Az upgradelt Nighthawk!

L4.ZsukoV . Hírek 814

Ugyan a Starcraft2 hivatalos bejelentése óta számtalan egységet megváltoztattak vagy megújítottak már a játékfejlesztése során, mint például a Mothershipet, a Queent vagy a Nighthawkot! Ez az egység, amire már szinte minden elmondható kivéve azt, hogy állandó. Ha visszaemlékszünk 2007. december 17-re (Huh, de régen volt már! 🙂 ), amikor Blizzard közzétette a Terranok egyik új forradalmi egységét, a Nomadot. Azonban amennyire gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a közszférából, mert sokaknak jogosan nem tetszett a “dizájnja”. Így aztán több, mint fél éves várakozás után jött a remek hír (2008 szeptember táján…), hogy annyira átdolgozták a Nomadot, hogy átnevezték Vulkan-ra, de ekkor még semmilyen képet még nem láttunk róla. Azonban a 2008-as Blizzcon idején mindenre fény derült ezzel kapcsolatban! Még az is, hogy már se nem Nomad, se nem Vulkan hanem Nighthawk lett az eredeti neve. Persze felmerülhet bennetek, hogy ez mind szép és jó, de akkor most milyen képességekkel is rendelkezik a Science Vessel útódja? Azok mik és hogyan is működnek? Mert, ahogyan a neve és a kinézete, úgy a képességei is változáson mentek keresztül.

Jelenleg 3 képességgel rendelkezik a Nighthawk:

  • Detection: Képes a láthatatlan egységet “detektálni” (szerk.: észrevenni). Természetesen passzív képesség vagyis 0 energiába kerül.
  • Deploy Auto turret: Gépágyúkat tudunk elhelyezni vele a pálya bármely pontján, ami 200 hp-val rendelkezik, tudja a szárazföldi és légi egységeket egyaránt lőni és darabja mind összesen 50 energiába kerül.
  • Hunter – Seeker Missiles: Ez a legújabb képessége, ami pár másodperces bombázása durván 150-et sebez az adott területen(, mert persze területható a sebzése). Egy csapással a legtöbb tier 1-es és castereket képes elpusztítani, ami nekünk csupán 75 energiába kerül. (imba?!)

Fontos tudni valók: (Kösz

  • A nighthawk képességeinek használata között nincs cooldown! Az az, amint leraktál a csata térre egy-két Auto turretet máris használhatod a Hunter – Seeker Missiles vagy akár forítva is.
  • A nighthawk képességeit a Fusion Core épületben tudjuk kifejleszteni.

Comments (16)

  • oRnuH12

    |

    Nem rosz..8-)

    Reply

  • Raymond

    |

    Mi let azzal a kepesseggevel, ami kijelol egy legi egyseget es annak 50%al tobbet sebeznek? Ha jol emlekszem, az meg lathatatlan is volt talan. Es vmi aknaja is volt neki, vagy nem?

    Reply

  • KennyGTP

    |

    Nekem ez az 50 energiából egy 200hp gépágyú egy kicsit nagyon túlzás :S.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz #2: Azokkal “JELENLEG” nem rendelkezik a nighthawk… Vagyis még változhat vagy már ebben a szent pillanatban meg is változtatták csak mi még nem tudunk róla! Persze az is benne van a pakliban, hogy így marad.

    Reply

  • Raymond

    |

    Mondjuk nekem a Nomadba az tetszett, hogy uj fesulte at a terepet, azokkal a fenyekkel, olyan futurikus hatasa volt, el is kepzeltem, hogy akar olyanokkal is korozik Raynort, es bujkalnia kell eloluk 😀
    Szerintem ez a Terran had egyik legerdekesebb es leg sokszinubb egysege.

    Reply

  • Zedas

    |

    Szerintem mindenképp legyen mass irradiate spellje 5 manáért!

    Reply

  • SzuL

    |

    ez a hunter a terra storm.

    ez az auto turret meg hülyeségnek hangzik így hallásból.

