Starcraft fogadási csalások Koreában

Astonkacser . Cikkek 1350

Savior-ThumbsDown-200x300Többen is beküldtétek, amit köszönök szépen! Bár ez igazából kicsit offtopic, de Starcraft ezért itt a helye. Mivel most elég lusta vagyok fordítani meg összefoglalni, illetve kihámozni a lényeget, álljon itt most Gyu összefoglalója:

Áll a bál Koreában a profi e-sport játékosok között – sokukat illegális fogadással és meccsek elcsalásával vádolják.

Az igazi celebnek számító játékos, sAviOr, (Ja Mae Yoon) egyike azoknak, akiket vádolnak. A hírek szerint a játékosok szándékosan vesztettek el mérkőzéseket és kiszivárogtattak replay-fileokat fogadással foglalkozó csoportoknak.

2006-ban indult a „dráma” és 2008-ban tört ki igazán, amikor fogadási honlapok kapcsolatba léptek játékosokkal, hogy befolyásolják meccseiket. Úgy néz ki, hogy visszavonult pro gamerek, egykori pro gamer edzők, meccs közvetítők és pro gamer riporterek adatbázisaiból származtak a telefonszámok és a kontaktok. Egyéb edzők és versenyrendezők is a képbe kerültek, akik pénzt fogadtak el a játékosok indulásáért cserébe.

Állitólag az E-Sports események szervezői tudtak ezekről az esetekről és megpróbálták megoldani a problémát házon belül, méginkább „föld alá” száműzve az illegális üzletelést. Egy zárt konferencián még arról is szó volt, hogy a szervezők együttműködjenek az illegális fogadási szolgáltatásokkal.

Ugyan a koreai törvények szerint tilos közzétenni azok nevét, akik nyomozás alatt állnak, a nevek listája kiszivárgott és a következő neveket tartalmazta: Myung Soo (Yarnc), Chan Soo (Luxury), Sang Ho (SangHo), Jung Woo (EffOrt), Yong Hwa (Movie), Jae Yoon (sAviOr), Taek Yong (Bisu), Byong Goo (Stork), Jae Wook (BeSt), il Jang (hero), Myung Hoon (fantasy), Heui Seung (UpMaGiC), Jae Dong (Jaedong), Sang Moon (Leta), Jong Seo (Justin), Chang Hee (go.go)

Forrás:


Comments (35)

  • askmumidiot

    |

    én nem fogok csalni:d

    Reply

  • kL_Xy

    |

    Válasz askmumidiot #1 üzenetére:
    Kedves vagy csak kár hogy pro se leszel…

    Reply

  • FeroxX

    |

    na jólvan, kedvencemet nem érint a botrááány 😛

    Reply

  • Peter1984

    |

    #2 …………………miért ne lehetne?

    Reply

  • Madeye

    |

    Olyan szempontból nem nagy meglepetés, hogy szerintem ez a csalás dolog mindenben ott van, amiben nagy pénz mozog.

    Reply

  • Aston

    |

    #2 nem vette észre, hogy #1 hozzászólása végén ott van a smiley, csak félresikerült (:d), #4 kedvéért pedig elmondom, hogy sajnos #2-nek igaza van mert a világon egy progamer van aki nem koreai, ő pedig Idra, viszont ő a koreai ligákban csak egy harmatgyenge játékos, tehát ha rasszista lennék azt mondanám, hogy mivel #1-nek valószínűleg nincsen ferde szeme, ezért #2-nek igaza van, bár én inkább szeretem azt a filozófiát megélni, hogy az ember bármire képes amit elhisz.

    #3: Ki a kedvenced?

    #5: A Zeitgeist című filmből döbbentem rá, hogy a pénzrendszer miatti korrupció az valójában magától értetődik 😛 … sajnos.

    Reply

  • Wilsonius

    |

    Márpedig én akkor is pro leszek. … …. … muhahahahaha 😀

    Reply

  • FeroxX

    |

    Nada, Boxer, IloveOOv, Sea kb meg persze TossGirl 😀

    Reply

  • Aston

    |

    #8: TossGirlt azt sunáznám xD Kíváncsi leszek mennyi koreai lesz majd kinnt a Scifi Londonon, remélem valakit majd ki tudok faggatni arról, hogy mennyire fedi a valóságot Koreáról az ami a médián keresztül átszűrődik.

