Dustin Browder a Changeling

Mr.Gumby . Hírek 1181

Hetek óta semmi izgalmas infót nem szivárogtat ki a Blizzard. Nagyon remélem, hogy ez már a vihar előtti csend és napokon / heteken belül a csapból is a Beta fog folyni. De addig is el kell ütni az időt valamivel, és ha már annyira késnek Dustin Browder-ék, bosszúból ma rajta fogunk röhögni. Úgy érzem most aztán nagyon megadjuk nekik 🙂

Minden ember életében vannak dolgok, amiket legszívesebben letagadna, eltörölne, meg nem történté tenne. Ezeknek a sötét múltból előtörő démonoknak a legrosszabb fajtája pedig a : régi fényképek.
Ezek a sunyi, alattomos, vizuális szörnyetegek hollóként vájják ki a múlt legborzalmasabb életképeit és (pláne az internet korában) évek múltán, a legváratlanabb pillanatban szembesíthetik az embert a vérfagyasztó igazsággal : „igen, pár éve így néztem ki!”

Előre szólok, aki tovább merészkedik, az a szemével szemben igen erős erőszakot követ el.

Bal oldalt a megszokott Dustin, amíg a jobbon egy jóllakott óvodás található, még abból az időszakból, amikor az EA égisze alatt Red Alert 2-vel foglalatoskodott. Utólag kijelenthetjük, hogy határozottan jót tett neki a Blizzard féle változás 🙂
DustinJollakott


Comments (26)

  • butcher

    |

    Hahaha király post ötös! Nagyon kellet ez most a nagy csöndben :)))

    Reply

  • Aston

    |

    Ójaj ez kész. A redalert2 nem volt olyan szar játék, de remélem azért az SC2-vel még jobbat alkot a srác.

    Reply

  • Kovacsgergows

    |

    Hát ez fájt! 😀
    És ahogy Gumby megírja hozzá a bevezető szöveget 😆

    Reply

  • Worlon

    |

    Szerintem RA2 igen is pocsék játék volt, köze nem volt az 1-hez (se hangulatában, se történetében), optimalizálatlan volt, többjátékosban 10 egység után szaggatott, és lan is instabil volt… Épp eleget szencségeltünk, mikor 1 óra játék után valakinél hibaüzenettel kilépett v. lefagyott.
    Témához: Hát közben eltetl kb. 10 év, és senki sem fiatalodik. Szerintem egyáltalán nem gáz a régi kép sem.
    Nagyon uborkaszezon van, ha már ennek a hírnek is lehet örülni… De azért köszi, 1 érdekességnek elmegy.

    Reply

  • Leto

    |

    Én szeretem a RA2-őt RA1-et is… egyrészt nem játszottam Multiban azokról a hibákról mit se tudok 😀 De a kampány az fergeteges hangulatú volt, és olyan kellemes időkre emlékeztet amikor az EA még nem másolt le mindent és bájt helyett minőségre adtak ki játékot, nem úgy mint most…

    Amúgy kiskoromban első két játékom a RA1 és az AoE1 voltak, szóval ezeket én Istenként tisztelem 🙂

    Reply

  • Strogg

    |

    Nem is tudom… Így kicsit Darth Vader feje van 😀

    Reply

  • Worlon

    |

    Én C&C-vel kezdtem, ill azt néztem ahogy más játszik, mert nekem akkor csak C64-m volt. Mikor PC lett, és kijött RA1, akkor azzal kezdtem, első RTS játékom volt, és azóta imádom. Számomra C&C és RA1 egyjátékos hagulata mindörökké a legjobb.
    SC pedig a multiban a legkirályabb.

    Reply

  • GeryGTK

    |

    Válasz Worlon #7 üzenetére:
    Hát én azért ezt kiegészíteném azzal, hogy a StarCaft-nak a singelje is atomkirály, tegnap fejeztem be, isten se tudja hanyadszor a kampányt és Kerrigan amikor lemészárol mindenkit:)) Imáádoom a legjobb és fasza sztorit mesél el.

