Az MYM megerősíti a Starcraft 2-es csapatát

Promie Motz . Hírek 1760

Csenky fordítását olvashatjátok, köszönjük szépen a munkáját.

2011 kétségtelenül a Starcraft II éve. Ezért is döntöttünk a Starcraft II csapatunk erősítése mellett már az év kezdetétől. Carlo ‘Cloud’ Giannacco csatlakozása további 3 játékost ösztönzött, akik egyike már bizonyította sikerét vezetőként és csapatjátékosként egyaránt.

Egyikük ismert SC:BW játékos, de hírneve talán jobban köti az egyik legsikeresebb Koreán kívüli csapathoz, a ToT-hoz. Eredményei között van 4 WCG-be jutás, melyek közül a 2007-es WCG-n a harmadik helyezést érte el. A hosszútávú játékosi és vezetői tapasztalataival hozzá fog járulni az új MYM SC2 (MeetYourMakers.SC2) csapat megújulásához, hogy egy rendkívül versenyképes brigád legyünk Európában, és azon kívül.

Az MYM köszönti Cristoph ‘Mondragon’ Semke-t:
Kaptam különböző meghívásokat kisebb-nagyobb csapatokba, de az MYM volt az első, akik jó pontomon fogtak meg – egyszerre kínáltak csapatmenedzser és játékos lehetőséget, ahogy a ToT-ban is voltam. Mindezek mellett ők voltak az elsők, akik elfogadták a tanulmányaim és magánéletem egyedi vonzatait, ezt nagyra becsülöm bennük. Ezután nagyon barátságos beszélgetéseken estünk át, és egyetértettek a filozófiámmal egy Starcraft 2-es csapat vezétését illetően. Ez annyit jelent, hogy a jövőben a Starcraft 2 legjobb brigádjainak egyikét fogjátok megtalálni a http://www.mymym.com cím alatt. 🙂 Remélem mindenki, aki támogatta a ToT-ot és engem a BW-ben, ezentúl támogatni fogja az MYM-et és engem a StarCraft 2-ben, mert valamit el szeretnénk kezdeni itt. 🙂 Végül de nem utolsó sorban, még egyszer szeretnék köszönetet mondani a MYM-nek és minden szponzorának.”

Egy második hely megüresedik a brigádban. Mit látsz? Egy győzelmekre éhező embert. Egy embert, aki beleúnt az eddig kipróbált játékaiba, aki most be akarja bizonyítani profi mivoltát nem egy, de már két játékban. WC3? Ugyan, nézzük ezt a “Starcraft II”-t, amiről mindenki beszél. Egy korábbi cserejátékosnak megtetszik a Starcraft II játékossá válás lehetősége, ahogy beleveti magát néhány versenybe amiket láthattál, például az ESL TV kupa, vagy az ESL SC2 német ranglista. WC3-as pályafutása során háromszor nyerte meg az ESL Pro szériákat egymás után, és megkapta a “Legeredményesebb játékos” címet. Egyébként is, miért kellene játszani az első résszel, hogy sikeresek legyünk a másodikban?

Az MYM köszönti Daniel ‘XlorD’ Spenst-et:
Szevasztok, így igaz. Együtt fogok dolgozni az MYM-mel, akiknek hosszú történetük van összekötve erővel, dicsőséggel. Boldog vagyok, hogy esélyt kapok az MYM-ért játszani, és remélem eleget tudok tenni az igényeiknek. Akkor hát vágjunk bele!

Egy vad svéd jelent meg. Az MYM varázslattal felkapja. A világ legjobb 20 játékosa között szerepelt 2008-ban. A Zotac Kupa győztese a WC3 csónakjából egyenesen a Starcraft II sötét oldalára vetődik át, ahol a Champions Trophy résztvevőjeként találtak rá. Ez a korábbi cserejátékos a Protoss-t választotta fegyveréül, hogy azzal erősítse az MYM SC2 brigádját.

Az MYM köszönti Kim ‘Sase’ Hammar-t:
Nagyon örülök neki, hogy egy ilyen remek csapatot találtam, és ennyire gyorsan. Az ő segítségükkel mind a játékosokat és a szponzorokat tekintve, remélem rengeteget tudok fejlődni. Felettéb szórakoztató a régi BW és WC3 játékosokkal egyhelyen találkozni, mivel teljesen más szemszögből látjuk a játékot.

ClouD, SaSe, XlorD és Mondragon együtt egy elképesztő Starcraft II-es évet fognak zárni az MYM zászlaját maguk felett lobogtatva. Dan ‘Artosis’ Stermkoski még az MYM család tagja, de az ismert Koreai munkái mellett nem szerepel a 2011-es SC2 műsorunkon. A legjobbakat kívánjuk a játékosoknak a következő bajnokságokon, és reméljük láthatjuk amint fejlődnek mind játékosként, mind az MYM tagjaként.


Promie Motz

Életcélom megélni a Starcraft azon epizódját, amiben a Zergek elfoglalják a Világmindenséget... XD