    Reply

  • Archon-god

    |

    Nem roszz 😀 Nekem a neve meg a dizájn-ja tetszik meg a képességei is tök kúl-ok 😀 Az hogy 50 energy-ből 200HP turret az kicsit télleg durva 😀

    Reply

  • Adun

    |

    Csak nekem nem tetszik az hogy most már gyakorlatilag a terrannak is van stormja.. eddig a protosoknál az volt az egyik legütősebb spell és az volt a legjobb benne hogy a többi fajnak nem volt olyan.. de ez így már nem lesz oylan jó szerintem. A gépágyúkkal meg nincs semmi bajom bár inkább 75-be kéne kerülniük szerintem

    Reply

  • Raymond

    |

    Ha arra gondolsz Adun, hogy a terra storm imba, akkor a protoss nem volt az? 🙂
    Meg ugy is biztos fogjak balancolni a turreteket, miutan kijon a gem, es meg mielot kijonne a 2. kampany, addig 1-2 patch mar ugy is lesz, ezt szerintem nem tudja majd magaba a Blizz megcsinalni, kell egy par jo jatekos uj strategiakkal meg egyebbekkel, es szerintem akkor dol majd csak el igazan.
    Mennyi fordulhat majd elo egy jatekosnak egy normal meccsnel nh-okbol?

    Reply

  • Fred

    |

    Szerintem majd a auto turret-ek szamat is limitalni fogjak mint a spider-mine-oket a SC-ban igy tudjak balance-olni es igy is logikus lore szempontjabol is, vegtelen eroforrasokat nem tartalmazhat a Nighthawk es ugyebar a terranok nem tudnak teleportalni !

    Reply

  • aarchie

    |

    ez a missilie nem 1az 1ben a Battlecrouser 2 verzióval ezelőtti földrelézerezős képességének copypastja új grafikával? És a pszistormal mi lesz? megint megkapja a a templar az anti gravitit helyette?:D

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    ## 12
    Mondjuk ezt ne feszgessük mert az összes játék öszses aoe-je copy pastenek tekinthető, más radiussal, damage-el meg grafikai megjelenítéssel, esetleg a lehetséges célpontok típusaival (air,ground, mechanical stb) de a lényeg ugyanaz : AOE

    # 3 azért vigyázzál azt még nem tudjuk mennyi energiát visz meg milyen gyorsan regenerálódik. Azért 100 energyvel meg 0,5ep/sec el szerintem már sem imba.

    #11 Biztos hogy limit lesz a vége már kifejtettem párszor miért kizárt hogy valaki ingyen telepaolhassa a mapot. Ugyanakkor bizonyos mennyiségben a zergnek is lesznek “ingyen unitok” szoval….

    Reply

  • Jimmy

    |

    Egyetértek azokkal az előttem szólókkal, akik kritizálják a bombázós képességet, mert a Protoss storm megint, még egy megfelelője.

    Áttekintve:

    Régen, a StarCraft 1 -ben volt a Protossnak egy storm képessége, ami 75-be került, és ~110 -et sebzett adott területre. Egyedi volt, és elengedhetetlen.

    Most meg:
    Protossnak lesz stormja, ugy tudom 75 energia, ~110 sebzés, és úgy emlékszem, mintha csökkentették volna a területet, amin sebez. (…)
    Zergnek lesz stormja, a Queen -nél, ami még irányitható is, tehát jobb a Protossénál.
    Terrannak lesz stormja, ami 75 energia és ~150 sebzés, tehát jobb a Protossénál.

    Összegezve, a Protoss storm igy már nem lesz egyedi, sőt talán még kevésbé is effektiv mint a többieké.

    (Talán azt akarják elhitetni a néppel, hogy nincs ötletük?)

    Reply

  • drtho

    |

    Ennek a Deploy Auto Turret-nek akkor lenne esetleg értelme, ha mondjuk max 4-et tehetne le egy cucc, vagy nem tudom, mert különben egy hosszabb gamenél tarthatatlannak látszik, főleg, hogy szárazföldre is lő…

    Reply

  • DJackson

    |

    mondjuk legalább nem detektorok a turretek…

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.