Twitter chat a fejlesztőkkel

Astonkacser . Cikkek 1409

Ma hajnali 1-kor kezdődött és 2-ig tartott a Twitter chat, ami valójában nem is chat, hanem egyszerűen mindenki beküldözgette a kérdéséit, aztán a fejlesztők megválaszolták és kirakták a hivatos fórumra. Körülbelül negyed órával az esemény kezdete előtt érkeztem haza félrészegen, aztán egy jó fél órán át szenvedtem, hogy kiizzadjak magamból 4 értelmes kérdést, aminek az eredménye az lett, hogy az egyik nem is kérdés lett, másikat meg már félálomban írtam, viszont a maradék 2-t megválaszolták, ebből az egyiket pedig kétszer is!

Jöjjön hát egy rövid összefoglaló arról, hogy mit is tudtunk meg, csak a lényeg, semmi mellébeszélés:

  • Lesznek majd chat csatornák a felhasználók érdeklődései szerint kategorizálva, de a bétában nem
  • A mapeditoron még mindig dolgoznak, jelenleg azon, hogy fogják az emberek közzétenni a pályáikat. Szeretnék ha még április vége előtt a bétában is kipróbálható lenne
  • Meglepő módon a Jace Hall Showban tényleg csak vicceltek, hogy sörrel balanszolnak és gumipisztollyal hoznak döntést…
  • Az amerikai, európai és ázsiai szerverek közötti átjárhatóság, vagyis hogy bárki játszhasson bárkivel az nem lesz benne a végleges játékban, viszont hosszú távon tervezik, hogy megcsinálják
  • A Colossus és a High Templar elég hasonló szerepet tölt be (nagy területsebzés), de mindkettőnek megvan a helye mert más-más ellen védtelenek
  • A balansz úgy gondolják, hogy javulgat, viszont a rajongók még csak nem régóta játszanak. Valamiért a terranok a legtöbb MU-ban (matchup, felállás, TvP, PvZ stb.) veszítenek többnyire (a gold és platinum ligában), a PvP-ben pedig csak egy pár stratégia dominál, ami nem jó
  • Igen, lesznek tutorialok a kezdők számára
  • Jelenleg a singleplayerhez is be kell jelentkezni online, de dolgoznak egy „offline” üzemmódon
  • Nem lesz beta achievement, de jó ötlet
  • Az egyik kérdésem válasza: Nagyon meg vannak elégedve eddig a bétával, rengeteg hasznos információt gyűjtöttek már, de még nem érték el amit el szerettek volna, folyamatosan dolgoznak, jövő héten is jön egy kisebb patch, majd április közepén egy nagyobb content patch, achievementekkel, jobb voice chattel és egy csomó minden mással
  • A mapeditorban nem lesz „auto-mirroring” vagyis olyan eszköz amivel szimmetrikus pályát lehet generáltatni
  • Igen, a zergeknél sajnos nem használják a játékosok változatosan az egységeket, vagyis többnyire mindig ugyanazt. Éppen ezért az infestor szerepét növelni fogják, és monitorozzák a banelingek, roachok, hydrák, muták, corruptorok használatát, hogy a zerg minden MU-ban változatos legyen
  • A második kiegészítő érkezésével bizony már lehet, hogy túl sok egység lesz a játékban, ők is félnek ettől, de van erre valami tervük
  • Jelenleg 250ms elvárt latency van a játékban, de lehet hogy ezen változtatni fognak
  • A bétát nem tervezik megnyitni mindenkinek
  • Nem lesznek új fajok a kiegészítőkben (micsoda kérdés …)
  • A phoenixek és a mutaliskek teljesen rendben vannak szerintük, de ettől még nem biztos hogy sosem derül ki, hogy baj van velük, egyelőre semmiről sem gondolják, hogy biztos balanszos
  • Éppen dolgoznak a Mac verzión, valamikor áprilisban fog jönni
  • Az előző kérdésemre még egy válasz: Az első hetekben nézték, hogy a közösség hogy tanulja a játékot. Az eleinte pylon, photon cannon, gateway rushokat láttak, most pedig egyre több a „single unit” stratégia. Sok van még hátra mire meg leszünk elégedve a béta eredményeivel
  • Nem gondolják, hogy a zergnek kell még több földi egység, de ha mégis, akkor majd beraknak egyet
  • Fontos kérdés: Még mindig úgy gondoljátok, hogy nyár közepére kijön a béta? – Igen, a jelenlegi terv szerint az év középső szakaszában kiadjuk a játékot.
  • Nemsokára jönnek majd új pályák is, főleg 3v3 és 4v4 (jeeeee)
  • Láttak egy pár meglepő stratégiát, például az aggresszív proxy pylon, a 3gateway rush vagy a planetaryfortress rush, de szerintük jönnek majd még szép stratégiák az elkövetkezendő hónapban
  • A bétában még nem, de a végleges játékban majd lehet replayeket elmenteni a battle.neten (tehát nem a gépedre hanem online, ahol akár majd meg is oszthatod …)
  • Jönnek majd még új critterek
  • Van egy „watch list”-jük, amire az imbalanced gyanus egységek kerülnek fel, és ha kell akkor módosítják. Jelenleg a roach és a reaper van rajta
  • A singleplayer skill leveltől függően 20-30 óra játékidő lesz
  • A terran mecha buildje gyengébbnek tűnik mint a bio build, éppen ezen dolgoznak, hogy lehetne ezt orvosolni
  • A replayek megosztása a Battle.neten nem lesz benne egyből a játékban, de egy korai patchben benne lesz
  • A mapeditorban mapok és modok is lesznek. Ha hangot és képeket csinálsz egy pályához, akkor azok a map részei lesznek, így növelik a méretét, tehát lassabban lehet őket letölteni, viszont lesznek majd modok, amikre alapozva lehet majd pályát csinálni. Például ha lesz egy „Original Starcraft” mod, akkor lehet olyan pályát csinálni, ami csak ezzel együtt működik
  • Jönnek majd 2v2 pályák is még, és a T+T csapatokkal gond van néhány pályán, ezt megpróbálják fixálni
  • A beépített Battle.net stream tervben van, de nagyon hosszútávon lesz csak kész, leginkább az egyik kiegészítőben
  • A hangok nagyrésze már készen van, de a visszajelzések tükrében folyamatosan javításokat eszközölnek egyes támadás és egyéb hangokon
  • Egy új faj kipróbálásával ugyanazon a szinten kapsz ellenfeleket ami a legmagasabb rangod, ez nyilván probléma és tudnak erről és dolgoznak a javításán
  • Lesz majd „döntetlen” meccs eredmény, de erről csak a bírók dönthetnek majd. Ezt az új funkciót viszont az első kiegészítő megjelenésére teszik
  • Az archon egyedül arra van, hogy ha a High Templarnak elfogy a manája, attól még használni lehessen. Jelenleg ez a szerep tökéletes neki, de nyilván lehet hogy változtatnak rajta (mint ahogy akár bármi máson)
  • A statikus védelmek igen gyengék, ahogy az eredeti Starcraftban is és elsősorban arra szolgálnak, hogy a kis portyákat elhárítsák, nem a nagy ütközeteket. Minden fajnak próbáltak olyan képességeket adni, amivel elég mozgékonyak lesznek ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak adott pontot védeni
  • A Starcrafthoz képest az SC2-ben hard counterek vannak. Ennek oka, hogy néhány counter abilityhez van kötve, például a Stalker elég gyenge a zealot ellen, de ha van blinkje, akkor mozgékonyabb így már annyira nem. Jelenleg így gondolják jónak a játékot, de ha túl nehéz lesz a játékosok számára akkor majd újraskálázzák

