Tychus Findlay életrajza

Velral . Cikkek 2087

Mostanában majdnem minden hír a bétáról szól. Ez természetesen az egyik legnagyszerűbb dolog, ami most a Starcraft rajongókkal történhet. Viszont nem feledkezhetünk meg azokról sem, akiket a történet legalább annyira érdekel, mint a legújabb stratégiák. A következőkben próbálom lefordítani a még kimaradt cikkeket a hivatalos oldalról. Ebben a részben Tychus-al ismerkedhetünk meg. Mondhatni ő a legismertebb Starcraft 2-es figura, gyakorlatilag az első videó óta a folytatás szerves része. Következzen hát egy pár sor a figuráról. Ha még most sem lenne ismerős, a híres, tőle származó idézet valószínű az lesz: „Hell it’s about time!”

header14

Tychus Findlay

Az igazság Tychus Findlay múltjáról nehezen elérhető. Elég hétköznapi róla történeteket hallani, de kiszűrni az igazságot a kitalációk közül már egy teljesen más dolog.

Néhány történet Findlay-t mint egy gazembert állítja be, aki eladná a saját anyját is a Kimerai kalózoknak a megfelelő összegért, míg mások hűséges katonaként ábrázolják őt, aki a saját életét kockáztatta hogy megmentse a tengerészgyalogos bajtársait a Szövetségi Háborúk során. Még az egyetlen ember, aki a legjobban ismeri, Jim Raynor, sem biztos abban, hogy az összes történet igaz. Csak azt tudja megerősíteni, amit a saját szemeivel látott miután ő és Findlay barátokká váltak a Konföderációs hadseregben.

ss29

Findlay és Raynor először a Howe erődben találkoztak a Turaxis II-n, a háború egyik véres fókuszpontján ami a Kel-Morian Combine és a Konföderáció között zajlott. Findlay pont akkor töltötte le az idejét egy katonai javító intézetben, és volt már fegyelemsértés a rovásán korábban is. Raynor egy szerény és őszinte farmer fiú egyenesen a kiképzőtáborból, már előléptetést kapott a csatában való érdemeiért. Ezeket a különbségeket leszámítva mind a két katona egyformán feláldozható volt a Konföderáció szemében, és ezért a két ember a túlélés érdekében csak egymásra számíthatott.

Ahogy a háború zajlott, Findlay és Raynor tagjai lettek a 321. Colonial Rangers Battalion-nak, egy elit küzdő egységnek, akiket magas prioritású küldetésekkel bíztak meg a Turaxis II-n. Tychus és Jim kivételes katonák voltak, és az egységük – becenevén „Heaven’s Devils” (a „Mennyek Ördögei”) – hamar jó hírnévre tett szert, mint egy merész és hatékony katonai különítmény. Egy sikeres, a Heaven’ Devils-nél eltöltött időszak, feladatok után azonban Findlay és Raynor katonai karrierje váratlan véget ért. Mindkét katona engedély nélkül távozott egy elfuserált küldetés után, ami a Kel-Morian Combine területén történt és Konföderációs katonák baráti tűz általi halálát eredményezte. Findlay és Raynor a felettes tisztjeiket hibáztatták az incidensért, de a két ember tudta, hogy őket tehetik felelőssé a hadművelet közben történt halálesetekért. A megérzéseik igaznak bizonyultak: a Konföderációs hadsereg az eltűnésben lévő duót vádolta a mészárlással.