    Reply

  • aminemfoglalt

    |

    te jó ég, kb az összes nagy név itt van. Hyak, Flash, meg Boxer nem, de szinte minden más játékos, akire a SC rajongó felkapja a fejét… szomorú

    #3: mostmár én is kíváncsi lettem, ki lehet az.
    Szerk: Jaaaa, TossGirl nem is tenne ilyet, ő szent és mindenki kedvence(#9 igen:D)

    #7: Hojrá srácok, ti vagytok kis hazánk „új” reménységei, hogy meghódítsátok a koreai prok világát.

    Reply

  • Peter1984

    |

    És a végén kiderül hogy a félisten koreai profik,, csak annyira profik mint az amerikai pankrátorok. 🙂

    Mellesleg tartom hogy bárki elverhet bárkit akár SC2 ben akár más játékban. Egy magyar középiskolás is lehet ugyanolyan jó mint azok akiknek el vagyunk ájulva a repjeiktől. Nem mondtam hogy nagy rá az esély, csak azt hogy kellő tehetséggel, és szabadidővel bárkiből lehet top játékos. Akár koreai akár nem. Az hogy ebből megéljen, és profi játékos legyen (merthogy kb ezt jelenti a profi kifejezés sajnos) csak angol nyelvtudás kell, pár nemzetközi kupa begyűjtése, egy kisebb rajongótábor, és egy kis szerencse hogy a pénzes managerek lássanak jövőt egy fehérbőrű játékosban. Ez tök teljesíthető 😛

    Reply

  • FeroxX

    |

    Válasz Peter1984 #11 üzenetére:

    hát a koreai pro-k napi hivatásszerű 10 órás gyakorlásával azért necces felvenni a versenyt bárkinek is. nem 1 non-korean pro vallott már kudarcot korea-ban.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Peter1984 #4 üzenetére:
    Azért mert nem fog kiköltözni Koreába, ahol napi 8-12 órában kéne játszania. Mert 1 sose lesz olyan jó hogy bevegyék, 2 úgy se költözne ki valószínűleg

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Peter1984 #11 üzenetére:
    Ez közel se ilyen egyszerű, ezt csak egy kívülálló gondolja így.
    StarCraftban számtalan példa van, aki lehetne progamer mert nagyon ügyes és egész nap játszik, de mégse lett belőle pro. Itt van pl Brat_ok, aki az egyik legjobb orosz hanem a legjobb.
    De mondhatnám Pj-t hiszen a kínaiak a legjobbak a koreaiak után, ő kint is élt Koreában, csak hát ő sem bírta ez a kötelező időbeosztást. Pedig ő is egész nap játszik kínában, azt pedig hogy miből él ne kérdezzétek. Az különböző sc versenyeken azért jó összegeket lehet szakítani. Pláne ha benne vagy egy jó klánba aminek van szponzorja.

    A lényeg hogy még senkinek sem sikerült, olyanoknak sem akik egyébként is 8-12 órát játszanak a játékkal.
    A legeredményesebb egyébként draco volt, aki még valamilyen pro liga félében is játszott. De ő se maradt kint sokáig.
    Idra tartja a rekordot már 2 éve kint él, de semmit nem tudott felmutatni és esélye sincs bekerülni a pro ligába. Pedig ő is 8-12 órában gyakorol ráadásul jobbnál jobb koreai ellenfelekkel.

    Reply

  • aminemfoglalt

    |

    #11: Én egyet értek, ha vagy olyan tehetséges, mint egy koreai profi, és fektetsz is bele annyi munkát, akkor lehetsz te is olyan jó. Szóval azt kizárhatjuk, hogy a vágott szem lenne a titkos fegyverük 😀

    Komolyra fordítva a szót, nem követtem nyomon a játékosok életét, engem csak a jó meccsek érdekeltek mindig is. De bizonyos vagyok benne, hogy adottságokat tekintve nem különböznek a többi játékostól, inkább a hozzáállás számít. Mind a játékosoké, mint az „edzőiké” és úgy egyébként az egész ország mentalitása az utóbbi években a játék és játékosok iránt.
    A többit max a stresszel vagy hasonló különbségekkel tudom magyarázni, ami egy koreait nem érint, de a többit igen.

    Reply

  • Endyr

    |

    Válasz sweeping #14 üzenetére:
    akkor mi a titok? miert eppen Korea?

