Naib a Starcraft2-ről

Astonkacser . Cikkek 2481

Naibot itt nem biztos, hogy sokan ismerik, úgyhogy előljáróban annyit róla, hogy ő magyar viszonylatban profinak tekinthető, rendszeres résztvevője volt a magyar WCG-nek (ahol csak a helyi ászok miatt nem tudott nyerni) illetve tagja volt a (mondjuk úgy) magyar válogatottnak.

Az interjút Kasas készítette a Replays.hu-tól. Köszönjük neki és még több ilyet, mindenképpen érdekes olvasmány, de azért kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is!

Egy részletes interjú keretében megszólaltattam Naibot, aki az SC:BW karrierjében szép eredményeket ért el. Többek között a nemzeti válogatott egyik alap tagja volt.

Szia! Kezdjük az elején, essünk túl a formalitásokon, név, hol laksz, meddig bw-ztél?
Bíró Gergely, budapesti őslakos vagyok, kb. 2003 nyara óta BW-zek neten, egy másfél éves kihagyást leszámítva , de már kb. 10 éve ismerem a játékot.

Tehát mondhatjuk azt hogy amíg nem jött ki az SC2 béta, addig folyamatosan BW-ztél?
Mondhatjuk 🙂 a másfél év WoW-ot leszámítva xD

Hát ez ikszdé 🙂
az bizony

Én is WoW-oztam 2 napot, de rájöttem az nem az én világom, látom neked ehhez több idő kellett 🙂
igen, sajnos… 🙂

Na jó, félretéve a poént, vártad a 2. részt?
Persze! Az első felröppenő híreknél nekem is galambok repkedtek a hasamban hogy végre már, és úgy gondoltam alig bírom majd kivárni, aztán ahogy jöttek a kósza infók, olvasás alapján sok minden nem tetszett, meg a rengeteg eltelt idő miatt is alábbhagyott a lelkesedés…de tudtam hogy akármennyit is tagadom, amint rá tudom tenni a kezem egy béta kulcsra úgyis ráfekszem a játékra ha megtetszik pár meccs után 🙂

Mielőtt elkezdtél volna vele játszani, voltak elvárások, kételyek?
Más nem is volt szinte 🙂 elég nagy MBS-ellenző voltam, bár viszonylag alacsony intenzitással szálltam be az erről indított vitákba a különböző fórumokon, úgy voltam vele hogy annyira nem érdemes ilyenekre vernie a nyálát az embernek amíg nincs első kézbeli tapasztalata arról, hogy milyen is a gyakorlatban. Kíváncsi voltam hogy tudja-e adni ugyanazt a játékélményt mint a BW.

És tudja?
Szerintem nem, mert más, aki ugyanazt keresi az csalódni fog. De így is nagyon jó azt kell hogy mondjam, tényleg rosszabbat vártam az alapján amiket olvasni lehetett…az a helyzet hogy amíg ki nem próbálja az ember, csak az előítéletei alapján tud képet alkotni arról hogy is nézhetnek ki az olvasott dolgot a gyakorlatban, ez pedig pontatlan. Pontosítva a választ, ugyanolyan szintű izgalmat és érdekességet fedeztem fel benne mint a magas szintű BW-zésben annak idején, csak én úgy érzem hogy ezt egy kicsit másképpen éri el az SC2 mint a BW. Más lett a makró és a mikró is (bár mindkettő hasonlít), mindenki maga ítélje meg hogy ez tetszik-e neki vagy nem. Szerintem mindkettő teljes értékű.

Igen, ahogy mondtad, ez egy más játék mint az elődje, nyilvánvaló, hogy nem lesz ugyanolyan.
Ne is legyen, nem sok értelme lenne 🙂

Szóval, megkaptad a kulcsodat, gyorsan izibe letöltötted a bétát. Első alkalommal hajnalig játszottál? 🙂
🙂 azt hiszem nem csak az első alkalommal…amikor csak van szabadidőm amit nem tudok értelmesebben eltölteni, jöhet az SC2 . Ezúton is köszönet még egyszer szkilinmatyinak aki kölcsönadta a sajátját mert nem elég jó a gépe hozzá

Köszönet neki 🙂 . Na térjünk rá magára a játékra. Protossal tolod, kb hány gamet toltál le mostanáig?
Ha jól számolom a mindenféle 2v2-vel és 2 accounton összeszedett gémeket, olyan 350-re jöhet ki kicsit kevesebb mint 1 hónap alatt, ennek 95%-a Protoss, a saját accom elején randomoztam egy kicsit, mert gondoltam azért bele kéne kóstolni a másik 2 fajba is mielőtt újra lehorgonyzok a P-nél.

