Archive for 2008. december 18. csütörtök

Karune Kérdések és Válaszok 47.

1. Az eredeti Starcraft legtöbb légi egysége tudott mozgás közben lőni, a Vulture-ok rövid idő alatt fordultak meg, és megfelelő mikróval majdnem egyszerre tudtak hátrafelé lőni és előre mozogni. A Starcraft 2-ben néhány játékos, akik már próbálták a játékot, aggodalomnak adtak hangot, mi szerint az egységek mozgási animációja a mikró útjába áll. Lehetséges lesz még az ilyen animáció kikapcsoló technika a Starcraft 2-ben? – Team Liquid

A makró és a mikró irányítás is egyaránt nagyon fontos a Starcraft 2-ben, és amikor mikróval irányított egységekre kerül a sor, mint ahogy a Vulture mozog és lő az eredeti Starcaftban, még mindig lehetséges a mikróra koncentrálni az egységekkel.
Pédaként a Mutalisk képes mozgás közben lőni, mikróval. És néhány földi egység, mint a Marauder a lassító támadásával, vagy a Roach a gyors regenerációval, képes nagyot profitálni a mozgás közbeni lövésből, de még mindig meg kell állniuk, hogy lőhessenek.
A Hellion is érdekes, mert a Hellion olyan egység, aminek nagy a szórása, hosszú késleltetés két lövése között, területre ható sebzéssel. Mellette gyors mozgási sebességgel, tehát használható egyaránt védekezésnél, és támasáskor minden sebzés utáni közeledésre, hogy a lehetséges maximális sebzést okozza. Pl.: lősz egyszer, elzárod a szorost (feljárót), újra lősz, még jobban elzárod, tehát nem vesztesz egyetlen lövést sem, hanem még minden mozgással sokkal több sebzést okozol.

Velral . Hírek 1208 13 hozzászólás

Vespene Laugh – Az európai nyertesek, magyar díjazottal

Hoppá, Steffi nem régen hívta fel a figyelmet arra, hogy a Starcraft2.Com európai részére kikerültek az EU-ban beküldött képregények közül a nyertes pályázatok.

Legnagyobb meglepetésemre a szeptemberi versenyt egy magyar srác, Huszár Márton nyerte (Belgiumból küldte). Neki ezúton is szívből gratulálunk!

Na lássuk. Szeptemberi nyertes munkák:

És az októberi nyertesek:

A fordításokat hétvégén megcsinálom! Az összes képregény a galériában itt.

Astonkacser . Hírek 920 9 hozzászólás

SC2.HU nyereményjáték – Fanartok a terítéken

majomtapsol.jpgEzúttal közzéteszem a nyereményjátékra beküldött Fanartokat, vagyis csak azokat, amelyek megütötték a kellő színvonalat, illetve kellő mennyiségű saját munkát találtam bennük, úgy első pillantásra. Ezúttal is szeretnélek megkérni Titeket arra, hogy értékeljétek a kedves nevezők munkáját, szerintetek melyik az, amelyik mögött igazán sok munka van, igazán érdekes és tetszik is nektek.

Lássuk hát miket küldtetek be:

Astonkacser . Blog 3011 28 hozzászólás

A nagy kérdés #1 – Xel’Naga célja

Ha már a régi posztokat előhoztuk Zedas felajánlására, úgy gondoltam egy-két nagyobb kérdést újra megvitathatnánk, hogy ki-mit gondol mi fog történni a Starcraft II-ben.

Az egyik ilyen a Xel’Naga visszatérése, ami sokakban felveti a kérdést: mi a céljuk? Zeratul is ezen tanakodik, miközben az elhagyatott, titokzatos Xel’Naga templom romos épületei között keresi a kérdésre a választ. Először jöjjön a videó, aztán az okfejtés, és hogy mit is mondott Zeratul (HD minőségben itt):

Astonkacser . Cikkek 1503 22 hozzászólás

Újabb Explorer biztonsági hiba!

crazyface.jpgEzzel kicsit elkéstem, de úgy érzem a felelősségi körünkbe ez is beletartozik. Aki esetleg még nem hallott volna róla, ismét egy nagyon súlyos biztonsági hibát találtak az Explorerben (minden verzió érintett, különösen a 7-es), amivel bizonyos weboldalak meglátogatása is elég ahhoz, hogy kémprogramok települjenek a gépünkre:

A “Data Binding Invalid Pointer Reference” hiba lényege, hogy a webböngésző memóriaterületén tárolt, majd feleslegesnek nyilvánított objektumokat lehetséges csak látszólag törölni – a hacker ezután sajátjaként kezelheti az adott memóriadarabot és a webböngésző összeomlasztásával támadó kódot indíthat erről a területről. VH

Ugye nem kell részleteznem, hogy jelszólopás, trójai, adatlopás, satöbbi innentől kezdve ha fertőzve vagy akkor gyerekjáték .. Microsoft hibajavító patch letölthető innen!

Astonkacser . Blog 1133 8 hozzászólás