Posts Tagged ‘karuneqna’

Karune Kérdések és Válaszok 34.

Karune nem feledkezett meg rólunk…

Most hogy mindhárom fajról lerántottuk a leplet, azt hihetnétek, hogy már mindent tudtok – pedig nem! A fejlesztői csapat keményen dolgozik azon, hogy még több innovációs újítást és balance változtatást építsen a játékba, hogy a Starcraft II még jobbá váljon.

Chat a fejlesztőkkel: A Protoss Carrier kapott egy új képességet, ami még erősebbé teheti az ellenséges Viking vagy Corruptor seregek ellen. Régen a Carriernek csak néhány darab Interceptorja volt, amit a semmiből kellett megépíteni. Most azonban a legyártott Carrier 4 db Interceptorral érkezik (egyébként maximum is ennyi Interceptor fér el benne). Kárpótlásul ezért kaptak egy új robotrepülőt, az Escortot. A Strike Fighter Escort megépítése nyersanyagba kerül, és csak 45 másodpercig „élnek”, de ez alatt az idő alatt hatalmas pusztításra képesek. Maximum 4 Escort képzése lehetséges. Mindegyikük azt támadja, ami a Carrier aktuális célpontja, így remek fókusztűzre képesek. Az áruk viszonylag magas lesz, tehát a játékosnak jól meg kell majd fontolnia, hogy mikor érdemes bevetni őket. Amikor viszont megteszi, akkor az ellenséges fél szembesülhet a Protoss flotta teljes erejével.

StarCraft II Q&A – Batch 34

Vorian . Hírek 1348 42 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 33. – ScreenCraft

karune.gifHú de rég nem volt már Karune Q&A. Igaz, bejelentették közben a Zergeket, de az… csekélység.

Chat a fejlesztőkkel: A Zerg bejelentés után megkérdeztem Dustint, hogy mik a legérdekesebb változtatások a már meglévő egységeken. Érdekes választ kaptam: a Terran Ghost kapott egy passzív képességet, miszerint 30 yardos körzetben láthatóvá válik számára minden energiával rendelkező lény (=caster), még a Fog of Warban is. Ez az új képesség sok érdekes lehetőségeket adhat, például egy bérgyilkos küldetés az egyjátékos kampányban…

ScreenCraft: Psi Onslaught

A közösség kérésére reagálva készítettem el ezt a screenshotot, amin a Twilight Archon sereg támad meg egy Zerg bázist. A Zergek hamar ott teremnek a védősereggel, több tucat Zerglinggel és pár Ultraliskkel. A Protoss játékos a csata hevében egy okos húzással beteleportál pár Stalkert az ellenség vonalai mögé, hogy a Zerg gazdaságát is megbénítsa.

1. Melyik fejlesztési típus lesz hatással a Vikingre? (gyalogsági / földi páncélos / légi)
A Viking újra a Starportban készül, és az űrhajókra ható páncél/fegyver fejlesztések lesznek rá hatással.

2. Mit tudnak egyáltalán a Zerglingek kezdeni a Jackal ellen?
Kelleni fog hozzá egy kis micro, mindenképp szét kell szóródni a Zerglingekkel támadás előtt. A Jackal életpontjai egyébként le lettek csökkentve 125-ről 75-re, viszont kapott egy kis sebességnövelést. Ha a Zerglingekkel sikerül bekeríteni a Jackalokat, akkor hamar ledarálhatóak.

3. Ha egy Protoss épület éppen képez egy egységet, miközben elveszti az energiaforrását (Pylon), akkor a gyártás megtorpan?
Igen, ilyenkor minden fejlesztés és képzés azonnal leáll, egészen az energiaforrás pótlásáig.

4. A Nydus Worm mellett megmarad szállítónak az Overlord? És az Ultralisk fog tudni egységeket szállítani?
Se az Overlord, se az Ultralisk nem fog tudni majd szállítani, de nem kell félniük a Zerg játékosoknak, mivel a Nydus Wormok hatalmas mobilitást biztosítanak.

5. A Starcraft II mennyire fogja támogatni a hot-key-ek átállítását, csak részlegesen mint a Warcraft III vagy teljesen?
Természetesen lehetőség lesz a billentyűk átállítására, de a részleteket még nem döntöttük el.

A fórumon nyitottam egy új témát, ahova a ScreenCraft kéréseket lehet beküldeni. A legjobb, legfrappánsabb és legaktuálisabb kéréseket beleírjuk a havi jelentésbe.

