Infestor a Wings of Libertyben – megszólalt a „Szikla”

Hero . Hírek 1630

David Kim már kifejtette gondolatait az Infestorról és annak WoL-os állapotáról, most azonban nem más vette a kezébe a dolgokat, mint a „Szikla”, ismertebb nevén Dustin Browder. Át is adom a szót.

  • A Világbajnokság előtt semmiféle változtatás sem lesz.
  • Továbbra is figyelni fogjuk a meccseket és a különböző statisztikákat.
  • Terítéken lesznek az esetleges változtatások.
  • Elképzelhető, hogy valamikor a VB után megpróbálkozunk egy balansz-pályával.
  • Elképzelhető, hogy a HotS bétában próbálunk ki egyes változtatásokat, hogy ott teszteljünk a WoL számára.

Jelenelg a következőket tudom elképzelni:

  • Nerfeljük az Infested Terranokat, a Fungal Growth-ot, esetleg mindkettőt.
  • Változtatunk az Infestoron (életpont, mozgási sebesség, stb.).
  • Dizájn változtatásokat kap az Infestor (a Fungal Growth ismét egy lövedék lesz, jobban látszódnak a föld alatt mozgó egységek, stb.).
  • Buffoljuk az Infestor ellen bevethető képességeket (EMP, Feedback).
  • Összegyúrunk valamit az előbb említett dolgokból
  • Olyat látunk, ami meggyőz minket arról, hogy nem szükséges változtatni. Ebben az esetben megosztjuk veletek a döntés okát.

Akik úgy gondolják, hogy ez túl lassú folyamat: sajnálom.

Forrás: TeamLiquid


Comments (41)

  • FaLtY

    |

    QQ inc 😀

    Reply

  • Spirit

    |

    Ha az infested terran sebzését csökkentik (8-ról 6-ra pl), akkor úgy érzem, h az jogos.
    A fungal growthoz semmikép sem nyúlnék hozzá, ill a neural parasitera ráférne az a 2 range amit elvettek (lehetne cserébe 125 energy), a mothershipet meg heroicra rakhatnák, így nem lehetne parasiteolni.

    Reply

  • Formaster

    |

    Vicc az infestor körüli lihegés. Dràga, lassan mozog, csak manàval és skillel képes bàrmire, nem ugy mint a ht, ha archonnà gyurod. Alig van ép egysége a zernek, még abbol is vegyünk le. GRAT DB! Ezzel kb 3base roachra kényszeritik a zerget, mert igy totàl meghal late-gamere, akkor meg majd nerfeljék màr a roachot is, mert a 3base roach olyan imba, nem? És majd HotS-hoz kap a toss még momship coret a momship mellé, akkor meg gratulàlok, nem véletlen a toss kampànyt készülnek kiadni? Tempeströl meg oracle-rol ne is beszéljünk, mi meg törölgessük a szemünket a swarm hostal meg a viperrel. grat… grat… Blizz, csak igy tovàbb…

    Reply

  • xplode

    |

    LOL tipikus blizzardos bejelentés. Kim elismeri h erős az infestor és h talán gondolkodnak nerfen, aztán hetekkel ez utan DB is elmondja h lehet h nerfelik az inf.terrant vagy a fungalt, vagy mind a kettőt vagy egyiket se 😀 aztán felsorolja az összes lehetséges változtatást, h lehet h lesz belőle valami de lehet h nem. Hát ez tök vicces, mindenesetre kivéncsi vagyok h mi sül ki belőle

    Reply

  • Formaster

    |

    Válasz xplode #4 üzenetére:
    Biztos nerfelik, csak félnek a hatalmas baklövéstől, mint ahogy attól is, hogy a hots kampány miatt túl sok zerg lesz, és megint jönnek a toss sírások, hogy ennyi meg annyi zerg van.

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Formaster #3 üzenetére:
    Még nem hoztak semmiféle döntést, de te már látod, hogy minden szar. E mellé még tegyük hozzá, hogy 1. semmi köze a balansznak ahhoz, hogy épp melyik faj kampánya készül (lassan 3 év alatt értsük már meg ezt) 2. HotS-sal példálózol, amikor mindenki tudja, hogy amit most ott látsz, az közel sem végleges.
    Egy cseppet sem irigylem Dustin Browderéket, mert ilyen emberekkel nem lehet szót érteni – és talán nem is érdemes.