    Reply

  • Aston

    |

    Az én véleményem az, hogy az egész a kultúrára vezethető vissza. Az ázsiaiak híresek arról, hogy sokkal szorgalmasabbak mint az európaiak, gondoljunk csak a Japán csodának nevezett effektusra, illetve arra hogy a második világháború után milyen gyorsan ismét vezető világhatalom lettek azon a kis szigeten.
    Ami ehhez kell az a kultúra, a neveltetés, az életszemlélet, ettől lesznek igazán kiválóak abban amit csinálnak. A lényeg szerintem a szorgalom, márpedig ha megnézed az RTS műfajt, a legtöbb dolog begyakorlás kérdése, hosszú órák, napok, hetek kitartó koncentrált gyakorlása, a végletekig precízre fejlesztve azokat a képességeket amik egy jó játékosnak kellenek.
    És akkor ugye van rengeteg ázsiai ország, miért éppen Korea? Alapból Korea és Japán jöhet csak szóba, hiszen ezekben az országokban nagy az életszínvonal. Japánban mindenki konzolozik, számítógépes játékokkal senki sem játszik, Korea viszont utálja Japánt történelmi okok miatt, ezért ők csak azért sem vesznek konzolt, ezért tudott elterjedni a Starcraft.
    A harmadik dolog pedig a pénz. Koreában egy olyan nemzedék nevelkedett fel az elmúlt 10 évben, akiknek rendelkezésére állt az, hogy a Starcraftot hivatásszerűen űzzék. Pénzt kapnak érte, ez a munkájuk. Lehet az az orosz gyerek baromi nagy zseni, egyrészt nincsen meg a játékhoz szükséges neveltetési alapja, ami a szorgalom és a 100%-os precízség, illetve hiába játszik napi 10 órát, akkor is csak egy hobbijátékos marad, nincsen edzője, nincsen motivációja, senki sem rendszabályozza, senki sem menedzseli, játszik mert kedve van hozzá, és ettől nem fog soha olyan profivá válni mint egy Koreai, aki pénzt kap a munkájáért, profi körülmények között dolgozik, más profikkal edz nap-mint-nap, menedzsere van aki egyengeti az útját, ő a főnöke tehát neki engedelmeskednie kell, satöbbi.

    Szerintem valami ilyesmi.

    Reply

  • sweeping

    |

    Igen, szerintem is valami ilyesmi lehet
    Ennél pontosabban nem is lehetne megfogalmazni

    Reply

  • Endyr

    |

    Válasz Aston #17 üzenetére:
    erdekes, lehet benne valami. nehez ezt nem azsiaikent elkepzelni. bar tovabbra sem ertem plul Kina miert esik ki a pikszisbol, az olimpiakon egyre inkabb dominalnak, az e-sport miert lenne ott mostohagyerek? gondolom attol, h szegenyseg van az olimpikonok nem szukolkodnek, ugyanigy kepzelnem a progamereket is ott.

    btw, mit csinal egy sc edzo? 🙂 mert ugy nagyon tobb tapasztalata nem lehet a jatekrol mint maganak a jatekosnak.

    Reply

  • googlekereso

    |

    Én is egyetértek Aston-nal, hogy valami ilyen okok miatt olyan jók a koreaiak, DE!
    hozzá kell tennünk, hogy a koreaiak ugyebár ázsiaiak és mint tudjuk az ázsiaiak ŐRÜLTEK!
    na már most innetnől bukta mindenkinek, plusz igazából mint minden dolog a világon gyakorlás kérdése az egész (én pl. zongorázom és tehetségem is van hozzá, de más ember akinek nincs annyi mint nekem, de van normál ritmusérzéke az is tud úgy mint most én (tegyük hozzá, hogy még 🙂 ))
    az edző meg olyan mint mindenhol, mert pl. fizikális edzés is kell egy klánba (pl. CS-klánoknak napi 2-3 óra testedzés a minimum), hogy kialakítsa a csapatszellemet, -egységet, stb. plusz folyton gyakoroltatja a játékossal a stratégiákat, taktikákat miegymást (bár ezekre nincs más szó, de nem nevezném „igazi” stratégiának, taktikának, merthát csak „játékok”)
    hát most durván ennyi

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Endyr #19 üzenetére:
    Kína a 2. starcraftban közvetlenül a koreaiak után.
    Tavaly pl pj majdnem el is verste storkot a wcg-n, végül 2-1 kikapott.
    Szóval nagyon ott vannak, és jóval jobbak mint az Európaiak.

    Reply

  • petygrinder

    |

    Aston nagyonjól összefoglalta. Meghát ne felejtsük el a mondást: ‘Tökmindegy mit csinálsz, biztos, h van egy ázsiai kisgyerek aki jobban csinálja nálad.’ (Az eredetiben kínai.) 🙂

    Reply

  • nrvn

    |

    Válasz sweeping #14 üzenetére:
    Nem igazán követem a játékosokkal való eseményeket, de Slayers – asszem igy hivták – is eléggé nagy sikert futott konkrtétan döntőt játszott wcg-n az akkor top formában lévő boxerral. Most ő is ként él asszem koreában de már nem játszik.

