Unlocking Starcraft II

Még múlt héten, a Micro Media közölt egy cikket, Unlocking Starcraft II néven. Érdekes olvasmány lehet azoknak, akik egyrészt tudnak angolul, másrészt jártasak a Starcraft I-ben, ugyanis a szerző – Dan „Artosis” Stemkoski – végigmegy az összes egységen, amikről tudjuk hogy benne lesznek az SC2-ben de nem voltak benne a Starcraft I-ben, és összehasonlítja őket az „eredeti” változatukkal, vagyis azokkal a Starcraft I-es egységekkel, amelyeknek szerepével körülbelül megegyeznek. Érdekes volt számomra olvasni azt a tényt, ami csak most csapódott be villámként az agyamba – mivel már majdnem az összes Protoss egységet ismerjük – hogy a Protoss haderő csak 2 teljesen új egységgel, a Colossus-al és a Mothership-el rendelkezik. Sok egység maradt ami volt, néhány megváltozott de nagyjából hasonló szerepet tölt be mint régen. Ennél kicsit többre számítottam személy szerint. A Terranoknál sem jobb a helyzet, 6 azaz HAT egység teljesen megegyezik az elődjével, a Viking az olyan Goliath+Valkyrie szerű, és idáig 2 értelmes újítás van a Banshee és a Thor, amit a szerző is „The „What the hell is this?” niche”-ként ír le. Szóval nagyon reménykedem abban, hogy rengeteg változtatás lesz még. Bár a Marine-nak megpróbáltak pajzsot adni meg bajonettet … természetesen sokan húzták a szájukat. Nehéz dolga van hát a Blizzardnak, de én úgy gondolom: a több új a jobb. Más véleményen vagy? Várom szeretettel. Forrás: MediaEsports.Com

Astonkacser . Cikkek 1062 36 hozzászólás

Immortal – Régi ismerős új trükkökkel

A Starcraft II Armoryn találtam rá erre a nem hétköznapi egység leírásra. Azt kell mondjam profik a srácok ötletelésben. Íme egy rövid összefoglaló az Immortal felhasználási lehetőségeiről: Aiur elvesztésével a Protossok már nem képesek régi harcosaikat, a Dragoonokat képezni. Ezért adaptálódtak és valami sokkal ellenállóbbat alkottak, az Immortalt. Az Immortalnak olyan pajzsa van, ami nagy sebzés esetén aktivizálódik és felfogja pl. egy Siege Tank halálos lövését. Ha kicsit végiggondoljuk ez számtalan felhasználási lehetőséget adhat ennek az egységnek. Vegyük sorra, mely egységek sebzéseit fogja is fel a Siege Tankon kívül:

Astonkacser . Cikkek 1408 9 hozzászólás

Kétheti hírösszefoglaló

Az elmúlt héten a pangás tetőfokára hágott és azóta is felfelé szálló ágban van, viszont a nagy hírzárlat reméljük valami hatalmas bejelentést előz meg, pl. Zergek, úgyis Halloween ünnepe lesz amire a Blizzard mindig is szokott készülni, amúgy is egy „szörnyes” ünnep.

Astonkacser . Cikkek 1068 1 Comment

Egy kis történelem

Sokan vannak, akik nem ismerik a Starcraft univerzum előzményeit, vagy már elfelejtették és fel szeretnék eleveníteni az ismereteiket. Többek között nekik szól ez a kis összeállítás, amit Brezsnyev rakott össze a saját blogján. Főleg a Terran, Protoss és Zerg fajok előtörténete szerepel benne, de nagy vonalakban leírja a történetet is a Brood War elejéig. Érdemes elolvasni.. Egy kis kedvcsináló:

Vorian . Cikkek 1284 3 hozzászólás

Karune válaszai a screenshotokra

Karune tegnapi munkanapján még azt is beszorította az idejébe, hogy a hivatalos fórumon válaszolgasson egy-két kérdésre: Az első képen középen a nagy zöld felhő vajon mi? If you are referring to the blobs of green in the first screenshot, those are the exploded corpses of the Banelings. Those creatures are currently quite the melee killers in StarCraft II. Vagyis igen, mint gondoltuk, felrobbanó Baneling, a legjobb közelharci egység gyilkos. Vajon a Baneling dropp megoldható-e? Vagyis nézzük a következő taktikát: Vegyél pár Overlordot és töltsd meg Banelingekkel, majd repülj az ellenfél bázisához és dobd le őket a munkásokra, az ellenfélnek pillanatok alatt megsemmisül a „gazdasága”.

