Boxer szponzora várhatólag az Intel lesz

sweeping . Hírek 1424

Az „Emperor”, Lim Yo Hwan más néven SlayerS_BoxeR neve akkora értéket képvisel, hogy személyi támogatást kaphat. Az Intel amennyiben a tárgyalások sikeresen lezajlanak BoxeR-t támogatja 200 millio Won-nal, mely körülbelül 35 millió Forintnak megfelelő összeg. Boxer nemrégiben fejezte be a szereplését a Global Starcraft League második fordulójában ahol visszatérése után igen szép eredményt ért el, menetelésének NesTea vetett véget a döntőbe jutásért való küzdelem során. A Intel egyik képviselője óvatosan csak ennyit tett hozzá, „Igaz a hír, hogy tárgyalások folynak BoxeR-el, bár ezt hivatalosan még nem erősíthetjük meg”. A cég tehát személyesen BoxeR-t támogatná 35 millió Forinttal és következő 80 milliót pedig egy lehetséges Starcraft 2 csapat létrehozására költené. Azt még nem tudni azonban, hogy ez a csapat majd Boxer, vagy a cég tulajdona lesz. BoxeR 2000 elején kezdte professzionális karrierét és a koreai E-Sport közösség meghatározó, annak alapjait lefektető tagja volt.  Az Intel figyelemmel kísérte BoxeR Starcraft 2 tevékenységet, és azt amit képvisel, ezért döntöttek a támogatás lehetősége mellett.

A bonyodalmak azonban itt kezdődnek. BoxeR professzionális státuszát a Koreai E-Sport szövetség -KeSPA- hivatalosan is visszavonta egy korábbi kérelemnek eleget téve. Miszerint BoxeR korábbi csapata, szerződésének 2010 Augusztus 10.-i lejáratával az SK Telecom hivatalosan is BoxeR visszavonulási szándékát jelentette be, melyet a KeSPA el is fogadott, így az „Emperor” hivatalosan amatőr státuszt kapott. Ennek következménye képen BoxeR nem nevezhet semelyik KeSPA által támogatott professzionális versenyre 3 évig. Továbbá a következő 1 évben a profi játékos státuszát se szerezheti vissza.

  • Fordította: minimalist

Comments (29)

  • Tokman

    |

    KesPAnak köze sincs az sc2-höz innentől kezdve teljesen mindegy, vagy én tudom rosszul.
    Progamer az akiről gondolják nem pedig akinek papírja van róla -.-

    Reply

  • onli

    |

    szponzora…’j’ nélkül

    Reply

  • Delebriel

    |

    Engem is megtámogathatnának egészen nyugodtan. 😀

    Reply

  • Vargos

    |

    Egy érdekesség ehhez, SBoxeR 1800 koreai ponthoz kötötte a bejutás lehetőségét a teambe, ami ahogy telik az idő változhat, mert a pool miatt emelkednek a ladder pontok. Új arcokat akar főképp felvenni nem ex-versenyzőket.

    Reply

  • Rayman

    |

    LOL, akkor most Boxer hivatalosan n00b lenne? 😀 Hat ez egy mekora marhas*g.

    Reply

  • Geo

    |

    Válasz Rayman #5 üzenetére:
    nem nub, amator.
    Nadaval is ugyanezt eljatszottak, mintha ok lennenek a progamin atyjai, igazabol csak erzik a vesztuket, s meg akarjak mutatni kemenyek

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz Geo #6 üzenetére:

    „mintha ok lennenek a progamin atyjai”

    Azért nagy részt nekik is köszönhető, hogy az lett az SC mára ami. Respect nekik.

    „igazabol csak erzik a vesztuket”

    Az erősen közeleg 😀

    Reply

  • Oldern

    |

    Szerencsére a KeSpa már a kutyát sem érdekli, a Blizzard mégis csak sikerrel járt az SCII-vel Koreában is, ezt a GSL 2-es szezon bizonyította. És ez még csak a kezdet.

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz Oldern #8 üzenetére:

    Én abszolút nem nézem jó szemmel, amit művelnek a kespa-val. Ahogy megpróbálnak érdekből kicsinálni egy progamer szakszövetséget. Nem értem a cinizmusotok okát. A sztori hátterét ismerem, mielőtt valaki ki szeretné fejteni 🙂

    Reply

  • Aston

    |

    Jaja, szerintem sem annyira egyértelmű az egész történetben, hogy akkor most ki szopat kit. Két lehetőség van:

    – A Kespa a jó a történetben, aki felvirágoztatta az esportot a Starcrafttal Koreában, a Blizzard most pedig nagy pénzeket akar ebből leszakítani, miközben semmibe veszi a Kespa eddigi munkásságát és pofátlan szerződési feltételeket kínált neki, bízva abban természetesen hogy ezt a Kespa nem fogadja el, kvázi ezzel szépen-lassan kiszorítja a piacról és átveszi az uralmat az esport felett

    – A Blizzard a jó a történetben, aki szeretne jobban résztvenni az esport szervezésében, de a kicsinyes Kespa nem akar együttműködni, mert pénzéhes és csak az orra hegyéig lát, szeretné még a Starcrafttal amíg lehet jól megtömni a zsebét, közben pedig nem látja be, hogy rossz célokért harcol és idővel el kell tűnnie a porondról

    Akárhogy is van, a Kespának idővel annyi. Hogy ki a rossz a történetben, na ezt sosem tudjuk meg.

