Starcraft2.hu livestream: Problémák orvosolása…

L4.ZsukoV . Hírek 869

imagesAz utóbbi 2 alkalommal – a visszajelzések alapján – sokan panaszkodtak a teljesítményünkre (jogosan) , hogy övön aluli és jó lenne már tenni ez ellen valamit. Így aztán megfogadva sokak javaslatát úgy döntöttem, hogy szigorításokat kell bevezetnem, hogy ki kommentálhat és/vagy streamelhet. Vagyis mielőtt a rendes adásban részt vehetne. Előtte még bizonyítania kell, hogy amire jelentkezett arra valóban képes hozni azt a “szintet”.  A kommentátoroknak egy egyszerű felmérésen kell majd túlesniük. Természetesen, akik streamelnek azoknak segíteni fogok technikai beállításokban, amiben csak lehet, hogy legalább ezzel ne legyen gond.

A javaslatokat továbbra is örömmel fogadom, mert ez is sokat segít abban, hogy jobbá és élvezetesebbé  tegyük nektek az adásokat. Emellett, aki netán kedvet kapott, hogy ő is kommentárként és/vagy streamelként részt vegyen. Akkor nincs más dolga, mint a baloldalt található Kapcsolat résznél lévő felső e-mail címre írnia. A tárgynál (subject) tüntesse fel a stream-et majd levélben írja meg, hogy milyen szerepet szánna magának és miért. (Akik közvetíteni -is- akarnának, kérem, hogy mellékeljék a PC-jük konfigurációját és internetük sebességét is egyben!)


Comments (31)

  • mopser-tamas

    |

    Vki olyat dobjatok be aki csak úgy fossa magábol a szavakat.:)

    Reply

  • Peter1984

    |

    #1 Sub bass monster? 🙂

    Reply

  • siks

    |

    Szerintem inkább az döncsön aki nézi is, ne pedig az aki csak hall a dologról…

    Reply

  • Xerv

    |

    Nekem az is megtenne ha a mindenkit normalisan lehetne hallani.

    Reply

  • misi24

    |

    Nem volt rossz a kommentár, annál inkább a hangerő és az állandó akadás :S

    Reply

  • Smoggii

    |

    “Az utóbbi 2 alkalommal – a visszajelzések alapján – sokan panaszkodtak a teljesítményünkre (jogosan) , hogy övön aluli és jó lenne már tenni ez ellen valamit. ”
    Kik?
    A cupok ideje alatt IRC-n olyan 80ember szokott lenni, és eddig még nem sokan panaszkodtak ott! (max 1-2apróbb hiba volt, amit a streamelők azonnal javítottak.)
    A tegnapi stream is “tökéletes” volt, végig néztem az egészet és minden fasza volt. IRC-n is voltam és senkinek se volt baja a közvetítéssel. Nem tudom azok az emberek akik offolják a közvetítőket MIT várnak egy szombat esti közvetítéstől? Inkább szidjuk egymást ahelyett,hogy örülnénk,hogy VAN ilyen is.. Ne várjunk már csodákat, 1lapos meccset nem lehet leközvetíteni 10000000%-os beleéléssel.. nooffenz
    Jó volt a tegnapi stream, így tovább:)

    Reply

  • petecz

    |

    #6 +111111 🙂

    Reply

  • hhhhh5n1

    |

    Nagyon sajnálom zsukov, hogy csupán pár ember whineolása miatt ilyen lépést teszel.Azt hittem ide komolyabb emberek járnak.Hát nem.

    6ossal egyet értek. Azért gondoljunk már bele,hogy az élet minden területén így van, hogy pl egy Foci VBt még a kommentátor is nagyobb beleéléssel követít,mint egy Devecseri Ba*** Előre VS. Jászkarafa*** FCt…..Nem ezzel nem azt akaom mondani,hogy ilyen szarok letek volna a playerek, rescpect nekik,mert én végignéztem a adást.

    De ne ringassuk magunkat álomba,nem voltak ezek olyan izgi meccsek,hogy most agyamatelkellejendobni mttomén.Nem nagyon voltak olyan dolgok bennük,ami miatt pl egy kommentátor “fel kellett volna hogy izguljon”.