    Amúgy nagy örömömre se Berserker, se SkyHigh, se Flash nincs a listán 😉

    Reply

  • gorgo

    |

    Hát nem tudom srácok,hogy kinek mennyire töröm össze a lelkét…
    De szerintem nem érné meg,ha addig eljutna valaki…
    Kezdve ott,hogy:
    1:Se család(barátnő,feleség,gyerek,…)
    2:Se közösségi élet
    3:Kötelező kockulás míg a szemed és a szervezeted fel nem adja a szolgálatot
    4:Nu-Q szabadidő(Ez kb összefoglalná az 1-est és a 2-est)

    Persze lehet,hogy valakinek ellensúlyként felér ezekkel egy jó fizetés,egy híres név,és egy szurkolótábor…

    Amúgy se tudnék elképzelni olyan szorgos Magyart,aki Reggel 6-kor felkel,onolja a gépet,rendel egy gyrost vagy egy pizzát,és éjszaka 2-ig tolná 1-2 cigiszünet megszakításokkal…Ez nem megfinanszírozandó akár milyen jó vagy,Mo-ban szerintem nem nagy arányú a kockaság(a fentiek gyökalatt=kockaság Magyar színvonalakban),és ez azzal jár,hogy a szponzorok se nagy arányban érdeklődnek e felől…:)

    Na mind egy,ez az én véleményem a sok pro koreairól…

    Amúgy az eddigi monológ nem is ide tartozik teljesen,tehát…:D

    Teljesen egyetértek azokkal,akik azt mondták,hogy amiben pénz van,abban csalás is…:D

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz gorgo #24 üzenetére:
    Reagálnék a véleményedre.
    1. Egyes progamerek már 12 éves korukban „elkezdik építeni a karrierjüket”, szóval nekik valószínűleg nem hiányzik se barátnő se menyasszony. A többségük 25 éves korukban abbahagyja és családot alapít, de természetesen vannak kivételek.
    2. Dehogynem élnek közösségi életet, 20-30 vannak egy „villában” és egy hatalmas szobában gyakorolnak. Kibeszélik egymás meccseit meg ilyenek. Ebéd szünetben pedig jókat nevetnek (Vagy nem, azt hogy hogyan telik az ebédjük még én se tudom 😀 )
    3. Nagyon figyelnek rájuk, ilyet soha nem engednének meg. Bár történt egy eset, amikor betegen játszattak egy progamert egy meccsen, aki közbe rosszul lett és összeesett. De nem lett semmi komolyabb baja, csak influenzás volt.
    Viszik őket kondi termekbe és edzést tartanak nekik, ne tudd meg hogy némelyiknek milyen kockahasa és szálkás karja van, szerintem még te is megirigyelnéd.
    4. Az tény hogy rengeteget kell gyakorolniuk de ezért kapják a rengeteg pénzt. Boxer egyébként napi 8 órá gyakorlással tudott topon lenni. Kb annyi időt vett el tőle mint egy átlag embertől egy hétköznapi munka, utána azt csinált amit akart 🙂 (Egyébként nagyon sokan max 9-10 órában tolják, most gondoljunk bele, sokan egyébként is 9-10 órában dolgoznak, végül is ez olyan mint egy rendes munka, utána meg szabad vagy) Ja és akkor még nem is beszéltem a nyaralásról, mert ilyen is van a nagy csapatoknál. Elviszik őket valamilyen tengerpartra, meg külöböző extrame sportokat kipróbálhatnak. Pl julyzerg egyszer Bungee jumpingolt is.

    A fizetésről pedig annyit, hogy reklámhirdetéseknek, különböző bajnokságokon megnyert pénzdíjnak, és amit a csapattól kapnak havi fizetésnek köszönhetően az évi keresetük több száz millió FT tehető azoknak akik a topon vannak.
    Aki nem tartozik a legjobbak közé, nem lehet az arcával különböző egérpadokat, és egyéb termékeket eladni, és versenyeken sem nyernek, azokat se kell sajnálni. Mert ők is jól keresnek, rettentően jól
    A progamer élet egy álom, legalábbis számomra egy megvalósult álom lenne
    Csak ez baromira nem ilyen egyszerű, különben mindenki menne progamer „karriert” építeni 🙂

    Reply

  • AmStream

    |

    Válasz sweeping #25 üzenetére:

    Mint munka tényleg elmenne, és akkor nem munka után kellene leülnöm 1 sc partyra :D. Szabadidőmben pedig fizikai munkát végeznék hobbi néven futtatva :D.