    Reply

  • Csenky

    |

    Válasz Aston #10 üzenetére:
    Természetesen mindkettő, csak a Blizzt kell támogatni lélekben, mert ő fogja a patcheket meg a kiegészítőket kiadni! 🙂

    Reply

  • ZeroINT

    |

    Válasz Aston #10 üzenetére:
    Nem hinném hogy a blizzard annyira ‘jó’ lenne..

    Reply

  • Rayman

    |

    Válasz Geo #6 üzenetére:
    Persze, tudom, de akkor is rohej, hogy mar nem szamit „profi” jatekosnak.

    Reply

  • xplode

    |

    na most én totál hülye vagyok ebből, de így hogy itt a hír, már érdekelne…hogy 35 millióval megtámogatja – de minek? mit csinál a pénzel? minden játék után lerongyol egy billentyűzetet és új kell? vagy nem értem. Mert azé nem úgy van mint valami sportban, pl a testépítésben, h kell a lóvé kajára meg kiegészitőkre h felkészüljön egy versenyre az illető, de hát itt csak jáccania kell. vagy hogy van ez?

    Reply

  • Matsuo

    |

    ugy van ez hogy ö a sponzor, ad neki pénzt, és így ö reklámoz stb, ebböl igy az intel is profitál, meg mittom én gondolom ez a lényeg, meg hogy sok sok della van ebben az esport-ban is gondolom. Másik pont olyna mint a fociban, játszol pénzt kapsz, ott futkorásznak, itt játszanak. mindehol van szponzor, vislik ruhán sapkán gatyán zoknin stb, és ök tolják a játokosokba a pénzt. pontosan nemtudom hogyvan ez de ezért kap ennyi miskát ez a kis kinai:D
    bye

    Reply

  • Errad

    |

    Jó lenne tisztázni, hogy akkor mondjuk valakire, hogy PRO (azaz PROFESSZIONÁLIS), amikor pénzt kap azért, hogy az adott tevékenységet műveli. Az, hogy pro státuszból amatőrbe degradálták, az nem jelenti azt, hogy hirtelen elfelejtett játszani :D. Annyi az egész, hogy a kupákon a díjazásból nem részesül. (Ergo – tudtommal – a szponzorok még megfizethetik.)

    BoxeR-t tudtommal még nem tudni ki támogatja, csak azt jelentették be, hogy egy bizonyos I vállalat fogja szponzorálni. TL-en az Intelre tippeltek, de ez nem 100%.(The company backing him up is only known as an multinational company „I” ….) (http://www.teamliquid.net/forum/viewmessage.php?topic_id=165923)

    Bár SC:BW-vel alig játszottam (csak haverokkal funoltunk kb 5 meccset),így nem vagyok birtokában a háttér-infónak, de szerintem ez úgy zajlott le, hogy:
    1. Blizz megalkotja a StarCraftot, és kidob rá egy kiegészítőt új unitokkal, jobb balance-al, gyenge pályákkal, LAN-al.
    2. Pár privát szerver teret nyer, például az iCCup, jobb rendszert kínálnak, jobb pályákkal (+ ingyen account – bár ebben se vagyok biztos..)
    3. Koreában elterjed a játék, üzletemberek rájönnek, hogy ebben nagy pénz van, ezért fogják, és hozzá csapják a StarCraft:Brood War nevezetű játékot is a játék-poolhoz.
    4. A SC:BW nevezetű játékos még jobban terjed, többen kíváncsiak a tornákra, a játékosokra. (-> Koreában a StarCraft egy nemzeti-eSportá növi ki magát)

    Így a KeSPA (Korean e-Sports Players Association) örül (sok pénz), a nép örül (cirkusz), a játékosok örülnek (megélnek abból, amit szeretnek csinálni). Még azt is bevállalom, hogy a Blizzard is örül, mivel – bár bevétel nincs – a StarCraft nagyon híres játékká nőtte ki magát anélkül, hogy bármit is tettek volna (a fejlesztésen kívül).
    Telt az idő, (jött a WoW, de ez most nem számít) és a Blizz megcsinálta a StarCraft 2-őt. Értelemszerűen az volt a céljuk, hogy a Brood War-os közösséget átcsábítsák, hiszen ha sokan áttérnek SC2-re SC:BW-ről meg WC3:TFT-ről, akkor a nép erre lesz kíváncsi. Mint tudjuk a pénz a néptől jön, így egy idő után a Brood War-os tournamenteken a pénzdíj csökkenni fog (kevesebb érdeklődő=kevesebb reklám=kevesebb bevétel). Ha meg kevesebb a pénzdíj mint SC2-ben, akkor a játékosok nagy része át fog pártolni a StarCraft 2-höz.