    Reply

  • hhhhh5n1

    |

    Mégvalami.mert nemtom szerkeszteni az előzőt.

    Szerintetek,akik ocskolják a tegnapi kommentátor munkát, a VODkészítők bármilyen vodot lekommentárkodnak? NEM..csak az érdekeseket.vajon miért?Mert az unalmasakat egy az ,ogy minek, a másik meg hogy az alapdolgokról nem nagyn avn mit besélni.
    Haviszont vaaki élőben közvetít, akkor nem vlogathat, hogy hú én most ezt nem közvetítem mer uncsi…Ami jön,azt kell nyomatni,és a srácok szerintem szépen megoldották.
    kinek meg oylan hangulat kell egy selejtezőbe ,mint mondjuk nemtom wcg döntőn az huzzon a sunyiba..

    Na kíváncsi avygok mikor sikerül megint felidegesítenetek ,hogy ujraide írjak.

    Reply

  • csucsio

    |

    Sziasztok!
    Minden stream-en jelen voltam, mióta lator-ék streamelnek. Becsülöm őket, amiért ezt teszik és a szabadidejüket áldozzák erre. Heti 4-5 órájuk el megy erre, plusz az előkészületek.
    Régebben az volt a baja az embereknek hogy nem viccelődnek és túl komolyak, most meg az hogy vannak beszólásaik.
    Koreai repekhez és koreai meccsek kommentálásához vagytok szokva. Ezeket azért mégsem lehet úgy kommentálni.
    Egyedül a minőséggel volt probléma, de biztos vagyok benne hogy legközelebb javítják. Már ha még vállalják. Sajnálom, hogy sok ember ilyen hálátlan.
    csucsio

    Reply

  • Crafty_FOX

    |

    #9 Hát az már nagyon igaz, hogy egy lapos mecsen lehet izzadni azon, hogy mit mondjon az ember. Ilyenkor jöhet némi humorizálás vagy figyelem elterelés amit esetleg páran erőltettnek vagy sértőnek éreznek, és ennek hangot is adnak, de mégsincs nagyon más opció.
    Azt viszont nem értem mi a baj Zsukov ötletével, az egész a minőség megemeléséről szól elvileg, és pont hogy senkit nem zár ki. Aki úgy érzi hogy jól tudna közvetíteni mind technikailag mind kommentátori tevékenységet illetően az jelentkezhet és próbálkozhat. Lehet hogy a jövőben ha több időm lesz én is megpróbálkozok közvetítéssel (technikailag is).

    Reply

  • Volband

    |

    Ahahaha, igen, a 6-os ember akkor biztos más streamet nézett, mert igenis akadt, igenis gáz volt a kommentár minősége (technikailag értem ezt most elsősorban), szóval ne gyertek ezzel a dumával, hogy fúúú az ócsárlóóóók. Nem kell a nyalizás, megmondtuk, hogy mi volt gáz a streamen, hogy legközelebb jobb legyen, szóval…wáá, de idegesítenek az ilyen emberek akik vakon kiállnak bármi mellett, de közben azt se veszik észre, hogy jót akarunk 🙂

    Az igaz, hogy volt 1-2 (egy-két!) ember akik azt akarják, hogy más kommentáljon, mert szerintük túl low volt hozzá, szóval az még oké, hogy őt véditek, nekem személy szerint mindegy ki löki a dumát, csak halljam, meg lássam viszonylag folyamatosan.

    Reply

  • petecz

    |

    #12 Ha lattad volna Latorek korabbi streamjeit tudnad hogy technikailag is tudjak hozni a szintet, tegnap nem tudtaj idoben felkeszulni.

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz hhhhh5n1 #8 üzenetére: Teljes mértékben igazad van. Ezentúl bárki streamelhet akármit, amit csak akar, és olyan minőségben ahogy tudja. Majd megszokjátok, nem?

