A fórum halála

Astonkacser . Blog 950

forumdeathlogo.PNGAzok akik régebben vagy akár még manapság is rendszeresen meglátogatják a Blizzard hivatalos Starcraft II fórumát, azoknak nem lesz új amiről beszélek.

Prológus:

Réges régen, még az ősidőkben, amikor még ez a hivatalos fórum egy barátságos hely volt, akkor még a rajongók megoszthatták véleményüket a fejlesztőkkel, akik rendszeresen olvasták az ottan írtakat és reagáltak is ha idejük úgy engedte. Nem volt túl nagy a színvonal, de nem is ezért szerettük.

Az egyik ok:

Ha éppen most lenne kedved meglátogatni a fórumot, 80%-os eséllyel a következőt fogod látni:

forumdeath1.JPG

Amint látható, körülbelül 400 oldalnyi témával telespammelt fórumot kapunk eredményül. Ezen kívül egyes témákon belül is spammelés tapasztalható. Miért is van ez?

  • Ez a fórum régi és elavult, így könnyen telespammelhető
  • A Blizzard nem bannolja az ilyen módon vidámkodó arcokat

A másik ok:

A fórum egyik híres-neves alakja, Ghetto-Overlord készített egy összeállítást arról, hogy milyen témákat is találunk a hivatalos fórumon:

ripforums_little.JPG

Mint láthatjuk elég siralmas a felhozatal, szinte már vadászni kell az olyan témákat ahol egyáltalán Starcraft II-ről van szó, de emellett a maradék témákban amik nyilvánvalóan “offtopic”-ba sorolandók, aberált hülyegyerekek és idétlen nyúlbélák degenerált hozzászólásait olvashatjuk. Szinte ritkaság számba megy az olyan téma, ahol legalább 5%-ban értelmes beszélgetés történik. Miért lehet ez?

  • A Blizzard nem alkalmaz a saját fórumán moderátorokat, mert a saját vevőit nem zárhatja ki vagy korlátozhatja
  • A Starcraft II körüli hírek annyira ellaposodtak, hogy nem csodálom ha őrjöngő hülyegyerekek százai élik ki magukat ezen a fórumon

Epilógus:

Reményeink szerint ez nemsokára változni fog. Karune már többször megerősítette, hogy azért nem cselekszenek a fórum bajaival kapcsolatban, mert nemsokára egy új rendszer veszi át a helyét ennek az öreg fórum motornak. Teljesen valószínű, hogy legalább olyan jó lesz mint a WoW fórumok, de talán még azt is túlszárnyalja. Legújabban azt hallottam, hogy a WWI-re talán készen lesznek ezzel.

Forrás:


Comments (28)

  • Ubesz

    |

    You pay for your barbarism….

    Reply

  • The Zerg Overmind

    |

    Még jó hogy nem jelentek meg ilyenek meg a bunkó parasztok a mi fórumunkon, leszámítva azt a helyesírásos gyereket a banned topicban.

    Reply

  • gabriel21

    |

    #2: Illetve a hirdetős gyereket a Protoss egységeknél..

    Am. én erre csak azt tudom mondani.. OWNED xD

    Reply

  • Blase

    |

    Nincs sok hír az SC2-ről..és akkor már ezt kell csinálni?Ennyi erővel én is kimehetnénk az utcára és felgyújthatnám a szomszédom pottyantósbudiját(!!)-“Miattad nem jelenik meg!”.AZ embereknek hogy nincs ennyi eszük?Ebben élik ki magukat…

    Reply

  • Orcus

    |

    #2: Az én lennék?

    Reply

  • 8.er

    |

    Legalább találó neve van a spamrobotnak…

    Reply

  • Aston

    |

    @2: Itt mi megtehetjük, hogy bannoljuk aki rosszalkodik (nem egy példa volt rá), ez egy fansite, itt minden ingyenes és mindenki ingyen dolgozik, de a Blizzard nem tilthatja le a játékosokat annak a játéknak a fórumáról, amiért fizettek.