    Reply

  • Aston

    |

    Válasz Worlon #4 üzenetére:
    Oké, a multi részét annyira nem teszteltem, csak párszor játszottunk vele. Dustin egyébként a „game desing”-ért felelős, tehát az egységek, képességeik, játék mechanikák, ilyesmi az ő felelőssége. Az, hogy szarul lett leprogramozva (meg szar a története), azért nem ő a felelős és a kiegyensúlyozásért sem ő egy személyben. Tehát az amit ő csinál, az a redalert2 esetében szerintem nem volt rossz munka, és a Blizzardnál biztos sokkal több támogatást kap, úgyhogy reménykedhetünk, hogy tényleg faszát alkot.

    Reply

  • Worlon

    |

    Válasz Aston #9 üzenetére:
    Aston, félre értettél, Dustinnal a legkisebb problémám sincs, minden tiszteletem az övé, és elnézést ha esetleg vhol félreérthetően fogalmaztam. Természetesen nem az ő hibája volt, hogy RA2 olyan lett amilyen, ha felelőst keresünk akkor inkább EA… Mivel ők nem hagytak elég időt a kódok optimalizálására.
    Másik témában is megkövetem magam, SC single player valóban fantasztikus volt így utólag átgondolva, számtalan álmatlan éjszakát okozott, de a legjobb értelemben.
    Elhiheted, hogy lan része pocsék volt, ahogy egyre több egységünk lett, úgy lassult be a játék, és sajna a lassulás 10-20 egység után bekövetkezett, pedig nem rosz gépeken toltuk. Így sajnos a játékidő is fölöslegesen megnyúlt.
    SC2 biztos sokkal jobb folytatás lesz mint RA2 volt, épp elég ideig fejlesztik 😀

    Reply

  • aarchie

    |

    Nekem annyira nem sokkoló. Fordítva is nézhetnénk. Van egy pocakos amerikai átlagos programozó, akiről előkerülnek a régi metálos kopaszos henteses kép.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Haha jó öreg Dustin már a RA2 nél is ott volt, pedig azt se mostanában adták ki 😛 Úgy látszik neki mindig ezek a 2. részek a nagydobás 😀 (hogy arrol a nevetségesen sok gkinchről meg bugról ne is beszéljünk amit 20 perc játszás után is fel lehett fedezni mégse vették észre a teszterek)
    A RA2 egyébként nem volt rossz game viszont a balance-al voltak komoly gondok, ami multiban domborodott rendesen. A belassulás meg akkor következett be ha kicsi gépen toltátok (akkor viszont durván) ezzel szemben tul jó gépeken megfigyelhető volt a szinte kezelhetetlen játéksebességre való gyorsulás… szóval tényleg „jol” le volt kódolva 😀
    Design szempontból közepesen eredeti ötleteket vonultatott fel amik közt voltak igazán jópofák (mirage tank, yuri ifv, siege chopper stb) de voltak erőltettek és gyengék (UFO, psichonic tower, harrier stb) összességében kicsit az ötletesség irányába hajlott, az egyetlen baj ugye a balance-al volt aminek következtében mit sem értek a furfangos unitok egy rakás bemassolt imba unit ellen.
    Persze a küldetéseket leküzdöttük, mert voltak benne kari wuhreres videok ami akkor még jónak számított xD

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz aarchie #11 üzenetére:
    Ja nézhetnénk fordítva is, de szerintem az visszafejlődés lenne. Nem akarok buznyáknak tűnni, de szerintem a mostani képen sokkal jobban néz ki, és szerintem az asszonykájának is jobban tetszik 🙂

    Reply

  • ch@psuey

    |

    Csak kivancsisagbol megneztem h mit produkal a gepemen(3200+ 4 gb ram stb..) a red alert 2, es ugyanolyan szinten szaggatt es belassul mint annak idelyen a p3-asomon 🙂 szoval …