    Komolytalan ember? Neked az a komolytalan ember, aki foglalkozik valamivel, hogy neked jobb legyen? Érdekes következtetés … Tehát téged az nem fog zavarni, hogy majd minden adásközben hang és grafikai beállításokkal fog kezdődni, ugye? Vagy pedig olyan kommentátorok lesznek, akik dadognak, böfögnek (:d) vagy az üres jelenetekben csöndben vannak?
    Ezer bocsánat, hogy én ilyen komolytalan ember vagyok…

    Mellesleg egy szóval sem mondtam, hogy a jelenlegi csapatokat megszüntettem. Csupán igyekszem, hogy többé ilyen ne forduljon elő, hogy siksék az utolsó 5 percben szereznek tudomást arról, hogy streamelniük kell, de tudom ez is egy komolytalan dolog egy komolytalan embertől…

    Reply

  • nemvokbatman

    |

    Akik április 18-án kommentálták a meccseket, azok voltak a legjobbak! 🙂
    Világítós nyalóka rulezz!!! XD

    Reply

  • Peter1984

    |

    #14 Igenis szükség van szelekcióra. Teljesen egyetértek. Ha azt akarjuk hogy meghonosodjon nálunk az e sport közvetítés, és ne csak 2-300 an hanem 10-15 ezren nézzenek egy egy meccset, akkor már most meg kell alapozni a minőséget, és a hozzáértést.

    Reply

  • Smoggii

    |

    Volband nálam 2x volt probléma akkor is olyan 10,10másodpercre. Az alatt az idő alatt akadozott 1picit. Nem hiszem el, hogy az 5órás közvetítésben ez akkora gond lett volna! Nem akarok fikázni de volt már ennél szarabb stream, sőt nem tudom azt ki csinálta, de volt ahol még a számokat/betűket se lehetett kivenni normálisan:)
    “de idegesítenek az ilyen emberek akik vakon kiállnak bármi mellett, de közben azt se veszik észre, hogy jót akarunk”
    Mivel akarsz jót? (mert elnézést de ez számomra nem világos..)
    Köszönöm,

    Reply

  • Smoggii

    |

    Peter te miről beszélsz ember ?:DDDDDDD Mondj nekem egy olyan játékot amit Magyarországon olyan sokan játszanának/néznének :DDD 15ezer ember :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD beszarok mindjárt 😀

    Reply

  • sweeping

    |

    Válasz Peter1984 #16 üzenetére:
    Soha nem lesz itt akkora kultusza a starcraftnak.
    Mindenek előtt kellenének nagyon komoly szponzorok, akik versenyeket szerveznének.
    Offline versenyeket, amiket tényleg lehet nézne több mint 10000 ember

    De amíg nincsenek szponzorok, nincsenek nagy nyeremények, nincs élő show.
    És egy esti streamet ahol Gyuszi játszik Pistivel még ha ők is a legjobbak magyarországon akkor se fogja ennyi ember nézni. Maximum néhány száz

    Reply

  • hhhhh5n1

    |

    Zsukov nem modtam én,hogy akárki streamelhessen. Csak pont a tegnapi miatt merült fel benned az ötlet.

    Végül is az eleje jobb volt,amikor senki nem dumált?Gondolom azért nem dumált senki,mert senki más nem akart,csak azok,akik akkor épp odaültek utána.Namost bocsesz,de ha ők nem mennek át …márt pedig miért is mennének át ,mikor miattuk lett elindítva ez a rendkívül okos akció?, vagy kérdezem ugy,ha ők átmennek,akkor azokkal mi lesz, akik tegnap sírtak hogy szar a közvetítés?azok nyervogni fognak megint, és megint szelektálás lesz?….Na szóval nyugodtan mondhatjuk,hogy nem mennek át,mert ha átmennek,akkor a semmiér volt ez az egész végül s…na de mostmár kezd bonyolultá válni a kommentem.

    Szal ott tartottunk,hogy nem mennek át. Akkor ülünk a csöndben mint jógyerekek, mert nincs “kvalifikált” szájhuszár gépnél?

