Augusztusi hivatalos téma – Gáz mechanika

Astonkacser . Hírek 1359

Végre eszükbe jutott a jók kis témázgatás a CM-eknek, ugyanis április óta most hirdetnek meg először ilyet. Mint minden hivatalos témát, ezt is fel fogjuk dolgozni és a visszajelzéseket eljuttatjuk a Blizzardhoz, vagyis egyenesen Karune-hoz!

A gázkitermelés jelenlegi módjáról elolvashatjátok Cave (Dustin Browder vezető fejlesztő) leírásának fordítását (köszi Seneca!). Ezen kívül nem árt ha mégegyszer elolvassátok a 41. kérdés-válasz köteget ehhez (legalábbis az elejét).

A kérdések pedig a következők:

  • Szerinted milyen új stratégiákat tesz majd lehetővé az új gázkitermelés mechanika a játékosnak?
  • A változás szerinted hogy fogja érinteni a Protoss, Terran illetve Zerg frakciót?
  • Tetszik vagy elutasítod a változást? Miért?

Ezen kívül a saját egyedi SC2.Hu kérdésünk a témával kapcsolatban (a tapasztaltabbaknak):

  • Gondolod hogy az új gáz mechanika elegendő lesz az MBS ellensúlyozására?

A válaszokat előre is köszönöm, légyszives a következő formában próbáljátok leírni a válaszokat:

Megválaszolandó kérdés

Válasz a kérdésre

stb.

A válaszokat elsősorban a fórumra várjuk, de lehet ide is kommentben.

Forrás:


Comments (34)

  • SzuL

    |

    3.-al kezdem: nekem egyáltalán nem tetszik, mert baromságnak tartom, hogy egy teljesen más nyersanyagból „mást” állít elő.
    1.: honnan a jó büdös francból tudjam, ha még semmi se biztos? 😀
    2.: remélem sehogy, mert kiveszik ^^

    plusz: mivel teljesen ellene vagyok, nem gondolom, az mbs-t is ki kéne venni

    Reply

  • The Zerg Overmind

    |

    Szerintem ha a gázkitermelő újratöltésénél keletkezett időben elküldjük a 100%-os kihasználtság érdekében a melósokat ércet termelni, majd ha kész van a töltés a lehető leggyorsabban vissza az ad mikrot de hotkeyezéssel nem valami sokat, vagyis az MBS-t nem egyensúlyozhatja ki.

    Reply

  • Tassadar

    |

    1. A tökéletes összeomlást. mivel az ember a nyersi kiegyensúlyozásával tökölödik addíg az easy Bot is lenyomja. ez így ROSSZ. Pofont a Blizznek a hülye ötletért.

    2.\P az egyben kellett veszpán a Templarhoz…minek? azt még megértem hogy a gépekhez kell de ott üzemanyag de a templar mit csinál vele? Most elképzeltem ahogy 6-7 templomos neki van dölve a Nexusnak és ott szívják zacskóból technokol helyett a veszpánt békeidöben…

    2.\többi Honnan tudjam?

    3. elutasítom…te láttál már oylat hogy fából vaskarika? WC papírból 4 fogásos ebéd? Budapestböl Hawaii? Magyarországböl tüntetésmentes nemzeti ünnepek? nyomtatóból pendrive? Na ugyan az a kristályból gáz. ennyi erövek akkor vegyék ki a kristályt és csak gáz legyen nem? ugyan ott vagyunk.

    a Külön kérdésre: Gáz-mechanika = Baromság;MBS = jó ötlet. persze ha így lesz akkor minden Pro nyafogni fog…Mindíg az nyafog aki a legtöbbet veszít….emberi Pszichológia

    *Ide a téma leghosszabb postja címet,amíg valaki le nem nyúlja!*

    Reply

  • Phobos

    |

    Az a helyzet hogy én azok közé tartozok akik szeretek egy bázis felett ülni… fejlesztgetni… ettől függetlenül azt hiszem hogy ez akár negatív hatása is lehet, hiszen az olyanok mint én ritkábban fognak más lelőhelyeket keresni… lelassul a játék, de akár a pozitív is azoknak akik minden egyes hordó vespint felhasználnak, többet tudna termelni… majd meglátjuk 😉

    Reply

  • hungaroborg

    |

    Minden úgy jó, ahogy van, csak adják már ki!