    Reply

  • Formaster

    |

    Válasz Hero #6 üzenetére:
    Mindenki tudja hogy leginkább a hotsra gyúrnaK. Egyet látok, hogy pont az infestort nem kéne piszkálni, még elgondolás szinten sem. Tudod én meg téged nem írigyellek, mert nincs jobb dolgod, mint hogy beleköss mások kommentjeibe szerkesztő létedre, valamit hsz alapján `ilyen emberezzél` le bárkit is! Úgy sejtem, kicsi vagy te még ehhez! Fel kéne nőni!

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz Hero #6 üzenetére:
    volt erről szó asszem a destinys cikknél h a lolnál az jobb h jobban összedolgoznak a fejlesztők a communityvel. Szerintem egyáltalán nem jobb, szerintem a Blizz jól csinálja ezt, h eldöntik, bejelentik, megcsinálják. Bár szerintem az ilyen semmitmondó bejelentéseket is hanyagolni kéne. Az az igazság h nem lehet az emberek kezébe hatalmat adni. Most is mi van: ha nincs változás, akkor vannak akik sirnak, ha nerfelnek, van aki örül és sokan megint sirnak, ha buffolnak valamit, akkor ugyanaz. Az embereknek soha semmi nem jó. Diktatúra kell ide 😀

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz Formaster #7 üzenetére:
    Az alapján ítélek meg valakit, amit látok. Egy semmit mondó, elfogult, sötét hozzászólást látok, tele ellenszenvvel a Blizzard irányába, és most sorolnám a pozitívumokat, de nincsenek. Ki tudja, lehet igazad van, és egy szép nap végre én is felnövök, és akkor majd ilyen nagyszerű hozzászólásaim („grat… grat… Blizz, csak igy tovàbb…”) lesznek, mint neked. Erről ennyit, mert ahogy azt már előzőleg is írtam: szót érteni nem lehet és nem is érdemes.

    Reply

  • Formaster

    |

    Nem is akarok szót érteni senkivel, aki hsz alapján ítél meg másokat. A szerkesztő társaid úgy gondolták, hogy mindenki véleményt írhat a topikról, ezért megadták ezt a lehetőséget. Mégis ha valaki megteszi ezt, jön egy unatkozó, tükörbenemnéző és beleköt az élő fába is. Ez a véleményem, hogy pont az infestort nem kéne bántani, ha nem tetszik el lehet menni mellette és nem trollkodni! Én a cikkről nyilvánítok véleményt, te pedig rólam próbálsz! Grat…Grat…

    Reply

  • Robi87

    |

    szerintem meg buffolni kéne, infested ghostot dobjon, hogy instant nukeolhasson plusz amire ráteszi a fungalt az többé ne mozdulhasson el amíg meg nem hal…

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Formaster #10 üzenetére:
    Az oldalon szabad véleménynyilvánítás van. Tehát ahogy te is leírhattad a véleményedet, úgy ezt más is megteheti. El kell fogadni, hogy különbözőek vagytok. Szinte mindenki másképpen gondolja.
    Hero csak leírta a véleményét, hogy ő egyáltalán nem ért veled egyet. Ehhez joga van bárkinek, és szerintem nem kell kötekedésként venni. Én is volt már olyan, hogy leírtam a véleményemet, és kifejtettem, hogy miért nem értek valamivel egyet.
    Ezen az általánosításon se kell mérgelődni, rengeteg hozzád hasonló véleményű ember van b.net fórumain, Hero csak erre célzott.

    Egyébként osztom Hero véleményét. Szerintem elfogult vagy a zergel 🙂
    Az se biztos, hogy lesz nerf, ha lesz is, az érinti-e a casual játékosokat. Lehet annyi nerf lesz csak, hogy pl fungal nem hat majd a carrier interceptoraira, neural parasite meg mondjuk a mothershipre. Nem hiszem, hogy ez a casualokat nagyon érintené. Oracle és a Tempest, pedig egy borzalmas egység volt, végre elkezdtünk abba az irányba haladni, hogy már használhatóvá vált.
    A Swarm Host pedig a legeslegjobb alap egység, teljesen átreformálta a zerget, minden meccsen használható, és tökéletesen lehet ráépíteni. Szóval nem kéne ennyire elfogultnak lenni, a zerg nagyon is erős hotsban, és érződik is, hogy ez egy zerg kiegészítő.

