Archive for 2008. március 22. szombat

Starcraft2.Hu – Szülinapi zsúr

Könny fakad a szememből ha arra gondolok, ezt is megértük. Május 20-án ünnepeljük első születésnapunkat, ugyanis ekkor született meg a legelső post – melynek zsenialitása vitathatatlan és akkor még más volt a design is meg a domain is. Ebből az alkalomból szeretnék rendezni egy találkozót, ahol megismerhetnénk IRL egymást, és egy jót dumálhatnánk a Starcraft II-ről, mindamellett, hogy barátságokat kötünk és mélyítünk el a virtuális valóságon túl is személyesen. A terv a következő: egy előre megnevezett vendéglátó ipari egységben, előre lefixált időpontban, evés-ivás és koccintás az egészségünkre (értsd: elmegyünk valahova és iszunk). Helyszín: Budapest (pontos hely később) Időpont: 2008. május 17. (szombat) , este (pontos időpont később) Az eseményre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Mivel még 2 hónap van hátra, szeretnék most egy előzetes igényfelmérést tartani, tehát megkérnék mindenkit, aki előre láthatólag úgy gondolja, hogy el fog jönni, jelentkezzen itt a kommentekben.

Astonkacser . Blog 1262 24 hozzászólás

Samwise intejú @ FS!

Samwise Didierrel jópár interjút készítettek már az elmúlt időben. Az Eurogamer is kikérdezte a Starcraft II művész igazgatóját, és Attila1234 a Frostshock! – a legnépszerűbb magyar WoW blog – egyik szerkesztője lefordította nekünk a teljes interjút. Mikor csatlakoztál a Blizzardhoz? 1991-ben, amikor még Silicon & Synapse volt a cég neve. Szóval öreg bútordarab vagy? Igen, öreg. Mi volt az első munkád a cégnél? A Lost Vikings utolsó símításai. A végső játékban három viking volt, amelyiken én dolgoztam körülbelül húsz. Nagyon hasonlított a Lemmingshez. Ezután a Rock N’ Roll Racing és a Blackthorn volt soron, és még rengeteg másik ezek után, amikor a Warcraft megjelent. Mi volt, ami inspirált? Miket rajzoltál gyerekkorodban? Egyértelműen a Conan könyvek voltak rám a legnagyobb hatással. A Frank Frazetta és John Buscema által illusztrált Conan könyvek. Aztán a Marvel képregények. Kedveltem a DC cuccokat is, de a Marvel képregények stílusa kedveltette meg velem a képregényeket. A 70-es évek régi Hobbit rajzfilmjei is hatottak rám. Azt hiszem, az általam rajzolt törpök azokból a filmekből vannak, talán azért mert még azokon tanultam meg, hogy kell fantasyt rajzolni. A teljes fordítás a Frostshock!-on olvasható.

Astonkacser . Blog 1306 3 hozzászólás