Hmm, ez azért még emberinek mondható, emellett még van idő barátnőre meg egyébre
🙂 Akad 🙂 a KRESZ-tanfolyamról nem is beszélve. Szerencsére itt általában még gyorsabbak a meccsek mint SC1ben, főleg mert még nem igazán elterjedtek / kiforrottak a makró buildek..egy meccs így kevesebb idő.

Igen, erre én is rájöttem, hogy gyorsabb a játék.

Szerintem ez idővel változni fog, legalábbis valószínűleg. Vagy a későbbi új mapok változtatnak rajta, ahogy az elődben is, ott is csak olyan 2004 környékén indult meg az igazi makró-forradalom, pedig hány éve kinn volt már a játék…szóval ez lehet egyszerűen a béta hatása.

Kipróbáltad mind3 fajt, azért maradtál p, mert bw-ben is azzal voltál ?
Részben 🙂  Maga a StarCraft is leges-legelőször még olyan 11 évesen azért fogott meg, mert megtetszett a sztori és szegény nemes, túlerő ellen küzdő és kihalásra ítélt Protossok. De ennél most (mivel nincs single player történet amibe beleélhetném magam) sokkal fontosabb volt az, hogy az egységek / irányítás / játékstílus és a fajspecifikus makrómechanizmusok közül is egyértelműen a P áll kézre. Egyedül talán a Reapereket sajnálom hogy nem használhatom 🙂

Mit gondolsz, szerinted melyik jelenleg a leggyengébb faj? Sokak szerint a terran, de én ebben nem vagyok annyira biztos.
Szerintem egyszerűen nem láttunk eleget még ahhoz hogy ezt egyértelműen el lehessen dönteni. TvZ-ről nem tudok sokat és ez az amiről mindenki t panaszkodni szokott, de az utóbbi napokban annyi kreatív T build látott napvilágot amivel próbálják a határokat feszegetni Z ellen, hogy előbb-utóbb el lesz találva az ami hosszú távon is jó kiinduló alap a matchuphoz. A Zerget talán P ellen is kicsit erősebbnek érzem jelen pillanatban, de skillel ez is kiküszöbölhető, ahogy BW-ben is az igen apró „imbalanszok” adták az adott faj ellen elért győzelem édes ízét 🙂 arról nem is beszélve hogy szerintem én se tettem még minden emberileg lehetségeset a különböző fajok elleni buildek terén. Összefoglalva én Z > P > T-t mondanék amivel egyetértek szerintem a döntő többség véleményével, de a különbség kisebb mint azt gondolják, és rengeteg kiaknázatlan dolog van még a játékban. Ha pedig mégse lenne igazam, azért béta hogy ez megváltozzon.

Ha már a balance-t feszegetjük, mely egységeket érzed erősnek(fajonként) és melyeket gyengének?
Érdekes hogy én itt leginkább T egységekre szoktam megorrolni, pl. a Marauder lassítása szerintem túlságosan erős. Ezen kívül úgy érzem a Banshee is kicsit gyorsan irt ki mindent, ami mozog. A Mutalisket pedig inkább hagyjuk is, 2 exp előnyről majdnem sikerült elbuknom egy PvZ-t miután a rushom után 6 drone-ról állt fel az ellenfél egy Desert Oasison játszott meccsen, csupán azért mert nem derítettem időben a mutára váltást túlzottan gyengének egyedül a Siege Tank-ot tartom, túl lassú, drága, és kevés gyártható belőle ahhoz hogy a célját (a light egységek tömegmészárlása mint a Zealot, Zergling stb. ) hatékonyan be tudja tölteni. Valamint egy kicsit lehetne változtatni a Stalkeren és a Phoenixen, de nem érzem kifejezetten gyengének őket. Az előbbiről a fórumban ki is fejtettem hogy szerintem mint kéne alakítani rajta ahhoz hogy egy kicsit többen / többet használják.