Comments (25)

  • markastor

    |

    # Fontos kérdés: Még mindig úgy gondoljátok, hogy nyár közepére kijön a béta? – Igen, a jelenlegi terv szerint az év középső szakaszában kiadjuk a játékot.

    Csöppet el lett írva. 😀

    A hírek persze jók.

    Reply

  • ClassicR

    |

    Az előbb 5 hydralisk 10 mp alatt elbánt 15 marinemmal 5 reaperemmel. Ez nem épp balance… hihetetlen mértékben van túlerőben a zerg hydralisk. Ezen változtathatnának…

    Szerk.: ja vagy asszem nem is a hydralisk volt, hanem pár Baneling, nem láttam pontosan. De akkor baneling roach már túl sok…

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Ez férfimunka volt. GZ Aston. A „döntetlen eredmény”-re kíváncsi leszek, de mire az kész lesz, sok víz fog még a Dunán lefolyni.

    Reply

  • SeoTox

    |

    „A bétát nem tervezik megnyitni mindenkinek”
    De köcsögök xD

    Reply

  • spani

    |

    Válasz ClassicR #2 üzenetére:
    Nem mind1 hogy hidra vagy banneling sztem 🙂

    Reply

  • predator_tom

    |

    Jelenleg a singleplayerhez is be kell jelentkezni online, de dolgoznak egy “offline” üzemmódon.