    Reply

  • petecz

    |

    Egy egyszeru sport hasonlat: abbol hogy egy csatar fociban nem lo golt egy mecsen nem azt jelent hogy rossz csatar.

    Reply

  • Fenrir

    |

    Mi az hogy “nem mennek át”?

    Akik kommentátorkodni szeretnének, azoknak javaslom, hogy tanulmányozzák HDstarcraft és Husky videóit. Mindketten határozottan profik, és még ha éppen nem is történik semmi érdekes a játékban, tudnak olyan dolgokról beszélni amit érdemes hallgatni. És persze gyakoroljanak, sokat. A tegnapi stream tragédia volt, leginkább a hang minősége miatt.
    Továbbá ha valami illetékes nem csak az irc-et követné, hanem a livestream alatt folyó beszélgetéseket is, az se lenne rossz. Ha másért nem, legalább hogy kimoderáljon pár túlbuzgó ifjoncot.

    Reply

  • Volband

    |

    Válasz Smoggii #17 üzenetére:
    Én talán fél órát néztem, heresy meg foggi(vagy kicsoda) meccseit és heresy meg geoéit. A hang az talán akkor volt jó, mikor elkezdtem nézni, utána nem tudom mi történt de szörnyű volt, erre azt tudnám javasolni, hogy talán stream előtt egy 3. féllel hallgattassátok meg a hangerőtöket, hogy szinkronba tudjátok hozni a hangerőt.

    Az akadás Heresy és Geo meccsei alatt kezdődtek, eleinte gondoltam biztos a netem xarakodik de mikor már a 3. ember panaszkodott és pont akkor kezdett el nekik is 3-4 másodpercenként akadni mint amikor nekem is, nos ebből arra következtettem, hogy ez nem véletlen.

    Hogy miben segítség az, hogy kritizálunk? Abban, hogy Zsukovék tudni fogják, hogy legközelebb mit kellene máshogy csinálni, mert ha minden közvetítés után csak itt heverne 100, 200, 5000 komment, hogy “SZUPER VOLT KÖSZI”, közben meg nem is, akkor abból nem tudnak tovább lépni minőségileg.

    Reply

  • Smoggii

    |

    De ehhez nem kell zsukov vágod:D Mindenki tudja mi a probléma és mindenki tudja rá a megoldást: jobb net,jobb gép! Ha zsukov alám rakja mindkettőt énis örömmel streamelek. Ez ennyi.

    Reply

  • hhhhh5n1

    |

    A nem mennek át az az,hogy megbuknak azon a szigorított ellenőrzésen ami lesz. nemtom felfogtátoke, hogy pl siksznek is mecss előtt szóltak,hogy kommentálnia kellene, és vele vannak a bajok elméletileg, hogy ratyi.

    Namost ha siks nem kommentelhet a szigorítások miatt,ami logikus, hisz a tegnapi eset váltotta ki ezt az egészet, akor az elsz hogy hang nélkül nézed a nagy semmit. Ahogy azt tetted volna tegnap is,ha nincsenek siksék.

    Meg mondom,aki végig nézte a közvetítést,az tudja,hogy az eleén pont hogy nem kommentált senki..Ennyire tetszett a népnek a kussolás?Hát pfff…

    Reply

  • L4.ZsukoV

    |

    Válasz hhhhh5n1 #20 üzenetére:

    “Zsukov nem modtam én,hogy akárki streamelhessen. Csak pont a tegnapi miatt merült fel benned az ötlet. ”
    Elolvastad a cikkem elejét egyáltalán?
    “Az utóbbi 2 alkalommal – a visszajelzések alapján – sokan panaszkodtak a teljesítményünkre (jogosan) , hogy övön aluli és jó lenne már tenni ez ellen valamit.”