Térjünk ki egy kicsit a spellekre. A fontosabb, leghasználtabb spelleket vesézd ki egy kicsit saját szemszögödből.
Egyértelműen a Sentry a kedvenc egységem, minden matchupban mind3 spellje rengeteg helyzetben használható (arról nem is beszélve hogy muták ellen mennyire kötelező), de a 3 közül egyértelműen a Guardian Shield az aminek köszönhetően a legtöbb meccset eldöntöttem. Rengeteg szoros csatát lehet megfordítani vele, vagy arra kényszeríteni az ellenfelet hogy az egyébként gyengén sebző Sentryket lője ki először, ami közel sem optimális. A Force Field magáért beszél, százmillió helyzetben hajt óriási hasznot, kezdve az 1 FF-el zárható rámpákon valón védekezésnél, az ellenfél rámpájának lezárásán át (mondjuk egy T early exp elleni felfutásnál, vagy egy Z early exp elleni timing attacknál az erősítés útjának elzárására) egészen a mass force field-ig midgame-ben, amikor arra használod hogy ne focusolja le a sok hydra / roach vagy MM a Colossusaidat. A halu pedig egyszerűen gyilkos, amikor a drága és kevés (éppen ezért prioritást élvező célpontként kezelt) Immortalt vagy Colossust tudod megvédeni, mivel az emberek nem szoktak hozzá ahhoz, hogy ez ellen játszanak vagy Phoenixet hallucinálsz derítésre, bár azt ritkán szoktam 🙂

És a storm?
A storm lett volna a következő persze…úgy érzem jogos a sebzés csökkentése, és nem kezelhető többé úgy mint SC1ben hogy felteszed rá a védelmedet unitok / cannonok hiányában is viszont később, limit közeli csatáknál hála a smartcastnak bivalyerős, szerintem túlságosan erős is, ugye nem kell ecsetelni mi történik egy hydra / roach vagy MM sereggel ha körbe lesz force fieldezve és utána kapják a vihart 🙂  Tehát én úgy érzem nem érdemes rögtön Stormmal kezdeni, bár bizonyos helyzetekben működhet, viszont később mindenképp érdemes tenni egy tech-kitérőt akár a sereged létszámának pillanatnyi csökkenése árán is – többszörösen megtérül.

Röviden a másik két faj spelleiről?
Az EMP nagyon jól el lett találva, bár én húztam a számat eleinte rá hogy túl erős (akkor még nem használták annyian) de inkább csak ésszel kell menni ellene és nem beleszaladni az összes immortallal 🙂 Arról nem is beszélve hogy mióta a HTnál van a Feedback, a kettő tökéletesen ellensúlyozza egymást és az nyer akinek gyorsabb a keze.  HSMről sokat nem tudok mondani, mivel saját tapasztalatom nincs, úgy érzem hogy nagyon sok a 125 energia és mivel el lehet futni a legtöbb dologgal előle (valamint az ultra meg se érzi) ezért ellensúlyozva van az óriási sebzése, talán mindent le lehetne gyengíteni rajta (AoE + dmg) és akkor kevesebb energiáért lehetne használni. Bár akkor olyan lenne mintha a T-nek is psionic stormot adnának, az lehet unalmas. Áttérve a Zergekre, több embernek kéne Infestort használni, nagyon erősek lettek különösen azóta hogy nincs időlimit az áttérítő-spelljükön (szorri nem tudom a nevét fejből 🙂 ). De persze amíg elég P ellen a tahómass…Terra ellen meg ott a swarmot helyettesítő trutyi, bár azt úgy láttam használják is viszonylag sokan. Corruptort érzem még kihasználatlannak, egyszer nagyon megszívattak azzal, hogy folyamatosan letrutyizva tartották a Warp Gate-jeim felét, mivel nem volt elegendő anty-air, amivel elkergessem őket 🙂