    Reply

  • Xib

    |

    Válasz Formaster #3 üzenetére:
    Milyen ligába is játszol ? 😀
    Biztos vagyok hogy ez alapján el lehet dönteni a véleményed mit is nyom a latba. 😛

    Reply

  • Tuco Ramirez

    |

    Ha hozzá is nyúlnak az infestorhoz, azt remélem ésszel csinálják majd. Nem úgy, mint a NP range nerf esetében, amivel kb. ki is vették a neuralt a játékból…

    #12 sweeping: A SH szerintem meg a HotS legnagyobb melléfogása, a statikus játékot erősíti egy olyan fajnál, amelyiknek a mozgékonyság a fő jellegzetessége. Akik zerggel játszanak, pont ezt szeretik benne (én is).

    Reply

  • nf.purple

    |

    Nem ertem ezt a melyik ligába jáccol dolgot. Attól mert valaki wooden leagues még lehet eletkepes velemenye, es lehet valaki véletlenul master, de mentálisan sérült, lásd spirit. Szinte mindenki számára egyértelmű, hogy a csúnya bogárral valamit csinalni kell, azert van a PTR meg most hogy a HotS is jon, hogy basztassák. Nagyon remelem hogy mar a hotsban is lesz valami változás.
    —-
    swarm host kiegeszites: nem rossz unit, tenyleg zerges (legalabbis sc2 „zerges”) egyetlen baj van vele, hogy kikúrt sok hpja van. Ha esetleg nem kell a Locustokhoz egy komplett aiuri hadsereg vagy 101sz. lövészhadosztálynyi tank, akkor majd már nem lesz ilyen sírás picsogás.

    Reply

  • Eyesis

    |

    „A Világbajnokság előtt semmiféle változtatás sem lesz.” Ez nekem nagyon úgy hangzott, hogy annyira szeretném, hogy Stephano nyerjen, hogy semmiképp nem fogom megzavarni a zergeket.
    Amúgy szerintem nem kellene nerfelni az infesztor bácsit, elég lenne valami kis feltöltési idő, mint a warp-nál és fungál közben lehetne használni az egységeket az elég lenne…
    Szerintem kéne csinálniuk ilyen lassított játékot, ahol nagyjából az ideális világot tudják szimulálni, és úgy lőjjék be a balance-t, hogy ha a zerg 2 expel nyit, akkor igen is dögöljön bele egy 1 base allin-be.

    Reply

  • xplode

    |

    Válasz Eyesis #16 üzenetére:
    azért nem kell megint ilyen összeesküvés-elméleteket kitalálni, ez annyit jelent, h mivel most hétvégén lesz ‘A Világbajokság’, ezért előtte nem piszkálják a balancot, mert ugye nem lenne idő alkalmazkodni hozzá, és nagyon rossz hatása lenne a tournament alakulására. Ennyi.
    Swarm hosthoz csak annyit mondanék, amit Purple is, h rohadt nehezen döglik meg maga a swarm host is meg a locustok is, kb olyan 10 SH körül már szinte kiirthatatlan, főleg ha hydrákkal meg overseerekkel áll rajta a Z, remélem, ezen még kicsit finomitanak majd 🙂

    Reply

  • Kim Taek-Yong

    |

    Formaster, nagyon gyenge játékos vagy, véleményed értéke: 0 🙁
    nerf infestor

    Reply

  • joeace

    |

    Válasz Kim Taek-Yong #18 üzenetére:

    +1

    😀

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    Az én goldos meglátásom szerint az infestorral az a baj, hogy 200/200-on kiszór vagy 30 infested „forcefield” terrant, és az oké, hogy mire kikelnek lelövöm őket, viszont addigra a broodlord kiköp vagy 2 sorozat broodlinget, és az megint „forcefield” a marine-oknak. Még egyszer mondom ez goldos vélemény :).

