Author Archive

2015 WCS világbajnoki nyitó hétvége: Hydra vs Dream

2015GlobalFinals_WCS

A 2015-ös WCS Világbajnokság az utolsó StarCraft II Heart of the Swarm verseny. A legjobb 16 közötti mérkőzéseket november 1-én és 2-án játsszák a Világbajnoki Nyitó Hétvégén. A nyolcaddöntőből továbbjutó játékosok vehetnek majd részt a BlizzCon keretein belül megrendezett Világbajnokságban november 6-án, 7-én és 8-án. Ez a cikksorozat, a 16 játékost és a 8 párosítást hivatott bemutatni, illetve egy visszaszámlálás is mivel még 2 nap van hátra a bajnokság kezdetéig.

A Világbajnokság hetedik mérkőzésében, november 2-án 4:00-kor, a WCS pontverseny 7. és 10. játékosa küzd majd meg egymással, azaz Hydra és Dream. Mindketten idén értek el először dobogós helyezéseket Premier Ligás WCS versenyeken és most jutottak el először a Világbajnokságra is.

Ander . e-Sport, WCS 1395 No Comments

2015 WCS világbajnoki nyitó hétvége: PartinG vs sOs

2015GlobalFinals_WCS

A 2015-ös WCS Világbajnoki Döntő az utolsó StarCraft II Heart of the Swarm verseny. A legjobb 16 közötti mérkőzéseket november 1-én és 2-án játsszák a Világbajnoki Nyitó Hétvégén. A nyolcaddöntőből továbbjutó játékosok vehetnek majd részt a BlizzCon keretein belül megrendezett Világbajnoki Döntőben november 7-én és 8-án. Ez a cikksorozat, a 16 játékost és a 8 párosítást hivatott bemutatni, illetve egy visszaszámlálás is mivel még 3 nap van hátra a bajnokság kezdetéig.

A Világbajnoki Döntő hatodik mérkőzésében, november 2-án 2:30-kor, a WCS pontverseny 3. és 14. játékosa küzd majd meg egymással, azaz PartinG és sOs. Mindketten korábbi Világbajnokok, PartinG 2012-ben lett az akkor még Battle.net Világbajnokságnak nevezett versenyen, sOs pedig az első 2013-as WCS Világbajnoki Döntő nyertese.

Ander . e-Sport, WCS 1183 No Comments

2015 WCS világbajnoki nyitó hétvége: Rain vs Polt

2015GlobalFinals_WCS

A 2015-ös WCS Világbajnoki Döntő az utolsó StarCraft II Heart of the Swarm verseny. A legjobb 16 közötti mérkőzéseket november 1-én és 2-án játsszák a Világbajnoki Nyitó Hétvégén. A nyolcaddöntőből továbbjutó játékosok vehetnek majd részt a BlizzCon keretein belül megrendezett Világbajnoki Döntőben november 7-én és 8-án. Ez a cikksorozat, a 16 játékost és a 8 párosítást hivatott bemutatni, illetve egy visszaszámlálás is mivel még 4 nap van hátra a bajnokság kezdetéig.

A Világbajnoki Döntő ötödik mérkőzésében, november 2-án 1:00-kor, a WCS pontverseny 6. és 11. játékosa küzd majd meg egymással, azaz Rain és Polt. Két dél-koreai játékos, akik külföldi csapatok színeiben játszanak és lettek bajnokok idén.

Ander . e-Sport, WCS 1352 No Comments

2015 WCS világbajnoki nyitó hétvége: Life vs Lilbow

2015GlobalFinals_WCS

A 2015-ös WCS Világbajnoki Döntő az utolsó StarCraft II Heart of the Swarm verseny. A legjobb 16 közötti mérkőzéseket november 1-én és 2-án játsszák a Világbajnoki Nyitó Hétvégén. A nyolcaddöntőből továbbjutó játékosok vehetnek majd részt a BlizzCon keretein belül megrendezett Világbajnoki Döntőben november 7-én és 8-án. Ez a cikksorozat, a 16 játékost és a 8 párosítást hivatott bemutatni, illetve egy visszaszámlálás is mivel még 5 nap van hátra a bajnokság kezdetéig.

A Világbajnoki Döntő negyedik mérkőzésében, november 1-én 23:30-kor, a WCS pontverseny 4. és 13. játékosa küzd majd meg egymással, azaz Life és Lilbow. Life a Világbajnokság címvédője, Lilbow pedig az egyetlen nem dél-koreai játékos a versenyben.