    EZ nem vizsga kérdése, hogy átmész vagy sem. Egyszerűen idáig van 2 streamelő csapat, ahol jelen vannak a hibák. Ezért a közvetítőkkel előre kell egy tesztet csinálni, hogy hang és képpel minden oké legyen. A kommentároknál nehezebb a helyzet, de ez nem azt jelenti mint már korábban is írtam, hogy megszüntettem az eddigi csapatokat. Hanem pl lehet Siksék mellé CF-et vagy valaki mást is be kell rakni és stb.
    De köszönjük a drámát! Ezzel is sokat segítettél nekem…

    Reply

  • Volband

    |

    Mai stream után a másik kommentátorról (tehát nem Darc1nról) nem tudok mit nyilatkozni, mert a kisbaba is többet szólt hozzá a dolgokhoz. Vagyis ő legalább hozzászólt a dolgokhoz úgy, hogy az hallatszódjon is :DD

    Azért aranyos ahogy Darc1n rácsodálkozott a nydusra:P Mondjuk még mindig jobb mint a “colossus lelövi a mutákat”.

    Viszont úgy tűnik egy újabb probléma merült fel, a mostani streames hírben írta Heresy, hogy többet nem engedi közvetíteni a meccseit, aminek nyilván van valami oka. Az lesz a vége, hogy mire összerakjátok normálisan a dolgokat már senki nem fogja engedni h streameljétek:D…

    Reply

  • Darc1n

    |

    Válasz Volband #27 üzenetére:
    Hát igen, vannak pillanataim, de kinek nem? 🙂 Én mindenesetre örültem hogy ma is tanulhattam valamit és remélem, hogy mások is.
    Heresy és Geo meg fogják beszélni a dolgot szerintem, nem ismerem őket, de nem tudom kinézni belőlük hogy ezt a kis nézeteltérést ne tudnák megvitatni (vagy legalább egy “agresszív véleménycserével: from Star Wars :D)
    Szerintem ma Siks is elég jól kommentált, bár ez szubjektív vélemény és főleg nem az enyém számít, attól még semmikénnep sem vonnám meg tőle a jogot, én megtisztelve érzem magam, hogy nem egyedül, esetleg ketten Zsukovval kell minden egyes stream-en közvetítenem.
    Bár Siks talán mégsem egy kommentár alkat, de ő az aki streamel elég jó minőségben (bár mai nap állítólag akadozott néha) és úgy meg lehetetlen közvetíteni hogy 4-5 órán keresztül némán tologatod a kamerát, miközben skype-ról kommentálnak a többiek.
    Én örülök hogy ez van, mégjobban örülnék ha ennél még jobb lenne, de bár mi kértük a kritikákat, azért sajnálattal látom, hogy nem kevés övön aluli is érkezett.
    A legjobb megoldás erre tényleg az lenne, amit Zsukov is írt (igen, tessék a hírt is elolvasni), hogy akinek van kedve, szabadideje,jó netje, elhivatottsága és legfőképp tehetsége, azt feltétlenül jelentkezzen!

    Reply

  • Volband

    |

    Siksel a probléma az volt, hogy rajtad kívül senki sem hallotta. Akadni meg akadt rendesen.

    Volt az a kupa, ahol Gorky is közvetített veletek, na az nekem nagyon bejött (csak a képminőség volt gáz). Nem akadt, meg vagy 3-an, 4-en voltatok, szóval voltak akik folyton pofáztak, voltak akik helyzetjelentést adtak. Az hangulatos volt és még akkor is jó volt nézni mikor igazából semmi nem történt.

    Reply

  • lool

    |

    Hello…én nem nagyon éertek az ilyen gépes cuccokhoz,de a starcraft 1 nagyon bejött.most letöltöttem a starcraft 2 bétat torrentről,és csináltam ilyen battle net accountot vagy mit..(:és aktiváltam is,de mikor a játék kéri hogy”login battle net account” és beírom az emailcímet,amire az aktiválós levelet is küldték,akkor azt írja ki hogy ˇinvalid version.please try again later” .és ennyire jutottam,nem tudok mást csinálni.Valaki tudna segíteni azt megköszönném…Ja és szerintem nem a legjobb helyen járok,szóval ha valaki megmondaná hogy hol érdemes próbálkozni..köszi

    Reply

  • lool

    |

    Ja és sztem nem a legjobb helyen járok,szóval ha valaki megmondaná hogy hol érdemes próbálkozni..köszi

    Reply

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.