    Reply

  • AdamoA

    |

    Bar teljesen felesleges… de:
    Formaster legalább a valid nick-jét adja a témához… lehet hülyeséget ír… lehet nem, nem én fogom eldönteni úgysem… de legalább vállalja…
    Míg Kim Taek-Yong te csak egy bohóc vagy, akár igazad van… akár nem
    persze semmi nem változik, nem is akarom megváltani a világot… de fake ID mögül ilyen mondatokat röptetni… digitális szemetelés. Véleményed értéke: 0
    Na jók legyetek!
    Ja a „Szikla” meg megmondta a nagy semmit… mivel valamit már muszáj volt mondani csak éppen mit nem tudtak. Majd a HotS, majd a HotS… (aztán be ne bukjon, mint a d3)

    Reply

  • Hero

    |

    Válasz AdamoA #21 üzenetére:
    Ummm, most kivételesen pont arról van szó, hogy a WoLban változtatnak. David Kim még azt mondta, hogy az Infestorra elsősorban a HotS lesz a megoldás és max akkor nyúlnak hozzá WoLban, ha összedől a világ. A „Szikla” szavaiból viszont már az jön át, hogy nagy valószínűséggel WoLos változtatás (is) lesz a dolog vége, ami ha nem is nagy hír, de mindenképp nagy előrelépés.
    A D3 (hipster) haterkedést pedig nem értem, szvsz egyáltalán nem bukott meg (eladásokat nem tudom, lehet ott igen, de az nem is nagyon érdekel) játékként. Nem értem, sokszor konzervatívabb hozzászólásokat olvasok a D3-ról mint egy új In Flames albumról. De hát mindegy, ez már nem ugyanaz a banda, ami 20 éve szólt a kazettákról, szóval le vele.

    Reply

  • Tadzsin

    |

    Infested terran sebzésre télleg ráférne vmiféle nerf mert Indokolatlanul Meghalad Bármiféle Arányosságot fungalhoz nem nyúlnék , és T szemme leltudnék viselni vmiféle Ghost-Emp buffot mert így csak elméletben countereli infestort(az meg ugye pro szinten már kevés, talán ezért nemhoz senki).

    Reply

  • Formaster

    |

    Válasz sweeping #12 üzenetére:
    Igen, de egyet elfelejtettél, aztàn ejtem is a témàt. Szabad vélemény a cikkekhez tartozoan, viszont a személyeskedés, àltalànos netes troll fogalom, amiért mindenhol instant ban jàr.
    #13 Xib, #18 Kim Taek-Yong, #19 joeace: Hogy is jön ez ide? (Ja, hogy még ovisok vagyunk)
    Minden kötekedönek üzenem, hogy nem erröl szol a postolàs, hanem a véleményed leiràsàrol. Nem tanito jellegü, nem én vagyok a jani jellegü, csupàn minden embernek lehet szabad véleménye 1-1 témàrol. és igen, én legalàbb kiàllok a valid nickemmel…

    Reply

  • crepitation

    |

    Válasz Hero #22 üzenetére:
    több mint 10 millió eladott példány volt d3ból azt hiszem. viszont játékként (méltó folytatásként) mindenképp megbukott. pvp még mindig nincs benne, és idén már nem is lesz. pedig ez az egyetlen ami még kicsit is csábítaná az embert lvl 60 után.
    A témához meg: nem igazán értem hogy ha projectileként lőné a fungalt az mitől változtatna a helyzeten. amíg az repül az kb 0,5-1 másodperc? ennyi idő alatt még mkp sem splittel 🙂 viszont a legvalószínűbbnek azt tartom hogy 50-60%-os lassítás lesz freeze helyett.