És a végére, mit szólsz a Battle.net 2.0.hoz (már ami elérhető) ?
Kevés! Csatlakozom azokhoz akik panaszkodnak a channelek hiánya miatt, bár már tizenötször olvashattuk hogy ez csak a Béta mielőbbi piacra rakása miatt maradt ki (nyilván rengeteg extra tesztelésen kellett volna átmennie még a dolognak hogy zökkenőmentesen működjön az a sok okosság amit ígértek nekünk), de elég fura hogy meccs után az egyetlen (általam ismert) módozat az ellenféllel való kapcsolatteremtésre az hogyha jobbklikkel beteszem barátlistába a meccs utána lobbiból, és úgy írok neki. Ez elég tré azért. Nem vagyok az a nagy bneten szocializálódó fajta egyébként, és nem zavar hogy csak felmegyek és játszom, de pont a fentebb említett dologhoz hasonló körülményes ügyeskedés azért baromira idegesítő. A nagyon gyengén megoldott whispelgető rendszer is ide tartozik egyelőre.

„Foglalkozz a játékkal és ne dumálj!” – mondhatná a Blizzard 🙂
Mondhatná, ha nem folyton a „casual gamer”-ekre akarná kihegyezni a játékot, legalábbis ezt szerette volna elhitetni mindenkivel 🙂

Azaz?
Sok nyilatkozatot olvastunk hogy pl. a divízió rendszer lényege is az lenne, hogy a hobbijátékosok is úgy érezhessék, tartanak valahova. Meg az – egyelőre szintén nem működő – achievement is gondolom ezt a célt szolgálná. Lényeg hogy „mindenki megtalálja a maga szórakozását” a Blizzard szerint. A profik a csúcsra törést, a többiek valami szerényebbet. Namármost szerintem ehhez már itt a bétában is kéne lennie egy működő szociális kapcsolattartó rendszernek, pontosan azért hogy a nem vérgőzösen győzelemre törőknek is élményt tudjon nyújtani 🙂 nyilván ezzel a Blizzard is tisztában van…gondolom technikai és időkorlátok játszottak szerepet abban hogy ilyen gyengus pillanatnyilag a játékosok közti interakció.

Majd kiderül, ha beborul 🙂 . Végezetül mit üzensz Gorkynak?
Kösse fel a gatyáját, mert itt én leszek az akitől tanulhat a másik, SC1-es közös karrierünkkel ellentétben 😛

Köszönöm az interjút/élménybeszánolót!
Én köszönöm a lehetőséget 🙂


Comments (21)

  • l.lantai0828

    |

    Nagyon hasznos interjú, köszönöm szépen. Legalább valaki elmondja, ha abban a fajban amivel ő játszik, van valami imba. Amit Naib írt, mindennel teljesen egyetértek.

    Reply

  • Delebriel

    |

    „Kösse fel a gatyáját, mert itt én leszek az akitől tanulhat a másik, SC1-es közös karrierünkkel ellentétben :P”

    Ez bejött 😀

    Reply

  • Phoboss

    |

    szóval esti meccs Naib vs Gorky lesz? 😀

    Reply

  • Radon

    |

    Naibot simán vertem.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Radon #4 üzenetére:
    Jól van már az 1000 éve volt 😀
    Hk-ra is már csak úgy emlékeztél hogy láma, de b- rankot sikeresen elért iccupon kb 10perc alatt lemosna. Még akkor is ha visszatérnél fél évig gyakorolnál és utána csapnátok össze, ez biztos.
    Rengeteg minden megváltozott azóta mióta eltűntél 🙂

    Reply

  • FeroxX

    |

    Válasz sweeping #6 üzenetére:

    hát ja, még ilyen sweeping-ek is -pRo-k lettek XD

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz FeroxX #7 üzenetére:
    Én nem, mert max csak egy c rankot tudok. De ez is sokkal több mint amit 2005ben teljesítettek, azóta rengeteget fejlődött mindenki, rengeteget változtak a stratégiák.

    Reply

  • Madeye

    |

    Miért kellet ez: „(mondjuk úgy) magyar válogatottnak” ? 🙂
    Nincs ebben semmi idézőjele, az a magyar válogatott volt/van, ugyanúgy, ahogy más országoknak is volt/van válogatottja, bár azt megértem, ha valakinek ez furán hangzik 🙂

    Reply

  • TavariS

    |

    #9

    Szerintem sincs ebben semmi furcsa, ma már úgyis mindenből csinálnak nemzeti vetélkedést, miért pont ebből maradna ki.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Radon #4 üzenetére:
    Naib üzeni neked, hogy akkor verted meg amikor te már 5 éve nyomtad ő meg kb 2 hónapja kezdte.