    Reply

  • Kovacsgergows

    |

    Hát igen, a régebbi képén nagyon „iraki” feje van 😆

    Reply

  • xboxman

    |

    Válasz Worlon #4 üzenetére:
    Válasz ch@psuey #14 üzenetére:
    nemtudom ti meik barlangból bányásztátok a gépeteket, de én épp tegnap toltam egy RA2yurit lanon, a középkategóriás asztaligépem(e6300+3gbram+GeF8600gts) és egy asus eeepc900 között, és nagypályán 2v6brutalgéppel, nem volt semmi lagg, tükörsimán ment, csak mivel a Reloaded mod volt benn és a haverom láma ezért kikaptunk mint a szar 😛
    én szerettem a kampányát ami nagyvonalakban követte az RA1et, és máig nem láttam olyan profi és hangulatos installálást mint amit a sima RA2 mutat! és a játék nem, nem laggol be 20 egység után, játszottam neten is, a probléma a jatékkal a balance hiánya, ami ugye az RTSek királyává tette a starcraftot, a másik gond pedig hogy a Westwood eltünk az EA süllyesztőjében, és mint tudjuk ami oda bekerül az halál fia

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz xboxman #17 üzenetére:
    ugye ezt most nem mondod komolyan, hogy egy 8 éves játék nem szaggat be azon a konfigon?

    Reply

  • Aston

    |

    #19: Aszondja középkategóriás asztaligép. 8 éve csak amerikai hadseregnek volt ilyen konfigja …

    Reply

  • xboxman

    |

    Olvassátok már visza ezt: „ch@psuey #14 ”
    és pontosan ahogy fox mondta, nem szaggat be, csak a játék sebessége ingadozik, emlékszem még ahogy az 500mhz p2 kis szaromon hogy döcögtek az unitok, de szaggatni csak a vihar/atom szaggatott, nem ugyanaz!egész addig imádtam azt a játékot amig föl nem mentem vele netre, mert az ottlévő agyatlan masstankolás annyira kiábrándító hogy többet látni se akartam az online menüt! Bezzeg a starcraftnál többet kaptam mint amire számíottam, például egy kis HGMA, nemtudom ki hogy van vele de a phantommapok után az nekem a best UMS, ez volt két éve…

    Reply

  • Boci

    |

    Ha kicsit jobban odafigyelsz a cikkben foglaltakra nem irsz marhasagot:). Csak annyit irt az emberke, hogy nem hasznaltak a Banelinget kezdo strategiaknal mert a Roachal megegyezo funkcioja volt. Ezert valtoztattak a szerepeken Roach tank lett igy mar lesz sajat szerepe a Banelingnek. Azaz szo sincs arrol, hogy kivettek volna.

    Reply

  • Aston

    |

    #22: Azért elég félreértelmezhetően van fogalmazva: „got to roll on and kick some ass, so Banelings – bye bye!” szerintem ebből mindenki arra gondol, hogy kivették. Utána még beszél arról, hogy így jobb szerepe lesz a Banelingnek. De akkor most mi is van?? Szóval enyhén félreértelmezhető.

    Reply

  • Boci

    |

    Igaz az eleje felreertheto, de utanna egyertelmusiti hogy van Baneling:
    „So there’s a change we made recently that really altered the way the Zerg feels and it makes the Baneling a much more viable unit: it means that the Roach doesn’t step on him anymore;”

    Reply

  • Chob

    |

    Én meg ahogy azt olvastam, hogy „Banelings bye bye! ” nem is olvastam tovább 😀 , igazából teljesen nem is olvastam még el :P. Na de, nekem bejön a Baneling szóval örülök, hogy benéztem :D.

    Reply

  • Csinku83

    |

    A fenti képpen ugyanaz a két személy látható (Tényleg) 10 apró eltérés van ha megtalálod mindet akkor talán kaphatsz egy béta kulcsot te is. Sok sikert és jó keresést míg nem jön a Béta 🙂

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.