    Akinek meg semmi sem tetszik, az játszon az sc1-gyel. Bocs.

    De azért van benne némi logika. Ha ugyanis kifogy a gáz, akkor ugye csak kettesével szedik. Na mostmár ugye ha épp folyik a fejlesztés, akkor nem lehet termelni, mintha épp összegyűjtené a gázt, csak az a 100 mineral tuti azért kell, hogy nehogy már ingyen legyen. Biztos új stratégiát tesz lehetővé. Ez majd kiderül. Miért kell feltétlen ugyanolyannak lenni, mint az egynek?

    Reply

  • Sydra

    |

    Végre leegyszerűsítik a gyártást, h a játék kétharmadában ne a bázis legyen a monitoromon és élvezetesebb, pörgősebb, látványosabb legyen. Erre jönnek a nyavajgások, h „jajj én annyira pro és parkinzon kóros vagyok, hogy 200 billentyűt ütök le fél másodperc alatt, és mi lesz így velem, ha a bázisomon csak 100-at kell kattintanom mert egyszerűbb a gyártás? pocsékba megy a tehetségem és lenyomnak a noobok!” És erre beraknak egy ilyen játékelemet, h gázbányákba kell odavissza küldözgetni az egységeket, meg nyomkodni a gázvételt. Ez csak nekem nem nyújt élményt???

    Nem, nem és nem. Az új egységek fele olyan képességet kapott, ami rákényszeríti a játékost a folyamatos mikrózásra, különben nem érnek az egységei lótúrót sem. Starcraft 2 sokkal összetettebb, mint az első rész és több mikrót is igényel, csak ezt nem a bázisodon kell alkalmazni, hanem a csatatéren. Másrészt az új képességek nem olyan egyoldalúak, sokkal nagyobb teret enged az intelligens játékosoknak és nem csak a parkinzon kór lesz a lényeg. Harmadrészt, mivel a játék makró szempontjából áttekinthetőbb lesz, a kezdő játékosoknak is sokkal hívogatóbb lesz és nagyobb lesz a játékos mezőny, több taktikával és kihívással. Ettől nem félni kell, hanem lehetőségeket bele látni.

    Szóval nekem ez a gázzal való bohóckodás egy nagy… izé… bohóckodás!:)

    Off: Annyira betiltanám ezt a két rohadt szót (pro, noob). Mindenki éjjel nappal ezt hajtogatja battle neten. Utálom, ha valakit tízszer elverek egymás után, ő meg egyszer engem, akkor egyből anyáz, meg nooboz engem és hajtogatja, h ő a pro. Ez a két szó azoknak jelent kapaszkodót/presztizst/fegyvert akik a nap 24 órájában a gép előtt ülnek, nincs életük és nincs barátnőjük és az összes sikerélményük az, ha elmondhatják magukról, h ők a pro-k egy olyan dologban, amit a föld lakosságának 99%-a nem is ismer. Legyünk már értelmesebbek és kérek egy kicsivel több tisztességet. Én soha nem nooboztam le valakit azért mert nem tudott játszani és nem is állítottam magamról soha, h pro vagyok, ezzel szemben neten mindenki ezt a két szót hajtogatja, azok is akik nem értenek semmihez.
    On:

    Tisztelettel Sydra!

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Elnézést kérek, hogy „okoskodok”, de tessék egy kicsit moderáltabban válaszolni az adott témára… ( Tisztelet a kivételnek…). Úgy láttam, hogy értelmes emberek járnak ide nem pedig a sarki kocsmából … Az ilyenek, hogy „baromság”, „büdös francba” meg stb megszólalások nem tartoznak bele az értelmes válaszok kategóriájába.

