Unlocking Starcraft II

Astonkacser . Cikkek 604

Még múlt héten, a Micro Media közölt egy cikket, Unlocking Starcraft II néven.

Érdekes olvasmány lehet azoknak, akik egyrészt tudnak angolul, másrészt jártasak a Starcraft I-ben, ugyanis a szerző – Dan “Artosis” Stemkoski – végigmegy az összes egységen, amikről tudjuk hogy benne lesznek az SC2-ben de nem voltak benne a Starcraft I-ben, és összehasonlítja őket az “eredeti” változatukkal, vagyis azokkal a Starcraft I-es egységekkel, amelyeknek szerepével körülbelül megegyeznek.

micromedialogo.jpg

Érdekes volt számomra olvasni azt a tényt, ami csak most csapódott be villámként az agyamba – mivel már majdnem az összes Protoss egységet ismerjük – hogy a Protoss haderő csak 2 teljesen új egységgel, a Colossus-al és a Mothership-el rendelkezik. Sok egység maradt ami volt, néhány megváltozott de nagyjából hasonló szerepet tölt be mint régen. Ennél kicsit többre számítottam személy szerint.

A Terranoknál sem jobb a helyzet, 6 azaz HAT egység teljesen megegyezik az elődjével, a Viking az olyan Goliath+Valkyrie szerű, és idáig 2 értelmes újítás van a Banshee és a Thor, amit a szerző is “The “What the hell is this?” niche”-ként ír le.

Szóval nagyon reménykedem abban, hogy rengeteg változtatás lesz még. Bár a Marine-nak megpróbáltak pajzsot adni meg bajonettet … természetesen sokan húzták a szájukat. Nehéz dolga van hát a Blizzardnak, de én úgy gondolom: a több új a jobb.

Más véleményen vagy? Várom szeretettel.

Forrás:


Comments (36)

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.