Ander . e-Sport, WCS 1398 No Comments

2015 WCS világbajnoki nyitó hétvége: INnoVation vs Zest

2015GlobalFinals_WCS

A 2015-ös WCS Világbajnoki Döntő az utolsó StarCraft II Heart of the Swarm verseny. A legjobb 16 közötti mérkőzéseket november 1-én és 2-án játsszák a Világbajnoki Nyitó Hétvégén. A nyolcaddöntőből továbbjutó játékosok vehetnek majd részt a BlizzCon keretein belül megrendezett Világbajnoki Döntőben november 7-én és 8-án. Ez a cikksorozat, a 16 játékost és a 8 párosítást hivatott bemutatni, illetve egy visszaszámlálás is mivel még 6 nap van hátra a bajnokság kezdetéig.

A Világbajnoki Döntő harmadik mérkőzésében, november 1-én 22:00-kor, a WCS pontverseny 5. és 12. játékosa küzd majd meg egymással, azaz INnoVation és Zest. Mindketten visszatérő versenyzők, de a negyeddöntőnél tovább egyszer sem jutottak, egyiküktől most is korán el kell búcsúznunk.

Ander . e-Sport, WCS 1378 No Comments

2015 WCS világbajnoki nyitó hétvége: ByuL vs Classic

2015GlobalFinals_WCS

A 2015-ös WCS Világbajnoki Döntő az utolsó StarCraft II Heart of the Swarm verseny. A legjobb 16 közötti mérkőzéseket november 1-én és 2-án játsszák a Világbajnoki Nyitó Hétvégén. A nyolcaddöntőből továbbjutó játékosok vehetnek majd részt a BlizzCon keretein belül megrendezett Világbajnoki Döntőben november 7-én és 8-án. Ez a cikksorozat, a 16 játékost és a 8 párosítást hivatott bemutatni, illetve egy visszaszámlálás is mivel még 7 nap van hátra a bajnokság kezdetéig.

A Világbajnoki Döntő második mérkőzésében, november 1-én 20:30-kor, a WCS pontverseny 8. és 9. játékosa küzd majd meg egymással, azaz ByuL és Classic. Classic a tavalyi versenyen a 3-4. helyig jutott, viszont ByuL az utóbbi 3 WCS bajnokságán mindig eljutott a döntőig.

Ander . e-Sport, WCS 1489 No Comments

2015 WCS világbajnoki nyitó hétvége: herO vs FanTaSy

2015GlobalFinals_WCS

A 2015-ös WCS Világbajnoki Döntő az utolsó StarCraft II Heart of the Swarm verseny. A legjobb 16 közötti mérkőzéseket november 1-én és 2-án játsszák a Világbajnoki Nyitó Hétvégén. A nyolcaddöntőből továbbjutó játékosok vehetnek majd részt a BlizzCon keretein belül megrendezett Világbajnoki Döntőben november 7-én és 8-án. Ez a cikksorozat, a 16 játékost és a 8 párosítást hivatott bemutatni, illetve egy visszaszámlálás is mivel még 8 nap van hátra a bajnokság kezdetéig.

A Világbajnoki Döntő első mérkőzésében, november 1-én 19:00-kor, a WCS pontverseny 1. és 16. játékosa küzd majd meg egymással, azaz herO és FanTaSy. FanTaSy számára ez az első alkalom, hogy részt vehet a Világbajnoki Döntőben, herO visszatérő versenyző tavalyról.

Ander . e-Sport, WCS 1512 No Comments

Bundázásért eltiltották YoDa-t, BBoongBBoong-ot és Gerrard-ot

A dél-koreai rendőrség letartóztatta bundázás vádjával a Prime csapat vezető edzőjét (Z)Gerrard-ot (Park Wae-Sik) és két játékosát (T)YoDa-t (Choi Byeong-Heon) és (Z)BBoongBBoong-ot (Choi Jong-Hyuk). Ezzel együtt a Koreai e-Sport Szövetség életfogytig tartó eltiltással büntette a fenti személyeket. (T)ByuN és (T)KeeN egy nappal az eltiltás előtt hagyták el a Prime csapatot, aminek így jelenleg egyetlen játékosa sincs.

A nyomozás lezárult, másik játékost vagy edzőt nem gyanúsítanak bundázással, reméljük ez lesz az utolsó ilyen eset. A bírósági tárgyalások még nem kezdődtek el, vagyis hivatalosan még nem bűnösek a fenti személyek, csak vádlottak.

A koreai rendőrség nyilvános jegyzőkönyvének angol nyelvű fordítása itt olvasható.

Forrás

Ander . e-Sport, Hírek 1664 No Comments