    Reply

  • Vorian

    |

    Nem értem ezt a „SC1-et kérünk 3D-ben” – tábort…

    Amikor betették az MBS-t az volt a baj, hogy jaj kevesebb APM-mel is lehet érvényesülni.

    Blizzard meghallotta a sírást, betette az új gázmechanikát, hogy kicsit többet kelljen macrozni, erre most ez a baj, hogy omg új dolgok nem kellenek, és különben is a Starcraft „etalon” 1-ben nem volt ilyen, szóval itt se legyen!!!111oneonesinus90

    Reply

  • Sabika

    |

    Nekem tetszik az ötlet!!Ez új stratégiákra kényszeríti rá a játékosokat!!Így nagyobb odafigyelést igényel a gáz!!Csak akkor mi van ha a játékos elfelejti a gázt??Akkor nem gyárt semmit csak alapegységet??Meg mért kell minden bázisnak 2 gázlelőhellyel kezdenie??Akkor ez a módszer semmit sem ér a 2 van mert amíg az egyik kifogy ott a másik így folyamatos a gázkitermelés!!Akkor lényegtelen hogy kifogy vagy nem!!2 gáz az sok!!Ha csak egyenként van bent 3000 az akkor összesen 6 ezer és mire kifogy addigra vége a játéknak!!Akkor mi értelme ennek a rendszernek??

    Reply

  • Firebat

    |

    Válasz Sabika #9 üzenetére:
    ha jól tudom egyenként van benne 600, szóval

    Reply

  • Radon

    |

    Taktika: az elején rush szintén lesz igy 2 gázzal biztos senki nem kezd a standard gameban.
    Amikor majdnem kifogy az első, épitik a másodikat.
    A feltöltést csak akkor használják, ha be vannak szoritva, vagy kifogyott a pálya. Ugyanis: el kell vinni onnan a munkásokat, feltölteni munkással/paranncsal, majd ujra munkásokat. Túl sok odafigyelést igényel ráadásul 1000 gázonként. inkább új exp, és akkor kristály is van. a 2 depleted gejzir meg 4esével hozza, és nem igényel odafigyelést.
    Globálisan a játék emiatt: inkább kristályos egységek fognak harcolni és kevés gázos. azok inkább trükközésre lesznek jók.

    Reply

  • Tassadar

    |

    Bocsánat a „Baromság jelzö miatt de tényleg értelmetlen dolog az a gázzal való szenvedés…

    Reply

  • Radon

    |

    A 2 gejzir új takitikákat eredményez, ezeket még nem lehet előre látni, viszont biztos, hogy a dupla depleted gejzirek szebb és taktikusabb végjáékokat fognak eredményezni (sc1ben elég szenvedős volt a game a kifogyás után).

    Reply

  • BlueSky

    |

    omg. blizzard elesett a biciklivel…
    „Szerinted milyen új stratégiákat tesz majd lehetővé az új gázkitermelés mechanika a játékosnak?” honnan tudjuk ha nem is probálhattuk ki? azt viszont jó volna ha vespane-t feltöltöd és ledarálják az épületet akkor elveszik a bonusz vespan vagy nem? ha elvész akkor lesz ám sírás ha lerombolják
    úgy lenne logikus hogy mivel 2 van az 1ikből termelsz ha kifogy termelsz a 2.ból és ha az is kifogy mész vissza az 1.re

    „A változás szerinted hogy fogja érinteni a Protoss, Terran illetve Zerg frakciót?” ez is értelmetlen mert minden faj úgyan úgy kezeli az új mechanikát ergo ha 1 fajra összeraknak 1 jó „kezelési módszert” akkor azt úgyan úgy fogják használni a többi fajnál

    3. kérdéssel sokan úgy lehetnek vele mint én. míg nem látják élőben addig nem tetszik de nem is utasítja el

    Reply

  • Blase

    |

    Őszintén szólva. Engem hidegen hagy az egész rendszer. Bizonyára érdekes dolgokat lehet majd csinálni ezzel a mehanizmussal….de kit érdekel, hogy miért tették be meg mit ellensúlyoz. Eztszállóigeként tudnám mostantól javasolni:
    „A Blizzard tudja mit csinál”

    Reply

  • Radon

    |

    Mindenki azt hiszi, hogy dupla gejzir=gáz hegyek, sok gázos egység. Pont forditva. Sokkal fontosabb, hogy csak 1000 van bennük. szóval még a 2 gejzirrel is bux 3000et kezdőhelyenként (5000 helyett csak 2000), és ha kimerül, akkor azt az elvesztett 3000et nem 6osával, hanem 4esével (2depleted=2×2) hordják,megint lassabban.