    Remélem ez csak vicc.Ne legyen már ez is ilyen online függő game azokkal már eleget szívtam,ezt a dolgoznak rajta remélem nem változtatják meg a sp az offline ez egyértelmű mp-hez kelljen online.

    Reply

  • butcher

    |

    Válasz ClassicR #2 üzenetére:
    Hát elég nehéz összekverni a kettőt… 😀

    Reply

  • Mojk

    |

    Válasz predator_tom #7 üzenetére:
    Szerintem így jobb. Szerintem ki akarják küszöbölni a kalózkodást:) Hisz ha bnetről kell single-re menni, senki nem fog tudni, csak azok akiknek megvan eredetibe(Legalábbis remélem!). Manapság mindenkinek van internete, akinek meg nincs általában gépe sincs:)

    Reply

  • markastor

    |

    Válasz Mojk #9 üzenetére:

    Mint ahogy SC2-őzni is csak az tud, akinek van béta meghívója. 😀
    Mindent feltörnek, felesleges másban reménykedni.

    Reply

  • predator_tom

    |

    Válasz Mojk #9 üzenetére:

    Na ja a kalózok, de mint ahogy markastor is mondta feltörik, másik meg nemtudom kinek milyen net-je van nekem jó de még itt is előfordult hogy teszem azt 2-3 napig csere miatt nem volt net, igaz 100-ból 2x de addig akkor megáll az sc2, harmadik pedig eleget szívtam gow2-vel meg ut3-al hogy nem volt jó a net-es mentés meg hogy hiába volt netem valamiért nem mentette el az állást azt kezdhettem előről. Igaz aztán patch javította de addig meg …

    Különben is, a kalóz nem tud mit tenni tört verzióval mivel ugye LAN nem lesz sc2-ben a netes védekezést meg oldják meg a bnetnél ne a sp-nél szerintem.
    Negyedik, nem tudom hol olvastam de egy felmérés szerint azok akik először feltörve kipróbálják milyen a játék és utána veszik meg eredetiben, nagyobb létszámban vannak, mint aki vakon megveszi. Persze eme játék esetében nem kell kipróbálni bár ez evidens:D

    Reply

  • Arape

    |

    Sziasztok!
    Párszor meg lett már említve és ebben a cikkben is szerepel, hogy gold, platina kupa. Én most Beta-ban a copper csoportban vagyok 🙂
    A kérdés az lenne, hogy milyen sorrendben jönnek a csoportok egymás után?

    Reply

  • Szabeszkah

    |

    Válasz Arape #12 üzenetére:
    fúúú jót kérdeztél 😀
    Copper->bronze->silver->gold->platinum, asszem így jönnek…a döntetlenre kiváncsi leszek: az összes expen elfogyott a kristály,gáz,és a szembenéző felek nem csinálnak semmit mert 1 rossz mozdulat és vége a játéknak….háth nemtom hogy fogják megoldani de reméljük jó lesz.
    Az archonná válás a high templarnak akkor most újrahasznosítási folyamat? High templart nem is sokat szoktam látni, a storm valahogy használhatatlanná vált…

    Reply

  • killmepls

    |

    Szia,
    a következő ligák vannak gyengébbtől az erősebb irányában: réz, bronz, ezüst, arany, platina.

    Reply

  • FeroxX

    |

    online kell lenni, hogy játszhass a single-vel ? mi ez a bullshit ?! fuck you blizz.. 😛

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz FeroxX #15 üzenetére:
    21. században vagyunk miért ne…
    Ráadásul így legalább bárhonnan játszhatsz akár a munkahelyről akár egy havertól, bárhonnan és onnan folytatod ahol abbahagytad mert neten végzi a mentést. Nem szükséges egy adott gépen játszanod

    Reply

  • predator_tom

    |

    Jelenleg a singleplayerhez is be kell jelentkezni online, de dolgoznak egy “offline” üzemmódon

    Ez amúgy azt jelenti félreértések elkerülése végett, hogy most csak neten lehet gondolom azé mert ott sincs mindenhol fenn sc2 csak 1-2 gépen és azok akik bent tesztelik sp-t azok így könnyebben tudnak belépni minthogy minden egyes teszter gépén ott legyen .B-netről könnyebb elérni.Én csak azt remélem hogy nem ez lesz a végső megoldás mint mondtam elég sok baj volt már az ilyen típusú játékokkal(gow ,ut3)

    Reply

  • Wilsonius

    |

    #11 predator_tom :
    „Különben is, a kalóz nem tud mit tenni tört verzióval mivel ugye LAN nem lesz sc2-ben”
    Az iccup is b.net emulátoron megy , megoldanak ezek mindent , sokkal okosabb emberek mint mi 😀 .