    Tehát van egy új játékunk amit akárhogy lehet alakítgatni, nincs hozzá LAN, így úgy kupát nem csinálhatnak a nélkül, hogy a Blizz tudna róla, van nagyon sok játékos. Ez alapján az erő a Blizzard kezében van (LAN miatt BW-nél nem volt ekkora kontroll a Blizz kezében) a „hatalom”, ő szabja meg a feltételeket, amiket a KeSPA vagy elfogad, vagy elutasít (esetleg alkud).

    Ezek alapján szerintem nem ennyire egyszerű rámondani a Blizzardra, hogy gonosz/jó és a KeSPAra, hogy jó/gonosz.

    Közben észrevettem, hogy már bejelentették, hogy tényleg az Intel lesz a támogató. Self fail detected (http://www.teamliquid.net/forum/viewmessage.php?topic_id=166525)

    Ha valamit rosszul tudok, javítsatok, legyetek oly kedvesek! Köszönöm.

    Reply

  • Gabeszmarin

    |

    Bizony, a Blizzard sajnos visszaél a Starcraft2-vel. Tény, hogy egy büdös buznyákot nem kapott a BW e-sport részéből. Tény, hogy a Kespa önző volt, de nem hiszem, hogy ne találtak volna kompromisszumot. A Kespa például nagyon jól járt volna. De a Blizzard jobban jött ki úgy, hogy a GomTV nevű „nem is tévé”-vel szerződött. (Ha tetszik visszavezethetitek egy sc meccsre is. :P) Így a Blizz aki magának akar jót, jól járt, a Kespa pedig megy asüllyesztőbe, ha nem talál ki valamit gyorsan.

    Reply

  • protos_drone

    |

    Válasz Gabeszmarin #17 üzenetére:
    visszaél? csinált egy játékot, hol a visszaélés?

    Reply

  • Rokalesocipo

    |

    Egy kérdés srácok. Az 1.1.3as patch telepítése után másvalakinek is lefagy a játék, egyből a bejelentkezésnél. Mert én most frissítettem és még játszani sem tudok mert a Login képernyőnél egyből lefagy. Csak én vagyok ezzel 1edül?

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Rokalesocipo #19 üzenetére:
    Jelenleg senkinek nem működik, várj türelemmel 🙂

    Edit: Azt az információt kaptam, hogy most már jó
    Én még nem próbáltam meg

    Reply

  • rici

    |

    Válasz Aston #10 üzenetére:
    azert nem ilyen fekete feher a vilag :/

    Reply

  • Vargos

    |

    Válasz rici #21 üzenetére:

    Szerintem Aston nagyjából jól összefoglalta, ki- merre- hogyan?

    Errad leírta az igazságot. Nem a kalózok miatt nincs LAN.

    SCII a szórakoztatás-esport-médiabiznisz + jópár kapcsolt termék egyvelege. Eleve annak készült. Az SCI nem szándékoltan lett az.

    Reply

  • Gabeszmarin

    |

    Válasz protos_drone #18 üzenetére:
    A visszaélést ne szó szerint vedd. Úgy értem, hogy a Blizznél van az összes adu, és pofátlanul ki is használja.

    Reply

  • Csenky

    |

    Válasz Gabeszmarin #23 üzenetére:
    Most én se vágom, mi abba a pofátlan, hogy valaki profitál abból, amit _egyedül ő csinált_. Nehogymár az legyen a normális, hogy a jól profitált SC:BW után most még az SC2-t is megírják, kibalance-olják, és odatolják a KeSPA picsája alá, had legyen jó nekik, lol. Ez valami perverzió, hogy szidjuk a blizzt mostanában? Nem istenek ők sem, de azért nem olyan nehéz ám elismerni, hogy valamit tudnak. És ha már valamit tudnak, abból joggal csinálhatnak maguknak pénzt.

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz Gabeszmarin #23 üzenetére:
    Blizz akart tárgyalni az SC2 kapcsán a Kespa-val, csak az nem lett volna annyira jó nekik, mint amennyire ők akarták volna, így nemet mondtak rá, mert úgy hitték, a SC2 közvetítés versenyzést nélkülük nem lehet megoldani Koreában. nem tudok nézettségi adatokat, de szerintem annyira nem lehet rossz, és a legtöbb pro majd még csak most kezd el átszállingózni.

    Reply

  • Aston

    |

    #27: Ez a hír még mindig ugyanarról szól. Még mindig csak tárgyalnak 🙂

    Reply

  • mark182

    |

    végre egy Boxer hír 8-D, már hiányoltam 😀

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.