    Reply

  • Thomas_cs

    |

    „Továbbra is figyelni fogjuk a meccseket és a különböző statisztikákat.”
    Akkor először is nézzék meg a saját rendezésű Wordl Championship-üket.
    A bracket szerint :
    13 Protoss
    4 Terran
    15 Zerg

    Reply

  • Krisztian

    |

    A fungalhoz nem kéne nyúlni. Ha valamit nagyon szeretnének nerfelni az az infested terran.
    Ha ilyen KULTÚRÁLTAN beszélsz szerintem jobb ha nem hangoztatod, hogy ki a mentálisan sérült.
    A swarm host árát nemtom megnézted e valaha… Mellesleg nem túl gyors és levegő ellen tök védtelen. Ha a locustokat nem szeretnéd csak tankkal kivédeni, van widowmine is (nem kis splash damage-el). A komplett ajúri seregnek meg megvan az a rendkívül érdekes képessége, hogy tud hátrálni, és ha kell előre is tud menni (másszóval tud alkalmazkodni a locustok hullámaihoz). Blink stalker a swarm host ellen (ha éppen a locustok máshol tökölnek) ugyanúgy végződik mint a blink stalker a broodlord ellen. Ha esetleg blinkstalkered nem lenne akkor a tier KETTES tempestel 2 millió kilóméterrről lelőheted a swarmhostokat. Az oracle kb úgy leszed egy épületet mint egy void, a mothership core se egy hasztalan dolog. Fölblinkelsz a zerg mainre ff a rámpára széjjellövöd az egész maint aztán az egész sereget recallal épségben kihozod. A tempest T2 most buffolták és a range se kicsi. Terran battle hellion nem egy szar egység, widow mine mégkevésbé. Szal ha a zerg épp kapp egy jó egységet nem kell rögtön pánikolni hogy jajj nekünk milyen béna egységek jutottak. 🙂

    Reply

  • Tuco Ramirez

    |

    Válasz Tadzsin #23 üzenetére:
    A ghost pont hogy nagyon is countereli az infestort. Nem csak az EMP-vel, de a snipe-al is (dupla sebzés psionic unitokra, ha jól emlékszem két lövésből le is szedi).

    Reply

  • Kim Taek-Yong

    |

    Válasz Formaster #24 üzenetére:
    Válasz AdamoA #21 üzenetére:
    Nemmintha nemtudná mindenki, hogy ki vagyok.
    Nagyon gyenge játékosok vagytok, véleményetek értéke: 0.

    Reply

  • Zoli7

    |

    Válasz Kim Taek-Yong #29 üzenetére:
    Attól hogy beírtál egy koreai nevet nem lessz nagyobb az e-péniszed.

    Reply

  • breach

    |

    Az a nagy problema az infestorral, hogy minden helyzetben hasznarlhato, minden zerg kompoziciot minimum 2x erosebbe tesz, nehez ellene tamadni, onmagaban is eros, burrowot nehezen lehet latni, eletkepesebb, mint a ghost vagy a ht (harass vagy vedekezes szempontjabol) infested terran 200/200as csataknal +30-40 supplynyi jo DPSel rendelkezo maxon upgn 4 armoros plusz HPt ad hozza a zerg sereghez, ami amugyis kozel hasonlo erossegu, mint a szembenallo sereg (140-150 AS-rol beszelunk), kicsit sem koltseghatekonytalanabb (sic!), tehat igy erosebb sereget kapunk.
    De onmagaban nem lenne eros az infestor, ha a zerg macromechanics miatt a 8-9. perceben nem lenne kint 3 fullsaturated base es emellett upg es tech (muta vagy 5-6 infestor fungalra keszen). A terran is lehet hasonlo econ, de akkor nincs tech, vagy lehet hasonlo techen, de akkor nincs hasonlo eco. Ez a nagy problema. Nagyobb eco, gyorsabb tech, de a koltseghatekonysag nem szembeotloen kulonbozo, se P ellen, se Z ellen. Tehat ott tartunk, hogy az egyik fajnak a macromechanicsja es early game defje engedelyezi a fentebb leirtakat es igy osszegeseben eros az infestor.
    De a macromechanicshoz (aka hatch, queeninject stb.) nem fognak hozza nyulni, tehat az infestort kell gyengiteni. En kilennek egyezve azzal is, hogy marad az infestor, de akkor legyen mod lassitani a zerget ecoban/techben, vagy legyen a P/Tnek megfelelo egysege amivel koltseghatekonyan lehessen harcolni az infestor ellen. Mert ahogy most all a dolog, az infestor a legkoltseghatekonyabb egyseg a jatekban. Foleg, hogy mostanaban a zergek megtanultak, hogyan kell ovatosan, tudatosan hasznalni az infestort, joval kevesebb esetben latjuk, hogy egy jatekos beolet 6-7 infestort. Minnel tovabb el egy infestor, annal tobbet er. Akar fungalrol van szo akar ITrol. Ez se a HTrol, se a Ghostrol nem mondhato el. Az infestorban barmikor ott a potencial, hogy tobbszorosen megteruljon az ara (fungal, IT harass), mig a stormdrop is lehet eros, es ez szubjektiv, hogy melyik az erosebb 4-5 IT egy mineral lineba vagy egy storm vagy ezek ketszerese, mint ahogy az is, hogy a nuke milyen eros. De vegrehajtasilag es altalanos felhasznalhatosagilag az infestor jon elorebb. Foleg, ha azt is szamitasba vesszuk, hogy hogyan mukodnek egyutt a zerg egysegek. Sok kritika erte a BL/infestort, es egeszen pontosan amiatt, mert az infestor pontosan ugy mukodik egyutt a corruptor+BL-al, hogy azt megfeleloen, jo szogbol, jo spreaddel, !!koltseghatekonyan!! megtamadni nagyon nehez, egyes esetekben nem is lehet es erre a mostani mappool is nagyon rasegit. Sokszor jon a „megoldas” zergektol, hogy kerulje meg az ember a BLinfestor sereget, de a legtobb palyan ezt nem lehet megtenni, es jo creepspreaddel a zergnek boven van eleg ideje azt lereagalni. Basetrade se jarhato ut, mivel a zerg sereget meg kell olni, valahogy meg kell fogni, mert a zergnek minden eszkoze meg van, hogy ne haljon meg es a basetradet vagy baseracet is elonyben hozza ki.
    Nem akarok sirni, sirtam mar eleget infestor miatt, most probaltam targyilagos lenni, a sajat tapasztalataimat leirni ez ugyben. Varom a nerfet.
    Az en „vagyam”: IT nerf, fungal slow 70%.