Forrás:

Vorian . Hírek 1292 10 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 32. – ScreenCraft

ScreenCraft: Az eddigi Map Maker, Gameplay és Lore témájú Q&A-k mellé érkezett egy új típus: a ScreenCraft, amiben speciális képeket közlünk a játékból, hogy kicsit feltüzeljük a rajongói találgatásokat, beszélgetéseket és vitákat. Kezdésnek csináltam 4 screenshotot, amikben szerepel minden, amiről az elmúlt hónapokban beszéltem. Nyugodtan mondj véleményt, ötletet, vagy kérdezz a képekkel kapcsolatban a Battle.net fórumán! Screenshot A: Blink Assault

Vorian . Hírek 1206 14 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 30. – Pályakészítő edition

A 30. Q&A-ban ismét a Map Editorral kapcsolatos kérdésekre válaszol Karune, ami elég aktuális a februári téma miatt.

Chat a fejlesztőkkel: Brett Wood-t kértem fel, hogy feleljen a pályakészítéssel kapcsolatos kérdéseitekre. Hangsúlyoznom kell, hogy a Starcraft II-ben nagy mértékben támogatott lesznek az UMS (User Map Settings) térképek és igyekszünk minden eszközt megadni a közösségnek, amivel minőségi és egyedi pályákat készíthetnek majd.

Vorian . Hírek 982 13 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 28.

karune.gifEgész jó lett ez a Q&A, Karune kicsit bővebben beszél a Marauderről, fény derül az új High Templar képességre és… ja más nem.

Chat a fejlesztőkkel: Zsúfolt hetem volt, de örömmel jelenthetem, hogy sok fejlesztővel sikerült beszélnem, és befejeztük a második BlizzCast epizódot is. Lesz benne egy mini Q&A rész is, azaz elsőkézből hallhattok válaszokat tőlük!

Vorian . Hírek 715 25 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 27.

karune.gifJó hír a hazai eSport közösségnek, a legújabb QnA-ban a játékmenetről vannak kérdések, amik a Teamliquid.net-ről származnak.

És kiderült a Firebat esetleges leváltójának a neve: Marauder.

Újra itt vagyunk, még több infóval a Nullifierről, de legfőképp a játékmenetről, hogy kicsit felbolygassuk a fórumon zajló társalgásokat – ez főleg nektek szól, akik már most a build orderetek tervezgetitek! Tudom hogy ott vagytok!

Chat a fejlesztőkkel: Ezen a héten Dustin Browderrel, a vezető fejlesztőnkkel beszélgettem, akinek feltettem pár kérdést a játékmenettel kapcsolatban. A kérdések a Teamliquid.net oldalról származnak, és nagyon szívesen válaszolt rájuk az eSport közösség számára. Remélem, hogy legközelebb egy BlizzCast-ba is el tudom csalogatni.

Vorian . Hírek 801 18 hozzászólás

Karune Kérdések és Válaszok 26.

xordiah.gifCsak két dolgot emelnék ki az e heti QnA-ból

  • Megint beraktak tőlünk is (a Starcraft2.hu oldalról érkezett) kérdést, szóval nem hiába fórumoztok, csak így tovább.
  • Néhány rajongó könyörgése ellenére („Hadd maradjon az Elveszett Templom elveszett!!!”), a Lost Temple mapot bizony a Starcraft 2-ben is viszontlátjuk (eddig ugye szerepelt az SC1-ben és a WC3-ban is).

Ne tévesszen meg, hogy Karuneről néhol E/3-ban esik szó, ezt a QnA-t az európai CM, Xordiah postolta ki (valószínüleg hamarosan megjelenik az amerikai verzió is).

Vorian . Hírek 952 12 hozzászólás

Karune Kérdések és válaszok 25.

karune.gifKarune QnA, de még milyen!

Mostantól minden QnA köteg tartalmazni fog egy „Gameplay Blog” nevű szekciót, amiben Karune elmeséli a tapasztalatait a Starcraft II aktuális verziójával játszott belső (fejlesztői) meccsekkel kapcsolatban.
Kiderül még, hogy igen, lesznek városi pályák (!!), a grafikát megpróbálják kicsit életszerűbbre belőni és hogy a Ghost Drop Podja többet tud mint gondoltuk volna.

Vorian . Hírek 761 19 hozzászólás