Astonkacser . Cikkek 913 3 hozzászólás

Tom Cruise megijedne – avagy erős-e a Protoss

A Battle.net fórumon panaszkodott valaki, hogy mi az, hogy a Terran ennyi területre sebző egységet kap, a Protossnak meg alig van valamije a kisebb földi egységek ellen. Karune megnyugtatta, hogy a Colossus tökéletesen betölti ezt a szerepet, sőt erősebb mint gondolnánk. Hozzászólt többször is a topichoz, és mondott pár új dolgot. (egy régi demonstrációs videó itt) I do agree, Protoss doesn’t have a heavy hitter. Unless the colossus can ‘vaporize’ units with less then 50 hps in a sec. Actually, the Colossus do literally vaporize units with less than 50 Hit Points, in a second. Currently, their Twin Thermal Lance beams do 144 damage at a ‘Fast’ Attack Speed, and devs are also experimenting with possible AoE (Area of Effect) characteristics to the attack. Nonetheless, the Colossus will still be very vulnerable to air units. Though it is also important to note, that Beams are not instant damage, and are still undergoing much QA as well. Terrans, Point that Thor to the mining fields and not only the SCV, the CC will be gone! so yes at this point, Terrans are WAY better then the protoss… I am keeping my fingers cross for blizz to fix. The Thor that was seen in the Terran Gameplay Video is in no way balanced. It is unlikely for the Thor to take out a whole Command Center in one artillery barrage.

Vorian . Cikkek 1224 7 hozzászólás

Miért ne hallgasson Blizz a TL.net-re?

Ezért. Tele van olyan szűklátóköru, arrogáns idiótákkal egyénekkel, akiknek annyira a fejükbe szállt a dicsőség, hogy a szemükben mindenki, akinek nincs húszezer-trillió APM-e, egy noob. Hozzászoktak, hogy ők az élvonal és félnek, hogy az új játékban talán ez másképp lesz, ezért elvetnek mindenféle változást. Félnek egy új, 2008-as kezelőfelülettel játszani, mert az – indoklásuk szerint – túl játékosbaráttá tenné a játékot…

Vorian . Cikkek 1307 57 hozzászólás

Top 5 különbség a Starcraft II és a Warcraft III között

A MaxFreak.Com bloggere elkészítette egy Gamespot interjú rövidítését, és ezt a szép címet adta neki. Lássuk miben is lesz a Starcraft II más a nagy elődtől: Mennyiség, nem minőség: A Warcraft III-al szemben, ahol kevés egységet kell irányítani, melyek sok különböző képességeinek használata alkotja a csata nagy részét, a Starcraft II a számok játéka lesz. Rob Pardo így nyilatkozik: A Starcraft 2 egységek inkább „mozognak és lőnek” szerepet fognak betölteni, többnyire autonóm erők speciális képességek nélkül, de nagy csapatokban irányítva őket „teszik a dolgukat” a csatamezőn, semmint magasfokú micro menedzselés szükségeltessen mint a Warcraft III-ban. Nagyobb hangsúly az építkezésen: Mégegy összehasonlítás a Warcraft III-al, amiben relatíve kevesebb hangsúly van az építkezésen, így a játékos legtöbbet a csatára tud koncentrálni. Starcraft 2-ben különösen nagy hangsúly lesz a bázisok és expansionök fontosságán, mint a győzelem elérésének eszközein. Rush támogatás: Warcrafttal ellentétben, amely bemutatta a semleges creep-eket, hogy elfoglalja a játékosokat, a Starcraft 2-ben sokkal nagyobb hangsúlyt kap a RUSH. Az ellenfél gyors felkutatása és lekötése különbözteti majd meg a jó játékost a közepestől. A jó, a rossz és a GOSU: Pardot idézve, a Warcraft sokkal megengedőbb volt a kezdőknek (és lámáknak!). Starcraft 2-ben a szintek közötti különbség sokkal egyértelmű lesz. Pro játékosok rekord idő alatt tudják majd legyőzni ellenfeleiket a különféle építkezéssel, több dologra való egyidejű koncentrálással, gyors expeléssel, über egységekkel, mint a Protoss Mothership. Starcraft 2 … a hardcore rajongóknak fog kedvezni, mivel a játék „magasan versenyszerű, tudás-alapú játékmenetet” biztosít, és új lehetőségeket tár fel a Battle.neten is. A kő, papír, ollón túl: A Starcraft 2 egységek több és több kiskaput engednek majd meg, hogy az ellenfél taktikáját megkerüljed. A jó visszacsapás kulcsa az időzítés, manőverezés és pozíció lesz. A Protoss Phoenix kisütés képességét egy szimulált helyzetben képzeljük el. Egy 4 Phoenix-el rendelkező csapat találkozik 6 ellenséges Phoenix-el. A 6 Phoenix-et irányító játékos nem bírja cérnával és idő előtt elnyomja az „Overload” képességet, esélyt adva ezzel az ellenfélnek, hogy gyorsan kivonuljon a hatótávból, majd a kisütés után visszatérjen és a 6 mozdulatlan Phoenix-et lemészárolja. Forrás: MaxFreak.Com Starcraft2

Astonkacser . Cikkek 1217 No Comments