Zerg kezdő replay packok

Westy . Replay 2004

StarCraft_II_ZergElég messziről indítom a történetet, úgyhogy akit nem érdekel lapozzon. Tegnap végre sikerült bekerülnöm a bétába és fülig érő szájjal le is játszottam a placement meccseimet. Ez az állapot – mármint a fülig érő száj – az első meccs végén meg is szűnt. Na nem azért mert megvertek (később mondjuk bőven volt rá példa), hanem mert a játék végén egy halk zörrenéssel a négy giga ramomból kettő kiadta a páráját. Két óra szerelés után, mérgelődve és elég frusztráltan  letekertem a maradék 9 játékot és utána fejest is ugrottam a ladderezésbe. Most már kezdünk közeledni a lényeghez: félig a ramokat siratva, félig a mai Zh-kon gondolkodva sikerült pár óra lefolyása alatt a silver 12. helyről letornáznom magam úgy ötven tájékára (amihez egyébként ma délutánra még harmincat (!) hozzáfejelt a rendszer, nem tudom miért). Most, hogy minden dolgomat letudtam és van egy kis időm játszani, elkezdem vakargatni a fejemet és elgondolkodtam, hogy ugyan miért is történt mindez?

Arra jutottam, hogy a játék kezdetén van egy egészséges játék / replay nézési arány, amit én nem tartottam be. Elkerülendő a sajátomhoz hasonló faileket, egy 2 replay / 1 játék-ot tartok egészségesnek kezdésnek. Az a két replay kikerülhet persze a saját vesztes meccseitekből is, mert – bár fájó visszanézni – de abból tanul mindenki a legtöbbet. A másik része a feldolgozandó repeknek (és higyjétek el, teljesen más ha youtuben  vagy kölcsönaccal nézitek, mintha rögtön utána ki is próbálhatjátok), a pro / félpro / ügyes gamerek meccsei. Azon kívül, hogy iszonyatosan hasznos kezdő build ordereket tudtok kihámozni belőlük, rengeteg reakciót, szokást is elleshettek amik segítenek a fejlődésben.

#Update: Elfelejtettem egy elég fontos dolgot. Manapság sokan problémáznak a fórumokon, hogy a játék unalmas. Szerintem azért érzik így, mert az én első napomhoz hasonlóan gyakorlatilag megállás nélkül tolják a meccseket. Ahhoz, hogy kényelmesen megismerhessétek a játékot, szerintem hozzá tartozik, hogy minden meccs után egy kicsit pihentek, gondolkodtok mit csinálhattatok volna jobban (még ha nyertetek is!) stb. Amit az ember mértékkel fogyaszt, az nem megy az agyára.

Zerg oldalról Tavaris ajánlott egy srácot: Ő volna DIMAGA, aki – ha jól tudom – nemrégiben el is vitte a Zotac kupát. Majdnem kivétel nélkül minden meccsén 13-hatchery-pool kezdéssel operál, amitől én eléggé féltem, de így kipróbálva nagyon kellemes meglepetés. A replay csomag itt letölthető. (Sajnos a fórumra .rar-t nem lehet feltölteni, egyenként meg legalább olyan macerás lenne nekem mint nektek, úgyhogy be kell érnünk a külső linkkel.)

Sajnos Protoss és Terrán oldalról nem ismerek hasonló játékosokat, de ha Ti igen, akkor a hozzászólásokban várjuk a replay packeket!


Comments (15)

  • aGGi

    |

    köszönöm, megnézem majd őket, erre a kezdésre kíváncsi vagyok..

    ui.: Yeah, zerges cuccokat még még még 🙂

    ui2: a link ahol le lehet tölteni, ott a kék keretben levő „Replaypack of #1 RoX.KIS.DIMAGA (248)” link nem működik.

    Reply

  • Westy

    |

    „DIMAGA Replay Package”
    Ezt töltsd szerintem.

    Reply

  • Colossus

    |

    ezeket offline nemlehet megnezni? mert midegyik replayhez aztirja h hianyzik egy file s toltsem le.

    Reply

  • Peter1984

    |

    Noob kérdés, de felteszem. Van a játékban jelenleg Lurker? Egy vodban sem látni egyet sem. A kedvenc Zerg egységem pedig 😛

    Reply

  • Westy

    |

    Nincs, kivették.

    Reply

  • Peter1984

    |

    hmm kár 🙁 Köszi

    Reply

  • sweeping

    |

    Lehet, hogy csak engem zavar a címben ez a kezdő szócska.
    De Dimagat kezdő címszóval illetni eléggé nevetséges dolog. Az egyik legnagyobb sc player természetesen korean kívül. Ráadásul ha sikerült megnyernie a zotac versenyt ahol rengeteg nevesebb játékos is elindult sc2-ben se mehet rosszul neki.

    Nem azt mondom hogy azt kéne odaírni hogy zerg pro replay pack.
    De az a kezdő szócska igazán kár a címbe, simán elég lett volna ennyi hogy zerg replay pack.

    De mondom csupán azért kötök bele, mert fáj hogy egy ilyen nagy név mellett ott az a kezdő szócska.
    Egyébként ottmaradhat, csak gondoltam kifejtem erről az észrevételemet.

    Reply

  • Sheltem

    |

    Sweeping ne zavarjon, hogy a kezdő szócska nem őrá vonatkozott.
    Próbáld meg értelmezni először amit olvasol.
    Peace

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Sheltem #8 üzenetére:
    Miután elolvastam az egészet már leesett de megtévesztő 😀

    Reply

  • Sheltem

    |

    Én biztos, hogy végignézem az összes replayt a packban, mivel én Zerg játékos vagyok biztos látok benne frankó dolgokat.

    Őnála figyeltem pl azt meg, hogy 9. drone után csinálja az overlordot és nem a 10. után. így időkihagyás nélkül tudja kezdeni az overlordot. Apróság, de fontos(mint minden ilyen az sc2ben) David Kim 10drone -> overlordal kezd pl.

    Egyébként baneling a 2. sebességfejlesztés után kezd el „gurulni” ? Ha igen mi kell a 2. sebességfejlesztéshez? (Alapból 1 van a spawning poolban).
    Ha valaki erre válaszolna nagyon boldog lennék. Köszönöm.

    Reply

  • Zordlord

    |

    Válasz Sheltem #10 üzenetére:
    A banelingnek saját fejlesztése van a baneling nestben, és utána kezd el guruni 🙂

    Reply

  • Westy

    |

    sweeping: nem kezdőknek, meg nem noobpack. „starting pack”. Tudod, az elemózsiás batyu, amivel érdemes elindulni a vándorútra.

    Reply

  • Phoboss

    |

    valaki segítsen pls az miért van hogy minden replayt amit leszedek és leakarom játszani nem engedi mert az írja ki Replay Desync! sajátokat lejátsza.. valaki valami ötlet mi lehet a gond? 🙁

    Reply

  • esfrost

    |

    köszi hasznos volt 🙂 …

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.