    Reply

  • Farrun

    |

    emberek, hogyhogy nem adminnal és moderátorral INDULT egy fórum???? ki találta ezt ki? ez puszta emberi hanyagság… bahh

    Reply

  • 8.er

    |

    #7

    Játék accountokat is simán banolják vagy felfüggesztik egy időre ha a gazdájuk megszegi a szabályokat.

    Reply

  • Blase

    |

    Engem nem enged fel a Battle.net az európai szerverre.Mindig megnyílik és rögötn ki is lép.Pedig eredeti a játékom természetesen eredeti kóddal.Szóval én a U.S. West szerveren játszok, úgyis csak osztálytársaimat kell leverni:DEnnek a hibának mi lehet az oka?Letilthatták a bejelntkezésem vagy mi?:D

    Reply

  • ProfessorJ

    |

    Mint politológus hallgató amondó vagyok, h mai felgyorsult információs társadalmunkba is beszabadult a vandalizmus, és ez ellen fel kell lépni, de sürgősen, mert előreláthatatlan következményei lesznek.

    peticío a Blizzardnak a spammerek ellen 🙂

    Reply

  • Promie Motz

    |

    de még nem is fizettek a játékért 😉

    De szánalom is, ha tényleg ilyen az oldal… a mi oldalunk győzött 😀

    Reply

  • Zedas

    |

    Aston, ne sértődj meg, de ennyire nincs hír? 🙂

    Bár mostanában ezek a játékvideók nekem nagyon bejöttek…

    Reply

  • Aston

    |

    @13:
    Rövid verzió: Ja, nincs semmi hír.

    Hosszú verzió:
    Valójában az a helyzet, hogy idáig híreket hoztam nektek, de most már hogy sokan vagytok, visszatartom az információkat és ilyen hülye bejegyzésekkel próbálom elvonni a figyelmeteket. Valójában már húzom felfelé magamat az sc2 ladderen. 😀

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Figyeljetek ezt magyarázom 1 fél éve. A blizzard nagyon erősen felfüggesztette a supportot. Még 1 forumot le lehet tojni mert nem irsz oda és kész, de nem csak a forumuk ilyen silány hanem az egész bent ami viszotn aj átéék élményedet veszi el. Aston ha akarod összeállithatunk 1 másik cikket a hackerektöl a bneten. Mass hacker az egész (wc3 ban) minden 2. game hacker tiehack maphack amit akartok közbe megy az ell abuse is. Hasonloan felháborito képeket tudnék adni. Megszűnt a support minden nagyon okos gyerek veri magát. Ennyi a kultúra………..

    Reply

  • Zedas

    |

    Crafty_FOX: ezért kell csak szűk körben, ismerősökkel játszani. Kíváló példa ennek az oldalnak az olvasóközönsége: szombaton szoktunk bneten játszani 18h-tól (ez itt a reklám helye!), és érdekes, senki nem csal, mert csak kikapcsolódás az egész, nem számít a loss.

    A normál netet soha nem fogod a vérpistékéktől megtisztítani, felesleges ezen keseregni.