ss100

Findlay és Raynor a következő néhány évet szökéssel töltötte, mint törvényen kívüli. Ketten végigpusztították a Koprulu szektort, közben egy kisebb vagyont szedtek össze. Findlay egy különösen legendás alakká vált, köszönhetően annak, hogy mindig szépítve mesélte a hőstettei részleteit, bárkinek, akivel csak találkozott. Jól alkalmazkodott ehhez a bűnözői életmódhoz, és az általa megszerzett kreditekkel megengedhette magának, hogy élvezhesse mindazt, amit az élet jó dolgainak tartott: az italt, a bordélyházakat és a legjobb szivarokat a Koprulu szektorban. De a szép idők nem tartottak sokáig. Visszhangozva Findlay és Raynor korábbi szerencsétlenségét a Szövetségi Háborúban, a törvényen kívüliek bűnözési rohamának hirtelen ért vége. A hatóságok sarokba szorították Tychus-t és Jim-et egy kockázatos akcióban, és Findlay-t letartóztatták. Raynor viszont, köszönhetően a bekövetkezett káosznak, elmenekült.

ss110

Manapság úgy tartják, Tychus Findlay a Folsom Börtönbe van elzárva. Azokról a fegyencekről, akiket ebbe a maximálisan bebiztosított börtönbe küldenek, ritkán hallani újra, de Findlay egy túlélő típus. Még akkor is, ha minden körülmény ellene van, talál egy kiutat a nehéz helyzetekből is. Raynor ezt mindenkinél jobban tudja, és nem lepné meg őt, ha kettejük útjai kereszteznék egymást egy napon.

Forrás: starcraft2.com


Comments (14)

  • Crafty_FOX

    |

    Köszönjük a fordítást szép munka.

    Reply

  • Zedas

    |

    Süti, köszönjük!

    Reply

  • Kovacsgergows

    |

    Szép munka Velral! 😉

    Reply

  • HuNt3r15

    |

    Köszönjük szépen 🙂

    Reply

  • inkwizitor

    |

    „megmentse a marine bajtársait”
    szerintem nyugottan lehetnek azok tengerész gyalogosok is. így furán hangzik kicsit.

    amúgy GJ!

    Reply

  • gorgo

    |

    #5

    Furán,de azért ha SC-zel te sem hívod úgy,hogy gyárts le 20 tengerészgyalogost,hanem csak egyszerűen gyárts le 20 marinét nem?:P

    Reply

  • gorgo

    |

    hopsz,kicsit bunkó voltam…
    Bocsi ezért:D

    Köszi a fordítást,nagyon szupi!:D

    Reply

  • inkwizitor

    |

    Válasz gorgo #6 üzenetére:
    de ez egy történet és nem ingame…
    egy sima leírásban azt mondom, ok de egy történetben nekem forog a szemem az ilyenektől. vagy te csak olyan filmet láttál eddig ahol azt mondják hogy: „Kapitány! A MARINE osztagomat támadás érte.”?

    Reply

  • gorgo

    |

    #8

    Igazad van!:D

    Reply

  • Velral

    |

    Válasz inkwizitor #5 üzenetére:
    Semmi gond, máris javítom. 😉

    Ha bárkinek még van ötlete bármilyen további fordításhoz, nyugodtan írhat ötleteket. Kösz!

    Reply

  • Tuki

    |

    ” Mindkét katona engedély nélkül távozott egy elfuserált küldetés után, ami a Kel-Morian Combine területén területén történt és Konföderációs katonák baráti tűz általi halálát eredményezte. ” (3. kép feletti bekezdés közepén kb.)
    Kicsit túl sok a „területén” szerintem, egyel több a kelleténél. 🙂
    Egyébként jó fordítás, gratulálok hozzá.

    Reply

  • Encrypt

    |

    Baze…… adjon valaki egy béta kulcsot plox…..
    az összes könyvet olvastam, és sok-sok évet játszottam ( a gorkys level up rész hozta meg igazán a kedvem) sc vel és más RTS ekkel, és igazán agyon támogattam a blizzt a játékok terén, szóval szerintem megérdemelnék egy kulcsot………

    Ha valakinek van esetleg 3-4 darab, egyet elküldhetne ide:encrypt@citromail.hu
    És az nagyon nagyon jót tenne a karmájának, és egyébbként is megköszönném ^^”

    Reply

  • Encrypt

    |

    of.: gorky tól jöhetne pár rep ^^

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Gz, szép fordítás, Tychus és Jimmy a két macsó man 😛

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.