    Reply

  • FeroxX

    |

    Válasz AmStream #26 üzenetére:
    „fizikai munkát végeznék hobbi néven futtatva” 😀 😀

    Reply

  • Animebj

    |

    Az SC-fanság is egy szubkultúra, mint a punk, az anime/manga, vagy egyes kevésbé elterjedt sport, mint a golf (bár inkább már sznobság…). De úgy nézz ki, ahová beteszi a „lábát” a pénz, ott nem sokáig maradt tiszta a játék, és beindul a bundázás 😛 ! ((Amúgy eltudom képzelni, hogy a dél-koreai tévék,-és rádiók ezt a hírt főműsoridőben jelentették be 🙂 )

    Reply

  • Endyr

    |

    Válasz gorgo #24 üzenetére:
    pedig Magyarorszagon is vannak ilyen „kockak”, csak eppen sakknagymester, uszo olimpikon vagy vizipolos neven valtak kozismertte. pontosan hasonlo napi beosztasuk van, mint amiket leirtal

    Reply

  • gorgo

    |

    Köszi Sweeping,most már értem a lényegét a dolognak…:)

    #29
    Okés:)

    Reply

  • 84Noname

    |

    29 Alap… mindenhol más dologgal lehet fiatalon karriert építeni, és más a társadalmilag elfogadott, adott esetben dicsőített…

    Reply

  • Peter1984

    |

    Mondtatok sokmindent. Korea a király, edzők, pénz, szponzor, rajongótábor stb. Egyik sem igazolja, hogy askmumidiot tök esélytelen lesz fél év múlva egy koreai pro ellen. Emlékszik valaki a Jamaicai bob csapatra? Délkorea 2004es fociszereplése? Tiger Woods mint afroamerikai golfozó? Szenegál 0-1 re veri Franciaországot a csoportmeccsek alatt 2002 ben (ki se jutott franciaország a csoportból pedig címvédő volt), Zalaegerszeg vs Manchester United???? sorolhatnám a képtelen sztorikat. A lényeg hogy Bélabának is van esélye elverni Saviort ha odateszi magát. Lehetetlen nincs…

    Reply

  • Aston

    |

    #32: Senki sem mondta hogy nincs eselye. Van eselye ha az ellenfel eppen masnapos, elkesik a meccsrol vag eppenseggel leszarja. Ha meg egy jo peldat akarsz akkor ott van Koko, olimpikon volt aztan a profik kozott elgyepaltak durvan. A Manchester meg idekuldte az osszes kispados jatekost akik pont leszartak a dolgot, Koplarovics meg eppen jo labbal rugott a labdaba (azota sem hallani rola), ilyenek elofordulnak, de most nem is a veletlenekrol beszeltunk.

    Ha mindenkeppen szeretned hogy valamiben igazat adjon neked barki is, akkor az legalabbis igaz, hogy a profiva valas utja mndenki elott ott all. Ha askmumidiot eppen most 13 eves, fel ev mulva lesznek eredmenyei, 1-2 ev mulva uralja az europai versenyeket, 5-6 ev mulva Koreaba koltozik, akkor 18-20 evesen lehet belole profi. Es ismet ott vagyunk hogy ez barmelyik sportra nezve ugyanigy nez ki.

    Reply

  • Peter1984

    |

    Jajj 🙂 Nem akarok én itt igazságot 🙂 Egy jöttment beírta a cikkre hogy ő nem fog csalni érthetjük hogy ha odakerülne sem csalna. Erre egy másik jöttment aki semmit nem tud az elsőről ír egy cinikus hozzászólást. Én meg vagyok a 3. jöttment akinek az a véleménye hogy mindenki egyenlő esélyekkel indul egy számítógépes játékban. Dönthet egy litván kislány is hogy az életét beáldozza a Starcraftért, és koreai lesz. Nem kell leírni szerintem a lelkes fiatalokat. Hadd higgyék hogy lehet belőlük pro, még ha egymilliomodnyi az esélye ennek is….

    Reply

  • Animebj

    |

    Hát aki egy játékot profi szinten akar űzni, az szvsz. semmilyen formában nem élvezheti azt. Legalább is én így gondolom, mert el sem tudnám képzelni, hogy csak azért üljek le nap mint nap a gépem elé, hogy kötelezően letoljak pár tucat meccset. Ez így már nem játék, nem szórakozás, és nem is hobbi, ez munka, amit általában nem szoktak szeretni, és önszorgalomból túlteljesíteni (tisztelet a kivételnek).

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.