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    Tiszta volt éveken át amég volt support meg controll. A haverokkal játszással meg az a baj hogy hamar kiismer mindenki minekit és nem érdekes többé. Ezzel ki is zárnánk magunkat egy csomó szorakozató játékmodból/ stílusbol. És én bár a szavazáson nem azt jelöltem meg hogy a haverokat mind lezuzom de ettöl még igaz wc3 ban. Az a felfogás meg nem nagyon vezet sehova hogy játszunk 2 wc3 at mert ott ti szivtok aztán menjünk cs zünk 2 öt mert ott én szivok. Szóval sajnos nagyon is kell ez az AMM meg a sok idegen gamer mert akkor tudsz igazán jol játszani. Lanon a haverokakl tolva belterjes lesz az egész nem fejlödztök sehova hamar kialakulnak az eőviszonyok ki miben jo és ez nem nagyon változik ám, de a bneten a sok ellenfél mind probálkozik valami ujjal amiböl tanulni lehet és ez 100 szor szorakoztatobb mint leverni azt a haverodat akit 1. már sajnálsz 2. teljesen elveszed a kedvét. és különben is sokka szivesebben játszana veled az oldaladon mint ellened jobban is szorakozna többet is fejlödne…
    Kanin kezdtem a wc3 at belterjes volt már az is pedig ott joval több tag olt mint egy közepes barátikör, mégis kialakult hogy ki kit ver el és ez csak nagyon ritkán változott, ezért avégén voltak játékosok akik már be se nyomták a serachot ha látták hogy fennvagyok vagy fennvannak oylanok akikkel nem birnak.

    Reply

  • Aston

    |

    @16: Csinálok fenntre egy bannert. Szombat 18:00 #starcraft2.hu ? Ezek a pontos koordináták?

    Reply

  • Zedas

    |

    Aston: igen. Egyébként még Te találtad ki, azóta hűek vagyunk a koncepcióhoz 🙂

    A ‘#’ -t majd fejtsd ki, mert tapasztalataim szerint zavart okoz az erőben…

    Reply

  • SzuL

    |

    inkább írj elé még egy “op”-ot, és akkor végre fel tom vinni a botomat ^^

    Reply

  • Aston

    |

    @20: Oké, de akkor a bot foglalja be a csatornát minden szombat délután! 🙂

    @19: A “#” általában csatornát szokott jelölni, például irc-en.

    Reply

  • Zedas

    |

    Aston: én tudom, Te is tudod, de sokan nem tudják. Már hozzám fordultak jópáran hogy hesses csatornára próbáltak belépni és üres volt / nem ment, stb. Jobb ha kiírod, hogy channel. Szerintem. Elnézést 🙂

    Reply

  • god

    |

    #2

    Az én voltam, és a ‘bunkó paraszt’ jelzőt tartsd meg magadnak, mert te nem tudsz (többekhez hasonlóan) helyesen írni. Más felett való ítélet mondás helyett inkább nézz magadba, és ismerd el ha a másiknak igaza van. Remélem, hogy szellemi kapacításod ezt idővel lehetővé teszi számodra.

    god

    Reply

  • mrobed

    |

    Elmontam hogy miert nem tudok normális üzitt irni es aszt is elpofásztam hogy ezert nem irok anyi üzenetett de atol meg itt vagyok es szinte napi rencereségel nézem az oldalt!!! Az elsök között vagyok akki regisztrált erre az oldalra nem mondom hogy nekedd nincs jogodd elmondani a véleményedd de akkor az enyémett se fikázd!!!! Mindnkinek szoktam találni hibátt az irásába és kebzeld fikázo barátom a tiedbe is!!!! Mindenki megértette hogy miert nem tudok irni néha megemlitik de csak poén képpen!!!! Te mért nem tudodd felfogni eszt a csöpnyi agyadal!!!! Ha vegre valahára hazaérek többett fogokk irni de adig csak inkább nézem, a topikott!!! Eröl a dologrol meg az a vélemenyem hogy egy barom aki ijett csinál!!! De az elötem szóló kolégak megmonták hogy ez a blizz hibája is!!!! god eszt rolam monta az iletö nem roladd De azert köcce a beirást!!! 🙂

    Reply

  • god

    |

    *** ami kettőnkre, max hármunkra tartozik CSAK, azt PM-ben vagy emailben beszéljük meg légyszives ***

    Reply

  • Aston

    |

    @22: Oké, javítom.

    Reply

  • sise

    |

    #cikk -“hogy a WWI-re talán készen lesznek ezzel….”- az első világháborurol talán már lekéstek………

    Reply

  • Aston

    |

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.