Karune Kérdések és Válaszok 47.

Velral . Hírek 1280

1. Az eredeti Starcraft legtöbb légi egysége tudott mozgás közben lőni, a Vulture-ok rövid idő alatt fordultak meg, és megfelelő mikróval majdnem egyszerre tudtak hátrafelé lőni és előre mozogni. A Starcraft 2-ben néhány játékos, akik már próbálták a játékot, aggodalomnak adtak hangot, mi szerint az egységek mozgási animációja a mikró útjába áll. Lehetséges lesz még az ilyen animáció kikapcsoló technika a Starcraft 2-ben? – Team Liquid

A makró és a mikró irányítás is egyaránt nagyon fontos a Starcraft 2-ben, és amikor mikróval irányított egységekre kerül a sor, mint ahogy a Vulture mozog és lő az eredeti Starcaftban, még mindig lehetséges a mikróra koncentrálni az egységekkel.
Pédaként a Mutalisk képes mozgás közben lőni, mikróval. És néhány földi egység, mint a Marauder a lassító támadásával, vagy a Roach a gyors regenerációval, képes nagyot profitálni a mozgás közbeni lövésből, de még mindig meg kell állniuk, hogy lőhessenek.
A Hellion is érdekes, mert a Hellion olyan egység, aminek nagy a szórása, hosszú késleltetés két lövése között, területre ható sebzéssel. Mellette gyors mozgási sebességgel, tehát használható egyaránt védekezésnél, és támasáskor minden sebzés utáni közeledésre, hogy a lehetséges maximális sebzést okozza. Pl.: lősz egyszer, elzárod a szorost (feljárót), újra lősz, még jobban elzárod, tehát nem vesztesz egyetlen lövést sem, hanem még minden mozgással sokkal több sebzést okozol.
A Starcraft 2-nek van egy mozgás közben lövő egysége is — a Void Ray. Képes közelebb menni az ellenséges egységhez, amíg folytatja a lövést rá, és mert a sebzés típusa idővel erősödik, sokkal ideálisabb lesz egy menekülő egységet kivégezni vele, vagy támogatásnak, mielőtt egy vadi új egységet kezdene támadni.

2. Terveztek bemutatni ‘Consume’ (cannibalism, – a saját egység elnyelése energia pontért, a szerk.) képességet, mint valamely Zerg képességet? Példának okáért a Starcraft 1-ben a Defilerek Zerglingeket ettek, hogy kaphassanak 50 energiát (lehetséges lenne mindez Ultralisknek, méghozzá úgy, hogy gyógyul 50 életerőt, ha megeszik egy Zerglinget, vagy bármely más Zerg egységet?). -Unbreakable (USEast)

Nincs most benne a játékban a consume képesség, de ha úgy tűnik, nélkülözhetetlen a consume a játékban, látni fogjátok ezt a képességet a Starcaft 2-ben. Jelenleg a Zergnek „varázsló” egységei vannak, mint az Infestor, Queen, Overlord és Overseer. Az Infestorok képesek föld alatt mozogni, ami azt jelenti, képes a csatától messze energiát tölteni. A Queen már erős képességekkel, és harci jártassággal rendelkezik. Az Overlordok repülnek, és energia felhasználása nélkül mutálnak Creepet. Az Overseerek szintén repülnek, tehát ők is képesek időt nyerni energia regenerálásra. Ha a mostani Zerg varázslók kapnának consume-ot, túl hatalmasakká, és túl erőssé válnának.

3. Lesznek egyéni (costum) vízi egységek? Egyedi térképeken, és térképszerkesztő segítségével a játékosok létre tudnak hozni egységeket, amik lebegnek/úsznak? Valamint lesznek-e speciálisan vízre készült egységek, de amik csak a térképszerkesztőben lesznek elérhetők, mint egy cápa-szerű Zerg, vagy egy Protoss vízi hajó?

Még nem véglegesítettük azon döntésünket, hogy a támogatás pontos tartalma mi lesz az egyéni térképek, és a térképszerkesztő részére.

4. A térképek mindig fontos szerepet játszottak abban, hogy az Sc kiegyensúlyozott, szórakoztató és versenyképes legyen. Már eddig is láttuk, hogy néhány érdekes új kellékeket adtatok a multiplayer térképkészítők kezébe, hogy kiegyensúlyozhassák a térképeiket, úgy mint a magas fű (növényzet), ami blokkolja, a földi egységek látómezejét. Milyen új terepelemekre számíthatunk az SC 2-ben hogy érdekes versenytérképek készülhessenek? – VIB (Team Liquid)

Jelenleg a Xel’Naga Watchtower, a fű és az elpusztítható kövek vannak a térképen. Örömünkre szolgálna több ilyen elemet adni a játékhoz, hogy ha tudunk olyen sajátos dolgokat készíteni a játékhoz, amik érdekesebbé, kiegyensúlyozottabbá teszik azt.

5. A Thort először egy SCV építette, de már egy jó ideje úgy készül, mint bármely más egység a Factoryban. A dizájn vagy az egyensúly szempontjából történt ez a változtatás? – InStarCraft.de

Ezt az egyensúly okán változtattuk meg így. A változás előtt egyszerre annyi Thort építhettél, amennyit akartál az SCV-jeiddel, amíg volt elég nyersanyagod, mindösszesen egy Barrack és egy Armory előfeltétellel. Úgy döntöttünk, hogy túl sokat nyert volna ezzel a Terran faj, és ezért változtattuk meg, hogy a Factory-ból épüljön.

