Blizzard: Cataclysm

L4.ZsukoV . Hírek 1044

images1A Blizzard ha nem is akarná akkor is kényszerülve van, hogy nagy óvatossággal és titok tartásban végezze „hadműveleteit”, mert amikor egy-két info kiszívárog, akkor fanjaik azonnal nagy találgatásokba és eszme cserékbe kezdenek, ami a világhálón is megérződik. Ma is így történt:

A cég három kérelmet is benyújtott, melyek közül az első egy online játékot biztosító globális elérésű (azaz internetes) szórakoztatóipari szolgáltatásról, a második interaktív komputerjátékokról és a hozzá való kézikönyvekről, útmutatókról, valamint letölthető játékszoftverről és egéralátétekről, a harmadik pedig papír alapú dolgokról (képregény, stratégiai útmutató, kifestőkönyv, matrica, jegyzetfüzet, poszter, képeslap, naptár, és így tovább) ír, így bármi kisülhet a dologból. A spekulációk szerint azonban a Battle.net 2.0 áll a dolog mögött, mások szerint a Blizzard új MMOG-járól van szó, de olyan is szóba került, hogy ez lesz a World of Warcraft következő kiegészítőjének a címe, ami következőt sztorit tartalmazza:

A 10000 évvel ezelőtti nagy Kataklizmára utal, mely az Ősök Háborúja után ment végbe.
Régesrégen orkok, emberek és murlocok egy közös kontinensen harapdálták egymás lábszárát,
ám amikor a Nagy Háború végén megsemmisült az Örökkévalóság Kútja,
akkor oly nagy erők szabadultak fel, hogy a nagy kontinens java része az enyészet martalékává vált.
Ez lenne a The Great Sundering avagy The Cataclysm.

(Szerény elképzelésem szerint ez az új fajta játék a mi időnkben fog játszódni, amiben a világ fő problémáit kell helyre állítanunk vagy előidéznünk… Ugyanis a cím, cataclysm világkatasztrófát jelent. Szóval ez minden bizonnyal egy jóval összetettebb és sok oldalúbb online játéknak lesz a jövőbeli neve. Szerintetek?)

Forrás:


Comments (17)

  • Sydra

    |

    Az elképzelés logikus lenne. Nehéz lenne elképzelni, h a Blizzard két fantasy vagy két sci-fi univerzumot futtatna. Esetleg lehetne még cyberpunk vagy steampunk univerzum. Tényleg egy jelenben játszódó játék a legvalószínűbb. Új wow kieg is lehetséges… 2-3 kieg még úgyis kijön hozzá. 100-as szintig úgyis el kell még jutni.

    Reply

  • sc2.huser

    |

    tuti új játék

    Reply

  • aarchie

    |

    WoW kieg, amit augusztusban fognak bejelenteni.. ez lesz a Maelstromos kiegészítő. Akar valaki fogadni velem?

    Reply

  • outro

    |

    Hátöööö….nem tom. Na ez most értelmes hozzászólásom volt. 😀
    Szerintem az új játék bejelentése még várat magára. Azt még 2-3 évig heggesztgetik aztán jelentik csak be. Utána persze még néhány év a fejlesztés és már nyomhatjuk is vele 😀

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Nem vagyok Wowos de a sztorit vágom. és az Orkok tuti, hogy nem éltek az Ősök háborúja idején ezen a bolygón.. szal ssenki lábát nem harapdosták.. őket a Légió hozta be az „újkor”(warcarft) idején Outlandről.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Jó most az egyszer.. legyünk aránytalanul optimisták: kellenek a papir cuccok sc2 doboz gyártáshoz (OFC :P) meg a kézikönyvekhez a többiből meg a bnet2.0 át heggesztik 😀

    Reply

  • Lama Roid

    |

    én nem hiszem, hogy a blizzard uj játékba kezdene, ott az sc2, a dio3, lehet még a ghost is ls az a negyedik titkos MMO. lehet, hogy ez a titkos MMO-nak a neve (!), vagy valamilyen mobilos gém 😛

    Reply

  • The Zerg Overmind

    |

    Szerintem a blizzard tuti nem csinál mobilos „gém”-et mivel arra csak fosadékot tudnának csinálni első nekifutásra (najó csak 60% az esély náluk).

