Az év koppintása

Astonkacser . Facepalm 1642

Lajti nevű olvasónk hozta ezt a remek, eredeti ötletekkel teletűzdelt és gyönyörűen újszerű, már-már mesteri remekművet. Teljesen véletlenül pont 3 frakció van benne. Az egyik a nagy puskákat cipelő, űrruhában harcoló tengerészgyalogosokat, tankokat és egyéb földi járműveket fejlesztő EMBEREK, ismétlem teljesen véletlenül. Továbbá teljesen véletlenül a második a SZÖRNYSZERŰ űrlények amelyek olyan sokan vannak, és a harmadik akikről olyan sok szó nem esik de olyan csillogó-villogó fejlett technológiával rendelkező űrlények, megint csak teljesen véletlenül. Mindamellett persze még megjelenés előtt már most ez a legjobb stratégiai játék arra a platformra amelyre épelméjű ember nem fejleszt stratégiai játékot.

Természetesen sok sikert kívánunk a projekthez!


Comments (23)

  • Julien

    |

    Most mit kell fikázni, az ötlet jó, faszák a frakciók, engem megvettek vele 😀 Aki nem fogja tolni ezzel a játékkal, az nem is igazi fan 😀 Sőt, az igazi fanok csak ezzel tolják majd, az sc2őt pedig meghagyják az olyan nooboknak, mint Jinro és OgsMC 😀 😀 😀

    Reply

  • pinyo

    |

    Aki ezért pénzt ad ki az meg is érdemli! 😀

    Reply

  • Atlasy

    |

    Szép fogás volt Lajti!

    Az egyetlen baj, hogy még perelni sem lehet érte, mert a cím egyedi, a fajokat is átnvezeték stb.stb

    Reply

  • SzuL

    |

    Nektek is a Warhammer univerzum jutott az eszetekbe? 😉

    Reply

  • xvoraz

    |

    Én azért csodálkoznék, ha nem indulna be az iphone rts biznisz. Csak egy jó adaptációra van szükség. De hát én pl szívesen játszanék a haverokkal unalmas előadáson ilyesmit 🙂

    Reply

  • Novver

    |

    ugyan már… az sc meg a warhammer koppintása volt…
    és? én imádtam mindkettőt!
    manapság már nem nagyon találsz új ötletekkel teli játékot, mindenkire hatott valami régebbi , kész passz

    Reply

  • Promie Motz

    |

    ez engem akkor is a Dűne 2-r emlékeztett, ami a Westwood terméke volt 😛 ott vezették be a 3 frakciót, meg úgy kb bármit, amit ma RTS-nek gondolunk 🙂 kivéve a hülye hősöket, azt nem

    Reply

  • Utopia

    |

    és blizzard ehez mit szólt? ^^

    Reply

  • Worlon

    |

    Válasz Promie Motz #7 üzenetére:
    Első RTS a C&C volt, nem a Dune, persze a készítők ugyan azok.
    C&C-ben 2 frakció volt, de szerintem az nem egy nagy újítás, hogy 2 helyett 3 lett…
    Főleg, hogy a Dune könyv adaptáció, és ott 3 jelentős ház van.

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz Worlon #9 üzenetére:
    a Dűne könyvadapráció, de a House of Ordos-t csak a játékkészítők találták ki, direkt, hogy 3 frakció legyen. A dűnében jelent meg először a nyersanyag gyűjtős, egyszerű bázisépítős, majd sereg gyártós, egységekkel csatázós játék, ahol a cél az ellenfél bázisának megsemmisítése. Szerintem ez eléggé lefedi az rTS-t. Jó, ilyen kis luxus dolgok nem voltak, mint több egység egyidejű kijlölése, illetve mzgatni is csak úgy lehetett, h a move billentyűre kattintottál, majd a képernyőn valahova, de etől függetlenül legendary játék, és RTS, és mivel a c&c-nél idősebb, az első 😛 😉

    Reply

  • nfteamDexy

    |

    Az első RTS a Utopia volt Dan Glanglow által, még a 80as években 😀
    Az első igazi RTS meg a Dune 1 volt… C&C sokkal később jött.

    Reply

  • Metsatoll

    |

    dune 1 rpg volt:) könyv pedig rohadtul bejött nekem, ordos nemvolt benne.

    Reply

  • Eyesis

    |

    Elég meredek koppintásnak nevezni… Létezik már hasonló játék mobilra, igaz az még csak Starcraft 1 klón volt…
    Stratagus/stargus néven… http://www.youtube.com/watch?v=Z6dYUxnaFnA

    Mivel Blizzard soha nem fog mobilra fejleszteni, ez nem koppintás, hanem garázs portolás mobilra 🙂 Ennél nem voltak elég bátrak a grafikát és a neveket is másolni… 🙂 Gondolom úgy nem ment volna át a rostán, hogy az AppStoreba kerülhessen 🙂

    Amúgy aki sokat utazik, és szeretne valami Starcraft-hoz hasonlóval játszani útközben, az miért ne venné meg ezt?!

    Reply

  • GoTReX

    |

    Ejjjj hogy összecsaptak a véletlenek!:D

    Reply

  • balimko

    |

    Válasz nfteamDexy #11 üzenetére:
    köszi hogy tisztáztad az rts történelemet. Épp ezt akartam leírni. Láttam valaki rosszul emlékezett.

    Reply

  • CloneCorn

    |

    Ezek kb 5különböző stratégiai játékból loptak /sc,c&c,supreme commander,dawn of war…/

    Reply

  • Cseszka

    |

    az igazsághoz hozzátartozik, hogy az sc2-t is szépen összelopták
    Red Alert3-ból konkrétan pár unitot átvettek egy-az-egyben

    Reply

  • Promie Motz

    |

    Válasz Cseszka #18 üzenetére:
    nem tudom, RA3-mal már nem is játszottam, mert pár ismerősöm kipróbálta, és röhögőgörcs közepette le is törölte még a héten. Ezt azért Starcrafttal talán egy fokkal kevesebben tették meg 🙂

    Reply

  • Tsugirai

    |

    Könyörgöm szálljatok már magatokba! A Blizzard az egész fellegvárát Games Workshop koppintásokból építette… -.-‘

    Reply

  • Aston

    |

    Válasz Tsugirai #20 üzenetére: Az egy másik kérdés, hogy amikor a Starcraft kijött akkor az volt az év Warhammer koppintása 😀 De azért lássuk be na, hogy a Blizzard bármit másolt azért jócskán hozzáadott nem kevés értéket. De ez? Omg…

    Reply

  • Tsugirai

    |

    Megmondom őszintén, engem nem zavar, ha koppintanak, amíg valami jó sül ki belőle… És amúgy meg sztem a multitouch igen is egy felfedezetlen RTS paradicsom. Persze egy nagyobb képernyő azért nem ártana…

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.