6. Van a Zergnek magaslatra felugró egysége? -Scumlord (USEast)

Azt szeretnénk, hogy a három faj különbözzön, és nem szükséges, hogy ugyanazzal a képességgel rendelkező egységeik legyenek.
Jelenleg a Zerg nem rendelkezik magaslatot átvágó egységgel, mint a Reaper a Terrannál, vagy a Colossus a Protossnál. Ennek ellenére a Zerg nagyon gyorsan terjeszkedhet, és egyéb mozgási előnyeik vannak, mint a 30%-os gyorsulás a creepen. Ezen kívül az Overlord Creep termelő képessége, és a Nydus Network egy nagyon erős eszköznek arra, hogy megtámadjuk az ellenfél fő bázisát vagy expjét. Továbbá az Overlordok képesek az eredeti Starcrafthoz hasonlóan Zergeket szállítani. (Woot – a szerk.)

7. Megfigyeltem a Protoss demóban, hogy az épületek felülete idéződött be láthatóan, mint az eredeti Starcraftban. Azonban az új verziókban és videókban a Protoss épületek egyszerűen csak megjelennek az építés animáció után. Ez csak egy időleges dolog, vagy végleg elveszett a régi típusú idézés (warp). – Ultimasx (Battle.net)

A Protoss épületek beidézése egy hatásnak kell hogy legyen, az összes végleges kerettel, körvonallal, ami mutatja az épp beidézett épület egyedi formáját.

Forrás:


Comments (13)

  • aarchie

    |

    Csupa jó, fantasztikus infók:) Overlord szállítás, magas fű,TALÁN vízi egységek könnyű beépíthetősége.

    Reply

  • CsorvaGep

    |

    Az uccsót nem nagyon értem, de gyanakszok hogy csak a muli átláthatósága miatt van kivéve belőle ez a megjelenés..

    Reply

  • Protoss Archon

    |

    Válasz CsorvaGep #2 üzenetére:
    Nyugi, én se nagyon értem, kissé nyakatekert mondat. Annyira nem is fontos az egész kérdés. 😉
    Szerintem a Zerg játékosok most már igazán nem panaszkodhatnak. Régi Overlord szállítás az új Nydus Wormmal kítűnő a gyors terjeszkedéshez és támadáshoz.
    Akkor viszont a Zerg túlzottan erős lenne , ha az Ultralisk 50-eket gyógyulna a Zerglingekből. 😛

    Reply

  • SzuL

    |

    az 1-es kihagyható volt, fél oldalon át írt a semmiről.
    a többi jó.

    Reply

  • K4E

    |

    De várom már!!!! mindegyik fontos info volt^^ áááá 😀 csak jöjjön már ki könyörgöm :’)
    És az ,hogy mind a 3 fajt külömbözővé akarják tenni hát ez a legjobb szó arra ,hogy mitől külömbözik a RA3 az SC II-től 😀 mindenki kap „katonát” csak más a nevük de a range-n és a fegyvererőn kívül más nem változik ^^

    Szval hajrá SC II csak jöjjön ki egy béta ,hogy szomjunkant addig is elmúljon míg nem jön a rendes bármikor is lessz az :)))) de már nagyon várom 😀 😀 :””)

    Remélem lessz olyan „NIGHT OPENING”-ye mint a WoW-nak ^^ azt is várnám 😀

    Reply

  • KennyGTP

    |

    Szerintem olyan hogy vízi egység meg épület tökk felesleges. Mert víz csak „Földi” jellegű bolygón van, és elég furcsa lenne ha egy Char jelegű planétán víz lenne, vagy akkor csak egy-két map típuson lehetne vizes egységeket, épületeket csinálni :S. Szerintem.

    Reply

  • Laczko

    |

    Ha kiveszik a protoss épület-készenlét animációt, amikor az épület végre formát ölt, akkor végük van. Sztem minden egyes ilyen jellegű változtatás, amit a multi, meg a kib…..tt progaming kedvéért csinálnak, egy újabb szög a SC2 koporsójába! Imádok bneten játszani, de az ilyen dolgokat nem kéne kivenni a játékból a multiplayer miatt!

    Reply

  • outro

    |

    Addig engem nem nagyon érdekelnek az ilyen típusú változtatások amíg csak a multipayert érintik. A single biztos nagyon fajára és látványosra meg lesz csinálva.

    Reply

  • Promie Motz

    |

    \/\/007 😀 Éljen az Overlord transportja :Dgondolom, akkor az Overseer is tud szállítani, vagy ez ennyire nem egyértelmű? 😛

    Reply

  • TheZerg

    |

    WOOT!! Az Overlord transport visszatért!

    Reply

  • Tassadar

    |

    Huba…! Ez nem egyszerű…Hol lehet a csúszópénzt letenni hogy én kapjam kézhez (Géphez) legelőször?

    Reply

  • Tauren

    |

    WOOT!
    WOOT!!
    WOOT!!!
    WOOT!!!!
    WOOT!!!!!
    Egyszerűen imádom ezt a játékot, csak könyörgöm, tavasszal jöjjön ki a Béta! 😀

    Reply

  • Fred

    |

    WOOT !!!

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.