    Igy a dupla gejzir két dologra jó:

    – Ha gyorsan akarsz valami gázos meglepi tech-et (néhány kivétel, pl: zvzben muta miatt).
    – És ha kimerül a map, a végjátékban több gázos egység a dupla depleted termelés miatt.

    A feltöltést csak akkor használják, ha be vannak szorulva, vagy gáz-hiány van. Egyébként sok időt és odafigyelést igényel. Nem éri meg.

    De igazi stratégiai értékét az egységek kristály-gáz aránya fogja meghatározni. Ezt hónapokig fogja még a Blizz is balance-olni. A dupla gáz miatt még fontosabb ez az arány.

    Reply

  • BlaZ

    |

    ki ez a L4.ZsukoV csavo amugy? sose lattam

    szerintem a baromsag es a budosfrancba messze all a kurva anyadtol es a fasszopotol is, meg ezek a kommentek is a teadelutanoktol, dehat kinek hogy jon at =)
    es Tassadar bocsanatot ker… jot mosolyogtam a templarok szivjak zacsibol gazt dolgon =DDD meg a tobbi is tetszett/jogos. mindenki velemenyt nyilvanit, itt most, es ez a te velemenyed (meg tobbnyire az enyemis amugy =DDD)
    elmondom az enyemet, kulturalt modon, a „csunyaszavakat” pedig helyettesiteni fogom, igy:

    total foggalmam sincs igy latatlanba, szerintem „butuskasag” barkinekis velemenyt nyilvanitani az sc2rol.
    mert kozbepersze a rajongok velemyenyere adnak a fejlesztok, hát persze, hogyne, „lokakit”, ezt oksem gondolhatjak komolyan. emlekezzetek a rajongok altal visszasirt firebatra (biztos volt egy masik rajongo reteg aki vissza-vissza sirta, tuti nem a fejlesztok vettekki, aaa dehogyis, meg sztem van meg erre jopar pelda), elmondommiert, mert ok tesztelik, nem mi. Ok jobban tudjak, mert latjakis, toljakis vele eleget. velemenyem szerint barmit mondhatunk, ugyis „szupcsi” lesz a game, mindenki lefogja „kakilni” a bokajat tole, nekem eleg csak olvasgatni a kekeket, meg abrandozni milyen „kis szupcsimuncsi” lesz az sc2, rabizom a blizzardra, es kozben velemenyt nyilvanitok a hirekrol (attol meg persze nem fogom tudni befojasolni a gemet), nemkell elszallni meg bevenni hogy adnak a velemenyunkre, mert nem lehet. aprosagokban maximum. ha azt latjak hogy ez az uj gaz mechanizums „tokszupcsi” akkor olyan lesz, mimeg majd orulunk neki.
    a blizzard nem csinal „kaki” jatekokat, „odafog utni” az sc2 is, biztos vagyok benne, nyugi =)

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    OFF topic:
    Válasz BlaZ #17 üzenetére:

    OOh elnézést a neveletlenségemért … Hadd mutatkozzak be:

    L4.Zsukov vagyok. Fórum admin lettem nem is olyan rég ( azért nem is nagyon hallhattál rólam, mert mint sejtheted inkább fórumozok… 😀 ). Nah asszem ezt letudtok xD Most már remélhetőleg megismertél.