    Reply

  • Aston

    |

    #9: Legjobb tudomásom szerint (javíts ki kérlek ha tévedek, mert nem szeretek hülyeségeket beszélni), elég fura magyar válogatottról mint olyanról beszélni egy olyan sport esetén, amely hivatalosan Magyarországon nem számít sportnak, illetve nem áll mögötte semmilyen hivatalos jogi szervezet, szövetség, ez csupán a játékosok egy csoportja, akik a „magyar Starcraft válogatott”-nak nevezik magukat. Mindazonáltal igen, mondhatjuk azt, hogy ők a magyar válogatott, hiszen tudjuk hogy ők tényleg Magyarország legjobb játékosai, szervezett keretek között, A és B válogatottal dolgoznak, korrekt be-, ki- és feljebbkerülési rendszerrel stb, de ha szólok a Sanyi haveromnak, holnap mi is kikiálthatjuk magunkat a „magyar Starcraft válogatottnak”, ugyanolyan hivatalos lesz, annak ellenére, hogy természetesen ezt rajtunk kívül senki sem fogja így gondolni 🙂 .

    Reply

  • Radon

    |

    Válasz sweeping #11 üzenetére:

    tényleg elvertem?:) csak blöfföltem. de kiraj.

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Radon #13 üzenetére:
    „radonnak
    írd már meg
    hogy sose vert meg
    csak amikor 2 hónapja SCztem ő meg 5 éve

    Igazából szerintem már ő se emlékszik, csak ha már így állítottad akkor gondolom erre az eshetőségre tippelt 🙂

    Reply

  • Radon

    |

    Naib akkoriban kezdett el játszani, amikor én abbahagyni. de biztos elvertem volna:) jófej gyerek volt.

    Reply

  • SzuL

    |

    Válasz Aston #12 üzenetére:
    hát szerintem a „válogatott” mint olyan azt jelenti, hogy xy csapatból kiválogatják a legjobbakat, és ez a csapat a válogatott. ha egy országon belül válogatják, akkor országos válogatott lesz. lehet ez foci, kézilabda, starcraft, vagy akár orrpöckölés is, ugyanarról beszélünk. ez különbözik a „proságtól”.

    Reply

  • aGGi

    |

    Hát persze,h protoss -_- . Na mind1
    Valaki magyarázza el nekem pls következő rövidítések jelentését:
    HT , MBS , HSM.
    köszi

    Reply

  • Madeye

    |

    Válasz Aston #12 üzenetére:
    Abban igazad van, hogy nyilván sosem állt ilyenek mögött semmi hivatalos szerv, hogy is állna…
    De szerintem attól még egy teljes értékű nagybetűs VÁLOGATOTTRÓL beszélhetünk, ami képviselte Magyarországot számos versenyen és „National War-on”.

    Reply

  • Aston

    |

    Igen, ebben valoszinuleg igazad is van. Az viszont hogy emogott lesz-e valaha is egy hivatalos esport szovetseg arrol meg ketsegeim vannak (sajnos), de ki tudja, akar meg is tortenhet egyszer.

    Reply

  • 84Noname

    |

    Jó interjú….tegnap már olvastam rshun. Kicsit meglepődtem… emlékszem még nagyon régen nagy vita volt mbs meg autominig autocast stb miatt blogon, és naib volt a főszószólaója ennek… hogy emiatt lesz szar az sc2. Ahhoz képest most kellemes meglepetés volt -hogy miután játszott vele- a több bw-s rshus ellen „megvédi” a játékot.
    A cikk annyira nem is érdekes… a fórumkommetek inkább…
    Az is tök meglepett, h Sziky milyen pozitívan áll a dologhoz…

    Reply

  • blackjoker00

    |

    Válasz 84Noname #20 üzenetére:meg fogsz lepődni de titokba rshu-s bws részleg több mint fele beta keyre vadászik de ezt senki nem vallaná be:DDDD Konkrét listát tudnék irni neked nevekből , és olyan régi játékosok is feltüntek mint pl Blackdrone nagy itt a mozgolódás a háttérbe 😀
    Sziky top eruópai elit, a Mouz csak akkor szponzorálja tovább ha vált sc2re (tehát nem sok választása van)

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.