek a többinél is, bár lehet hogy azt mondjátok hogy gyakorlatilag adtam a szarnak egy pofont mert annyit kellett foltozni ezen is… Azért annak legalább örülök hogy egy kicsit végre én is adhattam az oldalhoz 🙂

    Reply

  • Blase

    |

    #3. A nydust csak ideiglenesen vették ki. gondolom még nem találták ki hogyan oldják meg szóval félretették a polcra.

    Reply

  • Tassadar

    |

    1. Tök jó a beszámoló
    2. Tényleg jó lenne ha pár infóról nem is tudnánk.
    3. ki az az utolsó 6 képan látható 3 A Haverom állítása szerint: „jólöltözött hajléktalan”?

    Reply

  • BlueSky

    |

    kösz a fordítást, egyébként a változtatás mögött nyomos indok áll és sztem a blizzard tudja mit csinál
    jelenleg nydus worm és a nydus canal között a név az 1etlen különbség…ha leraktad a bejáratot akkor a kijáratot is letudtad rakni csak nyálka kell mind 2höz és korlátlan 1ség tud rajta átkellni

    Reply

  • Blase

    |

    Az egyik a fordító volt ha jól tudom. A másik kettőt meg fentebb olvashatod.
    Hasznos kis információk 🙂 Megfigyeltétek milyen titokzatosak a Xel’Nagákat illetően és a negyedik fajjal kapcsolatban 😛 😀

    Reply

  • pcdevil

    |

    köszi a fordítást, csak így tovább Maverick!

    „Azt mondta, hogy minden alkalommal amikor panaszt hall a Zergling szárnyairól, hozzáad még kettőt.” – ez beteeeg:DDd

    „Q: Benne lesznek a Xel’Naga-ák a játékban és lehet majd őket irányítani?
    A: Ezzel kapcsolatban most még nem mondhatunk semmit sem – de nem lenne király?”
    lool? – fenébe, Blase megelőztél:) szóval ja, elég titokzatosak:)

    #6 Tassadar
    Samwise ha jól rémlik;) legalábbis ha egy emberre gondolunk.. (http://www.sclegacy.com/features/WWI08/artpanel/IMG_1889.jpg – ezen a 3. ember)

    Reply

  • Fred

    |

    En szivesen felaldoznam ezt a sok „oszevissza aramlo informaciot” (sok valtaztatasok meg visszateresek) egy beta megjelenesi datumra vagy a tenyleges megjelenesi datumara, es akkor mar csak izgulas mentesen, nyugodtan, (hir szegenyen persze a csere miatt) hatradolve elvezenem az eltemet es a ketyego viszaszamlalo ora mutatojat figyelnem neha.

    Reply

  • Farrun

    |

    miiii? nincs Nydus Worm???

    Reply

  • Blase

    |

    Istenem…Ha elolvasnád a hsz-emet akkor tudnád, hogy van. Csak ideigelenesen nicns benne mert még msot nem foglalkoznak vele.Úgy hogy most csak nydus canal van, ami gyakorlatilag ugyan az mint a worm. De nem izgulj benne lesz a játékban.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    LOL Értelmes q&a el se hiszem végre igazi infok 🙂

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.