    Reply

  • Robi87

    |

    Breach tisztellek, mindig szurkolok neked, de nem vagy elfogult a terrannal szemben?
    Egyébként a sentryiről mi a véleményed? Sentry is 8-9. percbe 6+ fullra feltöltve elég sok ff-et le tud tolni.

    Reply

  • breach

    |

    Válasz Robi87 #32 üzenetére:
    Lehet van bennem elfogultsag, de vannak zergek is akik belatjak, hogy ez tarthatatlan. De emiatt hoztam fel a tosst is. Nem csak a TvZ van szomoru allapotban, hanem a PvZ is. Szerintem.
    A sentryrol szolva. A sentry nem egy jo egyseg az infestorhoz kepest. Se menekulesi, se harass opcio nincs a sentrin, es a guardianshield es az FF nem eri meg az arat az IT es a fungalhoz kepest. Tehat itt a kerdes; 10 sentryt kernel vagy 6 infestort? Oszinten.

    Reply

  • Robi87

    |

    Amúgy nézve a versenyeket én is erősnek érzem most a zergget, úgy hogy jómagam is csak zerggel játszom. Régebben, a játék megjelenése után fél évvel nem ilyen volt a helyzet. Én személy szerint nem az infestort nerfelném, hanem amit te is írtál, a zerg makromehnizmusán változtatnék, viszont azt nem fogják megtenni.
    Valszeg az infestort választanám, de azt amit írtál, hogy IT és a fungal slow 70% legyen hát mit ne mondjak nem örülnék, pláne mind a kettőt 🙂

    Reply

  • breach

    |

    Válasz Robi87 #34 üzenetére:
    Pedig nem lenne annyira drasztikus, mint a snipe 50% nerf.
    Nem kell halalra nerfelni az infesztort, csak csokkenteni kell azt a kepesseget, hogy minden helyzetre van egy eros valasza. Igy slow eseten a masik jatekos tudna korrigalni valamelyest, IT nerf meg mindenkeppen kell, egyszeruen tul eros, ahhoz, hogy csak energy unit legyen, se penz, se supplycost nelkul. Nem azt mondom vegyek ki, de pl egy jo kezdet lenne egy armor vagy HPnerf /egyenloHP tojaskent, mint kikelve.