    Tőled is szeretnék külön elnézést kérni ;-), hogy finoman megjegyeztem, hogy ne alsó-némedi módjára ( előbb ugat aztán gondolkozik…) írjátok meg a véleményeteket…
    Mert ugye mint Aston írta a témával kapcsolatban szóló véleményeket feldolgozzák és visszaküldik Blizzardnak:
    Nos ilyen véleményeket, hogy pl: ” hülyeség, baromság vagy „lókaki” az új rendszer —-> Szted értékelhető ?
    Biztos Karunét is érdekelné az ilyen vélemények, hogy: This sucks… vagy Go Home ! ^^
    Nem vagyok magyar tanár, ezért nem is fogok külön órát tartani, hogyan kell szépen és értelmesen/érthetően fogalmazni ( Általános iskola ). Részemről téma lezárva…

    OFF

    Reply

  • BlaZ

    |

    meg mindig teadelutan erzesem van, es ha jolertem azt allitod hogy ha rajongok azt mondjak hogy a nydus worm „butuskasag”, akkor kiveszik? akkoris ha mar a balanszt is ugy csinalgatjak hogy szamitasba veszik a wormot? volt egyalltalan hasolnpra pelda? mindig a firbat van az eszembe, egyik legjobb pelda erre: „betesszuk, mert visszasirtak, nade hat ha mar betettuk, probaljunk mar ki inkabb mast valami ujabbat” ebben nincs semmi rossz, nem akarunk „3D-s sc1et”, de nem ertedmeg, hogy ez egy egyszeru reklamfogas, ez a „te alakitod a gemet” illuzio, hogy minnel tobb embert vonjanak be, meg a megjelenes elott, akik majd valltik allitjak „bezzeg enis alakitottam velemenyemmel az sc2-t” mekkorajó, meg is vettem ezert, minimum.
    persze-persze, „lokakit”. a blizard se hulye, nyilvan adnak a rajongok velemenyere (pl tul csili-vili volt reg a gem, visszavettek belole, ez szep. de csak „aprosag”), és ahogy igy elnezegettem akik „tisztesseges” velemenyt mondanak soha nemjatszottak meg a gemmel, ennek mi ertelme? akik meg tudjak hogy „buti dolog” meg nem is irnak velemenyt, le irjak azt ami nekem is szemet szurt, (szerintem feltunt) es ezen temeg mit dolgoznal fel amugy a feldolgozok helyebe?
    reklamfogas. =)
    Ja amugy, L4.ZsukoV megbocsatok 😉

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz BlaZ #19 üzenetére:

    Sztem nagyon jók ezek a tea délutánok. 🙂 Az ember nyugodtan megoszthatja gondolatait a többiekkel 😉
    Egyéként valóban igaz, hogy én nem jáccottam sokat az sc-vel (300-400 game össz), de ahhoz nem kell vkinek 1000-2000 gamet jáccani, hogy lássa egy újitásnak hátsó szándékát.
    Az, hogy meg negatív véleményt nyílvánitasz azzal nincs is semmi baj ,de az, hogy miként/hogyan állitasz róla véleményt az már nem mind1. Egy egyszerű példa: Édesanyádtól kérsz vmit: azt is lehet normálisan és anélkül 😀

    1. Normál : Anya ! Add már ide létszíves …
    2. Abnormálisan : Mutta ! Passzold már ide azt a…

    Abba lehet igazad viszont, hogy talán a mi véleményünk (sc2.hu) nincs olyan nagy jelentőség, mint más fan site oldalé, de hamár van lehetőség ilyenre, akkor miért ne használjuk ki ? Nincs mit veszíteni benne 🙂

    P.S: Egyenlőre még nincs beta változatban szóval bármi megtörténhet. 😉

    Reply

  • Radon

    |

    mi lenne, ha a #17-től idáig egy admin kiszedné az offolásokat? Amit ide irtatok azt ird levélben. szeretnék a témával kapcsolatban olvasni. kösz.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Ha szeretnél témával kapcsolatban olvasni akkor olvasd el 1-16-ig a hozzászólásokat 😀

    Mellesleg ne zavarjon, hogy a témával kapcsolatban vitatjuk meg nézet eltéréseinket ! ^^ Köszi, hogy elolvastad! 😉

    Reply

  • Radon

    |

    igazad van. mindig elfelejtem hogy ilyen oldalak átlagéletkora 14 év.