    Reply

  • Vincze01

    |

    Válasz Szabeszkah #13 üzenetére:
    Én olyanra gondolok h terra meg proti harcolnak, lezúzzák egymás dolgozóit, nincs pénzük újra, a protinak marad egy maréknyi zelája, de a terra felemeli a ccjét, és elszáll a sarokba, és nem hajlandó kilépni. Bár mondjuk erre inkább win kéne a protinak, de egy döntetlen is jobb minthogy az nyerjen aki előbb megunja…

    Reply

  • ati63

    |

    Ez a nem lesznek új fajok a kiegekben meglepett, vhogy reméltem, hogy az exp 2-ben legalább feltűnnek a xel’nagák
    A jelek szerint a p fortrest hagyni fogják ahogy van, így az azzal való támadás is megmarad, ez vicces helyzeteket fog teremteni úgy érzem.

    Reply

  • Westy

    |

    Ha esetleg lennének is, akkor sem mondanák meg előre, úgyhogy ez a kinyilatkoztatás nem jelentett ám semmit. 🙂

    Reply

  • Aston

    |

    #21: Ha akarnának, akkor egyrészt sosem válaszolnának ilyen jellegű kérdésekre, másrészt ha már nagyon muszáj lenne, például egy élő interjúban, akkor is azt mondanák, hogy „hát rengeteg tervünk van, meg bla-bla, nagyon korai még beszélni ilyen dolgokról bla-bla”.
    Most rákérdeztek, ők meg megmondták a frankót, nem lesz 4. faj.

    Reply

  • Westy

    |

    #22: Az mondjuk kiment a fejemből, hogy Ők választották ki a kérdéseket, amikre válaszoltak. nvm. 🙂

    Reply

  • sweeping

    |

    Ez a 4. faj még egy évvel ezelőtt is felmerült.
    Ez állandóan előkerülő kérdés, és szerintem azért mert még anno azt mondták ha kiadják mind a 3 részt lehet várható majd egy 4. fajos kiegészítő. Legalábbis anno kérdezték és akkor azt mondták lehetséges hogy lesz
    Még itt az oldalon is beszélgetünk róla vagy egy fórumon vagy a blogon én már meg nem mondom hol de beszéltünk róla hogy milyen jó lenne mert a blizzard se zárta ki.

    Szóval szerintem ezért lovagol mindenki ezen.
    Kíváncsiak hogy akkor most tényleg lesz majd valamikor 2013-1014ben vagy sem. De ez még tényleg messze van.
    A blizzard pedig azért nem nyilatkozik mert ha akarnak is ilyen csinálni akkor csak mindenki hurrogna hogy most meg már 4 részben adják ki az sc2-t. Hát kapják be jönne rá a szokásos reakció és csak egy-egy woot lenne
    Szóval majd ha leülepednek a kedélyek akkor majd bejelentik a 4. fajt 2013ban hogy ha tényleg lesz

    Reply

  • sweeping

    |

    „Az amerikai, európai és ázsiai szerverek közötti átjárhatóság, vagyis hogy bárki játszhasson bárkivel az nem lesz benne a végleges játékban, viszont hosszú távon tervezik, hogy megcsinálják”

    Lefogadom 1 év lesz mire megcsinálják, vagy inkább évek… Mivel nem fogják fontosnak tartani…
    Pedig baromi jó lenne…

    „Egy új faj kipróbálásával ugyanazon a szinten kapsz ellenfeleket ami a legmagasabb rangod, ez nyilván probléma és tudnak erről és dolgoznak a javításán”

    Na ez az aminek baromira örülnék, hogy ha végre kitalálnának erre valamit, és ami miatt a blizzard egy hatalmas nagy fekete pontot érdemel.
    Nekem pl tetszik a terran és nagyon szívesen játszanék vele, csak az a probléma hogy ha ladderba elkezdek akkor lerontom a statom és kiesek platinából. Azon kívül meg annyit úgy se játszanék vele csak poénból néhányat.
    És annak semmi értelme hogy az összes gamet elvesztem terrával…
    Custom game nem lenne rossz megoldás ha játszanának ott jó játékosok is.
    De ott kb 20ból 18 tuti hogy megnyerek mert a játékosok 90% teljesen kezdő, még nem ladderezett és ott gyakorol előtte. Szóval semmi értelme…

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.