    Reply

  • Tuco Ramirez

    |

    Válasz breach #35 üzenetére:
    A terranok infestor ellen miért nem hoznak ghostot? Két snipe lövés végez egy infestorral, és ott van még az EMP is ami szintén megfektet egy infestort (vagy akár többet is ha egy kupacban vannak) ha már félig vannak energiával. Nem kötözködésből kérdezem, tényleg érdekel.

    Reply

  • Robi87

    |

    Hát a ghost ritka is most. Egyébként egy évvel ezelőtt nem volt ekkor gond vele? Mert talán mostanság merült fel nagyon a téma. Bár szerintem ezután is vissza tudja maxolni magát a zerg, emiatt gondolom úgy, hogy nem biztos, hogy ez a megoldás a zerg mostani erősségére. Szerintem minden caster egység elég érős ha már 6+ van belőle.

    Reply

  • breach

    |

    A ghost jolenne, de pl ha mar van BL, akkor egyszeruen nem tudod megkozeliteni az infestorokat, biztonsagos tavolsagban tartja oket, es csak akkor megy elore, ha hasznalni kell. A ghost pedig nem eleg reziliens, hogy kibirja a BL + broodlinget. Ez a snipe halala. A masik, hogy az EMP radiusa max 3-4 infestort tud elkapni, de a range problema itt is fellep, plusz, ha a zerg spreadel (tudom, hihetetlen), akkor meg annyit sem e
    En egy idoben sokat probalkoztam ghostokkal, BIO melle (ugy lenne termeszetes, de ha koran veszed akkor elveszi a gazt tank/medi/upg elol, es bar kesobb van, hogy sok gaz felgyulik, de hn ahogy az elobbiekben irtam, ott mar nem nemtudja az ember megfeleloen hasznalni. Mech melle jobban mukodhetne erzesem szerint, de oszinten ezzel meg keves tapasztalatom van. De mivel csak ritkan latni proktol is, meg lehet az oka, hogy miert nem. Az a nagy biaj a ghosttal szerintem, pl a HTval ellentetben, hogy az infestor counterelesen kivul nem igazan tudja az ember masra hasznalni, mert a HTnal a storm masra is mukodik, megeri az 50/150et, akar meg korabban (muta counter, jo defelni, mass ling ellen is jo, plusz feedback stb.), mig a snipe az infestoron es a queenen kivul nem sebez energy/dps aranyosan semmit se kb, az emp is csak az infestoron es a queenen mukodik. Az alap sebzese 200/100ert egyaltalan nem jo, a cloakot pedig a fungal konnyen negalja. Szoval elkolteni a penzt a ghostra, csak az infestor ellen mukodik, de ha jobban vigyaz az infestorjaira, akkor csak azt eri el az ember, hogy kisebb lesz az armyja es nem lesz eleg nyers ero levinni a mass linget / rocsot / ultrat / banet stb.
    Ez igy picit lehet tulzas, de a terrannak pl biomechnel, tankra, medivacra es sok-sok marinera van szuksege, hogy csak szimplan a lingbaneval kuzdjon. Tehat early/earlymidgameban mukodhetne, de oda nehez beilleszteni, hogy csak szimplan ne rolloljon be a zerg, vagy csak szimplan ne legyen le lassulva a jatek menete, plusz nagyon oromteli, hogy van 3 ghost, ha nincs eleg unit vagy tech es nem tudsz pusholni. Akkor csak teher vagy fek a jatekmenet szempontjabol. Szerintem. Remelem ertheto voltam, es nem sertettem meg senki erzeseit.

    Reply

  • Tuco Ramirez

    |

    Válasz breach #38 üzenetére:
    Értem, köszi a választ! 🙂

    Reply

  • Robi87

    |

    Válasz breach #38 üzenetére:
    Érthető voltál, máskor is kifejthetnéd a véleményed ilyen témákban, ily részletesen 🙂

    Reply

  • Gandhi

    |

    Válasz breach #38 üzenetére:
    Na végre egy rendes, pontos közhelyektől mentes magyarázat, már csak egy hasonló tudású empatikus zerg kellene, aki közli, miért maradjon szerinte minden így!

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.