    Reply

  • Blase

    |

    Ha ezt Aston bácsi meglátja…..

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Radon #23 üzenetére:
    Boldog Születésnapot ! 😉 Mit kaptál ajándékba ? 🙂

    Reply

  • Firebat

    |

    ne személyeskedjűűűűűűűűűnk 🙂

    am ez a gáz téma…csak akkor fog ténylegesen láthatóvá válni ha játszunk a játékkal 🙂 de ez nyílván való 🙂 kíváncsi leszek milyen lesz

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Én azért visszatérnék a témára.
    #6 Sydra : Ennél szebben megfogalmazni ezt az egész hardcore kontra noncore kérdést nem lehett volna. Mindenkinek el kell fogadnia hogy ez más lesz (szerintünk jobb) és aki szerint nem az majd nem játszik vele.
    Ami viszont a gázt illeti bizonytalan dolog kicsit. 2 zavaró ellem van benne. 1. hogy több gáz geyzir van a közelben ez olyan természet ellenesen néz ki és szerintem lore szempontjábol is nehezen maygarázható. Másrészt ennyi erővel megoldható lett volna ez a mechanika már az 1. ben is mert ha távolabbra rakják a gázmezőt és 16 osával hozzák parék a gázt többé kevésébé ugyanez a mechanika alakul ki. Annyi a különbség hogy nem mégegy assimilatort épitettél volna hanem még 3-4 parasztot hogy jobb ütembe hozzák a gázt. A 2. a feltöltés. Ami szintén hülyén veszi ki magát amolyan dotás pénzátváltásnak tűnik bár éppen lore-ban magyarázható (kis kristályért lejebb fúrnak a fiúk) de ez szintén megoldható lett volna a régi játék keretein belül annyival hogy a kezdőhelytől x távolságra kihelyeznek mégegy geyzirt magában, így ha valaki gázhiányban van, egyszerüen rászánja a kitermelő épület meg a főház árát és oda építkezik a geyzírhez. Ez nem teljesen ugyanaz mint a feltöltés a legjelentősebb különbség hogy már az elején is megteheti de azért hasonló.
    A pálya szempontjából egyébként élethűbb is lenne ha nem mindig kristály melett lenen a gáz és legfőképpen nem kettessével hármassával hanem ugyanugy működne a gáz mint az 1 ben csakaz alap gáz távolabb lenne a kezdő helytől a szedők többet hoznának egyszerre, és valamivel odébb elszórva a pályán lennének még magányos geyzírek amiket mondjuk csak akkor éri meg termelni ha gázos cucra megyünk. Lore szempontjából ez jó lenne szerintem (hihetőbb az összevissza heverő geyzírek látványa mint az egycsomoban 3-4) és a kívánt taktikai ellem is benne lenne lévén a gázt már elejétől távolabbról hoznák a szedők de töbet egyszerre így a gázos player több szedőt akaszthatna 1 geyzírre még a rushernek le kéne vadászni a gáz szedő konvoy tagjait, amit persze a gázos palyer védeni próbálna és máris kész a konfliktus.

    Én ezt a verziót biztos kipróbálnám a blizz helyében…. mert egyszeűbb elfogadhatóbb élethűbb és nem vet fel sok nehéz kérdést. (szerintem)

    Reply

  • BlaZ

    |

    na sorban akko
    L4.ZsukoV, milyen ritka-kulturalt csavo vagyte, ez tetszik, meg ahogy beoltottad Radont (mellesleg Radon, teljesen a temaval kapcsolatban vitatkozunk, itt-ott kultura ficcammal reszemrol, es ha szeretnel a temaval kapcsolatban olvasni, irjal is 😉 ) =DDD

    Blase, Aston bacsi kifogja cenzurazni a 17. kommentemben szereplo szavakat, mint mindig meg meg kitudja mit, lehet torli az egeszet a „csudimudiba” (mostantol [meg ma egy ideje] ilyen kis „cukker” szavakkal fogom helyettesiteni a bazmegeket es a gecit, groteszk kulturaltsagom jeleul megigerem) =D

    Firebat, teljesen jollatoda helyzet, egy kis szemelyeskedes meg elfer. =)

    Crafty_FOX, jo az otlet, ha makunk van igylesz, dehat a fejlesztok tudjak =/

    Reply

  • Aston

    |

    Gyerünk folytatódjon a flame, lássuk ki tud minél több szinonímát ugyanarra, hogy „kabbe”. Én má’ … mindegy.