    Reply

  • Leto

    |

    A http://www.cataclysm.com még szabad 😀 😀

    Srácok gyorsan vegyük meg aztán ha kell a Blizzardnak majd perkál érte 😀 😀

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz Lama Roid #7 üzenetére:
    megmondták hogy dolgoznak egy játékon ami teljesen új univerzum…
    a kérdés itt az hogy ez annak a címe-e?

    #8: pedig mobilra van starcraft ghost

    másrészről meg a 2 bejelentett játék plusz MMO mellet én mintha olvastam volna anno még egy projektről valahol

    Reply

  • 8ER

    |

    Belemerülünk a nagy találgatásokba aztán lehet hogy ez olyasfajta fedőnév lesz mint a Diablo3 esetén a Hydra..

    Reply

  • 84Noname

    |

    A trófeás kép kegyetlen 🙂

    Reply

  • Tauren

    |

    Nekem a elképzeléseim:
    -Bejelentik a Starcraft Ghost-ot
    -vagy csinálnak a LOST VIKINGS-ből valami PC játékot, vagy MMO-t
    -vagy maga a Starcraft lesz MMO
    -vagy megint egy WOW-os kieg, amitől herótom van
    -végül tényleg jön egy új játék, teljesen más világgal, fajokkal, és történettel (de ennek a valószínűsége 1:11424500-hez, ahogy S-3PO mondaná) 😀

    A Warcraft történethez annyit fűznék, hogy
    -9.415: A démoni Lángoló Légió, engedve a világból eredő energiák csábításának, egy tömeges inváziót indítottak, hogy elszívják a világ veleszületett mágikus erejét. A éj elfek képtelenek voltak megfékezni a tomboló démonokat, így szövetségre kényszerültek az ősi sárkányokkal annak reményében, hogy kiűzzék a Légiót a világból. Az elkövetkező összecsapás olyan apokaliptikus volt, hogy Kalimdor földjének egy nagyobb része leszakadt, és a tenger alá süllyedt.

    és így keletkezet a Chocapic, akarom mondani, a két kontinens. 😀

    Forrás: http://beauty-warcraft.gportal.hu/gindex.php?pg=5891172

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz Tauren #14 üzenetére:
    -starcraft ghostal tutira nem foglalkoznak egyelőre
    -lost vikingből száz hogy nem lesz mmo és ha ismernéd a játékot tudnád hogy a világ megerőszakolását jelentené
    -megmondták hogy starcaftból nem csinálnak MMO-t
    -wowtó,l lehet herótod de ettől függetlenül nagy rá az eély hogy az lesz
    -és az új világra ugyancsak van esély elég nagy ugyanis csinálják csak nem most fogják bejelenteni hanem majd amikor már a wownak leáldozóban lesz.

    Reply

  • Tauren

    |

    Zsír. Akkor csak a Blizzard tudja mit akar. Kíváncsi vagyok mit hoz a jövő. 😀

    Reply

  • XMancs

    |

    Szerintem ha a 10000 évvel ezelőtti sztorihoz kanyarodnak vissza annak wow szempontjából nem sok értelme van, mivel a fajok nagy része akkor még valóban nem volt ott, ahogy ezt az Ősök háborúja trilógiában is olvashattuk, egy ember és egy ork volt ott, akik a „jelenből” mentek vissza segíteni. Wowon kívűl a sztori amúgy egész jó lenne egy játékhoz, a későbbi kiegészitések esetleg elvezethetnének a jelenkorig(persze jelentős ugrásokkal, és mivel a night elek úgy is sokáig élnek, végig lehetne játszani azt az időt, amit Illidan a börtönben töltött). Vikingsnek jó lenne egy harmadik rész, de erre nem sok esélyt adok, mert azok 2D-ben voltak jók, és nem hinném hogy a blizzard vissza akarna kanyarodni ilyen területre.
    Ez a jelenkori rpg ötlete érdekesen hangzik, bár már jó ideje nem hoztak létre új világot hóviharék, lassan itt az ideje.

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.