    Reply

  • DACAAA

    |

    *** Máshol oszd az észt itt erre nem kíváncsi senki. ***

    Reply

  • BlueSky

    |

    Válasz Crafty_FOX #27 üzenetére:
    lehet élethűbb de túl unalmas és egyhangú lenne a játék…mert gázos 1ségeket túl rizikós lenne gyártani a konvojos helyzet miatt. (szerintem)
    ez a rendszer MBS ellensúlyozása érdekében találták ki és ha gázos 1séget akarsz akkor bizony a bázis managment-el kell foglalkoznod és nem a microval, valamit-valamiért elven
    és ami miatt ezt a hsz-t írom: dotába hol láttál ilyen pénz váltás mechanikát??? (VIVA LA DOTA) mert szeretem azt a pályát

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz Crafty_FOX #27 üzenetére:

    Jó elképzelés, mert akkor 2 felé oszlanának a csataterek. Az egyik a mineralsra, a másik pedig a gejzírekre. Viszont nekem szimpatikusabb a Blizzard megoldás, hogy ez sokkal egyszerűbb, hogy a bázisod mellett van két gejzír , ami ha netán kifogy egy kis időért meg jelenleg 100 minerálsért cserébe újabb adaghoz juthatsz. 😉

    To DACAA: Arról én nem tehetek, hogy Blaze-zel tárgyaltunk a gáz mechanikával kapcsolatban, azt Radon beírja, hogy szeretne témával kapcsolatban olvasni.
    Tehát nekem ebből az jött le, hogy ez a blog csak Radoné és ha már egy picit eltérsz az aktuális hírtől, akkor haragja a földdel tesz egyenlővé.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #31 BlueSky Bocs igazad van ebből látszik hogy soha nem dotáztam 🙂 az a team survivorba volt.
    A gáz rizikósabb lenne de a gázos egységek elméletileg jobbak is, és így is rizikós mert ugye veszed az asszimilátort 1 alap katona helyett meg még 3 szedőt bele az némi hátrányt jelenthet. a lényeg hoyg a pályák mérete miatt meg a terep adottságok miatt kevesebb harcossal fel lehet tartani az ellenfelet. Értem én az egészet meg nem is vagyok az uj rendszer ellen csak szerintem kicsit furcsa hogy 2-3 geyzir a kezdésnél meg még ujra is tölthetőek ez így elég életszerűtlennek tűnik. Az MBS ellensúlyozásról meg úgy beszéltek mintha az egy rossz dolog lenen amit ellensúlyozni kell. Szerintem a bázisra akkor figyeljél ha új házakat akarsz rakni (suplykat ugyis muszály lesz) vagy ha megtámadták egyébként meg legyen időd a frontot figyelni és kihasználni minden unitodat amennyire csak tudod.

    Reply

  • BlueSky

    |

    Válasz Crafty_FOX #33 üzenetére:
    hát lehet életszerűbb de ez sci-fi játék ami a valóságtól elrugaszkodik és e-sportnak készül, ezek után ne fájon a fejed gáz mechanika miatt (ha nem vagy ellen akkor fogad el 😀 én is azt teszem mert nekem is fura 1 kicsit) de legalább némi skillt is fog igényelni minimalizálni akarod azt az időt míg a gázt lerendezed és utána a csatára összpontosíthatsz. no de lesz ám editorunk is XD ha megcsinálod ilyenre a mapot én biztos tolnám mert elég érdekes lenne (pont mint a dota)

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.